Mazochista érzelmek I. évad 17. fejezet

Joshua

- Myo… kérlek, fejezd be… nagyon hálás vagyok neked mindazért, amit értem tettél, de én Ryut szeretem… nem adhatom meg neked, amire vágysz… - Myo végre elenged, és hátat fordít nekem.
- Azért, áll még az ajánlatod a munkával kapcsolatban?
- Ez természetes. Mindjárt felöltözöm, és már indulhatunk is. - Amikor kilépünk az utcára, összefutunk Kenjivel.
- Szia, Kenji! Mi járatban erre?
- Jó napot, Joshua-sama, és neked is Myo! Hitakama-sama küldött, hogy elvigyek neki néhány dolgot.
- Értem… Akkor nem is tartunk fel tovább, szia! Már ezt sem maga intézi el? Hosszú idő után végre találkoztunk, és az egész, csak néhány órácskáig tartott. Nem jó ez így…
Beérve a bárba kezdődhet a munka. Kabátot le, kötényt fel, és már csak egy dolog van hátra…
- Joshua, befonnád nekem újra a hajamat? - kérdezi Myo. - Én nem tudom, hogyan kell.
- Persze, de egyébként nem olyan nehéz, majd te is megtanulhatnád.
- Én jobban szeretném, ha mindig te fonnád be nekem.
- Ne butáskodj már…! - Gyorsan megcsinálom a haját, amitől nagyon boldognak tűnik.
- Köszönöm - mondja elégedetten.
- Ugyan, igazán nincs mit! De most már menj, várnak a vendégek! - Egész nap nagy a nyüzsgés, úgy látszik, híre ment, hogy új pincérem van. Ez nagyszerű… így talán egyszerűbb lesz. Estefelé még többen lepik el a bárt, ilyenkor jönnek azok is, akik… mondjuk úgy, párt keresnek maguknak. Odahívom magamhoz Myót.
- Nézd csak az a fekete hajú srácot a második ablaknál! Egy évvel fiatalabb nálam, elég gyakran jár ide, és nincs senkije. Ha jól láttam, egész este téged nézett. Nem tetszik neked?
- Egy cseppet sem fogható hozzád - böki ki nyíl egyenesen.
Ez így nem lesz könnyű, főleg, hogy én nehezen tudom azt mondani egy férfira, hogy helyes. Fogalmam sincs, mit kéne néznem rajtuk…
- Akkor nézd azt a barnát a sarokban. Nagyon rendes fiú, már elég sokat beszélgettem vele. Nem szereti a futó kapcsolatokat, nem dohányzik, és bár komolynak tűnik, valójában nagyon kedves, és jó a humorérzéke. Na…? - nézek kérdőn Myóra, aki egyenesen bámul… engem.
- Legalább nézz oda, ha mutatok neked valakit! Elvégre segíteni akarok neked! - morranok rá.
- Imádom, amikor morcos vagy - jegyzi meg. - Nem tudok másra figyelni, csak rád. Melletted az összes férfi eltörpül. Én a te szerelmedet akarom elnyerni… még nem adtam fel… - Én csak csendben hallgatom Myót, miközben érzem, hogy egyre jobban elpirulok. Miért mondja ki ennyire őszintén az érzéseit? Na, nem mintha nem ezt becsülném… Haaah… ha eddig nem voltak nehéz napjaim, hát ezután azok lesznek…
Myo segít bezárni a bárt, elindulunk a macskaköves utcán, majd a végén megállok.
- Nem kell hazakísérned, tudok vigyázni magamra. Ha lehet, ne is gyere elém, majd holnap találkozunk a bárban, jó éjszakát! - És már fordulok is meg, hazafelé véve az irányt.
- Jó éjszakát, Joshua! Azért ha bármire szükséged van, megvan a számom, hívhatsz bármikor!
- Jó, jó! - intek hátra.
Otthon nem találok senkit. Ryu még mindig dolgozna? Felhívom, de nem veszi fel. Beszélek telefonon Kenjivel, és azt mondja, nincs az irodájában, sőt, azóta, hogy eljött a lakására, nem is látta. Mégis hová ment már megint? Állandóan aggodalmat okoz… Talán haragszik rám? Nem tudom mit vár… attól, hogy folyton-folyvást eltűnik, nem fognak megoldódni a problémáink, én pedig nem rohangálhatok mindig utána, pláne, ha azt sem tudom, hogy hol keressem.
Lezuhanyozom, majd befekszem az ágyba. Nehezen jön álom a szememre, de végül a fáradtság erősebbnek bizonyul gondolataimnál.
Reggel nem valami örömteli felkelni. Ryu nem jött haza… Még egy üzenetet sem volt képes küldeni, hogy mi van vele. Mi van, ha másnál… mással… neeem… ilyenre nem szabad gondolnom, bíznom kell benne! Biztosan valami fontos elintézni valója akadt. Kikecmeregve az ágyból kimegyek a konyhába kávét főzni. Kell valami, ami felélénkít…

