Mazochista érzelmek I. évad 1. fejezet

Tokióban egy eldugott, macskaköves kis utcában található egy bár, mely kívülről elég aprónak és réginek látszik ugyan, de a sárga és piros lámpáival megvilágítva igazán hangulatos egy hely. Külön nyíló szobák biliárd- és pókerasztalokkal karöltve, kényelmes ülőhelyek, igazi bárhoz illő zene, és egy csendes pihenőszoba az emeleten… Itt kezdődik hőseink története.

Ryu

A bár, az én kedves bárom. Ahol végre jól érzem magam. Annyiféle fajta bárban voltam már, de ez az egyetlen, ahol igazán jó a hangulat, remek pasik vannak... és itt a csapos... Joshua... aki sajnos teljesen hetero, ami persze engem nagyon felizgat. Igaz, gyerekkorom óta ismerem, a legjobb barátom, és persze az egyetlen, akinek nem csavarnám el a fejét még egy alkalomra sem. A barátsága mindennél többet ér nekem!
Legalábbis eddig így volt... de... mi a franc?! Joshuát valami szemét pasi úgy nézi, mintha fel akarná falni... Hé...! Ez nem tudja, hogy mi a helyzet?
Már előre röhögök, milyen képet vág, ha majd visszautasítja...

Akira

Tudom, hogy nem bír ellenállni nekem! Előveszem a legszexisebb hangomat és...
- Tudod, miért járok ide, Josh-kun? - Ezek a szemek! Mint az olvadt csokoládé... Simán el tudnám őt képzelni nyakon öntve a legjobb minőségű alpesi csokival... Hmm... A puha nyakától lecsorogva az izmos hasán át egészen a...

Basszus! Most veszem észre, hogy az a mitugrász kis haverja is itt dekkol. Olyan idegesítő! Hogy is hívják??? R-rel kezdődik, az tuti...

Joshua

Ezt nem hiszem el... már megint. Csak tudnám, miért eszi ide a fene állandóan ezt a pasast, amikor már egyértelműen elutasítottam. És most mi ez a Josh-kun? Jesszus! Jobb, ha semmibe veszem az ostobaságait.

Úgy teszek, mint aki észre sem vette, és kiviszek pár italt a vendégeknek.

Ryu

Istenem, ez itt most legszívesebben helyben leteperné Joshuát... Na, most már elég legyen ebből!!! Joshua az enyém! ... Mi? Hogy gondolhattam ilyet, hiszen Joshua csak a barátom, még ha én többre is vágyom... de nem hagyhatom, hogy ez a kis pöcs így nézzen rá...! Ha Joshua valaha is egy férfival fog foglalkozni, az csak Én lehetek!

Akira

Ez nem igaz... Egyszerűen nem hiszem el...! Josh-kun egyszerűen csak keresztülnézett rajtam... Ilyen nem történt meg velem már... még soha életemben! Nem hiszem el! Bezzeg itt van ez az idió... Megvan! Összehaverkodok vele, és utána megdöntöm Josh-kunt! Nem hiába mondta mindig a Grófnő, hogy menjek politikusnak! De előbb emlékeznem kéne a nevére... Ra-, nem. Ry-, valami ilyesmi... Megvan!
- Ryu-kun, te ugye zenélsz? Hallottam valahol az egyik számodat, nagyon állat volt! Nem adnál egy autogramot?

Ryu

Na persze, majd pont neki adok autogramot! Ezt komolyan kérdezte? Ez hülyébb, mint én, pedig én se vagyok normális. Most komolyan ezzel nyaggat, vagy talán azt hiszi, így közelebb kerül Joshuához? Na, azt lesheti!!! De talán arra jó lesz, hogy ez az éjszaka se egyedül teljen el. Vihar lesz, és ilyenkor még jobban utálok egyedül lenni, bár ma aligha tudnék bármit is csinálni, annyira fárasztó volt a múlt éjjelem.
Az a pasi nem volt százas, mint egy kiéhezett párduc, úgy vetődött rám... Na, elég, megkapja azt a kurva autogramot, aztán majd meglátjuk, mi lesz!

Akira

Régen néztek már rám ilyen undorral... De-de-de... Elővett egy tollat! Jöhet a következő lépés...
- Köszönöm szépen! Te jóban vagy Josh-kunnal, nem? - Most meg miért fordul így el? Odahajolok hozzá. Egész helyes, persze nem annyira, mint Josh-kun...

- Hé, megkukultál?

Ryu

Az agyam eldobom! Ennek semmi nem elég! Most mit mondjak erre?
- Igen, nagyon régóta ismerem, és nagyon jó barátom, ezért most szólók előre, hagyd békén, nem engedem, hogy elcsábítsd. Ő teljesen hetero, nem érdeklik a férfiak, vedd már észre!!
- Na végre, csak megmondtam neki! De most miért vág ilyen elkeseredett arcot?! Ennyire bele van esve? Nem mintha érdekelne, de lehet, beszélnem kellene Joshuával erről, mert mi van, ha valahogy ez a srác bejön neki? De... mi lesz velem...? Nem veszíthetem el...!

