Mazochista érzelmek I. évad 28. fejezet

Joshua

Nyugtató szavai olyan sokat jelentenek nekem. Így érzem, hogy van értelme itt maradnom vele. Haját babrálom, amitől gyorsan elalszik. Biztosan nagyon kimerült lehet a rengeteg munkától. Egyszer csak csöngetnek. Óvatosan leszállok az ágyról, hogy ajtót nyissak. Yoshimi az. Nem épp szívélyes fogadtatásban részesül.
- Mit akarsz?
- Hijikata-samához jöttem - mondja, és már be is vágódik mellettem az ajtón. Megragadom, és a konyhába lököm.
- Ryu most alszik, ne zaklasd! Ha valami fontos dologról van szó, mondd el nekem!
- Hitakama-samának rengeteg elintézni valója van. Egy olyan egyszerű ember, mint te ezt nem értheti. Attól, hogy nem jött be a cégbe, még dolgoznia kell, vagy óriási lemaradása lesz.
- Egyszerű ember, mi? Ha nem te mondanád, még meg is sértődnék, de a te szavaid csak hazugságokat rejtenek, te kígyó! Mégis mit akarsz Ryutól?! Azt hitted, nem veszem észre, hogyan nézel rá, vagy én rám?! Ráadásul, miattad dolgozza halálra magát, igaz?! Hát én ezt nem fogom hagyni! Ide nem hozol papírmunkát, megértetted?!
- Hehe! Azt hiszed, örökre vele maradhatsz? Akkor nagy tévedésben élsz! Csak a terhére vagy! Már így is rád unt! Hitakama-sama feleségül fogja venni Yuki kisasszonyt, ha tetszik neki, ha nem, és ezt nem akadályozhatod meg! - Nem bírom tovább hallgatni.
- Te nem irányíthatod az életét! Nem befolyásolhatod! Ha el akar hagyni, hát elhagy, de amíg velem akar lenni, én itt maradok mellette! - már fogom is a ruháját, és kifelé ráncigálom az ajtón. - Te pedig... jobb, ha meghúzod magad! Egyszer már figyelmeztettelek, nem igaz? Ha csak egy ujjal is Ryuhoz mersz érni, ez az egyszerű ember meg fog ölni! Akkor már teljesen mindegy lesz, hogy mennyire vagy jó ügyvéd! Most pedig tűnj el! - kihajítom a szűrét, és bezárom az ajtót. Veszek pár mély levegőt, hogy lehiggadjak, majd visszamegyek Ryuhoz, aki meglepetésemre már ébren van. Vajon hallotta, hogy miről beszéltünk?

Ryu

Döbbenten ülök az ágyon, eddig elképzelni sem tudtam, hogy Yoshimi azt akarja, hogy vegyem el azt a libát! És mi az, hogy ha akarom, ha nem?! Nem értem! Mi a fene folyik körülöttem…? Joshu bejön és én csak nézek rá…
- Kérem a telefonom – szólok csendesen, fájó torokkal. Nem kérdez semmit, csak hozza, majd ülne le mellém, de…
- Kérlek, hagyj magamra! – amit most tenni fogok, nem tartozik rá. Sértetten néz rám, de most nem tudok vele törődni. Mikor behajtja maga után az ajtót, sorba hívom fel az aligazgatókat, és mire mindent megtudok, már teljesen kész vagyok. Yoshimi, te szemét! Holnap bármenyire is beteg vagyok, be kell mennem az irodába, különben vége mindennek.
Aztán nagy nehezen kivánszorgok a konyhába, ahol Joshua az asztalnál ül és mérgesen néz rám.
- Megint miből hagysz ki?

Joshua

Azt hiszem, hallotta, bár nem tudom, hogy mennyit. A telefonját kéri, és kiküld a szobából. Remélem, hogy nem valami őrültségre készül már megint. Azután kijön a konyhába.
- Megint miből hagysz ki?
- Holnap be kell mennem a vállalathoz - mondja komolyan.
- De hiszen beteg vagy! Nem mehetsz dolgozni!
- Nem... azért... köhhh-köh... - Rátör a köhögés, én pedig azonnal odarohanok hozzá. Tudom, hogy fontos, ha ezt mondja... Felkapom, és viszem is vissza az ágyba.
- Ne mondj semmi többet, csak pihenj! Én is veled megyek, rendben? Nem hagylak egyedül! - takargatom be. Biztosan köze van ahhoz, amit Yoshimi mondott... gondolom neki sem tetszett, de sejtelmem sincs, mit akar tenni...