Ryu

Alig aludtam valamit, ez a kis kanapé nem alvásra lett tervezve, na meg a bűntudat és a lelkiismeret furdalás sem hagyott békén. Joshua nem ezt érdemelte! Én nem érdemlem meg őt! Azt hiszem, itt az ideje, hogy pontot tegyünk a végére. Most végleg. Nem mintha nem szeretném, nem mintha nem hiányozna, de amit tettem, magamnak sem tudom megbocsájtani.
Hiába bocsátana meg ő, én érezném nagyon rosszul magam, ahogy most is. Annyiszor túltette magát a baromságaimon, mindig velem volt, és most saját kezemmel lököm el magamtól.
Azt hiszem, jobb, ha őszinte leszek vele, és elmondok mindent. Csörög a telefonom, alig akarom felvenni, félek, Josh az, de nem. A futárszolgálat jelez, hogy a küldeményt csak most fogják kiszállítani, mivel tegnap nem vették át. Most már talán nem is kellene, nem lesz szüksége rá. Taxival a lakásomhoz vitetem magam, remélem, még itthon van!
Ahogy belépek, már ölelne is át, de eltolom magamtól, és csendesen mondom neki.
- Kérlek, ülj le, beszélnem kell veled. Nehéz ezt elmondanom, mert úgy érzem, szakítani fogsz velem, de meg is érdemlem… Tegnap este mással voltam! Ne! - állítom meg, mert mondana valamit.
- Hagyd, hogy végigmondjam! Tudom, hogy önző alak vagyok, de amit kérdeztem tőled, nagyon fontos volt nekem, viszont azt is tudomásul veszem, hogy te nem szeretnél úgy az enyém lenni. A válaszod után… este én… elmentem egy bárba és…… én valakivel… valaki mással... lefeküdtem. Tudom szemét dolog volt tőlem, de szerettem volna… egyszer, ha én… veled akartam, de… Már mindegy. - Joshua döbbenten néz rám, szólni sem tud!
- Gondolom ezek után látni sem akarsz, nemhogy itt maradni. Ma este még nem jövök haza, nem tudnám végignézni, ahogy elmész tőlem. Nagyon szerettelek, és ezek ellenére is téged szeretlek! - Francba a könnyek már gyülekeznek a szemem sarkában...
- Joshua, remélem boldog leszel valakivel, ha már velem nem tudtál - mondom halkan, és elhagyom a lakást. A liftnél még összeütközöm a futárral, de már ez sem érdekel. El innen, minél messzebb.