Akira

Jesszus! Ennek elment az esze... Most meg mit ordibál velem? Én csak kedves akartam lenni vele, mert itt ül magányosan, mindig egyedül... Na jó, ez nem teljesen igaz, de ezt neki nem kell tudnia.
- O-oké... Én csak gondoltam beszélgetek veled, mert mindig olyan egyedül vagy, de akkor elnézést kérek! Szóval, bocs, hogy zavartalak. Ha megbocsátasz... - Ez az este kezd egyre lelombozóbb lenni. Felhívom Sidet... Fogadok, hogy megint a könyvtárban gubbaszt... Vedd már fel! Biztos lehalkította... Na végre!
- Hé, Sid, mizu? Hol vagy most?

Ryu

Francba!
Csak kedves akart lenni, mi? Azért nézi nyál csorgatva Joshuát! És hogy egyedül vagyok, mondjuk tény, ma még senkit nem szedtem össze, de ez azért van, mert vigyáznom kell Joshua ártatlanságára. Nem mintha én nem azt akarnám, de hogy a fenébe mondjam meg neki, hogy már nem elég a barátsága, hogy többet szeretnék? Ha egyszer kimondanám, azt hiszem, részéről vége lenne a barátságnak. Ő az egyetlen, aki mindent tud rólam, mindig segített nekem, nem tehetem ezt vele.
Á, hagyjuk, megpróbálok kicsit kedvesebb lenni ezzel a sráccal.
- Figyelj csak… - Na, erről lekéstem, telefonál! Vajon kinek? Biztos az anyukáját hívta, hogy panaszkodjon neki, amilyen mama kedvence típus.
Mi a baj velem? Ennyire kiborít, ha valaki kikezd Joshuával?

Akira

Váhh! Mi ez, süket a vonal??? Bassza meg! Lemerült a mobilom! Most mi a faszt csináljak? Tudom, ennek a Ryu-anyámkínjának biztos van mobilja... Áh, nem jó, nem tudom kívülről Sid számát... Ez így olyan uncsi... Hmm-hmm. Lehet, hogy nem kellett volna így válaszolnom szegénynek. Pont az az áldozat típus, amit imádok. Persze, mindig Josh-kun lesz a szívem csücske, de azért élni is kell valamikor...
De hova tűnt? Áh, ott dumál valami irtó gyanús alakkal, tuti díler. Igen, átvesz valamit... Becsúsztatja a pasi zsebébe a dohányt... Most megcsípem! Oda lopózok a háta mögé és a fülébe suttogok.
- Nem tudtad, hogy a kábítószer Japánban illegális? - De édes, mekkorát ugrott! Persze a díler már nincs sehol...

Ryu

- Baszd meg! A halálomat akarod? A frászt hoztad rám! Amúgy ez nem kábítószer, hanem egy kis fű. – Istenem, csak engedje, hogy kimagyarázzam! Ha Joshua fülébe jut, hogy a múltkori után megint drogozok, kinyír! Mondjuk, igaza is lenne, a múltkori nagyon rosszul sült el. Két koncertet kellett lemondani miattam, mert kórházban feküdtem.
- Ugye nem szólsz róla senkinek? Kérlek, ez nagyon fontos volna nekem! - De hogy a francba vette észre? Csak nem engem figyel? Gondolom Joshua miatt! Egy barom vagyok, egy állat! Ha ki akar velem baszni, akkor az lesz az első dolga, hogy neki szól, és nevetve nézi, ahogy Joshua szétveri a fejemet!

Joshua

Húzós ez a mai nap, sok a vendég. Egy percem sincs a barátomra, ráadásul el kell viselnem, ahogy az a vadállat állandóan engem stíröl. Sőt, ahogy néztem már Ryuval is kikezdett. Az előbb hívott valakit, reméltem, hogy a haverja az, és elhúz végre...
- Egy vörösbor rendel! – teszem le a poharat az egyik vendég elé. A fenébe, egy percre nézek el, és már Ryut sem látom. Ahh, ott van, és... és... Az Istenit! Közbe kell lépnem! A pultra dobom a rongyot, ami éppen a kezemben van, és odaloholok a két sráchoz. Közéjük lépek, és nyíl egyenesen zaklatóm szemébe nézek.
- Ha nem rendelsz semmit, légy oly szíves és távozz! Más vendégeknek nem jut hely!

