Mazochista érzelmek I. évad 3. fejezet

Másnap a bárban…

Ryu

Másnap.
Alig aludtam valamit, a sebem újra vérezni kezdett, és hát a félelem a sötétségtől, az egyedülléttől…
Visszapörgetve magamban a tegnapi napot, iszonyúan nagy baromságokat csináltam. Elmondtam Joshuának, mit érzek, aztán majdem lefeküdtem azzal a szemét medvével, és még a yakuza Kazuma-sannal is kikezdtem. Remek, fasza csávó vagyok, éljenek a hülyék!!! Most már mindegy, kár ezen problémázni, mennem kell, mert a bandával gyakorolnom kéne.
A gyakorlás este 9 után ér véget.
- Istenem, de fáradt vagyok! – Csak állok a bár előtt, és nem tudom, bemenjek-e. Nagy levegő és...
- Szia, Joshua...!

Joshua

Egy percet sem tudtam aludni az éjjel. A szemeim alatt széles karikák ülnek. Nem tudok, a munkámra koncentrálni. A bárban csak egy-két ember lézeng. Remélem, ennél többen ma nem lesznek, mert Joshua haldoklik... legalábbis úgy érzi. Épp néhány poharat törölgetek, amikor kinyílik a bár ajtaja.
- Szia, Joshua...! - Rögtön felpillantok, és meglepettségemben elejtem a poharat, ami hangosan széttörik a padlóra érkezve. Ez kibillent állapotomból.
- A fenébe! - nyúlok az üvegdarabok után.

Ryu

Remek, a frászt hoztam rá! Mindjárt visszafordulok!
De nem ezt teszem. Lassan odasétálok a pulthoz, leülök, és csak bámulok magam elé.
Joshua nem szól, csak teszi a dolgát! Remek, már szóba sem áll velem. Nem csodálom, a barátból átmentem egy zaklatóvá.
- Haragszol rám? - kérdezem halkan. - Este hazamentem… egyedül. Nem csináltam semmit sem - mondom, még mindig lehajtott fejjel.

Joshua

Miért van ő itt? Nem gondoltam, hogy már ma visszajön. Lehet, hogy ő ennyi idő alatt megemésztette a dolgokat, de nekem ez édes kevés volt. Még mindig szedegetem össze a széttört pohár darabjait, amikor a bárpult túloldaláról felteszi a kérdést:
- Haragszol rám? - Utána pedig magyarázkodni kezd, csak tudnám, hogy miért.
- Értem... Áú...! - A francba, most megvágtam az ujjam. Még ez is. Felállva egy rongyba tekerem, de Ryura inkább nem nézek rá. Nem akarom, hogy zavart tekintetemet fürkéssze.

Ryu

- A francba, Joshua, nézz már rám! - mondom neki haragosan, mire nagy nehezen a szemembe néz. - Ne tegyél úgy, mintha valami szörnyűt tettem volna! Csak elmondtam őszintén, hogy mit érzek. Nem várom el, hogy miattam más legyél, de azt talán igen, hogy beszélj velem. De ha ezt sem akarod, akkor mondd meg, és elmegyek, nem zavarlak többet. Nem akartam, hogy ez legyen, azt elhiheted. Nem várok tőled se szerelmet, se szánalmat, csak őszinteséget és bizalmat, ahogy eddig, és ami nagyon fontos volt nekem. - Könnyeim megint sorakoznak a szemem sarkában, de egy mozdulattal letörlöm őket…

Joshua

- A francba, Joshua, nézz már rám! - Erre rá is nézek, de talán jobb lett volna, ha nem teszem, mert Ryu szemeiben most csak szomorúságot látok, és ez az én hibám. Ahogy beszél hozzám, csak egyre jobban összeszorul a torkom, mintha fojtogatnának. És akkor... látom, ahogy könnyek áztatják pilláit, ő pedig küszködik visszaterelésükkel. Ezt nem tűrhetem tétlenül.
Megkerülöm a bárpultot, a hátára teszem kezem, és önkéntelenül is, nyugtatólag simogatni kezdem.
- Sajnálom. Én sem akartam, hogy ez legyen belőle.

Ryu

Joshua gyengéden simogatja a hátam, ami nagyon jólesik, de a vérnyomásomat eléggé megemeli. Ez az érintés jobban felizgat, mint hinném. Nehezen tudom megállni, hogy ne öleljem át, de tudom, akkor mindennek vége lenne, így visszafogom magam.
- Joshu, kaphatnék egy konyakot? - csúnyán néz rám, mire helyesbítek.

- Izé, Colát? - Ez már jobban tetszik neki, kitölti egy pohárba és elém rakja, majd megy a dolgára. Nem veszi észre, hogy magamról megfeledkezve bámulom mozgását, erőteljes lépteit, nyaka ívét, ujjait, amiket legszívesebben számba véve szopogatnék.
- A francba, ez így nem lesz jó! - nyögöm magamban, és hogy ne őt nézzem, egy lehetséges sikeres dal szövegét mormolom magamban.