Ryu

A reggel gyorsabban jön el, mint vártam, ilyen állapotban nem tudok bemenni… Gyors telefon, és a doki már jön is. Fél órával és három injekcióval később már elég erős vagyok ahhoz, hogy elinduljak. Ahogy belépek az épület ajtaján, már érzem azt, amit eddig nem láttam. A zavarodottságot, a pillantásokat. Dühöm erősebb, mint vártam. A tárgyalóterembe megyek, ahol a cég négy aligazgatója már vár rám. Csodálkozva nézek az egyik férfira. Őt nem ismerem. Hosszú derekáig érő haja lágyan omlik a hátára, szeme fekete, mint a sötétség, alakja magas, vállas, dereka karcsú, és ahogy rám néz, mindenem megremeg. A harmincas évei elején járhat, komoly, ijesztő, és mégis… Bemutatják, ő az egyik frissen kinevezett aligazgató, még apám jelölte ki. Mennyi mindent nem tudok még…
Négy óra tárgyalás után, ami teljesen kimerít, fáradtan köszönöm meg, hogy mellém állnak, és újra teljes a bizalom, viszont Yoshimit még el kell kapnom. Egyelőre utasítást adok, hogy nem jöhet be a vállalat területére. Mikor felállok, hogy végre hazainduljak, szédülni kezdek, és el is esnék, mikor valaki a karjaiba vesz… az a férfi! Még hallom, hogy megkérdezi, hol lakom, majd csend…

Joshua

Reggel Ryu rossz állapota ellenére is mindenképpen be akar menni a vállalathoz. Nem beszélem le róla, úgy teszek, ahogy tegnap megígértem neki. Taxival elkísérem a céghez, de ahogy belépünk az épületbe, azt mondja, hogy tovább már egyedül kell mennie. Csak annyit mondok neki, hogy megvárom, majd nézem, ahogy eltűnik a lift ajtaja mögött. Leülök egy székre, és csak várok... órákon keresztül. Azután egyszer csak meglátom egy férfi kezében eszméletlenül. Már rohanok is hozzá.
- Ryu! - Aggódva teszem kezemet égető homlokára, mire a magas idegen egyszerűen félrelök.
- Ő a vezérigazgató! Egy egyszerű közember nem érhet csak így hozzá! - Már megint ez a megnevezés... és ki ő egyáltalán? Elég ijesztő külseje van.
- Ő az élettársam! Adja át, hazaviszem!
- Talán bolondnak néz, fiatalember? Jobban tenné, ha távozna! - mondja, és az ajtó felé indul.
- Várjon! Mégis hová akarja vinni! Álljon meg! - ragadom meg, mire az egyik fickó mellette lefogja karjaimat.
Kiszabadulva a fogásból, már szaladok is utána, de csak azt látom, ahogy beszáll egy hatalmas fekete autóba. Mi a fene folyik itt? Azonnal fogok egy taxit, és azt mondom a sofőrnek, hogy kövesse azt a fekete kocsit. Döbbenten nézem, hogy Ryu lakásához tart, és kihorgászva Ryu zsebéből a kulcsot, be is lép a háztömbbe. Én is felmegyek, majd épp, amikor belépne a lakás ajtaján, felérek a lifttel.
- Ki maga, és mit akar tőle? - kérdezem, most már dühösen.
- Ezt inkább nekem kellene kérdeznem.
- Már mondtam, hogy az élettársa vagyok! Látja, kulcsom is van a lakásához! - veszem elő talán életmentő másolatomat. A férfi arca meg sem rezdül, de szemében látom a meglepettséget tükröződni.
- Nehezen hiszem el, hogy a vezérigazgatónk egy magához hasonló emberrel élne együtt, de majd ő megmondja, amikor felébred, nemde? - Már viszi is be kedvesemet. Megkeresi a szobát, majd az ágyba fekteti. Nem tűnik rossz embernek... Gyorsan főzök teát, készítek borogatást, majd leülök az ágy másik szélére, mivel az egyiket az a titokzatos férfi foglalta el. Még egy hosszú hajú... ha csak azt nézzük, hogy hány ilyen ismerősöm van, és ebből hány meleg, tutira ő is az... Róla még sosem mesélt Ryu, pedig olyan, mintha elég jóban lennének... Hány titkod van még, Ryu? - kérdezem magamban, miközben homlokára teszem a vizes rongyot.

Ryu

Mikor magamhoz térek, a saját ágyamban fekszem. Hogy kerülök ide? Ahogy próbálok felülni ketten is ugranak, hogy segítsenek. Mi van itt? Az egyik oldalán az ágynak Joshua áll, hogy segítsen, a másikon pedig a ma megismert férfi. Joshua kezét választom, aki rám mosolyog és felültet.
- Jobban vagy? – kérdezi - és én bólintok, hogy igen.
- Hitakama-sama, ki ez a fiatalember? - kérdezi tőlem - olyan hangon, hogy minden sejtemben remegek - a férfi, akit ezek után azt hiszem, kerülnöm kell.
- Ő a mindenem, a szeretőm, a szerelmem, az élettársam, Matoke Joshua! – felelem, hogy még véletlenül se gondoljon rosszat Joshuról.
- Értem - mondja nekem, majd Joshuhoz fordul. - Elnézést kérek, fiatalember, most jöttem haza Amerikából, nem tudtam, hogy Hitakama-sama együtt él valakivel.
- Semmi baj - dünnyögi szerelmem, pedig én látom, hogy valami bántja.
- Joshua, ő az egyik aligazgató, Fukisima Shinichi - dőlök támasztékért az ágy támlájához, mert a láz, érzem, megint elönti a testem. Joshua már megy is, és hozza a gyógyszert, amit most minden szó nélkül beveszek, tekintve, hogy állapotom a béka segge alatt van.
- Főzök egy kávét, Ryu, addig beszélgessetek - mondja Joshu és kimegy.
- Hita… - kezdené a hosszú hajú, de közbevágok.
- Ha nem gond, akkor a lakásomon csak Ryu, Shinichi!
- Rendben, viszont most engedelmeddel mennék is. A te jóvoltodból most nagyon sok munkánk lesz, ha nem baj, akkor, amíg beteg vagy, minden nap eljövök és tájékoztatlak a fejleményekről.
- Köszönöm – felelem, és már feküdnék is a puha párnáimra, mikor megkérdezi…
- Nagyon szereted? - Ez meg mégis miért érdekli őt?
- Igen - hangom határozott.
- De ennek ellenére vágysz rám, látom rajtad – hajol le hozzám, fekete szemében különös fény gyúl, haja arcomat érinti.
- Menj el! – kérem, mielőtt olyat teszek, amit később nagyon megbánnék. Arcomat a párnákba fúrom, és csak akkor emelem fel, mikor hallom az ajtó csapódását. Imádom, szeretem Joshuát, és nem akarom megcsalni, nem akarok neki fájdalmat okozni… de ez a férfi… Mikor Joshu bejön, egyszerűen lehúzom magamhoz, és csak ennyit kérek.
- Szeress! Most, kérlek!

