Mazochista érzelmek I. évad 30. fejezet

Ryu

Nem akarom elengedni! A szájára tapadok és a falhoz nyomom, kezem testét simogatja, eszemet vesztve ölelem, csókolom!
Halk kopogás az ajtón.
- Jól van Hitakama-sama? - hallom a kérdést kívülről.
- Igen – válaszolom halkan, és tudom, most csak ennyi jutott nekünk. Még egy utolsó, szenvedélyes csók, és már megyek is.
- A tükröt is legyen szíves - fordulok még vissza egy pillantásra, aztán csukom is be az ajtót. Most el kell innen vinnem a zsarut, hogy ki tudjon menni.
- Le kell mennem a 25. emeletre – mondom, és elindulok nyomomban a zsaruval. Hátra se nézve ballagok, bár iszonyatos erő kell hozzá. A liftben felsóhajtok: Joshu, mikor látlak újra?!

Joshua

Már hiányzik! Ez a pár perc semmi sem volt! Ki tudja, mikor találkozhatunk legközelebb... Most viszont minél előbb ki kell jutnom innen! Amikor hallom, hogy az ajtó becsukódik, újból maszkom mögé bújva kiosonok, és fogva a takarítós cókmókot felhívom a liftet. A ruhákat visszateszem oda, ahonnan elvettem őket, és immáron Hollóként suhanok ki a hátsó ajtón. Fogok egy taxit, és irány a főhadiszállás. Mennék, hogy beszámoljak a főnöknek, de hiába keresem, nem találom. Végül megkérdezem az egyik srácot, aki azt mondja, hogy még reggel távozott, és hogy Hitakama-sama hívta magához. De minek hívta oda Ryu? Remélem, jól van az öreg! Mivel jobb dolgom nincs, a szobámba megyek, és már azon agyalok, hogy hogyan találkozhatnánk minél előbb úgy, hogy el is tölthessünk kettesben egy kis időt.

Ryu

Mire visszatérek az irodába, Joshua már nincs ott. Fellélegzem! De ennyi nem volt elég, látni akarom, bármennyire veszélyes is. Valahogy el kell szöknöm. Hirtelen kicsapják az ajtót és a főnök esik be. Szigorúan nézek rá, mielőtt még valamit is kérdezhetne. Levegőzni hívom a tetőteraszra, ahová a zsaru már nem követ. Onnan hová is mehetnék…? Alig érünk ki a teraszra, megragadja a vállamat…
- Itt volt?
- Itt, de csak pár percre, és már ment is el. Én ezt nem bírom tovább! Nekem ennyi nem elég, elmegyek hozzá!
- Hitakma–sama, nem lehet, még nem! - Hiába nézek rá zordan, vagy könyörgően, ebből nem enged.
- Holnap jövök - szól végül, majd távozik. Dühösen verem az öklöm a falba. Meddig kell még várnom, hogy Joshuát öleljem?

Joshua

A délután folyamán a főnök bekopog hozzám, majd leül velem szemben.
- Te aztán nem vagy semmi! Három vadállat őrizte, de te mégis találkoztál vele úgy, hogy senki sem sejt semmit. Olyan, mintha mindig is ez lett volna a szakmád... már ha ezt annak lehet nevezni. - A férfi csak mosolyog, de én valahogy nem tudok. Én nem bűnözőnek születtem... én csapos vagyok! Azt sem tudom, hogy megvan-e még a bár, vagy porig rombolták. A barátaimról sem tudok semmit, és Ryuval sem tudtam beszélgetni!
- Főnök... hogyan találkozhatnék vele hosszabb időre, és mikor élhetünk végre úgy, mint régen?
- Vannak ügyek, amik évekig is elhúzódnak, úgyhogy a választ nem tudom. A vállalathoz nem lenne tanácsos visszamenned. Az egyetlen esélyed abban rejlik, hogy Sárkány hagyja el azt az épületet, csakhogy az most lehetetlen.
- És ha valaki mást ültetnénk a vezetői székbe? Úgy értem egy helyettest. Mondhatnánk azt, hogy Sárkány nyaralni megy!
- Az olyan lenne, mintha elmenekülne! Csak még jobban gyanakodnának rá! - Mintha elmenekülne...?
- Akkor raboljuk el!
- Mi?
- Raboljuk el! Elintézhetnénk, hogy azt higgyék, a yakuzák voltak. Azután valahogy megmenekülne, de nem emlékezne semmire... na?
- Ezzel nagyon nagy terhet rónánk rá. Gondolj csak bele, mit kellene utána átélnie.
- Igazad van... Az a baj, hogy nem csak a vállalat vezetője, hanem énekes és egyetemista is. A vállalatot gyűlöli, meglenne nélküle. A pénzzel sem lenne gond, ha magával hozná... de az álmától nem fosztanám meg soha! Mondd csak, a rendőrségen lévő embereid nem tudnának besegíteni? Azt mondtad, ők majd intézkednek.
- Rajta vannak a dolgon, de az ilyesmi nem egynapos munka. Viszont most, hogy így mondod... talán az elintézhető lenne, hogy valamelyik nap ők felügyeljenek Sárkányra.
- Az nagyon jó lenne!
- Holnap ezt megbeszélem Sárkánnyal is. - Úgy megörültem ennek hallatán, hogy a láncomat szorongatva még aludni is képes voltam egy keveset. Ha vele lehetek... minden felhő szétoszlik felettem.