Joshua

Jól hallottam, hogy Joshunak szólított…? Haah… úgy látom, egy kissé megnyugodott. Öntök neki Colát, aztán az egyik vendég int, hogy vigyek neki még egy sört, ezért nehéz szívvel, de otthagyom Ryut a pultnál. Hiába, a munka az munka. Szeretem ezt csinálni, így nem panaszkodhatok, de most mégis úgy érzem, hogy jelen pillanatban nem ezzel kellene foglalkoznom. Néha odapillantok a pulthoz, hogy Ryu ott van-e még, de ő csak ül csendben, kezében az üdítőt forgatva. Ilyenkor olyan magányosnak tűnik, pedig elvileg sok ismerőse van. Hát persze, hiszen még egy bandában is játszik. Eszembe jutott valami. Ha beleszeretne valaki másba, akkor minden problémánk megszűnne. Igen ez a megoldás!
Tálcára téve néhány üres korsót, visszasétálok megszokott helyemre.
- Hogy megy a zenélés, Ryu? - kérdezem, mintha semmi sem történt volna tegnap.

Ryu

- Kösz, egész jól. - Mi ez? Sosem kérdezett eddig a bandával kapcsolatban. Valami nagyon nem stimmel itt. Ránézek, és rögtön tudom, mire gondol. Ha beleszeretnék valakibe a bandából, nem kellene neki elviselnie. Hangulatom, ami eddig sem volt a toppon, a pokol mélyére hullik.
- Hagyd abba, Joshua, az érzelmeket nem lehet befolyásolni… de ha azt szeretnéd... ha azt akarod... akkor keresek valakit, aki szeret engem - mondom halkan, és meglepett pillantásától nem zavartatva magam, átülök egy üres asztalhoz.

Joshua

Az állam leesik... Honnan a...? Azt hiszem, túl jól ismer már. Most már biztosan mérges is. De végül is igaza van. Nem befolyásolhatom. Csak hát, mi jó származik abból, ha engem szeret? Most pedig átült egy asztalhoz... látom rajta, hogy duzzog, és szomorú is. Biztosan arra vár, hogy valaki odamenjen hozzá. Mindig ezt csinálja. Csak leül és vár. Elég népszerű, így sosem marad sokáig egyedül. A vendégektől is sokszor hallom, hogy milyen kis cuki, meg hasonlók. Na, tessék, már ott is az első jelentkező.

Ryu

- Leülhetek? - hallok egy hangot magam mellől. Felnézek, és egy teljesen ismeretlen férfit láttok magam előtt. Na, már csak ez hiányzott. De miért is ne, nekem is kell valaki... és most már mosolyogva nézek fel.
- Persze, ülj csak le - mondom, és közben figyelmesen megnézem a mellém telepedő fazont. Fekete, hosszú haj, mélykék szemek, amik vidáman mosolyognak rám. Talán ezen az éjszakán nem alszom egyedül. Lopva Joshua felé nézek, de látom, nem figyel ránk... Szóval ennyi... semmi sem érdekli, ami velem kapcsolatos… Hát legyen…
- Velem töltöd az éjszakát? - kérdezem az igencsak csinos új fiút.

Joshua

Azt mondta, ne befolyásoljam - fordulok el felőle. Nem szólhatok bele az életébe. Ha erre vágyik, hát legyen.
- Velem töltöd az éjszakát? - Szemeim erre kikerekednek, és az asztal felé csapom tekintetem.
Azt hiszed, hogy nem hallak? Hülye! Vagy direkt csinálod?!
Nehezemre esik lenyugtatni magam. Igyekszem csak a rendelésekre koncentrálni, de szemöldököm még mindig idegesen rángatózik.
- Ha neked van kedved egy kis hancúrozáshoz, miért is ne - hallom a pasas válaszát. Na, most már kiver a víz.

Ryu

- Rendben, de előtte még igyunk egyet – felelem, és intek Joshuának, hogy hozzon két konyakot. Látom Joshua ideges arcát, de „már úgyis minden mindegy” alapon halkan szólok a férfi felé.
- Megcsókolnál? - Ő már rántja is a fejem, és olyan csókot ad, hogy úgy érzem, leharapja a nyelvem. Istenem… Joshua… miért nem te csókolsz meg… miért ő? Hagyom, hogy újra és újra megcsókoljon, de a szívem darabokra törik.

Joshua

Kezdem érteni, hogy miért nem vettem észre, hogy szeret. Minden áldott nap ezt láttam. Szeret ő egyáltalán? Ha tényleg „úgy” érez irántam, akkor miért csinálja folyton ezt? Lehet, hogy csak játszik velem? Kicsit elszégyellem magam, amiért ilyesmi egyáltalán az eszembe jutott róla, de hát mégsem mondhatom alaptalan feltételezésnek, nem? Most meg képes nekem integetni, hogy konyakot vigyek nekik. Lassan kiöntöm az italokat, de közben újra elragad az aggodalom. Ryu nem bírja az alkoholt. Ha ezt most megissza, megint „olyan” állapotba kerül. Még az előző sebe sem gyógyult be. Talán nem kellene kiszolgálnom. Azután felnézek, és látom, ahogy az idegen fazon egyszerűen lesmárolja Ryut. De nem is akárhogy. Ő meg hagyja. Állítom, hogy még élvezi is. Érdekli a halált, hogy mit csinál... Ha inni akar, hát igyon, mit bánom én! Ezzel fogom az italokat, és egy tálcára téve őket, elindulok a párocska felé. Azok meg egyre vadabbul csókolóznak még akkor is, amikor odaérek az asztalukhoz. Az orrom előtt nyalják-falják egymást, és még észre sem veszik, hogy itt vagyok. Na, ebből aztán elég!!! A méreg már szinte fortyog bennem. Fogom az egyik konyakkal teli poharat, és egy heves mozdulattal... egyenesen a pasas pofájába! Valamennyi Ryura is jutott, de ő is ugyanúgy megérdemelte, ha nem még jobban.