Joshua

Ryut látva inkább kimegyek kávét főzni. Ahogy nézett rá... túl jól ismerem már azt a tekintetet. Vajon régóta ismerik egymást? Mi van, ha már viszonyuk is volt? De most igazán nem mondhatok semmit, elvégre az a férfi hazahozta Ryut... Jobb így, hogy nem vagyok ott... nem bírnám nézni, ahogy önfeledten beszélgetnek. Egyszer csak a férfi feltűnik a konyhaajtóban.
- Most már megyek, Matoke-san.
- Kérlek, hívj Joshuának!
- Ez esetben te is nyugodtan hívj Shinichinek. - Csak bólintok egyet, és már kísérem is ki. Kilépve a bejárati ajtón még visszafordul.
- Megbeszéltem Ryuval, hogy amíg fel nem épül, minden nap benézek, hogy tájékoztassam a vállalati ügyekről. - Nocsak, most már Ryunak hívja? Ezután feltesz egy furcsa kérdést.
- Mondd csak, nagyon szereted? - Ezt meg miért kérdezi?
- Igen - vágom rá határozottan, habozás nélkül. Erre szája sarka felfelé mozdul. Tehát tud mosolyogni is... de akkor sem értem... Ugye nem akar a szerelmemtől semmit?
- Nagyon hasonlítotok egymásra Ryuval... csak te nem... - Mondatát nem fejezi be. És én mit nem...? Bár érdekel a válasz, de nem merem megkérdezni...
- Eddig még sosem hasonlítottak össze vele - felelem.
- Hm... - tart szünetet -, akkor majd holnap, Joshua! - Int egyet, és távozik. Elég komoly embernek tűnik... olyan büszke a tartása... de egy kicsit nyugtalanít is a jelenléte... Lassan besétálok Ryuhoz, aki magához húz, és ennyit mond:
- Szeress! Most, kérlek! - Mi ez ilyen hirtelen? Hiszen beteg, és lázas!
Rossz érzés fog el, és lerántom róla a takarót. Arcomra kiül a fájdalom. Nem tőlem izgult fel ennyire, hanem... Nekem csak az a szerep jut, hogy befejezzem, amit az a férfi elkezdett?! De már vállaltam, hogy akkor is vele maradok, ha csak erre kellek neki, nem igaz? Csak kelljek neki...
- Rendben - válaszolom, és vetkőztetni kezdem. Épp csak a nadrágját és a bokszerét veszem le, nekem még ennyire sem lesz szükségem, elég, ha kigombolom a nadrágomat. Neki most nem én kellek. Biztosan most is rá gondol, ahogyan a pólóját felgyűrve végigcsókolom mellkasát. Nem tudok belemerülni az élvezetbe, mert az ő érzései most nem nekem szólnak...

Ryu

Valami nincs rendben, érzem. Ugyan úgy csókolja mellkasomat, mint régen, de mozdulatai gépiesek, mintha csak rutinból csinálná.
- Ne, hagyd abba! - kiáltok rá, és tolom is el magamtól. Csodálkozva néz rám.
- De hiszen te akartad!
- Ez igaz, de nem így! - Sietve húzom vissza magamra az alsómat, a nadrágot a földre rúgom, aztán meghallom Joshua fojtott hangját.
- Ki neked ez a férfi? A szeretőd volt?
- Mi van? Joshua, ma ismertem meg, ma láttam először – felelem, és már rájövök, miért viselkedett úgy az előbb. - Joshua, szeretlek, nem fogok lefeküdni vele, ha ettől tartasz! - aztán már rántom is a takarót magamra.
Nem akarom látni ezt a pasit, nem akarom kockáztatni miatta Joshua szerelmét… de… eszembe jut az az égő fekete szem… mi van velem? Miért van ilyen hatással rám, hiszen most látom először, ez nem szerelem… ez vágy… amit le kell győznöm!