Ryu

Teljesen kedvetlenül kezdem el másnap a napot. Joshua hiánya egyre jobban gyötör, és az, hogy három ember jár, kel a nyomomban, kikezdi az idegeimet. Az egyetlen pozitívum a napban, mikor a főnök jön, hogy beszámoljon. Elképedve hallgatom, hogy Joshua miket talált ki, csak hogy találkozhassunk. De azt még mindig nem tudom, mit is keresett akkor Shininél! Aztán rájövök, hogy hangosan gondolkodtam, mert furán néz rám.
- Ön nem bízik benne, nem hiszi el, hogy semmi nem volt köztük?
- Hát, hogy semmi, azt nem mondanám! Te nem láttad azt a csókot, igaz én is megcsókoltam, de én bosszúból. Ah, olyan nehéz ez! Shinire vágyakozva néztem, a kisugárzása megérintett, de próbáltam ellenállni, ami sikerült is. De Joshua? Ha neki nem tetszett, miért ment oda? Miért vált majdnem gyilkos belőle? Tudod, Főnök, ha én nem… nem szeretek Joshuába, akkor most vidáman élhetné az életét, de mióta mellettem van, csak rossz történik vele. Ezt egyre nehezebben viselem. Talán jobb is, ha kicsit eltávolodik tőlem! Talán ha sokáig nem lát, elfelejt!
- Ebben reménykedik, Hitakama-sama?
- Nem, nem akarom ezt, de neki ez volna a legjobb! Nézz ránk, mi lett belőlünk, lassan két vérengző fenevad leszünk!
- Holnap az én embereim lesznek önnel a rendőrségtől, ha akarja, tud vele találkozni!
- Mikor? – kérdezem azonnal, mire nevetve néz rám. Reménytelen vagyok! Hadakozom ellenne, de nem is bírom Holló nélkül.
- Ennyit arról, hogy nem akarja látni!

Joshua

A főnök azt mondta, hogy holnap találkozhatok Ryuval, én pedig alig bírom kivárni a percet, hogy láthassam! Belevetem magam a konyhai munkába, hogy ne menjek üres kézzel. Biztos vagyok benne, hogy megint nem úgy eszik, ahogy kellene, ezért egy jó nagy adag rámennel készülök. A végén olyan sokat főzök, hogy még a többieknek is jut belőle.
- Amióta itt vagy, én csak egy szelíd embert látok magam előtt - mondja a főnök, miközben repetát kér.
- Miért kínoztad úgy meg azt az embert?
- Megvolt rá a magam oka. - Csupán ennyit felelek, ő pedig nem faggat tovább. Másnap már hajnalban elindulunk... a főnök visz el kocsijával a találkahelyre. Egy kis fogadó az a külvárosban, amit egy idős házaspár vezet. Azt mondja, itt biztosan nem találnak ránk, és a házaspárban is megbízhatunk. Nagyon kedves kis hely, a nénike és a bácsika pedig szeretettel fogadnak. Senki más nincs rajtunk kívül a fogadóban. Mint kiderül azért, mert tipikusan az ilyen helyzetekért tartják fenn, és már számtalan nehéz sorsú embert bújtattak a csapatból. Egy szoba van az emeleten, amit ide is adnak nekünk. A főnök elindul, hogy a vállalatnál felvegye Ryut, én pedig leülök az ablak elé, és várok. Úgy egy óra múlva meglátom a házikó elé gördülni a kocsit, és már rohanok is le a lépcsőn szerelmem elé.

Ryu

Az ígéret, hogy ma talán hosszabb időre láthatom, sokat javít a reggeli borongós kedvemen. Mivel teljesen elmerültem a magam kis világában, elfelejtettem a vizsgáimat az egyetemen, és Syma is telefonált, hogy végre járhatnék már próbákra, mert bajok lesznek. Igaza van, elhanyagoltam őket! De ha ma végre láthatom két percnél tovább, ha beszélhetek vele…
Mikor jön a főnök, hogy indulhatunk és Joshua már vár engem, alig bírok magammal. A kocsiba, amibe beszállok, már ül két ember rendőrségi ruhában, de megnyugtatnak, velünk vannak. A külvárosba megyünk, olyan környékre, ahol sosem jártam. Zsebemben ott van Myo és Hisashi levele, amit írtak Joshuának, ezekért még tegnap elküldtem Kenjit. Remélem, örülni fog neki. Aztán egy kis fogadóhoz érünk, és mire kiszállok, a házból már fut is elém az a személy, aki a legfontosabb az életemben. Úgy ölelem, mintha ezer éve nem láttam volna, majd figyelmesen nézegetjük egymást. A fáradt arca, a befestett haja, a festett szemhéja… talán már sosem kapom vissza azt a csapos Joshuát.
Joshua kézen fog, majd csak húz maga után, be a házba, fel az emeletre, egy szobába. Ott az ágyra lök, és csókol is vadul, szenvedélyesen, keze már ágyékomat simogatja……

Joshua

Olyan boldog vagyok, hogy láthatom! Haja ezüstösen csillog a napfényben, és bár lerí róla, hogy fáradt, arca mégis ragyog, ahogy rám néz. Látom rajta, hogy különösnek találja új külsőm, és kicsit félek, hogy így elutasít, de nem mondd egy szót sem. Nem várok tovább semmire és senkire, kézen fogva húzom fel a szobába, és az ágyra lökve azonnal csókolni kezdem. Újra érezni akarom a szeretetét! Már érzem is, ahogy lejjebb keményedni kezd kezem alatt, majd eszembe jut valami.
- Mutasd a sárkányodat! - kérem. Lassan, csókok között felül, én pedig lehúzom róla pólóját. Félve néz rám, mint aki nem tudja, mit fogok szólni.
- Fordulj meg, kérlek! - Hangom lágy, semmi durvaság nincs benne. Ryu megfordul, így elém tárul a hatalmas fekete sárkányt ábrázoló tetoválása. Tényleg olyan, mintha az enyém párja lenne. Gyönyörű, akárcsak ő maga. Biztosan fájt neki, amikor készítették. Gyengéden simítok végig gerince vonalán, majd nyomok egy csókot a lapockájára. Szeretném átadni magam az élvezetnek, de...
- Beszélgetnünk kellene, igaz?