Joshua

Reggeli közben meghallom, ahogy nyílik az ajtót. Ryu! Már szaladok is, hogy átöleljem, de eltol magától, és leültet egy fotelbe. Ilyet még sosem csinált. Mi van vele? Szavai tőrként szurkálnak belülről. Mással volt…? Csak azért, mert…… megcsalt??? Meg sem bírok szólalni, csak ülök, és elszörnyedve nézem őt. Minden egyes kiejtett mondatával letör egy darabot szívemből. Hát ennyit jelentettem neki? …Ennyit?!
Ryu elviharzik, engem pedig otthagy kínok közepette. Ez volt az a nagy Szerelem???
Egy percig sem akarok tovább itt maradni. Ezzel végeztünk egymással. Pontosan tudta, mivel jár, mégis megtette, és saját akaratából… Nincs mit megbocsátani. A holmim még a lakásomon van, így nem kell összepakolnom semmit. Csak felkapkodom a ruháimat, cipővel, és kabáttal együtt, zsebre vágom a mobilomat, és vágtatok kifelé az ajtón. Becsapom és bezárom azt, amikor megszólal egy hang mögülem.
- Jó napot, csomagja jött.
- Tűnj el innen!!! - ordítom. A srác fejvesztve menekül le a lépcsőn, én pedig követem nem sokkal lassabban. Egyenesen a bárba tartok. Az ajtó előtt már ott van Myo és engem vár. Én sietősen kinyitom a zárat és bemegyek, anélkül, hogy ránéznék Myóra.
- Mi a baj, Joshua…? Zaklatottnak tűnsz.
- Sajnálom Myo, de ma egyedül fogsz a lányok mellett dolgozni - mondom, és már a pihenőszobába kajtatok felfelé. Ott lefekszem az ágyra, és a fal felé fordulok.
Hallom, ahogy Myo felém topog, majd leül mellém.
- Mi történt? Kérlek, mondd el! – Ekkor már nem bírom tovább… A düh és a fájdalom, együttesen tuszkolják kifelé könnyeim.
- Megcsalt… - kimondva újra érzem a penge élét szívemben forogni -, …pedig én bíztam benne… és csak azért… mert tegnap… mert nem… Én azt hittem… én tényleg… de… - Először összefüggéstelenül kezdek el beszélni, később pedig már semmit sem vagyok képes mondani. Összegömbölyödve zokogok. Myo nem szól egy szót sem, csak megsimogatja fejemet, majd maga felé fordít, és szorosan átölel. Én megmarkolom ruháját, és mellkasába temetkezem. Talán egy óra is eltelik, mire valamelyest megnyugszom. Myo meg sem mozdul… mintha tudná, hogy testének melegsége most mindennél többet jelent nekem.

Ryu

Eltelt az első hét nélküle. Egy iszonyatosan fájdalmas hét!!! Joshua elment, és én nem tehetek semmit. Nem borulhatok a lába elé, nem könyöröghetek, illetve megtehetném, de nem lenne semmi értelme. Megcsaltam, és ez annyira bánt és fáj. Már megint a saját önző énem kerekedett felül. Megint nem azt láttam mennyi mindent ad nekem, csak az lebegett a szemeim előtt, amit Nem!!! Elvesztettem az egyetlen embert, aki igazán szeretett, úgy, ahogy vagyok, amilyen vagyok. Az egyetlen, amit tehetek, hogy békén hagyom, hogy élje az életét nélkülem… Myóval… Ha arra gondolok, hogy most Myót öleli, Myót csókolja, a lélegzetem is elakad, rohannék oda… de nincs jogom hozzá. Jogom csak annyi, hogy megleshetem este a bárnál, vagy amikor egyedül vagy Myóval hazafelé indul. Sose megyek utánuk, nem tudnám elviselni, ha Myo bemenne vele a lakásba, és nem jönne ki reggelig. Inkább visszamegyek az irodába. A lakást árulom, nem mentem vissza azóta sem, nincs erőm belépni oda, ahol minden rá emlékeztet, ahol mindenről ő jutna az eszembe. Így most a cég az otthonom, bár anyám nagyon várja, hogy hazaköltözzem, de most senkit sem akarok magam körül látni. Az egyetlen, aki a közelemben lehet, az Kenji, ő van mellettem nappal, és ő ül a kanapé mellett éjszaka, hogy ezredszere is meghallgassa lázas motyogásom, az éjszakába hasító kiáltásom, ha a félórás álom után felébredek, és rájövök, Joshua már nincs velem. Ő az, aki kiveri a kést a kezemből, amikor próbálom felvágni az ereimet, aki nem hordja a pisztolyát magával, mert tudja, csak az alkalmat lesem, hogy elvegyem tőle, és aki szomorúan nézi, hogy megint semmi étel nem marad bennem azóta a nap óta.
Aztán jön ez üzleti tárgyalás egy étteremi vacsorával egybekötve, ahol csak én nem eszem, majd a végén az ajtóban váró újságírók, akik mindent megadnának egy jó sztoriért.
- Igaz hogy elhagyta a szerelmét? Igaz hogy rajtakapta valakivel? - és még tucat hasonló kérdés csapódik nekem.
- Nem, ez így nem igaz, nem én hagytam el őt, ő ment el, és nem kaptam rajta senkivel. Aki megcsalta a másikat, az én voltam – mondom határozottan.
- Megérdemeltem, hogy elhagyjon - teszem még hozzá. Aztán egy fiatal lányhangot hallok.
- Hitakama–sama, még szereti őt? - A kérdés fájdalmas, de a válasz egyszerű.
- Igen, mindennél jobban szeretem őt! - és az arcomon egy könnycsepp fut végig, amit gyorsan törlök le. Kenji végre karon fog, és kihúz az újságírók gyűrűjéből, hogy hazavigyen az irodába, hogy ágyba dugjon, majd a félórás álom után, mint mindig ezen a héten, a kiáltásomra ébredjen.
Másnap az újságok tele vannak hírekkel az üzleti tárgyalásról, de csak egyetlen lap mond igazat és rak be egy képet, amelyiken a könnycsepp fut az arcomon.