Joshua

A hangjában csak az őszinteséget hallom... szeretnék hinni neki, de ha már csak az első találkozás után úgy nézett rá, mire számíthatok ezután? Nem akarom elveszíteni! Leveszem nadrágomat, alsómat és ingemet, majd felülök az ágyra.
- Neked is kényelmesebb lenne, ha levetnéd az utcai ruhádat, nem? - Lassan ledobja maradék ruháit a földre, majd ismét magához szorítja a takarót. Érezni akarom a melegségét! Alulról bebújok a takaró alá, és felmászom hozzá. Szeretném hasára hajtani a fejem.
- Josh! - hallom feszült hangját, amint felemeli a pokrócot, hogy benézzen alá. Ekkor meglátom, hogy farka még mindig kielégülésért ácsingózik. Elkapom a takaró szélét, és Ryut is alá temetem. Csak mosolyogni tudok meglepett arcán, annyira édes. Egészen közel hajolok hozzá, és ágyékomat övéhez nyomom, mire megremeg.
- Szeretnéd, hogy folytassam?

Ryu

- Igen – nyöszörgöm, de megakadályozom, hogy megérintsen.
- Dugj meg… most! – kérem, és lábamat már húzom is fel, hogy könnyebben a magáévá tegyen. Aztán fel is kiáltok, mert ő megteszi, amit kérek, és mellőz minden finomságot.
Minden mozdulata fájdalmat és kéjt von maga után, és én csak könyörögni tudok, abba ne hagyja. Egy-egy mélyebb lökése után azt hiszem, szétszakadok, de ez most kell, hogy elfelejtsem a másikat.
Érzem ő is közel jár a végéhez, farkamat izgatni kezdi, és egy végső hatalmas lökésénél mindketten hangosan kiáltva élvezünk el…
Aztán csak pihegni tudunk egymás mellett. Mennék zuhanyozni, de hátsóm sajog így nyögve zuhanok vissza az ágyra. Francba a zuhanyzással, kimerülten elalszom.

Joshua

Kicsit aggódom, amikor élvezete mellett fájdalmat is hallok a hangjában, de egyre csak azt nyögi, hogy ne hagyjam abba, így megadom neki, amit kíván. Hatalmasat élvezek testébe, és elterülök mellette az ágyon. Látom, hogy ki akar menni, de nem tud, magamban pedig nem érzek annyi erőt, hogy segítsek neki. Egyszerűen megfogom kezét, és követem őt az álmok földjére. Az álmom viszont nem jó... Egy sötét sarokban látom magam kuporogni, miközben egyre csak fenyegető hangokat hallok... Yoshimi és Shinichi hangját... „Nem lehetsz vele!” „Már régen rád unt.” „Le fogok feküdni vele.” „Elveszem tőled!” „Meg fog házasodni!” Azután Ryu hangját hallom... „Már nem kellesz! Nem szeretlek többé!”
- Ryu! - ordítom el magam felülve az ágyon. Ryu ijedten néz rám, én pedig idegesen zihálok, torkom teljesen száraz, és érzem, hogy folyik rólam a víz. Csak egy álom volt... de akár a valóság is lehetne...
- Jól vagy? - kérdezi Ryu rekedtes hangján.
- Öh... persze... csak rosszat álmodtam... Megyek, lemosakszom - mondom, mire Ryu megszorítja kezemet.

Ryu

Arra ébredek, hogy Joshua álmában a nevemet kiáltja, de úgy, hogy majd leesek az ágyról. Mikor kinyögi, hogy rosszat álmodott megnyugszom, és kezét megszorítva megyek vele fürdeni. Elterülünk a nagy kádban, ő hátul, én pedig előtte a mellkasának dőlve. Olyan jó így!
Aztán csak kábulok, mert újra elönt a láz, és a meleg víz most nem igazán tesz jót nekem. Mielőtt beleájulnék a vízbe, Joshua riadtan mosdat le, majd emel ki a vízből.
- Megint lázas vagy, Ryu! – Tudom, csak most nem érdekel, alig tesz le az ágyra, kábultan magamra húzom, száját keresem, és amint megtalálom, már térképezi is fel a nyelvem. Nem tudok betelni vele, még többet akarok belőle, de nem engedi.
- Ne, most nem lehet, édesem - tol el magától -, nagyon lázas vagy, pihenned kell! - Már hozza is a gyógyszereimet, amiket a könnyeimet nyeldesve veszek be.

Joshua

Látom, hogy mennyire fintorog, miközben beveszi a gyógyszerét... nem lehet túl jó íze, de muszáj lenyelnie, mert másképp nem gyógyul meg. Ekkor eszembe jut a bár. Még nem szóltam Myónak!
- Ryu, használhatnám a telefonodat? Szólnom kell Myónak, hogy ma egyedül lesz.
- Persze, de a te mobiloddal mi lett?
- Hát... azt... széttörtem, miután kiabáltál velem... - vallom be neki. - Még nem volt időm venni egy újat, de amint jobban leszel, majd veszek egyet. - Azt hiszem, most kicsit őrültnek néz, amiért ilyet tettem, de nem mondja ki. Gyorsan felhívom barátomat, az egész nem tart tovább öt percnél, majd kedvesemhez fordulok.
- Szeretnél megnézni egy filmet, vagy esetleg kirakózni egy kicsit? Én betegen is mindig mentem iskolába, vagy dolgozni, de mások azt mondták, hogy ilyesmiket szoktak csinálni.