Ryu

Tulajdonképpen eszem ágába sincs beszélgetni, csak érezni akarom teste forróságát, keze érintését.
- Majd – válaszolom neki, és már tépem is le róla a pólóját. Döbbenten meredek a hátát elfoglaló Hollóra. Istenem, ez csodaszép! Finoman csókolom végig a tetoválást, hiszen még az enyém is fáj. Aztán a hátára fordítom, és lehúzom a cipzárt a nadrágján, majd lerántom róla az alsóval együtt. Szemeim gyönyörködve néznek végig a csodás testén. Lassan vetem le magamról a nadrágot, majd a bokszert. Joshua mellé fekszem, szám már keményedő vesszejét izgatja, amire halk nyögéssel válaszol. Ujjait számhoz teszi, és én nyálammal teszem síkossá őket, hogy a következő pillanatban már bennem is legyenek. Sokáig nem bírom, magamban akarom érezni kemény férfiasságát, így kezét eltolva magamtól, remegő testtel ereszkedem rá. Teljesen kitölt, feszít és fáj, de nem érdekel, már csak a kéj, a gyönyör érdekel. Csípőm vad táncba kezd…

Joshua

Azt hiszem, a beszélgetésünk valóban el fog tolódni egy kicsit... és úgy tűnik, a tetoválásom sincs ellenére, ami megnyugtat.
Olyan vadul mozog rajtam, hogy csak nyögni tudok alatta, és úgy érzem, menten elélvezek. Annyira szűk és forró... ilyen tempóban nem lesz hosszú menet.
- Ha... nehm laaashítasz... mindjárt... hah... - Ryunak viszont esze ágában sincs lassítani, épp olyan, mint egy feltüzelt ezüst színű sárkány. Kéjjel teli hangja csak még inkább a gyönyör peremére taszít. Végül a mámoros érzés győzedelmeskedik felettem, testem megfeszül, és karjaiba kapaszkodva élvezek el Ryuval együtt. Kis Sárkányom lehajol hozzám, és azonnal számat veszi kezelésbe, amit én nem hagyok viszonzás nélkül, és a hajába túrok. Imádom, amikor ilyen heves!

Ryu

Ahogy csókol, vágyam újra felszínre tör, és nem hagyom, hogy kihúzza magát belőlem, mozogni kezdek, ő kemény lesz, és kezdődik minden elölről. A szenvedély, a kéj, a gyönyör hajszolása órák hosszat lefoglal minket, amíg már a levegővétel is nehezen megy. Zuhanyozni sincs erőnk, csak fekszünk mozdulatlanul egymást ölelve. Ha arra gondolok, hogy újra el kell válnom tőle, belesajdul a szívem. Meddig lesz ez így? Mikor jöhet vissza velem? És van valami, ami még jobban érdekel. Lágyan simogatom arcát, miközben megkérdezem…
- Miért csináltad?

Joshua

Egyszerre töltődöm fel energiával, és merülök le teljesen. Ahogy így fekszünk... el sem akarom engedni. Azután kérdez valamit, amit nem fél szóban akarok neki elmagyarázni.
- Miért csináltad? - Egy kis csend után, haját fűzögetve belekezdek mondandómba.
- Már, amikor először találkoztam vele, láttam, hogy hogyan néztél rá, de mivel segített neked, nem szóltam semmit. Azt hittem, rendes ember. Másnap pedig, amikor visszahozott, tudtam, hogy történt veled valami, ezért kifaggattam őt. Azt mondta, hogy a bárjában talált rád, és hogy megmutatja, ki tette ezt veled, így elmentem, hogy megkeressem... Odaérve azonban azt mondta, hogy kíván engem, és letámadott. Én próbáltam ellökni magamtól, de nem tudtam, és ő megcsókolt, te pedig pont akkor nyitottál be. Hazudott neked is és nekem is... fájt, hogy hittél neki, de meg sem tudtam szólalni... Talán még ennél is jobban fájt, amikor megcsókoltad, és még ennél is jobban, amikor otthagytál azokkal a szavakkal. Akkor... úgy éreztem, hogy mindennek vége, és már nem kellek neked. Valami kattant a fejemben... Egyszerűen elborult az agyam, pont, mint akkor, amikor találkoztam azzal, aki... megerőszakolt. Ahogy megláttam a falon lévő katanát, már nem volt bennem más, csak gyűlölet és keserűség. Így megtettem... Azután találkoztam az embereiddel, és közéjük álltam, hogy így védelmezhesselek és segíthesselek...... Tudod... lehet, hogy borzalmasnak fogod találni, de... nem azért hagytam életben, mert nem tudtam volna megölni, hanem azért, hogy még többet szenvedjen... és, ha kellene, érted újra megtenném...

Ryu

Szóval Shini átvert mindkettőnket!
- Tudod, Shini nagyon tetszett nekem, a kisugárzása… szóval vágytam rá – felelem Joshuának.
- Ha te nem lennél, már rég az ágyában lennék!
- Meglátogattam a kórházban - nézek rá -, ha kiengedik nem lesz hosszú életű.
- Amikor láttam, hogy téged csókol, azt hittem, nem kellek neked, hogy Shini téged is magának akar, és hogy sikerült is neki megszereznie. Azt akartam, hogy te is szenvedj úgy, ahogy én! És most nem tudom megbocsájtani magamnak, hogy ide jutottunk. Hiszen fogalmam sincs, mikor jöhetsz végre haza. Áá haza…
- Nézd ezt Myo és… Hisashi küldi neked - adom át a két levelet. Joshua rögtön olvasni kezdi őket, szemeiből hullani kezdenek a könnyek. Ha én nem lennék, nem került volna ebbe a helyzetbe. Szép lassan felöltözöm, és halkan sétálok ki a szobából. El kell mennem, mielőtt sose tudnám elengedni. Beszállok, a kocsi elindul, és én még látom, ahogy rohan ki a házból…