Akira

Mi-mi-mi van?! Ez itt Josh-kun, és annyira dögös! Főleg így dühösen imádni való! Pláne, mert magasabb vagyok nála... Hehe...!
- Engem küldesz el??? Az persze nem izgat, hogy a haverod miket művel... Óh, és kérek még egy sört! - Angyali mosolyt vetek rá. Ez eddig mindig bejött... aztán a kis Ryura nézek.
- Meséld el szépen, hogy mit csináltál!

Joshua

- Kérlek, ne kezdj ki a vendégekkel... és a beosztottakkal se! Azt pedig, hogy mit tett, majd négyszemközt megbeszéljük! - mondom lekezelő hangnemben. Remélem, ez észhez téríti. Ryu szavaira sem reagálva elmegyek, öntök annak a kéjencnek egy sört, és viszem a számlát is. Ő közben leül egy asztalhoz, és elégedetten vigyorog.

Ryu

Hú, a’szem Joshua nagyon dühös rám!
- Ne haragudj, kérlek! … Semmi válasz? Joshuaaaa – Francba, ezt nagyon elcsesztem, ááá, kimegyek, elszívok egy cigit, hátha addigra kicsit megbékél… vagy nem…

Akira

Na... ez is eltűnt, és hogy kisurrant a kis Ryu... De a csoki színű isten már felém tart a sörrel! Csak tudnám, hogy mihez kezdjek vele! Hogy rühellem az alkoholt...! Meg a drogokat! Ki se nézném egy ilyen kis zenészkölyökből... De Josh-kun már idetart...
- Josh-kun! Melyiket szereted jobban? A Josh-kunt vagy a Josh-chant? - Olyan édes, fel tudnám falni!

Joshua

Amikor leteszem a korsót, halkan, de dühösen súgom a férfi fülébe szavaimat.
- Ha még egyszer meglátom, hogy a barátomat molesztálod, azonnal kidoblak innen! Néhanapján hallgathatnál a szép szóra. Hát hiába beszélek veled szépen? Ez a munkahelyem. Veled ellentétben én nem csak szórakozásból vagyok itt.
Éppen befejezem a mondandómat, amikor látom, hogy Ryu kilohol az ajtón. A fenébe! Ki tudja mivel tömte tele a fejét ez a... vááh, aggódom érte! Ha megint történik vele valami... Remélem, nem akar csinálni semmit. Mindegy, utána kell mennem!
Semmibe véve az előttem ülő embert, hátra szólok a lányoknak.
- Tudnátok tartani a frontot egy kicsit? Kimegyek pár percre.
- Persze, Joshua, menj csak!
Már fordulok is az ajtó felé.

Ryu

Ilyen vagyok, mindig mindent elcseszek, pedig Joshua csak jót akar nekem. De engem már nem lehet megmenteni, azon a régi éjszakán minden tönkrement, mindent elvesztettem. Leginkább önmagamat. Sosem leszek többet szerelmes. Szerelmes? Na, ez az, amit azon az éjszakán nem vártak tőlem! Már megint erre gondolok... sosem felejtem el… azt a fájdalmat, a megaláztatást... Istenem... mikor lesz már ennek vége, mikor felejtem el... hol az a kurva fű… ez kell nekem. Kiveszem, megcsinálom, és már szívnék is bele, mikor egy hang szólal meg mögöttem.
- Ryu?

Akira

Óhhhh... Most meg hova rohansz, Josh-chan? Nem én vagyok a gonosz farkas, bár az igaz, hogy tényleg felfalnálak... Kint beszélget a kis haverjával. Mi lenne, ha kihallgatnám kettejüket...? De izgalmas! Kicsit közelebb megyek, nem hallom mit beszélnek... Csak ne lássanak meg... Áh! Itt a kuka mögött nem látszom! Most elkaplak, Josh-chan!

Joshua

- Ryu? Jól vagy? Sajnálom, foglalkoznom kellett volna veled. Biztosan mindenféle hülyeséget összehordott az a medve. - Csak ekkor látom meg, hogy mi is van a kezében. Aztán felnézek rá, és látom, hogy az arcára már kiült a félelem. A félelem attól, hogy mit fogok neki mondani?
- Ugye ez nem az, amire gondolok? - Nem szól semmit.
- Azt mondtad, leszoksz róla, nem? Azt mondtad, a múltkori volt az utolsó! - Kissé felemelem a hangomat.
- Nem így volt?

Ryu

- Ne... ne haragudj...! Eszembe jutott megint minden... nem tudom elviselni saját magamat sem - fakadok sírva Joshua előtt.
- Igazad van, megígértem… de ez csak fű... semmi mást nem használok... se heroint, se kokaint... többé sosem... kérlek...! Senkim sincs rajtad kívül. - Joshua nem szól semmit, csak néz rám a gyönyörű szemével, amibe teljesen belefeledkezem.
Joshua...... mondj már valamit… kérlek!!!