Ryu

Mi a…? Joshua ránk öntötte a piát!!! De miért? Hiszen ezt látja tőlem nap mint nap. Nem értem, most mi húzta fel ennyire!
- Joshua, normális vagy? - kérdezem tőle, de már csak a hátát nézem, ahogy elviharzik.
- Ne haragudj - mondom az igen mérges pasinak mellettem -, nem szokott ilyet csinálni. - A kék szemű csak néz, majd hangosan felnevet. Most mi van ezzel? Nem is ideges.
- Semmi baj - mondja -, itt a telefonszámom. Ha még aktuális a meghívás az éjszakára, hívj fel egy óra múlva!
- Rendben - felelem, de az eszem már azon jár, hogy Joshua ezt miért csinálta. Feltápászkodom, és a pulthoz megyek, ahol az ideges Joshua olyan tekintettel néz rám, hogy a vér is megdermed az ereimben.
- Jos... hua…… - várom a rettegett szavakat.

Joshua

- Na, mi van? Miért nem mész az új cukorfalatoddal szobára? Vagy talán már rá is untál? Tsz...! - Idegesen pakolászok ide-oda. A szavaimat át sem gondolom igazán, csak mondom, ami a számra jön. Úgy is mondhatnánk, ami a szívemen, az a számon.

Ryu

- Joshua, mi a fene bajod van? - kérdezem tőle, mert olyanokat mond, amivel szerintem nincs tisztában.
- Ha zavar, hogy itt csípek fel férfiakat, csak mondanod kellett volna, nem rám önteni a piát! És egyáltalán mióta zavar ez téged? - Sosem szólt érte, hogy ne ebben a bárban szedjek fel pasikat az esti szórakozáshoz! De… - Joshua, ha azt akarod, hogy senkivel ne menjek el, akkor mondd meg! Egyszerűen csak mondd ki! Nem azt várom, hogy hirtelen a karjaimba vesd magad, csak egyszerűen mondd, hogy nem akarsz mással látni!

Joshua

Haragosan döngölöm földbe szavaimmal, de olyan hangszinten, hogy más ne hallja.
- Marhára nem tud érdekelni, hogy kivel töltöd az éjszakát! De... te egy kicsit sem szégyelled magad?! Azt mondod, szeretsz, aztán a szemem előtt flörtölsz a fél várossal. Mégis milyen szerelem ez?! - Innentől viszont már nem bírom visszafogni magam, és teljes hangerővel támadom le. - Szórakozol velem?! Hülyét akarsz csinálni belőlem?! - Most már mindenki minket néz.

Ryu

- Te szemét! - üvöltök vissza, és egy hatalmas pofont kenek le neki. - Nem, én nem szégyellem magam a dolgaimért, én legalább tudom, mit akarok veled ellentétben… Téged, de nem hagyod - veszem vissza kicsit a hangom, és próbálom a könnyeimet visszatartani. - És hogy milyen szerelem ez? Szenvedélyes és egyben szánalmas is, mert hiába tudom, hogy a büdös életben nem leszek számodra más, mint barát, de akkor is szeretlek! És hogy mással megyek el? Nekem is kell valaki, aki legalább annyi időre akar, amíg kielégítem.

Joshua

Csak egy hatalmas csattanást hallok, és azt érzem, hogy az arcom éget. Oldalra hanyatlott fejemmel a padlót bámulom, kezemmel pedig arcomhoz nyúlok. Ez... fáj. És most... valahogy... mintha egy öntudatlan állapotból rángattak volna vissza. Lassan, félve, Ryura emelem tekintetem. Orcája kipirult, hajából csöpög a ráöntött konyak, szemeiből könnyek fakadnak haragot és fájdalmat tükrözve. Ekkor eszmélek rá, mit tettem… hogy miket mondtam.
- Ryu... bocsáss meg... én... - fogalmam sincs, hogy tehetném jóvá ostobaságomat.

Ryu

- Nem kell bocsánatot kérned - súgom halkan, mert a bár minden vendége minket néz. Ég a fejem, hogy megint zűrt csináltam. - Csak ne engedj el sosem…! - Mit tettem? Kezet emeltem arra, aki a legfontosabb nekem az egész világon. - Mindennek én vagyok az oka, Joshua. Ha tegnap befogom a szám, sose tudod meg, mit érzek, és az jobb lett volna. És… sosem lett volna szabad megütnöm téged… Nem akartalak bántani... - A tettem iszonyú súllyal nyomja a lelkem. Ezek után, hogy mondhatom, hogy szeretem, milyen jogon? Minden reményem oda! Lassan elfordulok, és remegő léptekkel, szinte kábán megyek az asztalomhoz, ahol fejem a kezembe hajtva nézek ki a bár üvegfalán, át a nagy semmibe.