Ryu

Filmet nézni? Kirakózni? Egy frászt!
- Joshua! Választhatsz, vagy szeretkezünk, vagy alszom! - vidáman nézek rá, remélve, hogy az első ötletemet választja!
- Na, akkor aludni fogsz! – feleli, és már megy is ki a szobából. Mi a…! Ennyi? Aludjak? Ezt most komolyan mondja? Kész vagyok ettől a pasitól, de a láz legyőz, és jó pár órát alszom. Mikor felébredek, elég erőt érzek, hogy egyedül zuhanyozzak, majd mikor visszamegyek a szobába egy szál törölközővel a csípőm körül, döbbenten állok meg.
Joshua és Shinichi édesen bájolognak az ágyamon. El is felejtettem, hogy idejön.
- Ne zavartassátok magatokat - nézek rájuk, majd kiveszek pár holmit a szekrényemből, és megyek is vissza a fürdőbe. Nagyon úgy néz ki, ma nem én fogok elmerülni azokban a fekete szemekben. Lopva osonok ki a lakásomból és céltalanul sétálni kezdek, igyekszem nem törődni vele, hogy Kenji követ a kocsival.

Joshua

Az éjszakát átvirrasztom, hogy ha Ryunak szüksége lenne rám, azonnal segíthessek neki. Másnap reggel Ryu egészen üdén ébred. Kicsit viccesen fest, mivel az arca most a kék különböző árnyalataiban úszik. Egy darabig még meglesz a foltja, amit feltehetően valami bunyóban szerzett. Elmegy tusolni, én pedig a konyhában tevékenykedek, amikor bekopog valaki. Shinichi az, eljött, ahogy ígérte.
- Gyere csak beljebb! Ryu éppen fürdik, de a szobájában megvárhatod. - Bevezetem a férfit a szobába, ő pedig leül az ágy szélére. Ha csak a tegnapi napra, meg a Ryu, és ő közötte gyúló parázsra gondolok, rossz hangulatba kerülök, de hát nem bánhatok vele mogorván, elvégre segített Ryunak, és nem tett semmi olyat, amiért megorrolhatnék rá...
- Hozhatok neked valamit inni? - kérdezem.
- Nem, köszönöm. Most pont úgy beszéltél, mint valami pincér.
- Ez azért lehet, mert csapos vagyok egy bárban - ülök le mellé.
- Valóban? Jómagam is vezetek egy bárt a belvárosban. Ha gondolod, benézhetnél valamikor. - Nem sok tőle kicsit ez a kedvesség?
- Itt egy névjegykártya. Rajta van a bár címe. Amikor csak van időm, elnézek oda, úgyhogy ott nagy valószínűséggel megtalálsz. - Ekkor kijön Ryu a fürdőszobából, majd kissé duzzogva elővadássza a ruháit, és vissza is megy. Most... féltékeny? Azért annak örülök, hogy nem előtte öltözködik. Csak ekkor nézek a kezembe nyomott cetlire.
- De hiszen ez egy meleg bár!
- Meglepődtél rajta?
- Egy kicsit... - Akkor tényleg nem hetero a fickó...
- Úgy mondod, mintha te nem lennél meleg.
- Mert nem is vagyok az. Ryu amolyan kivétel nekem.
- Óóó... értem. Régóta ismeritek egymást?
- Igen, gyerekkori barátok... - Ekkor meghallom az ajtó csukódását.
- Ryu? - Kiszaladok az előszobába, majd körülnézek a lakásban, de Ryu eltűnt! Rögtön öltözködni kezdek.
- Shinichi, Ryu elment... azonnal meg kell találnom! Még nem lenne szabad kint járkálnia! Nem tudom, mi üthetett belé!
- Túl sokáig tart, mire elkészülsz. Majd én megkeresem! Te csak várj itt, rendben?! Megtalálom!
- Oh... - engedem le karjaimat.
- Hát... jó... - Mire ezt kimondom, Shinichi már el is tűnt az ajtó mögött, én pedig egyedül maradtam a lakásban. Remélem, hamar megtalálja! Máris aggódom érte!

Ryu

Már nem tudom, mióta bolyongok az utcán, ráadásul még Kenji is nyomomat veszthette, mert sehol sem látom. Se telefon se pénz nincs nálam, és fogalmam sincs merre is vagyok. Próbálok az utcanevek alapján tájékozódni, és visszavergődni legalább a lakásom közelébe. Mikor végre kezd ismerős lenni a környék, lábaim nem bírják tovább, egy ház tövében összeesem, de különösebben nem érdekel, hogy részegnek hisznek, és senki sem jön oda. Lehunyom szemeim, aztán egy hangot hallok…
- Ryu? - menekülnék a hang elől, ami még így is hatással van rám, de két kéz felemel és magához szorít. Érzem szíve minden dobbanását, teste melegét. Kapálózom, hogy rakjon le, de csak szorít, és elindul velem egy autó felé.
- Néz rám! – kéri, és én engedelmesen emelem rá tekintetemet. Amit abban a két szemben látok… felkavaró vágy… nem tudok szabadulni tőle.
- Shini… - azonban kimondani már nem tudom a nevét, mert szája birtokba veszi enyémet. Először erőtlenül tiltakozom, aztán nyelve találkozik az én kalandozó nyelvemmel…
- Engedj el! - verem a következő pillanatban öklömmel mellkasát - Engedj el, mert kirúglak! - fenyegetem meg, teljesen hatástalanul. De legalább már nem csókol, hanem betesz a kocsiba, majd a lakásomhoz hajt velem. Hiába futok el, hamar utolér, a falhoz szorít, és a fülembe súgja…
- Ne menekülj, semmi értelme! - Lazán a vállára kap, és mint egy csomagot visz fel a lakásba.
Kezem véletlenül megérinti formás, feszes hátsóját, mire halkan felnevet. Ég az arcom, ez nem lehet igaz!!!
Mikor belép velem a lakásajtón, azonnal lerak, és én Joshua karjaiba menekülök.