Joshua

Éppen mondanék neki valamit, amikor kezembe nyom két levelet. Rögtön olvasni kezdem a sorokat, és közben könnyeim is útjukra indulnak lefelé arcomon. Hiányzik a régi életem... hiányoznak a barátaim! Teljesen elmerülök az irományokban, majd csak azt veszem észre, hogy Ryu már nincs mellettem. Körbenézve látom, hogy a ruhái is eltűntek. Ne...! Nadrágot erőltetve magamra rohanok ki a házból. Ne... még el kell neki mondanom valamit! De már késő... elment... De miért ilyen hirtelen? Még annyi dologról kellett volna beszélgetnünk! És... nem hagyhatom, hogy gyilkos váljon belőle!!! Rohanok az emeletre, hogy felöltözzek rendesen, majd amikor a főnök visszajön értem, dühösen szorítom a falnak.
- Miért vitted el?!
- Mert megkért rá.
- Meg kell állítanunk! Ölni akar, érted?! Befejezné, amit elkezdtem, de ezt nem hagyhatom! Mikor engedik ki azt a fickót a kórházból? - A főnök döbbenten hallgat.
- Mindjárt utánakérdezek. - Felhív néhány embert, majd elhűlve közli velem a tényeket.
- A sérülései súlyosak, ezért még hetekig feküdni fog, viszont holnap őrizet mellett a villájába szállítják, ahol magánorvosok veszik kezelésbe.
- Most azonnal menj a vállalathoz, és beszéld le őt a tervéről!
- Igen! Itt a telefonom, így könnyebben értesíthetlek, ha történne valami.
- Köszönöm. Most menj! - A főnök már indul is, én pedig taxit hívva a kórház felé veszem az irányt. Ha a szükség úgy kívánja, azonnal cselekszem!

Ryu

Visszaérve az irodához Kenji már vár a hírrel, Shinit holnap hazaszállítják a kórházból. Remek! Legalább vége lesz mindennek, legalábbis neki. Tudom, hová kell mennem, ha fegyvert akarok, olyat, amin nincs sorozatszám. Ha bosszút akarok, ölnöm kell, és Joshuért még ezt is megteszem. Kenji velem jön, és két óra múlva már a kezemben van egy Dragunov. Embert ölni vele távolról, a célnak megfelel. Mivel tudom, hogy páran sejtik, mire készülök, vissza se megyek az irodába, és a telefont sem veszem fel senkinek. Kenji hűségesen jön velem, és bár nem ért velem egyet, nem meri mondani. Ha megteszem, azt is tudom, soha többet nem láthatom Joshut! Hiszen akkor már gyilkos leszek, és ő nem szerethet egy ilyen embert. Az estét egy ócska hotelben töltjük, nekem meg az jár a fejemben, hogy honnan is kellene lőnöm. Elborzadva nézek a lepusztult fürdőszoba tükrébe. Istenem, mi lett belőlem! Hol van az a bohókás énekes, aki eddig voltam, az a srác, aki hónapokig leste Joshuát a bárban?! Még éppen csak hajnalodik, mikor Kenjivel a kórházzal szemben, az utca másik oldalán lévő emeletes ház tetejére megyek. Csendesen leülünk és várunk. Mire keresnék azt, aki lőtt, mi már rég messze leszünk. Mindent kiterveltünk. Felkel a Nap, és én felkészülök, apám, mikor még jóban voltunk, sokat vitt el olyan helyekre, ahol megtanítottak a fegyverekkel bánni. Talán fel akart készíteni mindenre?
Mentők jönnek-mennek, mikor végre kihozzák őt is, célkeresztbe veszem… mikor egy alak fut melléjük, és én döbbenten látom, Joshua az.
- Menj onnan, menj onnan! - suttogom, de ő mindig úgy áll, hogy nem tudok lőni, mert lehet, őt találnám el. Végig kell néznem, hogy mentőbe rakják azt az embert és elmennek. Joshua áll ott még egy darabig, majd elsétál. Csörög a telefonom, és most felveszem, a főnök az.
- Ne engedd a közelembe mostanában! - sziszegem a telefonba, majd kinyomom. Nagy vágyat érzek ahhoz, hogy most Joshuát verjem meg, de nagyon.

Joshua

A főnök hív, hogy nem találja Ryut, így az egész éjszakát a kórháznál töltöm. Ryunak még a nyomát sem látni, így arra a következtetésre jutok, hogy távolból akar végezni vele. Reggel meg is látok egy fekete kis pontot a szemben lévő ház tetején. Ez ő lesz. Amikor kihozzák Shinichit, már rohanok is, hogy a golyó útját álljam. A mentők furcsán néznek, mire beadom, hogy egy családtag vagyok, és csak most tudtam meg, hogy mi történt. Shinichi remeg félelmében, ezért lehajolva csak annyit suttogok neki, hogy ha élni akar, csendben marad. Szerencsésen eljut a mentőautóig, így fellélegezhetek, de nem sokáig. A fekete pont eltűnt a tetőről. Futva közelítem meg az épületet, és a hátsó ajtónál szembe is találom magam Ryuval.
- Ryu! Kérlek, ne próbálkozz ilyesmivel soha többé! - Hirtelen a falhoz nyom.
- Mért akarsz megállítani?!
- Az a fickó eleget bűnhődött már! A te bosszúdra semmi szükség! Én azt akarom, hogy ha én nem is, te ugyanolyan maradj, mint eddig! Ne tedd tönkre az életedet!
- Én döntöm el, hogy mit teszek és mit nem! - szorít a falnak még jobban.
- Ebben igazad van... DE... egyszer azt mondtad nekem, hogy ha kell, kiabáljak veled, és legyek önző. Azt akartad, hogy megállítsalak, ha hülyeséget akarnál tenni, így hát megállítalak! Kérlek... hagyj fel az üldözésével... kettőnkért... a jövőnkért!

Ryu

Nekünk nincs jövőnk Joshua, már nincs… - Nem merek elrohanni, mert utánam jönne, és nem akarom, hogy valaki meglássa. Felhívom a főnököt, aki megígéri, percek múlva itt lesz.
- Ha nem lehetek olyan, mint te, semmi keresnivalód mellettem - lököm újra a falhoz.
- Amúgy, szerinted mennyivel jobb, amit te csináltál? Felszabdaltad, a nyomok élete végéig meglesznek, a farkát ugyan visszavarrták, de működni fog-e? Ő egy seme volt! Érted már, mit tettél vele? Amit én akartam, az ehhez képest a megváltás lett volna neki! - Csüggedten néz rám, nem mer szólni.
- Kenji, maradj itt, amíg meg nem jönnek érte! - Kap egy vad, minden gyengédséget nélkülöző, szájat szaggató csókot, és már ott is hagyom őket. A ház előtt találkozom a főnökkel, és karját elkapva vérfagyasztó hangon kérem meg…
- Nem jöhet se az iroda, se az én közelembe, és néz utána, ki köpte esetleg be! Ha tudod, intézd el! Azt akarom, hogy újra a régi életét élje!