Joshua

Istenem... olyan jó lelke van! Én meg képes voltam így ordítozni vele. Tényleg nem vagyok normális. Látom rajta, hogy ami eddig tartotta benne a lelket, most darabokra tört. És már megint miattam. Ahogy ott ül az asztalnál... meghasad a szívem. Ezt most nekem kell helyrehoznom. Bizonytalanul, de elindulok.
- Tessék - nyújtok neki egy törölközőt. - Törölközz meg, különben megfázol... - mondom neki, amilyen gyengéden csak lehet.

Ryu

- K… Köszönöm - veszem át a törölközőt a kezéből. Megtörlöm magam, de valami nem hagy nyugodni.
- Joshua, mi lesz most velünk? - látom rajta, hogy ez a kérdés már megfordult az ő fejében is. Nem tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna. De hogyan tovább? Hogy nézzünk egymás szemébe? Én szerelmesen, ő meg rettegve, mikor vettem rá magam? Mit fogok csinálni, ha azt mondja, nem tud többet a barátjának tekinteni, ha elzár minden utat előttem?

Joshua

- Haaah... - Nagyot sóhajtva leülök mellé, karjaimat a háttámlára teszem, fejemet pedig előre hajtom. - Tudod... azt hiszem, nem tekinthetlek többé a barátomnak...
- Tudtam... Akkor jobb, ha többé nem is…
- Nem tekinthetlek a barátomnak, mivel... annál már többet érzek irántad... azt hiszem... Nem tudnám megmondani, hogy mit, de amikor azzal a pasassal láttalak, előtört bennem valamiféle birtoklási vágy... ami számomra is ismeretlen. Talán mondjuk úgy, hogy lehetsz egy különleges barát... egyelőre... ha megfelel...

Ryu

MI??? Biztos jól hallottam, hogy azt mondta, különleges barát? És megfelel-e? Még hogy megfelel-e! Istenem, madarat lehet velem fogatni!!!
- Köszönöm – mondom, és ebben a pillanatban az eddig nemigen hallgatott rádióban egy ismerős dal hangzik fel az egyik koncert felvételemről. Áá, remélem, a bevezető szövegemet nem adják le! Nincs szerencsém, onnan kezdik játszani. Már hallom is a hangom....
- A következő szám a legújabb szerzeményem, és ahhoz az emberhez szól, aki a mindent jelenti számomra! - Joshua csodálkozva néz rám, és megy, hogy felerősítse a rádiót. Neee… de már hallom is magamat, ahogy szenvedélyes hangon éneklem...

„Hova fúj a szél, hova nem visz út, arra járok én egyedül.

Oda hív a fény, oda húz a szív, melyet nem lelek egyedül.

Te itt voltál, s fogtad kezem, vezettél a senki útján,

Akkor tavasz lett a tél, s virág nyílt ki a fán.

S hova fúj a szél, már visz út, oda húz a szív, mely téged vár,

Talán lesz majd újra szép tavasz, talán lesz még egyszer nyár!

Újra fogod majd a két kezem, elül a szél, mely úgy hajt,

S a percnyi csendben meghallod, a szív sugallta dalt!

Rég volt idő, mikor nem tudtam, hova sodor majd el a szél,

Nem is érdekelt, nem is néztem hát, körbe ölelt a Tél

Te ott álltál, s csak nézted, miként szenvedek, egyedül

Gyengéden érintettél meg belül.

Fények gyúltak ki az éjben, s ragyogták be magányom,

Hova visz az út előttem, melletted már látom.

Lépjünk együtt hát az útra, fogd a kezem, úgy kérlek, tarts!

S a percnyi csendben meghallod a szív sugallta dalt.

S hova fúj a szél, már visz út, oda húz a szív, mely téged vár,

Talán lesz majd újra szép tavasz, talán lesz még egyszer nyár!

Újra fogod majd a két kezem, elül a szél, mely úgy hajt,

S a percnyi csendben meghallod a szív sugallta dalt!”

Joshua

Miután felhangosítottam a rádiót, visszaülök Ryu mellé. Ez most komolyan nekem szól?
A dal végére már érzem, hogy ég az egész képem, de most nem a fájdalomtól. Lábaimat felhúzom, és kezembe temetem arcomat, hogy Ryu ne lássa, mennyire zavarban vagyok. Ekkor hallom meg a pincérem hangját, aki néha beugrik segíteni a bárba.

Ryu

- Joshu, nem tetszett? - kérdezem tőle, de nem tud válaszolni, mert jön a pincérek gyöngye, és kérdez valamit.

Sasha/Sunny
Kicsit késve érkezem a bárba. Joshua elfoglalt a nagyon problémás barátjával, így gyorsan felveszem a fekete nadrágot, a fehér pólót, felcsapom a derekamra a kötényt, majd Joshuához lépek.
- Szia, Joshua! Lesz ma valami különleges esemény? Csak azért kérdezem, hogy mennyi vendégre számíthatok, tudod, a lányok ma szabadnaposak.