Joshua

Most már melegítőben várom kedvesem visszatértét. Amikor kinyílik az ajtó, Shinichi Ryuval a vállán lép be a lakásba, majd két másodperccel később, szerelmemet már a saját karjaim között találom.
- Ryu? Jól vagy? Mi ütött beléd, hogy csak így szó nélkül eltűntél? - Ryu szorosan hozzám bújik, eltakarva az arcát. Shinichire nézek, de ő pont olyan komolysággal néz, mint amikor elment. Érzem, hogy Ryunak megint felment a láza, ezért felkapom, és az ágyba viszem. Lefektetem, ő pedig oldalára fordul, összekucorodik, és erősen szorítja magához kezemet.
- Mi a baj? Történt valami? - simogatom meg szabad kezemmel fejét. Mitől került ilyen állapotba? Olyan, mintha félne... valamitől...

Ryu

- Semmi – felelem, és még jobban bevackolódom az ágyba. Ha csak azt nem számítjuk, hogy…
Még hallom, ahogy Joshua Shini-vel beszélget kissé emelt hangon, de a fáradság győz, és megint elalszom. Mikor felébredek, Joshua éppen jön be a szobába kezében egy tálcán levessel. Felülök, az ölembe rakja, és mosolyogva nézi, ahogy óvatosan nyelem. Valami eszembe jut, és már vigyorgok is. Remélem, Shini elkapta a náthám!
- Látom jobban vagy. Most el kell mennem egy kicsit, de igyekszem vissza.
- Hová mész? – kérdezem két nyelés közt. Zavartan néz rám.
- Be kell mennem a bárba, de sietek vissza! - Hazudik, tudom, és most már zavart is vagyok, miért hazudik? Hová megy? Mikor kilép az ajtón már hívom is Kenjit, hogy szépen feltűnés nélkül kövesse, hogy mégis hová megy.
Kenji egy fél óra múlva felhív, és alig akarok hinni a fülemnek….

Joshua

Amikor azt mondja, hogy semmi sem történt, tudom, hogy hazudik. Viszont ha hazudik, az azt is jelenti, hogy valami olyan dolog történt vele, amiről nem akar beszélni. A szobán kívül kicsit kifaggatom Shinichit.
- Hol találtál rá?
- Furcsa, hogy éppen ezt kell mondanom, de a saját báromban. Talán már régebb óta ismeri a helyet. - Ez nem kizárt...
- Akkor már ilyen állapotban volt?
- Igen.
- És volt vele valaki? Láttál valaki gyanús alakot?
- Had gondolkozzam... Azt hiszem egy valaki volt, aki furcsán nézett rá... egy törzsvendég... szereti elcsábítgatni a szép fiúkat. - Akkor ő lesz az... ő tette ezt vele!
- Shinichi, meg tudnád nekem mutatni azt a személyt? - Ha megtalálom, végzek vele, az egyszer biztos!
- Persze... most még van egy kis dolgom, de délután nézz be a bárba!
- Ott leszek! - Shinichi elmegy, Ryu elalszik, én meg átöltözöm, és főzök levest. Amikor Ryu felébred, beviszem neki az ételt, majd szólok neki, hogy el kell mennem a bárba... így még csak nem is hazudtam neki. Ha elmondanám neki, hogy Shinichi meleg bárjába tartok, hogy kiderítsem, ki bántotta, és elégtételt vegyek rajta, rögtön visszatartana... Fél óra múlva már ott is vagyok a bár előtt. Nehéz szívvel lépek be az ajtaján... sokféle bárban megfordultam már, de ilyen helyen még sosem jártam. Csak férfiak vannak... itt mindenki meleg, csak én nem... elég nyomasztó érzés... főleg azok a pillantások...! Hirtelen valaki megszólít.
- Hé, szépfiú! Te vagy Joshua? - Ez meg ki?
- I-igen.
- Fukisima-sama már vár az emeleten, gyere utánam! - Felvezet egy lépcsősoron, majd egy folyosó végi kis szoba ajtaján bekopog. Ez a bár jóval nagyobb az enyémnél... és ha jól látom, az emeleten végig szobák vannak. Már a hideg futkos a hátamon, amikor kinyílik az ajtó, és Shinichi egy szál köntösben lép ki rajta.
- Ááá, Joshua! Már vártalak, kerülj csak beljebb! - Óvatosan lépek a szobába, mire a pasas becsukja maga mögött az ajtót.
- Na, hogy tetszik a bár? - kérdezi kimérten, miközben az asztalához lépdel, hogy kiöntsön egy pohár italt. Ez meg mégis kit érdekel most?! Nem bájcsevegni jöttem ide!
- Nagyon... egyedi... - Erre csak kuncog egyet, majd kezembe nyom egy pohár vörösbort. Nem tetszik ez nekem.
- Öhm... Shinichi... akkor, megmutatnád nekem azt az embert, akiről beszéltél?
- Nem kell úgy sietni... úgy is itt lesz, egész éjjel. Most inkább szórakozzunk egy kicsit...! - hajol közel hozzám.
- Kívánlak, Joshua! - Mit... mondott...???

