Mazochista érzelmek I. évad 29. fejezet

Ryu

A délelőttöm azzal telik, hogy józanodjunk mind a ketten Kenjivel, bár szívem szerint folytatnám az ivást életem végéig. Úgy érzem magam, mint akinek kitépték a szívét, eldobtak, lecseréltek! Azt hittem, csak én lehetek végre neki, erre jön egy szemétláda és ráteszi a kezét, de Joshu, miért? Miért a hátam mögött? Ennyire rossz volt velem? A kérdésemre kapásból tudom a választ: igen! Sosem kapott tőlem semmi jót, csak önzést, fájdalmat, megaláztatást. Sírva kapok a nyakamban függő lánchoz… Nem adlak neki!
Ha kell, könyörgök, ha kell, lábai elé borulok, de válasszon engem…
Fájdalmamban zokogva török össze mindent az irodában, tombolok, mint egy örvény, és nem is mer senki megzavarni… csak mikor már fáradtan esek térdre az iroda maradványainak közepén. Hallom az ajtón kívüli zajokat, és a titkárnőm halk, bocsánatkérő hangját, majd felegyenesedve megdermedt tekintetét, amit a hátamra szegez.
- Hát itt mi történt, Hitakama-sama? – kérdezi, és én keserű nevetéssel válaszolok.
- Lakberendezés, kellett valami hangulatomhoz illő! - Úgy néz rám, mint aki biztos benne, hogy megbolondultam. A mögötte feltűnő férfi szintén a hátamra szegezi szemeit. Hát igen… az a sárkány… jól néz ki, de kurvára fáj!
- Mit tehetek önért, Felügyelő? - kérdezem, mert lehet életem most borult fel, de azért még felismerem, apám egyszer bemutatta.
- Beszélnünk kellene, Hitakama-sama!
- Rendben – felelem, és átvezetem egy másik terembe. A folyosón álldogálók meredten néznek minket, ahogy elsétálunk mellettük. Mindenki a hátamat nézi, ez csak egy tetoválás, az istenit neki!
Ahogy beérünk a másik terembe, a felügyelő érzelemmentes hangon közli, hogy az egyik aligazgatóm súlyos sebekkel fekszik a kórházban. Kezdek rosszat sejteni. Mikor kimondja Shini nevét, elsápadok, a rosszullét környékez, miközben elmeséli, milyen kegyetlenül kínozták meg. De ki tette és mikor? És mi van Joshuval? Remélem, neki semmi baja! Mert akkor itt még több vér fog folyni! Alig várom, hogy elmenjen a kikérdezésem után, velem nem sokra megy, hiszen én csak most ismertem meg azt az átkozottat!
Hű testőröm azonnal telefonálni kezd, és fél óra múlva már száguldunk is Shini bárja felé. Ahogy belépek az összetört romos helységbe, és látom a vérnyomokat, szinte eszemet vesztve rohanok fel az emeletre. Joshua!!!
A szoba vérrel borítva, a bomló vér szaga eléri az orrom, és én a földre borulva hányni kezdek. Kenji sápadtan áll meg mögöttem.
- Hívd ide a tegnapi embereket! – kérem, mikor nagy nehezen összeszedem magam. Nemsokára már ott állnak előttem a tegnapi arcok, köztük a főnök, aki érdeklődve figyeli, amint a nyakamban függő láncot babrálom. Joshu, hol vagy? Ugye neked semmi bajod?
- Mi történt itt miután elmentem? – kérdezem olyan hangon, hogy a hallottak is megdermednének, ha hallanák. A főnök csak néz, majd mellém lép, és megfogná a láncot, de a mozdulatát megállítja, amit mondok neki.
- Ha hozzáérsz, meghalsz! - Hirtelen felrántja a pólót a hátamon és csak nézi a sárkányt. Hiába, ő mindent tud, ami ezen a környéken történik, és ha jól tudom, az a hely, ahol csinálták, hozzá tartozik, bár a tulajdonos én vagyok.
- Ennek van párja is – feleli, majd közli, hogy miután szétvertek mindent, ő is távozott az embereivel, ezen kívül semmit sem tud. Nem bírom tovább, térdre omlok, és zokogva kiabálom Joshua nevét.
- Ki önnek az a Joshua? - térdel le mellém szomorú arccal a főnök.
- Az életem, a mindenem! - kiabálom az arcába, és csak szorongatom a láncot a nyakamban.
Csak néz rám, majd mielőtt elmenne, a fülembe súgja.
- A sárkánya párja, a holló, tegnap éjjel egy fiatal férfi hátára került! De őt most ne keresse, mert ha tényleg ő az a Joshua, akkor börtönbe kerülhet! - Elkapom az állát, mélyen a szemébe nézek, és mindent megértek… Joshua… összetörten zuhanok a földre.
Még érzem, amint a főnök felemel, a karjaiban visz ki a kocsiig, és azt suttogja…
- Szerencsétlen szerelmesek!