Akira

- Olálá, milyen édesek is vagytok ti együtt! - Előugrok a kuka mögül, és kitépem Ryu kezéből a füvet. - Milyen érdekes... Vajon mit szólna az apám, ha megtudná, hogy a saját bárjában, illegális kábítószer kereskedelem folyik? - A másik kettő csak néz rám bambán. Most, hogy így jobban megnézem őket együtt... Talán egy szendvics nem lenne rossz... Josh-chan meg a kis füves zenész... Hmm... Majd még később eldöntöm.
- Most mi van? Óh, hát nem mondtam volna?! Az apám három hónapja felvásárolta az egész kócerájt.

Joshua

- Tsz! És most nagyra vagy magaddal? - Nagyon nem tud érdekelni ez a nagyszájú kölök, amikor itt van a barátom előttem, ráadásul ilyen állapotban.
- Ryu, nyugodj meg kérlek, tudod, hogy bennem megbízhatsz. Ha akarod, hazakísérlek, csak hagyd azt a vacakot, kérlek! - Semmi más nem jár a fejemben, csak hogy segítenem kell neki. Így nem hagyhatom egyedül... így nem!

Ryu 

- Te szemét! - fordulok a kis mitugrász felé. -  Remélem, nem akarod megzsarolni Joshuát! Neki semmi köze ahhoz, amit most tettem, ha ezért valami baja lesz, Istenemre, én megöllek téged! - Lassan Joshuára nézek… - Ne haragudj, nem itt kellet volna… nem akartalak bajba keverni. - Ezt jól megcsináltam, ez a kis szemét most pláne a nyakára fog járni.
- Joshua, menjünk be, innék egy konyakot, ha nem gond! Anyám, alkoholt akarok inni? Sosem bírtam, de most arra van szükségem. - Hm... te nem jössz ? - fordulok a kis szemét felé.

Akira

Gyorsabban forog az agya, mint hittem. Konkrétan nem akartam megzsarolni, csak egy randit szerettem volna kérni Josh-kuntól, aztán ha akkor sem jövök be neki, békén hagytam volna. De most megindult a fantáziám.
- A világért sem hagynálak titeket magatokra, Ry~u~kun. - Ahogy így elnézem, hátulról sem csúnya... Milyen formás kis fenék! És láthatóan teljesen odavan Josh-kunért... Micsoda remek ötletem támadt! Miközben a csoki szemű kis Josh-kun eltűnik a bár ajtaja mögött, Ryu fülébe súgok.

- Hajlandó vagyok lemondani Josh-kunról, ha jársz velem. Jobban mondva, nem is igazán a járás, inkább a szex része izgat a dolognak. Jól gondold meg - szorítom meg a vállát -, mert ha nemet mondasz, Josh-kun nemcsak örökre búcsút mond az állásának, de soha nem veszik fel majd sehová. Az apám keze elég messze elér, még az egyetemre is. - Elengedem és rákacsintok. Szegény, most sóbálvánnyá merevedett...
- Nem kell most válaszolnod, kapsz 24 órát. Addig ezt itt - lóbálom meg orra előtt az elkobzott füvet -, magamnál tartom. Ha beleegyezel, visszakapod. - Megfordulok és Josh-kunra vigyorgok, aki már a bár ajtajában áll, és rosszalló arccal néz minket.

Joshua

Nem tetszik ez nekem. Már megint a fülébe súgott valamit. Jobb lesz, ha magam mellett tartom Ryut, amíg ez az alak el nem megy.
Bemegyünk a bárba, ők ketten leülnek a pultnál, én meg öntök nekik egy-egy pohár konyakot.
- Ryu, biztos, hogy inni akarsz? Nem hiszem, hogy jót… - Szavamba vág.
- Nem vagyok már gyerek, csak add ide, és kész!
Látom, ahogy egyszerre megissza az egészet. Azután kér még egyet, a medve pedig megint vigyorog.
- Ryu, tényleg nem kéne.
- Most csak ez segít, úgyhogy önts még egyet!

Ryu

Mi a fenét tegyek? Mit csináljak? Ez a kis szemét... Én feküdjek le vele... csak mert kénytelen beérni velem... de ha nem teszem meg, akkor Joshuának lesz baja! Egyébként meg mit problémázok ezen, hiszem annyi emberrel lefeküdtem már. Eggyel több, vagy kevesebb igazán nem számít. Ha fogcsikorgatva is, de belemegyek az alkuba, nincs más választásom. Joshua fontos nekem, és ha tényleg csak ez az ára... Hú, ez erős volt - rakom le a poharam a pultra...
- Kérek még egyet, Joshua! - Szigorúan néz rám, de nem érdekel... most nem… - Te meg légy boldog, megteszem - fordulok a zsarolóm felé.

Akira

- Látod, nem is volt olyan nehéz döntés... - Josh-kun annyira csúnyán néz rám... Pedig nem akarok tőle semmit... legalábbis ebben a pillanatban.
- Ne nézz így rám, Matoke-san, csak megbeszéltük Ryu-kunnal ezt az egész félreértést. - Megemelem a poharam.