Ryu

Mikor megtudom, hogy hová ment, teljesen kiakadok! Melegbárba? Joshua??? Egyszerűen nem hiszem el. Honnan ismeri azt a bárt? Minek ment el oda, és miért titkolta? Haragom fellángol, bosszúm kegyetlen lesz.
Megeresztek pár telefont, hogy utána döbbenten roskadjak az ágyra. Shinichié a melegbár? Hogyan? Joshua Shinivel? Ideje bevetni néhány alvilági ismerőst, akikről Joshu még nem is tud, és ideje hasznát venni ennek az ismeretségnek. Alig telik el fél óra, és öt Hummer áll meg a ház előtt, benne gyönyörű, de gyilkos tekintetű férfiakkal. Kenjivel együtt beszállunk a legelsőbe és elindulunk, a címet mondanom se kell, ezek itt mind a saját nemüket szeretik. Félnem nem kell, hiszen mind nekem dolgoznak. A bár előtt férfiak sétálnak, akik mind eltűnnek, mikor mi megállunk. Kiszállok, öltözékem tiszta fekete, hajam lángol, s mint egy bosszúálló angyal indulok befelé mögöttem a többiekkel.
- Hol a főnök szobája? – kérdezem az első őrt, aki az utamba áll. Nem akar válaszolni, de sebaj, megtalálom magamtól is. Az alvilági haverok addig szépen ott maradnak a bárban, amíg én az emeletre megyek. Keresnem se kell, benyitok a folyosó végén lévő ajtón, hogy azt lássam Shini épp Joshuát csókolja.
- Talán zavarok? - kérdezem vidáman, holott mind a kettőt legszívesebben megfojtanám! Joshua ijedten ugrik el Shinitől, de keserűen látom rajta, élvezte azt a csókot.
- Tudod, lehet hogy hetero, de engem mégis megkívánt - közli velem Shini -, és ha már téged nem kaphatlak most meg, ő is megteszi. - Mellélépek, szenvedélyesen csókolom, és érzem, ahogy félkemény farka, most kőkemény lesz. Végig is simítok rajta, mire hangosan felnyög.
- Csak hogy tudd, mit cseréltél el – súgom a szájába. Joshuának csak ennyit mondok komoran…
- A holmidat ide küldöm Kenjivel - és már csapom is be az ajtót magam mögött. Lent a bárban csak ennyit mondok - Törjetek szét mindent! -, és méltóságteljesen távozom. Aztán egész éjjel iszom Kenjivel együtt, és mikor reggel az irodában megnézem, mitől is fáj az egész hátam, elképedve nézem a majdnem egész hátamat és vállaimat betöltő fekete sárkányt, egy tetoválást.