Kazuma-san

A bárból hangos zene szűrődik ki, valaki énekel. Fogadjunk, Josh-kun kis házi kedvence. Nem is igazán érdekel. Belépek a füstös helyiségbe és körülnézek. Mi a... szent szar? - Szemeim szinte kidüllednek, mikor meglátom a kötényes fiút Joshua mellett. Nem lehet ekkora mázlim. Vagy mégis? Gyors léptekkel török át a tömegen. Megragadom a fiú kezét, és magam felé fordítom, hogy biztos legyek a dolgomban.
- Sasha…!

Sasha/Sunny

Nem kapok választ a kérdésemre, hiába ácsorgok ott, Joshuát leköti Ryu éneke, engem meg kicsivel később az, hogy valaki megragadja a karom, és megperdít.
- Sasha…! - Ledermedek, amikor meglátom Kazumát. Nem lehet, miért nincs egy kis szerencsém? Joshua erre viszont már felfigyel, és halkan közli, hogy ne a vendégek előtt balhézzunk. Mire észbe kapok, Kazuma már húz maga után, és én tehetetlenül követem, majd engedem, hogy a kocsijához cibáljon.

Joshua

Már csak az hiányzott, hogy ezek ketten is feltűnjenek. Nem akarom, hogy így lássanak, ezért rájuk mordulok, csak hogy húzzanak már el a közelemből. Takeda-sannak nem kell kétszer mondani, amin csodálkozom is, és hogy mit akar a pincértől, nem tudom, de most nem is érdekel.
Most csak egy dologra tudok figyelni. Arra, ahogy élesen érzem, hogy Ryu szemei engem pásztáznak. Nem érti mi bajom.

Ryu

- Joshua, mi baj? Ezek ismerik egymást? - kérdezem halkan, mikor a két veszekedő ember eltűnik a szemem elől. - De ami jobban érdekel, tetszett a dal? Nem tudja senki, hogy neked írtam, ha ez zavar... - nézek rá kicsit pirosodva. - Ne haragudj, ha ezzel is gondot okoztam neked!

Joshua

Valamennyire sikerült visszanyernem nyugalmamat, így elhagyom kezeim takarását.
- Gondot? Ne butáskodj már! - Ezzel Ryu kócos hajába túrok.
- Ez volt életem legszebb dala - mondom, széles mosolyt vetve rá.
Most felállok mellőle, mielőtt még eszébe jutna valami, mert az már sok lenne. Épp elég volt kimondani azokat a dolgokat, bár az igazság volt. És ez a dal is...
- Most folytatnom kell a munkát. Azt hiszem, a pincérem ma már nem jön vissza, így minden rám marad. Így is sokan várnak már - mondom, és a pult felé veszem az irányt. Pár lépés után még visszafordulok.
- Azért azt megkérdezhetem, hogy mikor készült ez a dal?

Ryu

Csak állok, és nézek magam elé. Tetszik neki a dal… Nagyon féltem, hogy nem ezt mondja! És... beletúrt a hajamba... Joshua... az érzés, amit ezzel kiváltott...
De már megy is, mert ahogy mondja, a pincér ma már nem jön vissza. Valamiért rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. A yakuza cipelte el és nem éppen gyengéden… Kicsit gondolataimba merülök... de Joshua hangja kiránt belőle...
- Azért azt megkérdezhetem, hogy mikor készült a dal? - Ha az igazságot felelem, szegény még jobban kiakad. Hogyan is mondhatnám el neki, hogy egy fárasztó koncert után, amit egy jóízű önkielégítés követett… ami azért volt fantasztikus, mert közben végig rá gondoltam.... és amiből rá kellett jönnöm, hogy nekem már nem csak barát, hogy ennél többet akarok. Őt, mindenét, a testét, amire vágyakozva nézek, a gondolatait, amit nem oszt meg velem, az életét, aminek még jobban részese akarok lenni, már ha ez lehetséges!
Csak ennyit mondok alig hallhatóan:
- Mikor rájöttem, hogy szeretlek...

Joshua

- Értem - ezzel pedig megyek is a dolgomra. Igazából éppen azt szerettem volna megtudni, hogy mióta szerelmes belém, de nem merem feszegetni a témát. Talán majd máskor.
Eltelik még pár óra, fáradtságom meg egyre csak fokozódik, ezért úgy döntök, ideje bezárni. Ma tényleg nem voltak sokan, de így is nehéz volt, hogy egyedül dolgoztam. Néhány részeges fazon még mindig akad bent, ezért szólok nekik, hogy távozzanak. Persze minden napos dolog, hogy páran már azt sem tudják, hogy fiúk-e, vagy lányok, és önkívületi állapotban fekszenek az asztalon meg egyéb helyeken. Na, ezért szeret engem igazán a főnök. Megragadom az egyik gallérját, és fél kezemmel kihúzom az utcára. Egy másikat a vállamra vetek, és úgy kerül hidegebb éghajlatra. Még egy maradt. A veszélyesebb fajta. Még magánál van, és nem akaródzik neki menni. Nagyon kemény legénynek képzeli magát, pózol, izmait mutogatja, és pofázik össze-vissza. Egy jól begyakorlott mozdulattal hátrafeszítem egyik kezét, és már engedelmesen sétál is kifelé előttem, mint egy kiskutya. Ennyi. Csak a kirakat világítását hagyom égve, majd az eddig csak csendben engem figyelő Ryuhoz fordulok.
- Mehetünk?