Joshua

Szavai szörnyű érzéssel töltenek el. Persze, hogy értem, mit tettem! Már akkor is tudtam, amikor leakasztottam a katanát. Viszont hiába voltam tudatában a dolgoknak, mégsem voltam önmagam. Normális esetben nem lettem volna képes ilyesmire... csakhogy nem volt, aki megállítson. Ryu ezt miért nem érti? Nem akarhat ebben rám hasonlítani! A gyerekes bosszújával már nem érne el semmit! Még csak jobban sem érezné magát. Csak elmerülne egy bugyborékoló mocsárban. Ezt nem engedhetem! Amikor Ryu elmegy, kikapom Kenji övéből a fegyverét, dzsekim belső zsebébe rejtem, és elrohanok. Taxiba ülve elég csupán Shinichi nevét megemlítenem, és a sofőr már tudja is, hogy hova kell mennie. Odaérve felmérem a terepet. Egy óriási villa egyetlen férfinak. Szinte üres lehet, és az a pár emberke is, aki szolgálja, elszórtan lehet az épületben. A gazdagság lesz a veszted. A folyosókat biztosan kamerákkal figyelik, de kívül csak a főbejáratnál van kettő. Ekkor a mobilom megcsörren, de kinyomom, és ki is kapcsolom. Megkerülöm a villát, és a második emeleten látok egy nyitott ablakot. Az lesz Shinichi szobája. Egy rongyzsebkendőt tekerek a fegyverre. Hangtompítónak megteszi. Nekem talán már mindegy... de Ryut még megmenthetem. Felhúzom a jó vastag, fekete bőrkesztyűmet, és felmászom a ház falára futtatott rózsán. Belesek az ablakon. Shinichi békésen alszik az ágyában, de ahogy beugrom szobájába, felébred. Gyorsan mellette termek, és befogom a száját, így csak halk nyöszörgése hallatszik.
- Ha felkiáltasz, azonnal véged! - Így elhallgat, én pedig eleresztem.
- Hány őr van?
- Az ajtó előtt kettő. - Az nem akadály, a múltkor hármat is kicseleztem. A polcról leveszem a legvastagabb könyvet, és az ajtó mögé állok.
- Hívd be az egyiket... - látom, hogy habozik -, most! - Hangja remegő, de megteszi, amit kértem. Ahogy az őr belép, és elindul Shinichi felé, becsukom az ajtót, és egy erőteljes mozdulattal leütöm a könyvvel. Visszaállok az ajtó mögé.
- Most hívd be a másikat is! - az őr társához rohan, én pedig eljátszom ugyan azt, amit az előbb, hogy eszméletét veszítse.
- Mi-mit akarsz tőlem, Joshua? - kérdezi félve Shinichi.
- Ryu meg akar ölni... ezért eljöttem, hogy én tegyem meg helyette. - Hangom színtelen... igyekszem leplezni az idegességemet.
- Ne... ne tedd! Nem volt még elég, amit a bárban tettél?
- Nekem elég volt, neki nem... - Lassan előhúzom a fegyveremet, és kibiztosítom.
- Kérlek! Én még élni akarok!!! - Már sír.
- Szóval élni akarsz? Nem gondolod, hogy jobb lenne meghalnod? Te magad mondtad, hogy Ryuval hasonlítunk egymásra... Ő is úgy gondolja, hogy a halál neked megváltás lenne. - Egyre nehezebben mondom ki ezeket a könyörtelen szavakat.
- Ha kell, elintézem, hogy örökre leszálljanak rólad is, és Ryuról is, csak könyörgöm... kímélj meg! - Kezem megremeg... már nem tudok uralkodni érzéseim felett, és könnyeim csordogálni kezdenek. Nem húzhatom tovább az időt!
- Nincs más választásom, hát nem érted?! Meg kell tennem... érte....... RYUÉRT!!! - A ravaszt meghúzom, a pisztoly elsül, én pedig verejtékezve, lihegve, könnyek között, mereven állok az ágy előtt. Shinichi ugyanígy néz rám... Nem tudtam megtenni... Ha nincs elborulva az agyam, nem tudom megtenni! A kezeim nem engedelmeskedtek nekem, és az utolsó pillanatban fegyverem a párnára szegeződött. Karjaim elernyednek, és pár másodpercig csak némán a szőnyeget bámulom. Shinichi mozdulni sem mer. Azután odalépek hozzá.
- Gyere! - nyújtom felé kezemet. - Itt nem vagy biztonságban. Magammal viszlek. - Látom rajta, hogy mennyire fél... fél attól, akit maga előtt lát... fél... tőlem...... Ennek ellenére megfogja a kezem, én pedig segítek neki felülni. Óvatosan a hátamra veszem.
- Kapaszkodj a nyakamba. - Lemászom ott, ahol feljöttem, és már sietek is az útra, hogy taxit fogjak. Nem a helyes címet mondom, messzebb tetetem ki magunkat, hogy Shinichi véletlenül se tudja, merre van a főhadiszállás. A hátamon cipelem végig az utcákon és az erdőn keresztül. Tekintve, hogy mennyivel magasabb nálam, nem könnyű... A dojóhoz érve a főnök már az ajtóban áll. Amikor meglát, lassan emeli ki szájából a cigarettát, és tátott szájjal néz. Döbbenetétől szólni sem tud. Elhaladva mellette csak ennyit mondok:
- Remélem felkészültél, hogy ellenszegülj a parancsának. - Ezután Shinichit beviszem a szobámba, és lefektetem a futonomra.