- Erre igyunk! - Na, most nem mérgesen néz, hanem ijedten. Már megint mit csináltam? Azt hittem, tök udvarias vagyok! - Mi az, nem szereted ezt a nevet? - Pedig én mennyi időt töltöttem azzal, hogy kikeressem a fényképét meg a teljes nevét a dolgozók iratai közül. - Akkor hogy szólítsalak?

Joshua

Most meg akarom ölni! Ha kérdezném, akkor sem tudnám meg, hogy mit akar Ryutól, azzal pedig tisztában vagyok, hogy ha Ryu nem mondja el, annak oka van... nyomós oka. És...
- Te kutattál utánam?!
- Csak utánanéztem néhány dolognak, hogy jobban megismerjelek. - Nehezemre esik bármit is mondani, ez egyszerűen már több a soknál.
- Nem tudom, honnan szedted ezt az információt, de felejtsd el azt a nevet, hallod?! Úgy hívsz, ahogy akarsz, csak azt a nevet nem akarom hallani a szádból!

Ryu

Igaz, azon a nevén én se szólítottam soha, mert megkért rá! De... ez a kis görcs kutatott utána?
- Mondtam, hogy megteszek mindent, hagyd békén Joshuát! - mondom a kis szemétnek. - Ha valamivel is megbántod őt, akkor semmis az egyezségünk - amúgy is már előre rettegek az egésztől. Igaz, hogy minden éjjel mással alszom és fekszem le, de azt senki nem tudja, mennyire nem érdekel az egész szex dolog. Rám mászik, kielégül és elmegy. Mondjuk, ő menjen is, mert már most undorít a dolog, és ha Joshua megtudja, nekem végem.
- Joshua, még egyet kérek! - és már hullnak is a könnyeim.

Akira

Állj, állj, állj! Most miért sír? Talán egy kicsit túlzásba vittem? Végiggondolva az estét… igen, talán egy PICIT. Hmm... Mit csináljak, mit csináljak?
- Figyelj, Joshua-san, vagy amilyen nevet csak akarsz, én tényleg csak udvarias próbáltam lenni, nem tudtam, hogy nem bírod azt a nevet - ránézek Ryura.

- Te meg ne sírj, ha akarod, lelépek. Nem mondtam, hogy most rögtön kellesz. Itt a teló számom - kikapok egy tollat a táskámból, és a tenyerére írom a számokat.

- És itt az e-mail címem - biggyesztem mellé azt is.
- Tudom, hogy nem úgy néz ki, de én tényleg nem akarok rosszat. A haverom, Sid is mindig mondja, hogy köcsög vagyok. Bár nem konkrétan ezekkel a szavakkal, ő annál kedvesebb – sóhajtok, és más potenciális áldozat után nézek. Az a kis szőke ott...

- Na, én itt hagylak titeket kicsit turbékolni. Ja, és Ryu-kun, ha úgy érzed, készen állsz, csörgess meg! Én ráérek. Pá, madárkáim!

Joshua

- Te le akartad fektetni Ryut?! - Nem merek kiabálni, nehogy meghallják, de ezt nem tűrhetem szó nélkül! Erre ő hátranéz, küld egy csókot, aztán megy tovább. Áhh, most nem foglalkozhatok vele! - Ryu... Ryu! Ne sírj! Hé...! Túl sokat ittál, pedig tudod, hogy nem bírod az alkoholt! - Még mindig potyognak a könnyei, miközben teste már remeg. - Gyere, felviszlek az emeletre... tudod, a pihenőszobába – segítem vállamra a kezét.

Ryu

Remegnek a lábaim, ahogy Joshua a pihenőszoba felé vezet. A gyomrom is liftezik, de nem a piától, hanem attól, hogy mit mondok neki. Ezt hogyan magyarázom ki? Ha simán csak le akart fektetni egy srác, abból sosem csináltam nagy ügyet, akkor meg miért sírok? Ez valóban felkelthette Joshua figyelmét. Fogjam csak a piára? Nagy nehezen bevánszorgok a pihenőszoba ajtaján, és villámgyorsan az ágyra vetődöm alvást színlelve.
- Ryu, mi történt? – kérdezi Joshua halkan.
- Hagyj aludni, Joshua – felelem -, nem a Te dolgod. – Tudom, hogy ezzel megbántom, de nem tehetek mást. Nem akarom neki elmondani és kész. Sose hagyná, hogy megtegyem érte, de nem érdekel, neki nem eshet miattam baja.
- Joshua… - súgom halkan a párnába, gondolva, ő nem hallhatja...