Ryu

- Igen – felelem, de elkapom a karját. - De valamit még mondanom kell - figyelmesen néz rám.
- Azt, hogy szeretlek, soha többet ne kérdőjelezd meg! 18 évem minden érzésével szeretlek. - Tested minden porcikáját, minden érzésedet, minden gondolatodat, de…
- De? - kérdezi halkan.
- De vannak vágyaim, amit te nem akarsz... illetve... nem tudsz… kielégíteni… - Érzem, vörösebb vagyok a legvörösebb rózsánál. - Erről nem könnyű beszélnem, de őszinte akarok lenni, mert megérdemled. Ezeket a vágyakat valakivel ki kell élnem… - Ááá, erről mások hogyan beszélnek? - Vagy van más lehetőségem is, hogy jól érezzem magam, de ez sem tetszene neked - hangom már csak suttogás.
- Drog?! - kérdezi metsző hangon - Ryu zsarol…
- Nem, Joshua, ez nem zsarolás, de te mit tennél a helyemben? Belegondoltál egyszer is a helyzetembe? Mit szeretnél, Joshu, mit tegyek? Mi mást tehetnék ezen a két dolgon kívül, hogy ne érezzem a vágyat, ami már felőrli mindenemet, amit magamnak is nehezen vallok be, ami már annyira fáj, hogy… - A hangom elakad, de nagy nehezen erőt veszek magamon. - És ne az legyen a megoldás, hogy ne szeresselek, mert az az életem végét jelentené... - Aztán csak a csend, a döbbent csend...

Joshua

Szavai teljesen lebénították testemet. Bárcsak rosszul hallottam volna, vagy bárcsak viccelődött volna... De sajnos túl jól hallottam, és ő teljesen komoly volt. Drog, vagy szex? A két választás? És a harmadik... én...? Én? Két napja, hogy szerelmet vallott nekem, és azt akarja, hogy...? Ennyi idő után egy lánnyal sem tenném meg, nemhogy egy fiúval! Nemhogy vele!!! Hogy állíthat ilyen választás elé? És semmiféle kiutat nem hagyott nekem!
A csend, ami percek óta körülvesz minket, szinte már elviselhetetlen.
- Ryu... köszönöm, hogy őszinte voltál velem, de fáradt vagyok, és…
- Ennyit érnék neked? Nem érdekel, hogy mi lesz velem? - vág a szavamba. A lélegzetem is el-elakad, már-már a szédülés kerülget. Az apró lámpák fényénél is tisztán látom pirosló arcát. Tudom, hogy mire vágyik, de... mégis hogy kérheti ezt? Most mit csináljak?
- Sajnálom... de nekem ez túl gyors. Megértem, hogy már régóta csak erre vársz, de kérlek… - folytatnám, de hangom elcsuklik. Ryu pár lépést tesz felém, én pedig ugyanannyit hátrálok... vagyis hátrálnék, ha nem ütköznék a bárpultba. Tekintete szinte könyörög, de állítom, hogy az enyém is.
- Joshua... - súgja lágy hangon - mit tegyek? - teszi fel kérdését újra. Hiába is mondanék neki bármit, egyik válasz sem felelne meg neki. Illetve csak egy az, ami megfelelne. Nyugi, Joshua, nyugodj le! Mélyeket lélegezve próbálom rendezni gondolataim. Egy kis időre még szemeimet is lehunyom. Ez valamennyit használ, de nem túl sokat. Talán beszélni már képes leszek.
- Ryu... jól gondolom, hogy ágyba akarsz kerülni velem, igaz?
- Hiszen szeretlek... persze, hogy az minden vágyam, hogy átölelhesselek - suttogja mellkasomra simítva tenyereivel.
- Hát legyen - mondom határozottan, mire egy kicsit meg is lepődik. - Velem alhatsz minden éjjel... átölelhetsz, ahányszor csak akarsz, de cserébe, adsz egy hetet, hogy átgondoljam a dolgokat, és ez alatt az idő alatt nem lesz szex, sem tapizás odalenn. Így rendben van?

Ryu

A jó kurva életbe! Ennek örülnöm kellene, de Joshua valamit nagyon félreértett. Igaz, hogy szeretném, ha az enyém lenne mindenféleképp, de én nem csak az ágyban akarom. A szíve és a lelke is kell.
- Joshua… én… rendben… úgy lesz, ahogy akarod, nem nyúlok hozzád, de…
- Hát mit akarsz még? - kérdezi most már elkeseredett hangon tőlem.
- Bár szerinted nekem a tested kell, de... ha… nem adod a szívedet is mellé, akkor nem ér az egész semmit. Akkor nem kell, nem kell az egy hét, nem kell semmi… érted?! - kiabálok az arcába és látom, hogy teljesen ledermed. Elkapnak a drogelvonással járó tünetek, és már nagyon rosszul vagyok.
- Josh... ua... Menj el... ne törődj velem...! – suttogom, és testemet kínzó görcsök rángatják.