Ryu

Az irodába visszaérve füstölgök a méregtől, egyszerűen nem értem Joshuát. Ő majdnem szétszabdalta Shinit, én meg csak üljek a seggemen némán? Na, ebből nem kérek! A főnököt már nem merem hívni, elég neki szerelmemmel foglalkoznia. De tudom, ki az, aki még segíthet. Hívatom Yoshimit. Amikor belép, csak ennyit mondok neki.
- Kellene pár megbízható ember a kemény fajtából!
- Mire? Hová készülsz?
- Valakit meg kell látogatnom, és nem fog örülni nekem!
- Ryu, Shinichihez mész? - Megrökönyödve nézek rá, vajon mennyit tud? Kérdően nézek rá.
- Tudom, mi történt, és sejtem, ki tette ezt vele. Te pedig nem akarod életben hagyni, de Ryu, gyilkos akarsz lenni 19 évesen? Ha megteszed, nem lesz egy nyugodt éjszakád sem többé, sokáig álmaidban újra éled azt a percet, ki fogod bírni? Megér neked ennyit?
- Igen – válaszolom határozottan. Lassan már csak az jár a fejemben, hogy meghúzom a ravaszt, hogy utána mi lesz, nem is nagyon érdekel.
- Rendben - feleli, majd távozik. Fél órán belül már az épület előtt áll két autó tele férfiakkal, akik semmit nem kérdeznek, hogy hová, és miért, csak elindulunk. Ahogy a tetoválásukat elnézem, egy yakuza emberei. Shinichi házánál nagy a futkosás, így nem nehéz bejutni, senki nem állja utunkat. A házban épp két éledező embert ápolnak, akik némi nógatás után kinyögik, hogy valaki rálőtt Shinire, de vagy elbénázta, vagy csak meg akarta ijeszteni és hogy Shini eltűnt. Nem kell sokáig töprengenem, ki volt! Hívom a főnököt, de nem veszi fel, így kénytelen vagyok odamenni, odavitetni magam. Ahogy megállunk a dojo előtt, kijön a főnök, aki csak méreget, majd behív.
- Csak Te! - Hmmm, eddig még egyszer sem használta ezt a hangot velem. Némán követem, és ő egy szobába vezet, ahol Shini fekszik, aki félelemmel teli pillantással néz rám.
- Ne ölj meg, már intézkedtem, Joshuának nem lesz semmi baja, kérlek! Van egy fiam, és ha már én sem leszek neki, egyedül marad! - Megrökönyödve nézek rá! Shininek van egy gyereke? De hát nem meleg?
- Ifjúkori ballépés – szól halkan, - az anyja meghalt a szülés közben. - Döbbenten ülök le egy székre, fogalmam sincs, mit csináljak. Ahogy ott fekszik a kötések alatt, elszáll minden mérgem, indulatom.
- Shini, rendbe jössz? – Bólint, hogy igen. Kissé elvörösödve kérdezem meg…
- Minden téren?
- Elvileg igen – néz rám zavartan -, bár vár még rám egy-két plasztikai műtét, és magam se akarom elhinni, hogy újra… érted…! Meg… hogy lehetne még gyerekem… - Nézem a bekötözött férfit, és halkan mondom neki…
- Shini, vágytam rád, annyira vágytam, de…
- De Joshuát szereted, igaz?
- Igen! – Joshuát, akit viszont most a földbe szeretnék döngölni! Elgondolkodva megyek ki a szobából, ki az udvarra, majd a kint dohányzó főnökhöz lépek.
- Vigyétek vissza a házába, és mindig legyen mellette egy orvos, azt akarom, hogy minél előbb felépüljön.
- Rendben, meglesz! Hollót nem akarod látni?
- Nem – felelem határozottan –, amint Shini szól, hogy minden rendben, vigyétek haza a bárjához! - Végigméri figyelmesen a velem lévő férfiakat, és megért mindent. Aki egy yakuza segítségét kéri, még ha csak az embereit is, az többet nem szabadul tőle.
- Megértettem, Hitakama–sama, én igen, de Holló nem fogja.
- Tudom, de már mindegy. - Beszállok a rám várakozó autóba és visszavitetem magam a céghez.

Joshua

A főnök azt mondja, hogy inkább ne legyek ott, amikor Ryu megjön, ezért az edzőterembe megyek. Remélem nem lesz baj. Azután a főnök jön, és szól, hogy Ryu elment. Azt mondja megbékélt Shinichivel... hála az égnek! Engem viszont nem akar látni. Gondolom mérges rám, de majd megnyugszik. Ekkor feltűnik, hogy a főnök arca olyan, mintha valamit elhallgatna.
- Sárkány... mondott valamit?
- Nem... semmit, viszont... - Rossz előérzetem van.
- Viszont?
- Viszont yakuzákkal jött ide. - Yakuzákkal?
- És ez mit jelent?
- Egyelőre még én magam sem tudom, de ha a yakuzák segítségét kérte, azok kérni fognak cserébe valamit, ebben biztos vagyok.
- Ugye nem azok voltak, akikkel a múltkor tárgyalása lett volna?
- Nem hiszem... más tetoválás volt rajtuk... sok alvilági banda él ebben a nagyvárosban. Most még nem sokat tehetünk... csak várjuk, hogy mit fognak lépni, úgyhogy kérlek, ne izgasd fel magad, rendben? - Könnyű azt mondani! Ryu végre letett a gyilkolásról, erre meg a yakuzák kezdik el üldözni?
Amikor magamra maradok, visszamegyek a szobámba Shinichihez. Holnap hazaviszik, de addig is itt marad a felügyeletem alatt.
- Hoztam kötszert, hogy lecseréljem a kötéseidet.
- Ah... köszönöm. - Egy darabig csendben tekerem le róla a fáslikat. Elég mély sebeket hagytam rajta. A látvány valamiért meg sem maradt a fejemben. Ekkor Shinichi megszólal.
- Miért mentettél meg?
- Nem miattad tettem, ha ez érdekel... hanem Ryu érdekében. Nem igazán bántam meg a tettemet, mivel nem is voltam önmagam... és biztos vagyok benne, hogy újra képes lennék rá... de azért azt sajnálom, hogy így kellett találkoznunk, hogy egy vérengző vadállatnak ismertél meg, és hogy ezért ilyen állapotba kerültél.
- Hogy érted... hogy nem voltál önmagad?
- Tudod, már egy ideje sejtem... de most már biztos vagyok benne, hogy baj van az idegeimmel. Édesanyámtól örökölhettem a hajlamot, aki most egy idegszanatóriumban él. Amíg nyugi van körülöttem, teljesen normális vagyok, sőt, még a veszélyes helyzeteket is jól viselem, de ha Ryuról van szó, egyszerűen bekattanok, elhomályosul minden, és előtör belőlem valami félelmetes... De ne aggódj, ha nem teszel ellenünk semmit, én sem foglak bántani, és Ryu sem.
- Talán meg is érdemeltem, amit tettél... - Látom rajta, hogy elgondolkodik, de nem kérdezek rá, hogy miért. Befejezem a kötözést, majd elpakolok.
- Fel fogsz épülni teljesen?
- Talán... de ha nem... egy gyerekem már úgyis van.
- Komolyan? Akkor már biztosan vár otthon, igaz?
- Igen - mondja mosolyogva.
- Holnap már találkozhatsz is vele. Hah... de jó neked! - fekszem le a mellette lévő futonra.
- Én is mindig szerettem volna... egyet...... - Ez eddig még eszembe se jutott... ha Ryuval maradok... márpedig vele maradok... nekem sosem... Shinichi láthatja rajtam, hogy elment a kedvem, mert elkezdi mesélni, hogy mennyi baj van egy gyerekkel. Én csak előveszem a fényes ékszeremet, és abban gyönyörködöm. Amíg Ryu velem marad, semmi sem számít!