Joshua

Amikor egy kicsit összeszedem magam, felülök, egy picit arrébb tolva magamtól Myót.
- Sajnálom… hogy ennyi gondot okozok neked – mondom lehajtott fejjel.
- Én nem gondként tekintek rá… - Szavai lágyak, és annyira jól esnek.
- Joshua… most mit fogsz tenni?
- Tenni? Nem fogok tenni semmit. Amit kellett, már megtettem. Eljöttem abból a lakásból. Már az elején megmondtam neki, hogy ha megcsal, a kapcsolatunknak vége szakad. Az, hogy megtette, csak annak a bizonysága, hogy nincs rám szüksége.
- Te még… szereted őt?
- Ne kérdezz olyat, amire tudod a választ… szeretem, de ez most már mit sem számít…
- Minden világos. Én majd segítek neked túltenni magad a történteken. Veled leszek. Nem erőltetek rád semmit, ha kell, várok egy évig is, vagy még tovább, de tudnod kell, hogy szeretlek. - Ujjai kézfejemre siklanak, és megszorítják azt.
- Én nem ígérhetek neked semmit.
- Tudom.
- Myo…
- Igen?
- Menjünk dolgozni.
- Rendben. - Lemegyünk az emeletről, és kinyitjuk a bárt. Ma is befonom Myo haját, hogy ne álljon szanaszéjjel. Szeretem, amikor Myo velem van… eltereli a gondolataimat Ryuról. Bár így is sokszor az eszembe jut. Nagyon bánt, amit tett. Azt hittem, tényleg szeret, de ezek szerint a kórházba is azért nem jött el, mert nem voltam olyan fontos a számára…
- Tetszik a munka, Myo? - kérdezem fonás közben.
- Igen, nagyon élvezem!
- Ennek örülök… Nina óta mindig csak segédpincérek töltötték be ezt az állást, te vagy azóta az első, akit határozatlan időre vettem fel – mosolygok.
- Ki az a Nina?
- Oh… tényleg, te nem ismerted… Ő volt a barátnőm… de… meghalt – szomorodom el.
- Bocsánat, nem akartam feltépni a régi sebeidet.
- Semmi baj… most már tudok róla beszélni, Ryu segített… - itt elakad a szavam. Ryu… Myo hirtelen hátrafordul és megölel, mintha belelátna a fejembe.
- Ne aggódj, minden megoldódik majd, csak idő kell hozzá. - Miért esik jól minden érintése? Ennyire elveszett lennék? Ennyire hiányozna Ryu?
- Most már… elengedhetsz - motyogom halkan. Elkezdjük a munkát, és egészen zárásig folytatjuk is. Myo minden ellenkezésem ellenére elkísér hazáig, de nem jön be.
- Holnap eléd jövök! - mondja. Én csak bólintok, majd bemegyek a lakásba. Nehezen tudok elaludni, mondhatni álomba sírom magamat, felkelni pedig borzalmas. Folyton csak Ryura gondolok, és nem tudom kitörölni a fejemből… ez egyedül nem megy. Ekkor megszólal a csengő. Ez Myo lesz. Jó korán jött. Beengedem.
- Nem kellett volna ilyen korán jönnöd, még nem készültem el.
- Csak aggódtam érted, hogy valami butaságot csinálnál.
- Butaságot? Nem vagyok gyerek. Ilyenre maximum Ryu lenne képes. - Erre a számhoz kapok. Erre eddig nem is gondoltam. Mi van, ha Ryu… most ugye nem tenne semmit? Azzal, hogy megcsalt, tulajdonképpen ő hagyott el engem. Ez biztosan nem viseli meg... persze, hiszen nem is kellek neki. A francba… a szívem… már megint…
- Joshua! - A hirtelen jövő hangra ijedten nézek fel. - Joshua, ne gyötörd magad!
- Igazad van… - Lassan elkészülődöm, megreggelizem, majd Myóval elmegyünk a bárba.
Ez ismétlődik szinte minden nap, viszont minden nap egy kicsit közelebb kerülök Myóhoz.