Akira

A szemem sarkából figyelem, ahogy Josh-kun felviszi a kis Ryut az emeletre. Aki nem bírja, az ne igyon!
- Szóval, tényleg az apádé ez a hely? - A lányokkal mennyivel könnyebb! Ez a kis szőke is, akinek már nem emlékszem a nevére, olyan könnyen elhisz mindent!
- Persze, hogy az övé! - Ó, ó. A lány háta mögül látom, hogy Josh-kun úgy robog felém, mint egy gyorsvonat. Csak el ne üssön!

- Joshua-san, micsoda kellemes meglepetés! Hova ez a nagy sietség? - Magával rángat. Ennyire zavarná, hogy tetszik a kis barátja? Csak nem féltékeny? Jaj, de édes! Hátrafordulok, és a kezeimmel egy telefont formálok a csalódott lány felé.
- Majd hívlak! - tátogom, majd követem Josh-kunt a bár emeletére.

Joshua

Beérünk a szobába, én meg becsapom az ajtót.
- Most azonnal hallani akarom, hogy mit akarsz Ryutól, te szemét!
- Hiszen már tudod, nem?
Az a bájvigyor, hogy törölné el a gyötrelem! A számat harapom dühömben. Ryu elég érzékeny, mindig is az volt, de ez a semmirekellő rögtön kihasználja gyengeségét!
- Ha egy ujjal is hozzá mersz érni, azt nem éled túl!

Ryu

Csak az ajtó csattanását hallom. Joshua, baszki, tudom hová ment. Megy, és leszedi a fejét annak a szemétnek. Ezt nem hagyhatom, baj lesz, ha összeveri a tulaj fiát, még én sem tudom megmenteni. Megint miattam, a kurva életbe!
Nagy nehezen felállok és letántorgok a lépcsőn. Mellbe vág az alkohol meg a cigaretta szaga. Istenem, csak most ne legyek rosszul…! Az ajtóhoz vánszorgok, kilépek, nem látok senkit.
- Joshua, hol vagy? - suttogom a szélbe, és aztán már csak a beton keménységét érzem. - Joshua, ne hagyj el...

Akira

- Figyelj, félreérted. Én nem akarok senkit se megerőszakol... *Puff*
- Te is hallottad?
- Mit? - Megkerülöm és kinézek az erkélyen.
- Óh, bassza meg! - Ryu kis teste ott fekszik kábé két méterrel alattunk.
- Hívd a mentőket, a haverod öngyilkos akart lenni, vagy mi. - Még szerencse, hogy egy ideje gyakorlom a szabadfutást. Két méter meg se kottyan egy háromemeletes ház után. Átvetem magam a korláton, és puhán érek földet Ryu mellett. Megnézem a pulzusát. Lélegzik, de vérzik a feje. Felnézek. Josh-kun megrökönyödve bámul le ránk. - Ne ácsorogj ott, hívd a mentőket! Nekem lemerült a telefonom.

Joshua

Hogy az a...! Ryu… észre sem vettem, hogy kiment… Megdermedve állok az ablaknál. A testem, a lábaim nem mozdulnak. Elborzadt ábrázat ül a képemre.
Nem... ez nem lehet! Csak egy álom, ez csak egy álom, ugye... nem a valóság!
- Josh! Mozdulj már! - Ez észhez térít, és rohanok a telefonhoz. Vedd fel! Vedd fel! Vedd már fel!!! Végre! A hívás után futok az utcára.
- Ryu! Ryu! Ébredj! Hallasz! RYU!
Csak úgy ömlik a vér. Már engem is beborít, ahogy tapogatom, most oly gyenge testét. Mondja valaki, hogy ez csak látványos, de nem komoly!!!
- Tarts ki, Ryu!

Ryu

Valahol hangokat hallok... Joshua... Jönnek a mentők, hallom..... NEEEEEEEE!
- Jos... hua… Ne, mentőt ne! A banda ezt már nem viseli el, annyi bajt okoztam már így is. - Próbálok felállni, de nem sikerül. Iszonyatosan fáj mindenem, főleg a fejem és valami piros lé csordogál a szemembe. Vér? Istenem... vérzek... mi történt...?
- Joshua... segíts... - Érzem, hogy két kar próbál lassan felállítani, de nagyon nehezen megy, hiszen nem vagyok lepkesúlyú.
- Hagyd, majd magam! - Istenem, de nehéz felállni, hátamat a háznak támasztom, letörlöm a vért a szemem elöl, hogy végre lássam az arcát.
- Joshua, ugye nem bántottad? - kérdezem alig hallhatóan.

Akira

Na jó, erre még én sem számítottam. Ezek meg mióta vannak együtt? Igaz, hogy erkölcstelen vagyok, önző és álszent, de nem szeretem lenyúlni más pasiját. Vagy csaját. Tök mindegy.
- Nem lenne szabad mozgatnod, nem tudjuk mije sérült. - Josh-kun rám mered.
- Tényleg? És mi vagy te? Az ügyeletes orvos? - A szavait félbeszakítják a mentők szirénái. Két férfi hordággyal, kiugrik a kocsiból, és a sérült sráchoz rohan.
- Jó estét! - Lép oda hozzánk egy bajuszos férfi, miközben a mentők összeszedik Ryut.