Ryu

Az irodámban Yoshimi már türelmetlenül vár.
- Megölted? - Semmi szia, vagy valami? Mindjárt a közepébe?
- Nem, semmit nem tettem, holnap már haza is viszik, ne aggódj!
- Hogy a francba ne aggódjak, Ryu! – kiabál, és én rosszat sejtek.
- Mi történt?
- Az emberek, akiket ma magaddal vittél…
- Kinek az emberei, Yoshimi?
- Daishi Harumié, Ryu - felel halkan. - Bassza meg, ezt elkúrtuk!

Akiről szó van, 28 éves, hosszú barna hajú, zöld szemű férfi, biszex, ráadásul akit kinéz magának, arra mint a sólyom vetődik rá, és nem engedi el. Gátlástalan szépfiú hatalmas hatalommal.
- Ryu, ma idejön, beszélni akar veled…
- Gondolom, az embereiért cserébe akar valamit - nézek rá.
- Igen, és azt is sejtem, mit – válaszol mérgesen.
- Pénzt, üzletet?
- Francokat, téged, Ryu! - Heh, ezt nem gondolhatja komolyan, ebből még bajok lesznek.
- Yoshimi ha ezt akarja, és nemet mondok…?
- Akkor baj lesz, Ryu, nagy baj. - Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, de rossz érzésem van. Már telefonálok is.
- Főnök, Joshua nem jöhet mostanában be a városba, adj neki valami melót, de ne engedd ide.
- Baj van, Hitakama–sama? A yakuza ügye, akinek az embereivel jött?
- Igen! – felelem, és mikor kimondom a nevét, teljesen kiakad.
- Akkor te kellesz neki. - Hallom a hangján, hogy ideges miattam.
- Semmi baj, megoldom. - Lerakom a telefont, és várok.

Joshua

Délután a főnök magához hívat.
- Joshua, tudnál nekem segíteni egy kicsit?
- Persze, miről lenne szó?
- Ezt a levelet el kellene vinni a város másik végébe. Van ott pár emberem, nekik kellene odaadnod. A következő feladatuk leírása van benne.
- Rendben... - Kérdezném, hogy miért pont én, de nincs okom kötözködni vele... ennyit igazán megtehetek, ha már olyan sokat segített nekem. Ad nekem egy térképet, aminek alapján megtalálhatom a helyet. Taxiba ülök, és elindulok. Egy kicsit azért furcsa érzésem van... eddig még sosem adott nekem munkát, inkább távol tartott tőle... A taxi letesz egy zsúfolt negyedben, én pedig gyalogolni kezdek. A kereszteződésben forgatni kezdem a térképet, hogy rájöjjek merre is vagyok, majd végül megtalálom a helyes irányt, és vele a helyes utcát is. A megadott házszámnál le kell menni egy kis lépcsőn, és mivel csengőt nem látok, bekopogok. Egy félelmetes szempár néz ki egy nyíláson, és végigmér.
- Mit akarsz? - kérdi nem túl kedvesen.
- Levelet hoztam a főhadiszállásról. - A középkorú férfi kinyitja az ajtót, majd kikapja kezemből a levelet.
- Gyere be! - Követem őt egy szobába, ahol további négy férfi ül. A pasas, aki beengedett, odaadja egyiküknek a levelet, aki olvasni kezdi.
Ő lehet az itteniek vezetője. Bár ül, de úgy ítélem meg, hogy körülbelül fél fejjel lehet magasabb nálam, és nem lehet több 26-28 évesnél. Nem túl kigyúrt, de sportos alkat. Kék szemei csak úgy szikráznak a lámpafénynél. Tépett, arcát érintő, lángvörösre festett haja van, szájából pedig egy félig elszívott cigaretta lóg ki. Ha tippelnem kéne, profi bérgyilkos. Hirtelen megszólal.
- Szóval te vagy az a Holló... igaz? - Ezt meg honnan tudja? Talán a főnök rólam is írt abban a levélben valamit?
- Igen. - Ekkor odaint két emberének.
- Húzzátok fel a pólóját! - Mi? Az a kettő lefogja karjaimat, és háttal a titokzatos férfinek felrántják fölsőmet dzsekimmel együtt.
- Eresszetek el! - kapálózom - Mit akartok tőlem?!
- Ne vergődj annyit, Holló, mert a végén eltöröd a szárnyaidat... csupán ellenőrzöm a kilétedet. - Hallom, ahogy közelebb lép hozzám. Végigsimít a hátamon, melytől kiráz a hideg.
- Gyönyörű jószág... - suttogja, majd ellép mellőlem.
- Elengedhetitek. - Idegesen húzkodom le magamon a ruhát, amíg a vörös hajú fickó az egyik székhez sétál, megfordítja azt, és úgy ül rá, hogy kezeivel a háttámlájára támaszkodhasson.
- Szólíts csak Kopónak... bár van, aki Veszett Kutyának hív... - Képzelem, hogy miért...
- Nálunk gyakori, hogy valaki álnevet válasszon magának. Mondhatni a munkánk megköveteli az ilyesmit. Nem vagyok benne biztos, hogy az öreg jó helyre küldött téged. Nem mindig értünk egyet a munka elvégzésének módját illetően.
- Már bocsánat, de... nem igazán értem, hogy mit akarsz ezzel mondani.
- Szóval neked nem is szólt... heh... jellemző... Jól figyelj rám, Holló, mert most ismertetem veled a feladatunkat!