Egyik nap meglátogatom édesanyámat a rehabilitációs központban. Myo is velem jön, de kérésemre a kocsiban marad. Anyukám már egészen jól van, a nyugodt környezet rengeteget segített neki. Mindenről beszámolok, ami velem történt, és nagyon jól esik tőle hallani, hogy támogat.
Már hat nap eltelt, de Ryu egyáltalán nem keresett fel… mondjuk nem is bánom… Egyszer Kenji felhívott, de ahogy megemlítette Ryu nevét a telefonban, én letettem. Nem akartam hallani felőle. Nem hallgattam rádiót, nem néztem TV-t, és még az újságrendelésem is visszamondtam, csakhogy ne halljak felőle, ne lássam őt, és ne olvassak róla semmit. Lehet, hogy most is éppen mással… Bár ezt Myónak nem mondtam, de minden este sírórohamok jöttek rám lefekvés előtt. Hiába minden próbálkozásom, nem tudom meggyűlölni, vagy elfelejteni őt.
Most úgy tűnik, összeszedtem valami vírust. Fáj a fejem, és izzadok. Felhívtam Myót, hogy ma nem megyek be, és hogy csináljon mindent úgy, ahogy eddig, de ő azt mondta, hogy eljön hozzám. Nem tudtam lebeszélni róla. Amikor kinyitom neki az ajtót, rögtön a nyakamba borul.
- Joshua, jól vagy? Hogy érzed magad?
- Semmi komoly, biztos csak egy kis megfázás.
- Had nézzem a homlokod! - Hajam alá téve kezét elszörnyed.
- De hiszen neked lázad van! Azonnal kihívom az orvost.
- Nem kell… - próbálkozom, de ő már tárcsázza is a számot, majd befektet az ágyba. Az orvos egy heti pihenést javasol, felír pár gyógyszert… elég erőseket, majd elmegy.
- Gondoskodom rólad, Joshua!
- Pont, mint a múltkor, igaz? Ryu most sem fog eljönni hozzám… - és már megint egy könnycsepp gurul le arcomon. Myo leül mellém.
- Nagyon tudsz ragaszkodni az emberekhez… - mondja.
- Úgy vágysz a szeretetre, mint senki más… látom rajtad. A legvékonyabb cérnaszálba is képes vagy belekapaszkodni, csak hogy ne maradj egyedül. Ezért tudta Hitakama-sama is elérni, hogy beleszeress.
- Talán így van…
- Én tényleg szeretlek, Joshua… - Myo fölém hajol, és lágyan megcsókol. Nekem egyre jobban folynak könnyeim, és rögtön eltolom magamtól. Kivételesen hagyja, hogy ezt tegyem.
- Kérlek… ne csináld ezt! - fordulok a fal felé. Egy rövid csend után megszólal.
- Hitakama-sama egyszer bement hozzád a kórházba, amikor aludtál. - Szemeim kikerekednek, de nem mozdulok meg.
- Értem… köszönöm, hogy elmondtad, de sajnos ez már nem változtat a dolgokon… - fejezem be beszélgetésünket. Így van… ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy megcsalt, de legalább tudom, hogy akkor még voltak hozzám fűzött reményei, és nem hazudott nekem az érzéseivel kapcsolatban. A reményei viszont úgy tűnik, igen gyorsan szertefoszlottak, ha már pár nap múlva lecserélt. Talán saját magát is becsapta, és csak azon a napon jött rá…
Myo aznap végig velem maradt, de másnap már bement dolgozni. Egyszer sem ért hozzám.
Már több, mint egy hét eltelt, mióta eljöttem. Még mindig lázam van, és alig bírok egyedül letusolni, vagy kimenni a konyhába. Egyszerűen nyomja a fejem a betegség, meg a tudat, hogy Ryu nincs mellettem… Most már… szeretném újra látni…