- Önök találták meg? A barátai talán?

Joshua

- Én igen, de ő - mutatok a medvére -, csak egy idegen. Ugye nem lesz baja, ugye nem komoly a sérülése? - Remegnek a lábaim, félek a válaszoktól. A sírás szorongatja a torkomat.
- Úgy tűnik, kisebb agyrázkódást szenvedett, de túléli. Bevisszük a kórházba. Kíván vele tartani?
- Igen. - Csak ennyit tudok válaszolni, ezt is vékony, elhaló hangon.

Ryu

- Nem akarom, hogy kórházba vigyenek! - mondom a mentősnek. - Nem lesz semmi bajom, csak kössék be a sebemet és kész. Az kéne még, hogy mindenki megtudja, a Végzet együttes énekese megint kórházban van.
- Na, de uram - próbálkozik a mentős még egyszer, de én Joshuára nézek.
- Kérlek... ne kelljen bemennem...! - Joshua tudja, hogy utálom a kórházakat, az után az éjszaka után is ő volt, aki másnap értem jött, és kihozott onnan. - Nem érted? - ordítok most már vele, mert még mindig nem mond semmit. - Pont Te nem értesz meg... - suttogom, majd lágyan megsimítom arcát.

Akira

Na, mi van? Vita a gerlepár közt?
- Elnézést - szólítom meg az egyik mentőst -, ő az öcsém. Gyerekkora óta retteg a kórházaktól, kérem, ne vigyék el! - Annyira jó vagyok!
- Nem hiszem, hogy ezt engedh… - kezdi a férfi, de a szavába vágok.
- Akkor legalább hadd vigyem a magánklinikánkra! Majd a háziorvosunk megvizsgálja! Higgyen nekem! - Megragadom a kezét, és néhány könnyet is kipréselek. Lehet, hogy színésznek kellett volna mennem? - Csak benne bízik! Ön nem tudja milyen szörnyűségeket kellett átélnie gyerekként!
- Nos, azt hiszem, ebben az esetben... De hagyja itt a telefonszámát, vagy egyéb elérhetőségét!
- Igen, azonnal! - A hordágyas jelenleg tanácstalan, a mentőkre pillantok. - Kérem, vigyék őt a bár mögé! Ott parkolok.

Joshua

Nem tudom, mit feleljek. Én a legjobbat akarom Ryunak, de most nem tudom eldönteni, hogy mi lenne az. Nem tetszik, amit a medve mond. A kocsijához? Hová akarja vinni? A mentők a parkolóhoz viszik Ryut, mi pedig megyünk utánuk. Amikor elmennek mellettünk, már nincs okom színlelni higgadtságomat.
- Nem viheted el! – Röviden, tömören, hidegen vágom hozzá, amit gondolok.

Ryu

Ezek komolyan elhitték, amit az az állat mondott? Magánklinika? Rossebet, simán hazavinne és jól megbaszna.

Próbálok kapálózni, hogy nem akarom, de a sebemre hivatkozva nem engednek.
- Joshua…!!! - most már üvöltök, mire hirtelen elenged mindenki. Joshua fut felém.
- Gyere... - mondja, aztán óvatosan átölel, felállít, és megindul velem a bár felé.
- Szeretlek! - súgom halkan, de nem hallja, annyira nincs hangom. Fáj mindenhol, alig élek és még ezt is elcseszem, bár talán így jobb. Lassan odaérünk a bárhoz, ahol az a kispöcs áll, és valami fura hangon kérdezi tőlünk.
- Ti jártok?

Akira

Most akkor mi van? Az nem zavar, ha hazudnak nekem, csak az, ha nem veszem észre. Ez a két hülye, most átvert volna?
- Te nem hetero vagy? - érdeklődöm nyájasan a Ryut szorongató Josh-tól. - Na, mindegy. Kezd elegem lenni a kis magánszámotokból, már valahogy nem olyan buli. - Látványosan az órámra nézek.
- Már ennyi lenne az idő? De kár, hogy mennem kell. - Elmenőben még visszakiáltok.

- Ja, és Josh-kun, otthagytam neked a slusszkulcsom a bárban... Egy neonzöld Lamborghinit keress! Csáó, galambocskáim!