Joshua

Hát még ez se jó neki. De mit vár tőlem két nap alatt? Azután hirtelen rosszul lesz, ellöki magát tőlem, és a földre rogy.
- Josh... ua... Menj el... ne törődj velem...! - E fájdalmas szavak hagyják el ajkait.
- Ryu! - Gondolkodás nélkül melléugrok, és leguggolva egyik kezemmel megtámaszkodom, a másikat Ryu hátára teszem, és az arcát fürkészem.
- Ryu! Hogy hagynálak itt! Hiszen reszketsz! - Nem értem, mi történt vele, az előbb még semmi baja nem volt.
- Ryu! Hallasz?!

Ryu

- Josh... a tünetek... az elvonás… nagyon fáj… - Nem akarom, hogy így lásson!
- Menj... ezt… nem kell... végignézned… - A tünetek ismerősek, már nem egyszer éreztem ezt. Ezért nem tudtam eddig sosem leszokni. A fájdalom nem engedte.
- Ryu... hogy segítsek? – kérdezi.

- Nem hagylak itt!
- Csak... hívj... egy... taxit... Majd... otthon... egyedül…… - hangom elhaló, a fájdalom nagy.
- Egyedül? Ryu, normális vagy?! Hogy a francba maradhatnál egyedül ilyen állapotban?! - zsörtölődik velem.
- De... ne... láss így, Josh... - szorítom meg a kezét.
- Sajnálom... nagyon sajnálom... szégyellem magam, Josh… - A fájdalom megakadályozza, hogy folytassam.

Joshua

Valami tűhegyes a szívembe szúr... de neki sokkal jobban fáj. Elvonási tünetek?! A francba! Hogy segíthetnék rajta? Olyan erősen szorítja a kezemet, hogy már alig érzem.
- Sajnálom... nagyon sajnálom.... szégyellem magam, Josh.....
- Ryu! Semmi baj! Itt vagyok... én itt vagyok veled! - Átölelve a karjaimba emelem őt. Sietek vele fel a lépcsőn, egyenesen a pihenőszobába. Ő erőtlenül kapaszkodik belém. Berúgom a szoba ajtaját, Ryut gyengéden az ágyra fektetem, ő pedig összegömbölyödik a kínoktól.
- Josh... - hangját alig hallom - fáj… - és kezét mellkasához szorítja. Nem bírom nézni, ahogy szenved! Melléfekszem, és amennyire a helyzet engedi, szorosan átölelem.
- Semmi baj... itt vagyok - ismételgetem újra meg újra.

Ryu

Érzem, hogy felemel és visz valahová. A pihenőszoba az. Gyengéden letesz az ágyra, de már alig érzékelek valamit a világból, aztán az ágy besüllyed mellettem, és Josh szorosan magához ölel. Istenem, mit meg nem adtam volna ezért eddig, oly sok nyomorúságos hónap alatt…
- Josh…… - Beszélnem kell, addig se figyelek a fájdalomra…
- Nem így akartam, nem... azt hittem… a dal… ha látod mennyire… akkor… magadtól... szeretlek… fáj... - A szavak összefüggéstelenül jönnek a számra... de nem érdekel. - Tönkretettem... mindent? Josh... a-az egy hét… szeretném… olyan jó így… - A fájdalom, ha lassan is, de csökken. Talán vége lesz a rohamnak.
- Ryu? Jobban vagy? – hallom, és én válasz helyett arcomat a mellkasának szorítva, elakadó hangon, szinte suttogva éneklem azt a dalt… az ő dalát.

Joshua

Mintha egy kicsit jobban lenne. Érzem, ahogy hozzám bújik. Annyira törékeny! Halkan azt a dalt énekli, amit nekem írt, és ettől csak még jobban lüktet szívemben a fájdalom. Lágyan fejét simogatom, ujjaim között fűzögetve hosszú, fekete tincseit. Nem akarom félbeszakítani. Csak akkor szólok hozzá, amikor már elcsendesül.
- Ryu... sajnálom - suttogom -, jobban kellett volna vigyáznom rád. Akkor sosem kerültél volna…
- Ne hibáztasd magad...! Az egészről... csak én tehetek... - Olyan, mint mindig, mindent maga akar megoldani.
- Milyen gyakran vannak ilyen rohamaid? - Nem felel.
- Miért nem szóltál nekem erről?
- Mert... nem akartam... aggodalmat okozni... neked... bocsáss meg... megint csak...
- Cssss... Ne mondj ilyeneket! Most már... Ha akarod, ha nem, minden éjjel velem fogsz aludni. Nincs kifogás! Nem bírnám elviselni a gondolatot, hogy amíg én legszebb álmaimban járok, te egyedül szenvedsz, ki tudja, hol!

Ryu

Simogatása gyógyír testemnek és lelkemnek egyaránt. Annyira jólesik, ahogy kezeit néha hajamba süllyeszti.
- Jobban kellett volna vigyáznom rád - hallom halk szavait, amik a szívemig hatolnak, majd a kérdés… - Miért nem szóltál?
- Mert... nem akartam... aggodalmat okozni... neked... bocsáss meg... megint csak… - súgom halkan mire egy meglepő választ hallok.
- Most már… ha akarod, ha nem, minden éjjel velem fogsz aludni. - MI???? Nemmmmm... ez olyan, mintha a rohamaim miatt erre lenne kényszerülve.
- Josh... nem kell… nem akarom erőltetni… sosem aludtál még…Van lakásom, amint jobban leszek, elmegyek - mondom de, ha arra gondolok, hogy egyedül maradok... hát újra csak összeszűkül a gyomrom.
- Nem mész sehová! - hangzik a fülem mellől a válasz.