Ryu

Este másik város, másik koncert, erőm végén járok, zaklatott, erőtlen és gyenge vagyok.
Csak ő jár a fejemben, az hogy hagyta… hogy… Myo megcsókolja. Milyen finoman mondta el nekem Myo…
- Joshua idővel jól lesz, elfelejti önt Hitakama-sama, mellette leszek, szeretem őt. - Csak Kenji mentette meg attól, hogy odamenjek és szétverjem a fejét a sajátommal együtt.
Aztán indul a show. Mennek a számok egymás után… majd jönnek a kedvenc dalaim…

(Dal: Hooligans - Eljátszott gyémánt)

Majd a szokásos, zúzos dalok, és újra a kedvencek egyike…

(Dal: Road - Nem kell más)

És ez így van, nem kell más, nekem csak ő kell, Joshua, de hogyan mondjam el neki, hogyan, ha még felhívni sem merem…? Ha nem áll velem szóba… azt hogy viselem el…? Már alig bírom erővel, és a koncertet nem a szokásos számmal, hanem egy lassúval fejezzük be.

(Dal: Lord - Hiányzol)

Később Kenji hazavisz a céghez, de elküldöm, mert látom rajta, hogy már belé is halni jár lélek. Még őt is tönkreteszem, ha sokáig velem lesz… Aztán csak ülök a telefon előtt, és nem bírom tovább. Tárcsázok…
- Joshua?

Joshua

Most már a köhögés is rám jött. Egész nap fulladoztam. Lassan már leszakad a tüdőm. Mikor fogok én meggyógyulni? Ebédre egy pizzát rendeltem, és az egész napomat az ágyban töltöttem. Myo ma is meglátogatott, de nem volt sokáig, ráparancsoltam, hogy menjen el, mert ha elkapja, csak rosszabb lesz. Folyamatosan Ryura gondolok. Minél több percet töltök el nélküle, annál jobban hiányzik. Ha képes lenne szeretni, már az sem érdekelne, hogy megcsalt. Nem... az igazság az, hogy még ha nem is szeretne, csak használna néha-néha... én már akkor is boldogabb lennék, mint most. Este megint elönt a víz. A fenébe... használ egyáltalán az a gyógyszer??? Az állandóan rám törő köhögéstől nem tudok elaludni. Meghallom, hogy csörög a telefonom. Már éjfél is elmúlt... ki lehet az? Nincs erőm a kijelzőre nézni, csak felveszem, miközben hurutosan köhögök.
- Joshua? - Ez a hang... Ryu? Miért hívott fel? Nem számít...
- Ryu... - mondom rekedtesen, majd köhögök párat - ...szeretnék veled találkozni...

Ryu

- Ryu... szeretnék veled találkozni… - A hangja, a köhögése… beteg???
- ...Beteg vagy? Hallom a hangodon. Kérlek... hadd menjek oda... Joshua...!
- Gyere... - hangzik a halk köhögésbe fulladó válasz. Azonnal hívom Kenjit, villámsebesen jöjjön egy orvossal Joshua lakásához. Taxiba ülök, és én is odamegyek. Már alig bírom magamat vonszolni, de most Joshua fontosabb nálam, ha valami baja lesz…! Ha nem is bocsát meg nekem... de meg kell gyógyulnia!
Két kézzel verem az ajtaját, mire nagy nehezen ajtót nyit, majd a karomba ájul. Vigyázva teszem le az ágyára, és már hallom is Kenji és az orvos lépteit a hátam mögött.
- Mindent tegyen meg érte - mondom az orvosnak -, ő nagyon fontos nekem - majd remegve ülök le egy székre.

Joshua

Azt mondta eljön... már úgy szeretném látni... Ryu... bárcsak ne lennék ilyen rosszul... akkor máris rohannék hozzá... Amikor megszólal a csengő, kivánszorgok az ajtóhoz, olyan gyorsan, amennyire csak telik tőlem. Hajt a tudat, hogy ott van. Amikor meglátom Ryut, már nincs, ami magamnál tartana, és karjaiba borulok. Kinyitva szemeimet már újra az ágyban fekszem, és csak Ryut látom mellettem, ahogy aggódva figyel.
- Ryu... úgy örülök, hogy eljöttél... már annyira... hiányoztál... - súgom halkan - ...Én... még mindig... szeretlek... - fogom meg erőtlenül kezét.