Ryu

Próbálom lefoglalni magam a munkával, olvasom az üzleti jelentéseket, de fogalmam sincs róla, mit olvasok. Az eszem Harumin jár. Nagyon remélem, hogy valami üzleti dolgot akar és nem engem! Aztán belemerülök a jelentésbe, és csak akkor nézek fel, mikor megérzem, hogy valaki néz. Daishi Harumi áll az ajtóban. Pillantása végigpásztáz a testemen… sejtem, hogy nem éri majd be egy sima üzlettel.
- Helló Sárkány! - Mi van? Honnan tudja? És ha ezt tudja, akkor… Tud Joshuról is?
- Gondolom, jöttél behajtani a szívességet!
- Ó igen, eltaláltad! – néz rám somolyogva.
- Na, add elő, sok dolgom van! - Hozzám lép, belekap a hajamba és hátrahúzza a fejem. Basz’ki ez fáj! Aztán hallok egy kattanást, és meglátom Kenjit, amint egy Jerikot tart Harumi fejéhez.
- Engedd el, vagy véged! - Ő nevetve tol el magától.
- Rendben, ha te nem, Holló majd megadja, ami kell nekem.
- Neee, őt hagyd békén! Mindent megteszek, amit kérsz! Egyszer! - Figyelmesen végigmér.
- Ne félj, nem fog fájni, lehet még élvezni is fogod. - Ezt kétlem, de nincs sok lehetőségem, Joshuának nem eshet baja.
- Gyere, szórakozzunk egyet! - lököd az ajtó felé, csak annyit tudok súgni Kenjinek, hogy a főnök nagyon vigyázzon Joshuára.

Joshua

- Jól figyelj rám, Holló, mert most ismertetem veled a feladatunkat. Csak hogy tisztában légy a helyzettel, kezdjük azzal, hogy Hitakama Ryut, álnéven Sárkányt, nagy valószínűséggel magának akarja az egyik yakuza klán feje, Daishi Harumi.
- Hogyan? - Beleszív egy újabb szál cigibe, majd folytatja.
- Ha csak egyet kellene tippelnem, meg akarja fektetni. Lehet, hogy már el is ment hozzá. Veszélyes alak, annyi biztos, éppen ezért a főnök azt az utasítást adta nekünk, hogy ne engedjünk ki innen, amíg az ügy le nem csendesedik.
- Ryu veszélyben van, ti pedig azt mondjátok, hogy várjak itt, amíg meg nem erőszakolja egy yakuza?!
- Nem - vágja rá rögtön.
- Mi? - Most már semmit sem értek. Kopó szélesre húzza mosolyát.
- Nem figyeltél rám? Mint azt már mondtam, nem mindig értek egyet az öreggel. Az viszont tetszik, hogy ennyire tettre kész vagy. Elmegyünk a patkányok fészkébe, és rendet teszünk. Kihozzuk Sárkányt, és bomlásba taszítjuk az egész bandát. - Ez egy kicsit durván hangzik, de... így megmenthetem Ryut! Ha úgy van, ahogy állítja, nem késlekedhetek!
- Akár jöttök, akár nem, én megyek!
- Ez a beszéd! Hallottátok fiúk, azonnal indulunk! - Beszállva a kocsiba, kinézek az ablakon.
- És... a többiek?
- Milyen többiek?
- Hát... gondolom, nem csak öten leszünk...
- Pedig a mi csapatunk csak négy emberből áll... a nagydarab csak amolyan portás. Érd be ennyivel.
- Mi? Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Én megyek, mert bajban van az, akit szeretek, de nektek semmi okotok rá, hogy kockáztassátok az életeteket!
- Hé... bízhatnál bennünk egy kicsit jobban is. Mi itt nem azért vagyunk kevesen, mert nem biztosítanának több embert, hanem azért mert nincs szükségünk segítségre. Profik vagyunk... ne becsülj le minket! Az meg hogy kockáztatjuk az életünket, csak természetes... szeretjük a kihívásokat! Lehet, hogy az a yakuza egy őrült, de nálam nem lehet őrültebb! - Erre elneveti magát, majd előreszól, hogy induljunk.
- Tessék, egy 8 lövetű SIG Sauer. Használd okosan - nyom a kezembe egy fekete pisztolyt.
- Ti tényleg embereket akartok ott ölni? - Erre megint elneveti magát.
- Másképp hogy hoznánk ki a drágaságodat, mi? Azt hiszed ők majd tárt karokkal fogadnak minket? Még így is ki kell találnunk, hogyan megyünk be.
- Ezt vegyem úgy, hogy még tervetek sincs?
- Nem igazán szoktam előre tervezgetni. Jobb, ha az ember mindent úgy csinál, ahogy jön - vonja meg vállát. Minden egyes alkalommal egyre őrültebbnek érzem magam, hogy ilyen dolgokat csinálok. Lassan már árnyéka sem leszek a régi valómnak. A kezemben lévő fegyvert nézegetve csak Ryura tudok gondolni... remélem, jól van!

Nincs hozzászólás.