- Ha jobban leszel, hazamegyünk hozzám! Ránk fér az alvás, és utána végre elmondod, hogy miért nem mondtál semmit erről az egészről nekem, aki állítólag a mindened vagyok - mosolyog rám.
- Ezért... pont ezért… nem tudhattad, hogy ennyire magam alatt vagyok. - Miatta nem mondhattam el… azért, mert tudtam, hogy csak fájdalmat okoznék vele megint, mint már annyiszor a hosszú évek alatt. - Josh… szer... – Nem, most nem mondhatom ki, most nem. - Köszönöm - mondom helyette, majd még jobban befészkelem magam karjai közé.

Joshua

- Josh... köszönöm - hallom ingembe motyogva szavait, majd a lehető legközelebb bújtatja magát testemhez. Nem érzem kényelmetlennek a helyzetet, tudom, hogy most csak szeretetre vágyik... olyanra, mint egy kisgyermek. Nem moccanok mellőle, és nem is szólok hozzá. Pár perc múlva mély szuszogása töri meg a csendet. Elaludt. Azt hiszem, neki sem lehetett könnyű mostanság. Ahogy elnézem, nagyon békésen alszik mellettem, az én szemeimre, viszont nem jön álom, pedig már két napja nem aludtam semmit. Kb. másfél óra telik el, amikor meghallom a nevem.
- Joshua… - Most rólam álmodik? Persze, meg sem kéne lepődnöm... Azután lassan kinyitja sötét pilláit, és felnéz rám. Még félálomban lehet, mert nagyon elhomályosult a tekintete, majd hirtelen feleszmél. Csak mosolyogva nézem.
- Joshua?! - Arcára egy röpke pír repül, amit nem tudok, nem észrevenni. Jesszus, mégis mit álmodhatott? Talán jobb is, ha nem tudom.
- Jobban érzed magad? - kérdezem.

Ryu

- Joshua... - hirtelen nem tudom, álmodom-e, vagy ébren vagyok, csak a saját hangom visszhangzik a fejemben. Az álmomban, Istenem... egy még csak kiforratlan dalom szól a háttérben, én fekszem az ágyon, és Joshua... egyre közelebb és közelebb hajol felém, eléri a számat... először lágyan simogatja ajkaival az enyémeket, majd nyelvével utat tör a számba… Istenem az a csók... és a keze... vérforraló lassúsággal simogatja végig a testem, majd megáll egyre merevedő férfiasságomon.
- Joshua... - ki kéne nyitnom a szemem... de... na, jó, szép lassan.
Ahogy Josh szemeibe nézek, és az álmomra gondolok, elönti a pír az arcomat.
- Jobban érzed magad? - kérdezi.
- Igen - felelem eléggé határozatlan hangon.
- Ryu… nálam alszol, ugye? - kérdezi csendesen.

 (Dal: Type o Negative - Angel)

Joshua

Örülök, hogy már jobban van. Jut is eszembe...
- Ryu... nálam alszol, ugye? - Egy kicsit bizonytalanul válaszol.
- Ha... ezt szeretnéd... - erre megint egy apró mosoly fut végig számon.
- Akkor gyere! - mondom, miközben végigsimítva felkarján, felülök az ágyban.

Ryu

- Joshua… izé... - Most, hogy mondjam el neki, mennyire félek, attól, hogy mellette aludjak? Nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni, de nehéz lesz titkolni, mennyire vágyom rá, ha együtt alszunk.
- Van egy kanapéd is, ha jól emlékszem, az jó lesz nekem - mondom, és remélem, nem jut eszébe, hogy megengedte, hogy egy teljes hétig ölelgethetem. El kellene mondanom, engem is riaszt, hogy őt akarom, hogy elég lenne, ha csak csókolhatnám, simogathatnám, mert az igazi együttléttől szerintem még nála is jobban félek. Eddig mindenkivel érzelem nélkül voltam együtt, de őt szeretem, és azt szeretném, hogy ha egyszer ő is szeretné, akkor neki csodálatos legyen. De Joshua valószínűleg undorodik, attól hogy egy pasival együtt legyen.

Joshua

- Hogy kanapé? Ja, arra a pirosra gondolsz? Azt átvittük anyukám szobájába, és tudod milyen, Isten irgalmazzon annak, aki belép arra a helyre!
- Tényleg...? He~he~he...!
- Igaz, az ágy csak egy személyes, de feltételezem, nem akarsz a földön aludni, úgyhogy majdcsak elférünk valahogy. Bocsi, ha ez kellemetlenséget okoz.
- Nem... öhm... semmi baj... - Levonulok a lépcsőn, Ryu pedig követ. Bezárom a bár ajtaját, majd gyalog nekivágunk a sötétségnek.

Megjegyzés:
A fejezetben található dalszöveget eredetileg Hana-chan (Yutaka) írta egy Évforduló című történethez. Kamenashi Kazuya: Kizuna című számának dallamára született meg.

Nincs hozzászólás.