Ryu

Hiányoztam? Szeret? Nem érdemlem meg!
Az orvos megvizsgálja, injekciót ad neki, kettőt is, és közli állandó felügyeletre szorul.
- Itt maradok vele - mondom a dokinak, aki még felír egy tucat receptet, majd távozik. Úgy néz ki, Joshua elaludt, így Kenjit mellé ültetve magam rohanok el a patikába kiváltani őket. Hogy rohanok az túlzás, de megyek, mert róla van szó. Mikor visszaérek, csak átadom őket Kenjinek, majd leülök Joshua ágya mellé, kezemmel megfogom övét, fejem a takaróra borul és elszunnyadok.

Joshua

Később látom, hogy egy orvos és Kenji is vele van. Kapok két injekciót, ami nem épp kellemes, de férfiasan tűröm.
- Itt maradok vele. - Ezt most komolyan mondta? Olyan boldog vagyok... végre... biztonságban érzem magam... - lassan elnyom az álom, és én csak merülök egyre mélyebbre.
Felébredve csak egy valamit látok magam előtt, és az Ryu arca. Tényleg itt maradt. Kicsit megszorítom a kezét, mire ő is ébredezni kezd.
- Joshua... hogy érzed magad?
- Most már sokkal jobban. Köszönöm, hogy nem hagytál egyedül. - Kezét magam felé húzom... magamra akarnám rántani, de ennél többre, most nem futja tőlem. Ez a fránya betegség... pedig érezni szeretném bőrének érintését... még ha csak egy egészen kicsit is... Meglepetésemre Ryu fölém mászik... csak óvatosan, mintha tudná, hogy mit szeretnék, és...

Ryu

Kezemet maga felé húzza, finoman megsimogatom arcát, adok egy puszit a homlokára, mert nem érezném helyénvalónak, ha most megcsókolnám. Nem így akarom, ha meggyógyul, ha újra egészséges lesz, ha tényleg velem szeretne lenni… akkor úgy csókolom, és annyiszor, ahogy akarja. De addig visszafogom magam. Most nem szúrhatom el.
- Szeretlek - mondom neki halkan - és ha felgyógyulsz, szeretnék... szeretnék beszélni veled. Melletted szeretnék lenni. Mindig! - Félve nézek a szemébe. Olyan sápadt annak ellenére, hogy még mindig lázas. Annyira kimerült.
- Joshua - már nem tudok beszélni, a sírás a torkomba gombócot növesztett, és nem enged többet mondani. Óvatosan melléfekszem az ágyára, karjaimba vonom, és csak nézem.

Joshua

Azt mondta, szeret... Tényleg így lenne…? Még ha hazugság is, én annyira szeretnék hinni neki…! Csak félve néz a szemembe, és látom rajta, hogy a sírás szélén áll.
- Joshua. - Ahogy mellém fekszik, és átkarol, minden fájdalmam elmúlni látszik. Elmerengünk egymás tekintetében… alig tudok elszakadni szemeitől, de megteszem, hogy végignézhessek máskor oly lágy vonásain, melyek most durvábbak a szokottnál. Fogyott… sokat… és olyan megviselt az arca. Mit csinált, amíg nem voltam vele?
- Én is szeretnék beszélgetni veled – mondom neki lágy hangon. Egy kicsit lejjebb csúszok az ágyon, Ryut a hátára döntöm, fejemet mellkasára hajtom, és így ölelem át. Hallom a szívének dobogását… olyan megnyugtató. Talán ezt a melegséget kerestem Myo ölelésében, de… az nem ilyen volt… ez teljesen más… sokkal jobb és több annál… annyira szeretem… Mélyen magamba szívom finom illatát, hogy megteljen vele tüdőm. Most már… minden rendbe fog jönni… tudom… érzem… Még így fekszünk egy darabig, és azt hiszem, ez Ryunak is jól esik, de hirtelen megszólal a csengő.
- Myo! - kapom fel a fejemet.