Joshua

Megdöbbenten nézek. Mi van? Ez nem normális. Nincs erőm visszaszólni neki, ráadásul Ryu is nyög egyet mellettem, ezért megyek tovább a bár felé. Ryunak biztosan nagy fájdalmai vannak. A medve meg mit akart a kulcsokkal? Nem is értem. Talán arra gondolt, hogy vigyem el Ryut vele? Még jó, hogy nincs jogsim. Különben is, nem furikázhatok vele ilyen állapotban. Az lesz a legjobb, ha felviszem a pihenőszobába.
Csendben, lassan fel is sétálunk az emeletre, egyenként véve a lépcsőfokokat. Befektetem Ryut az ágyba, aztán bezárom a bárt. Készítek borogatást, és odaülök az ágya mellé.
Az a hülye medve, mégis miket képzeleg?!

Ryu

Valami hideg, nedves ér a homlokomhoz. Borogatás. A drága Joshua. De mit akart azzal a kocsi kulccsal az a szemét? Persze, mit is, egyértelműen Joshuát. Holnap felhívom, hogy minden rendben, megteszem, amit kér, csak hagyja békén. Bár, talán nekem kéne kicsit elmaradnom a bárból, akkor nem lenne annyi baja.
- Joshua, mi vagyok én neked? - Látom arcán az értetlenséget, nem tudja mire vélni a kérdésem.
- Kérlek, válaszolj nekem, miért segítesz mindig rajtam? Hiszen nem érdemlem meg, egy ócska kis ribanc vagyok, még ha énekes is, de semmit nem érek.

Joshua

Aggódva figyelem minden rezdülését. Tekintete ködös, láza van. Pihegve veszi a levegőt. Szavai is erőtlenek.
- Beverted a fejed. Biztos, hogy jól vagy? Olyan furcsákat mondasz. Sőt, ma egész nap olyan furcsa voltál. Ezzel a malőröddel pedig nagyon megijesztettél.

Ryu

Nem válaszol, tudhattam volna. Lázam van, érzem. Valamit mond.
- Beverted a fejed... furcsa vagy egész nap... megijesztettél.
- Csak ennyi, ennyit mondasz nekem, Joshua? Nem válaszolsz nekem? Már ennyit sem érek? - Nem érdekel, hogy lázam van, teszek rá, nem maradok itt. Hiába minden, Joshua sosem fog úgy nézni rám, ahogy én szeretném. - Válaszolj, vagy elmegyek! - mondom neki, és nem érdekel, hogy hangosabb vagyok a kelleténél.

Joshua

- Most nem szabad felkelned!
- Megmondtam, ha nem válaszolsz, elmegyek! - Nagy nehézkesen felül.
- Mégis hová akarsz menni ilyen állapotban? Megőrültél?!
- Mindegy hová, csak el innen. - Megpróbál felállni. Na, most már elborult az agyam. Hirtelen vállánál fogva visszadöntöm az ágyra, és lábaimat keresztülvetve rajta, fölé magasodok.
- Engedj! - Mióta lett ilyen erős? Alig bírok vele.
Szinte kiabálva beszélek hozzá.
- Azt mondtad, hallani akarod a válaszomat, nem?! Akkor maradj nyugton, és figyelj! - Most már nem kapálózik. Mélyen a szemébe nézve folytatom.
- Te vagy az egyik legértékesebb ember a szememben! - Látva arcán az ijedtséget, kicsit halkabbra veszem mondandóm.
- Te vagy az egyetlen igazi barátom. Ezért kérlek, ne mondd, hogy értéktelen, meg ócska vagy! Nem veszed észre, hogy ezzel nekem is fájdalmat okozol? Ryu... Mi mást mondhatnék még? Mit vársz még? - Elfordítom róla a tekintetem, és az ágyat bámulom.
- Ez a nap már így is túl sok volt. Ne tedd még borzalmasabbá... kérlek... kérlek! - Szemeimet összeszorítva várom megbéklyózó szavait.

Ryu

Joshua hangja egyre halkabb, miiiii, fájdalmat okozok neki?! Nem ezt akartam, én csak... csak... azt akartam, hogy kimondja, hogy ő is szeret, hogy én kellek neki. Istenem, de hülye is vagyok... mit gondoltam...?! Joshuának én nem vagyok partner... de legalább a barátom marad.
- Joshua - nézek a leggyönyörűbb szempárba a világon. - Köszönöm, hogy a barátom vagy, ígérem, sosem kérdezek tőled ilyet többé… de valamit tudnod kell. Szeretlek! Nem csak mint barátot, hanem mint férfit, társat, érezni akarlak, csókolni... – folytatnám, de Joshua tekintete megállít.
- Ne... - kezdené, de nem hagyom neki.
- Sssss…! Ne mondj semmit...! Ez nem változtat a dolgokon. Nem várom, hogy te is így érezz, hiszen tudom, hogy milyen vagy, de ki kellett mondanom legalább egyszer az életben. - Lassan rám néz, és én nem tudok parancsolni az érzéseimnek. - Jos… hua... egyszer… csak egyszer, megcsókolhatlak?

Nincs hozzászólás.