Joshua

Mit… mondott??? Ekkor minden világossá válik.
- Shinichi, te átkozott! Te tetted azt Ryuval, igaz?!
- Ugyan-ugyan… csak egy kis csók volt – ragadja meg erősen kezemet.
- Eressz el! – Elejtem a boros poharat, mely hangosan törik apró szilánkjaira a padlón. Szabad kezemmel megütném, de azt is lefogja.
- Megbánod, hogy akarata ellenére Ryuhoz értél, te szemét!
- És mégis mit tudnál tenni, mondd! Ma este az enyém leszel, ha tetszik, ha nem! – Ahogy csak tudok, próbálok kiszabadulni markából, de nem megy. Hirtelen átkarolja derekam, és magához szorítva megcsókol. Hiába erőlködök, nem tudom eltaszítani magamtól! Ekkor hirtelen kinyílik az ajtó.
- Talán zavarok? – Ez Ryu hangja! Kihasználva Shinichi meglepettségét, gyorsan elugrok tőle. Ryu látta… látta, ahogy… Miért én szégyellem magam?
- Tudod, lehet, hogy hetero, de engem mégis megkívánt… - Mi? A rohadék! Ordítani akarok, de egy hang sem jön ki torkomon. Ryu fájdalmas arckifejezéssel néz rám. Hazudik! Hát nem látod… Ryu!!!
- …és ha már téged nem kaphatlak most meg, ő is megteszi. – Ez a nyomorult féreg! Már mennék is, hogy szétverjem, de Ryu hirtelen odalép hozzá, és… nem tudok hinni a szemeimnek! Miért??? Csak állok némán és elveszve.
- A holmidat ideküldöm Kenjivel. – Az ajtó becsapódik, a szívemben gyökerező fájdalom, pedig egyre elviselhetetlenebbül kínoz.
- Nos, ha már így alakult, folytathatjuk, nem igaz… Joshua? – Érzem, hogy valami kattant a fejemben… valami homályt hozott a nappal helyébe… Felnézek, és a falon meglátok valamit. Lassan, de határozott léptekkel elindulok felé.
- Ne sajnáld Joshua, ő is csak egy ember, pótolható, mint bárki más! Inkább gyere, és élvezzük ki az együtt töltött perceket! – Leakasztom a falon díszelgő katanát, és megfordulok. Érzem a haragot, a fájdalmat és a gyűlöletet az ereimben áramlani. Tekintetem gyilkos, már nem az vagyok, aki voltam. Joshua, itt és most meghalt!
- Hé, Joshua… mit akarsz azzal? – Kihúzom hüvelyéből a kardot, és megindulok a pondró felé.
- Nyu-nyugodj le, jó?! Ha nem akarod, nem teszem meg veled! – hátrál, de a fal megállítja. Egyetlen suhintással vágom le a farkát. Hangos ordítását elnyomják a lenti zajok.
- Ezt Ryuért kaptad, hogy többé ne tudj elélvezni, te mocsok! – Újabb vágást ejtek ezúttal a karján. Könyörgését meg sem hallom. A következő sebet a mellkasán ejtem.
- Ezt azért, mert becsaptál! Ezt azért, mert hazudtál! Ezt azért, mert tőrbe csaltál! Ezt azért, mert hozzámértél! Ezt azért, mert Ryut ellenem fordítottad! Ezt azért, mert elszakítottál attól, akit szeretek!!! Ezt azért, mert tönkretetted az ÉLETEM!!! – A végére már vérben úszik az egész szoba… az ostoba teste össze van kaszabolva, és csak ül zihálva a földön. Kardom hegyét álla alá illesztem, hogy felnézzen rám, de csak hunyorogni képes.
- A halál neked megváltás lenne, de te azt nem érdemelsz! – Közelebb hajolok hozzá.
- Szenvedni fogsz… amíg csak élsz… majd utána a Pokolban tovább… mindörökké. És ha be mersz köpni, akár engem, akár Ryut… azonnal végzek veled! Kardomat hüvelyébe teszem, megfogom nyakánál a szemét köntösét, és magam után vonszolom erőtlen testét le a lépcsőn. A földszint romokban hever… Ryu szép munkát végzett. Amikor észrevesznek, minden elcsendesül.
- Aki az utamba mer állni, úgy végzi, mint EZ itt! – Ekkor előlép a vezérük.
- Te fiú… végig itt voltál? Ki vagy te?
- Az ne érdekeljen! – Ekkor végignéz a magam után húzott mocskon.
- Milyen kegyetlen… Nem akarnál… csatlakozni hozzánk? Mi mind Hitakama-sama szolgálatában állunk. – Csatlakozni? Talán nem is olyan rossz ötlet… végleg eldobni magamtól az eddigi életemet.
- Rendben van… csatlakozom hozzátok azzal a feltétellel, hogy egy éjszaka alatt segítetek nekem átváltozni úgy, hogy még a saját anyám se ismerjen fel! – A vezér elégedetten veregeti meg vállamat. A fiúk elvisznek a főhadiszállásra, ahol megkezdődik az átalakulásom. Hajamat hollófeketére festem, és ahány tincset csak tudok, hátul összefogok egy copfba. Szemhéjamra is fekete festék kerül, és megkapom a banda ruháit.
- Adj egy cigit! – Mondom a mellettem álló pasasnak. Ő nyújt nekem egy szálat, és meg is gyújtja. Mélyen beleszívok, mint aki egész életében dohányzott, majd eldobom a csikket, és széttaposom.
- Hívjatok Hollónak! Az igazi nevem, már eldobtam magamtól, mint egy csikket. – Csak döbbenten néznek rám, de nincs semmiféle ellenvetésük.
- Van itt valahol egy tetováló mester?
- Igen, van egy saját szalonunk, ami szintén Hitakama-sama tulajdona. – Nagyszerű. Elvisznek a szalonba, ahol egy középkorú férfi ül egy forgós széken. Látszik, hogy jártas a szakmában. A bandatagok megmondják, hogy ki vagyok, majd a pasas felém fordul.
- Mit kérsz, Holló?
- Teljesen mindegy – ülök le egy székre neki háttal -, csak fájjon!
- Érdekes, ma már volt egy ilyen vendégem… kapott is tőlem egy szép sárkányt. Ha akarod, megcsinálom neked a párját. – Csak vállat vonok, és hagyom, hogy több ezer szúrással elkészítse a művét. A fizikai fájdalom most semmi… szükségem van rá, hogy elnyomjam lelkem sikolyát. Pár órával később már kész is az egész hátamat beborító tetoválás. Egy hatalmas, repülő, fekete holló. Gyönyörű… mintha bármelyik percben életre kelhetne. Szárnyai félig vannak kitárva, hogy elférjenek a testemen, csőre nyitva… pont olyan, mint egy féktelen haragra gerjedt holló… pont olyan, mint én… Amikor visszamegyünk a főhadiszállásra, sétálni indulok, és egy nagy fa tövében megállok. Habozás nélkül tépem le a láncot nyakamból, melyet még soha, egyszer sem vettem le, és már emelem is kezem, hogy elhajítsam, de… nem megy… nem tudok megválni tőle. Karomat leengedem, és csak nézem tenyeremben a sötétben csillogó „R” betűt.
„Hogy soha ne felejts el, bárhová is visz a sorsod!”
Kezemet ökölbe szorítom, majd zsebre rakom, és visszaindulok a szobámba. Most már… így fogom segíteni őt… és talán… nagyobb hasznára lehetek, mint eddig…

Nincs hozzászólás.