Ryu

- Myo! - Nem engedem, hogy ő nyisson ajtót, szépen kimegyek és beengedem...
- Szia, Myo!
- Jó reggelt Hitakama-sama! - köszön zavartam.
- Menj csak be, még fekszik - ahogy rám néz, a pillantása...
- Nyugi, nem csináltam vele semmit! - felelem neki nyugodt hangon, bár legszívesebben kilökném a francba. Joshua az enyém! Mármint ha...
- Csinálok reggelit, addig beszélgess vele - és már indulok is konyhába. Erre a beszélgetésre kíváncsi lennék! Vajon mit mond neki Joshua? Elküldi? Elmondja, hogy újra együtt vagyunk? Ha együtt vagyunk.

Joshua

Myo gyorsan lépdel felém.
- Joshua, jól vagy?
- Igen. – felelem röviden.
- Miért van itt Hitakama-sama? – néz rám értetlenül.
- Mert idehívtam.
- De… miért nem engem hívtál? Hiszen már szakítottál vele, vagy nem?
- Nem tudtam elfelejteni őt…
- Miért szereted őt még mindig? Hiszen megcsalt téged! - Kezdek egy kicsit ideges lenni…
- Teljesen tönkreteszi az életedet! Én sokkal jobban szeretlek nála!!! Ő nem érdemel meg téged!!! - Na, itt vágódik el az utolsó cérnaszál.
- Te egyáltalán nem ismered őt! Nincs jogod így beszélni róla!!! Azt pedig nem te döntöd el, hogy kit szeretek!!! - ordítom rekedtesen, teljes erőmből, ami még megmaradt.
- Már azelőtt megmondtam, mielőtt megcsalt, hogy ő az egyetlen férfi az életemben, és te ebbe nem szólhatsz bele!!! Ezennel ki vagy rúgva! Köhhh-köh-köh... - A hurut szakadozik torkomról.
- Na de…
- Nincs semmi de! Soha többé nem jöhetsz ebbe a lakásba, megértetted?! Az utolsó kérésem pedig - itt megállok egy kicsit, és elcsendesedek -, hogy keress magadnak valakit, akivel boldog leszel! - Myo sírva rohan ki a lakásból, miközben majdnem fellöki a szobaajtónál álló Ryut. Gondolom a nagy részét ő is hallotta…

Ryu

- Hé! - kiabálok Myo után, aki rohantában majd fellök, ahogy elhagyja a lakást. Most valahogy sajnálom őt. Hiszen tényleg szereti ő is Joshuát!
Lassan viszem be a reggelit Joshuának, egyelőre nem tudom, mit mondhatnék neki.
Leteszem az ágyra a tálcát, pirítóssal, tükörtojással, paradicsommal, egyebekkel. Teát öntök neki, és a tálcára teszem a gyógyszereit is.
- Ha már jobban érzed magad, akkor, talán beszélgethetnénk reggeli után - nézek a szemébe.
Jobb, ha megbeszéljük, mint csak hallgatni. Aztán csörög a telefonom, a doki hív, hogy ébren van-e Joshua, mert jönne beadni a következő injekciót. Persze, jöhet, bár előre tudom, Joshuának nem fog tetszeni. Joshua alig eszik valamit, csak néz maga elé, vajon mire gondolhat? Myóra? Talán mégis fontos volt neki? Végül is ő volt mellette, nem én!
Miért hinné el nekem, mikor azt mondom, szeretem?! Befejezi a reggelit, beveszi a gyógyszereket, mint egy engedelmes kisgyerek, majd maga mellé hív az ágyra.
- Miért?

Joshua

Egy kicsit lehet, hogy durva voltam Myóal, de ha ezt a lépést nem teszem meg, ő egyre inkább csak szenvedne mellettem. És minél később küldtem volna el, annál jobban fájt volna neki. Én tényleg hálás vagyok neki azért, amit értem tett, de nem tudnám őt úgy szeretni, ahogyan azt megérdemelné. Ryu beszélgetni akar velem... van miről, de nem is tudom, hol kezdhetnénk el. Ő sincs túl jó állapotban, és ez elszomorít. Nem eszem valami sokat, nincs étvágyam, pláne, ha ránézek Ryura. Odahívom magam mellé az ágyra.
- Miért? - kérdezi.
- Mert szeretlek. - Összevágom apró darabokra a megmaradt paradicsomot, és egy falatot két ujjam közé csippentve a szája elé emelek.
- Egyél valamit...
- Nem bírok - feleli.
- Enned kell, különben éhen halsz... látom rajtad, hogy lefogytál... - hozzányomom szájához a paradicsomot.
- A kedvemért...

Nincs hozzászólás.