Joshua

Mint ahogy az reggel kiderül, a főhadiszállás tulajdonképpen egy dojo a város szélén, amit egy aprócska erdő rejt el a kíváncsiskodó szemek elől. Megtisztogatom az újonnan szerzett katanámat, és egész nap a fiúkkal gyakorolom a kenjutsut. Mindenkitől távolságot tartok, és senkiben sem bízom. El kell zárnom a szívemet! Délután a csapat nagy része távozik, én pedig leülök a dojóhoz tartozó kis kert elé, a fapadlós folyosó szélére. Csak merengek magamban, majd előveszem zsebemből az elszakadt nyakláncom. Ryu... vajon meggyógyult már? Remélem, jól van... Órákon keresztül merengek egymagamban, a láncot nézegetve, amikor hirtelen lépteket hallok. Gyorsan elrejtem kincsemet, de már késő.
- Igazán szép lánc... ma láttam is egy ugyanilyet... Hitakama-sama nyakában. - Ez a főnök hangja... Nem nézek rá, de érzékelem, hogy mellém ül. Ezek szerint találkozott Ryuval?
- Biztosan csak véletlen.
- Ha te mondod... A tetováló mesterünknek mindig jó megérzései voltak. Néha már elhiszem, hogy belelát az emberek lelkébe. Sosem készített tetoválást olyannak, akit nem talált érdemesnek a viseléséhez. Mint kiderült a sárkány, amiről tegnap beszélt, Hitakama-sama hátát díszíti.
- Miért mondja ezt el nekem? - kérdezem hidegen. Rájött volna...?
- A sárkány a párját keresi. - Erre mélyen a szemébe nézek. Látom rajta, hogy szavai nem üresek.
- Azt kötve hiszem. A sárkányok hevesek, de egyben büszke és fenséges teremtmények. Mindenki tiszteli őket. Ezzel szemben a hollókat a halál hírhozójaként tartják számon. Hiába gyönyörű madarak, csak a dögök eltakarításához értenek. Egy sárkánynak nincs szüksége egy egyszerű hollóra.
- Pedig nekem úgy tűnt, hogy nagyon is szüksége van rá... Egy holló bölcsebb egy sárkánynál, ezért képes elviselni párja hevességét, az ő tollai által fedett értékeket pedig csak egy sárkány szemei képesek meglátni. Ők ketten tökéletes párt alkotnak.
- Még ha így is van... nem találkozhatok vele... nem hozhatok rá bajt! Az egyetlen, amit tehetek, hogy innen segítem és védelmezem őt - állok fel.
- Kérlek, a többieknek ne beszélj a kilétemről!
- Bízhatsz bennem. Itt mindenkinek megvannak a saját titkai... nálunk biztonságban leszel.
- Köszönöm - mondom, majd a szobámba vonulok.

Ryu

A saját lakásomban térek észhez, Kenji ül mellettem, és úgy néz rám, mintha sohasem látott volna. Kómásan ülök fel és indulok zuhanyozni, érzem, rám fér. Kenji követ, de tisztes távolból. Nem értem, azért annyira nem vagyok beszámíthatatlan. Aztán ahogy a tükörbe nézek… mindent megértek. A saját hajam, ami régen fekete, mostanában vörös volt… most csodálatos ősz színben tündököl. Mellette furán hat a hosszabbított haj vörös színe. Arcomról könnycseppek gördülnek le.
- Hívj ide egy fodrászt! – kérem, és végre zuhany alá állok.
Mire végzek, már ott van a hajász, és szó nélkül szabadít meg a hosszú hajtól. Aztán már csak a saját ősz tincseim maradnak. Valamit meg kell tennem, mielőtt bemegyek a céghez.
Felhívom a titkárnőmet, és pár perc alatt kiderítetem, Shini melyik kórházban is van, aztán Kenjivel odavitetem magam. Ahogy belépek a kórterembe és meglátom tetőtől talpig bekötözött testét, szörnyű embernek érzem magam, de örülök, hogy így látom, teljes szívemből.
- Látom megkaptad, ami jár neked, de ne hidd, ha felgyógyulsz jobb lesz a helyzet. Azon a napon, ahogy kilépsz a kórház ajtaján, nem élsz tovább, ezt megígérhetem neked! Elvettél tőlem mindent, ami fontos volt! - Hű testőröm a karomnál fogva rángat ki. Aztán a céghez fuvaroz. Belépésemkor mindenki megbámul, ilyet még nem láttak tőlem. A szokásos öltöny helyett fekete nadrág, fekete póló és fekete bőrkabát van rajtam, ősz tincseim vakítanak a neonfénynél. Vége az öltönyös korszaknak. Már nem érdekel, mit szólnak hozzá, az se érdekel, ha mindenki megutál. Az irodámban már rendet raktak, új bútorok kerültek az összetört helyére. Megint csak Kenjit kérem, hogy hívja ide a főnököt. Érzem, tud még valamit, amit nem mondott el nekem.
Egy óra múlva már előttem is áll az, aki elvihet Joshuához, ha jók a megérzéseim. Figyelmesen néz végig rajtam, a hajamon egy pillanatra elidőznek pillantásai.
- Tudod, hol van? – kérdezem egyenesen a szemébe nézve. - Igen? Elviszel hozzá? - Lélegzetemet visszafojtva várom a választ.
- Nem!
- Miért nem? Látnom kell, érted?!
- Hitakama-sama, ő majdnem megölt egy embert! Nem találkozhat vele!
- Teszek rá, mit csinált, akkor is szeretem, az se érdekel, ha megcsalt, látnom kell!
- De ő nem akar önnel találkozni! - Megsemmisülten nézek rá. Joshu nem akar találkozni velem? Fájdalmamban úgy harapdálom a számat, hogy vérem csorog. Ezt már ő sem bírja, rám kiált.
- Hagyja abba! - Erőt veszek magamon…
- Jól van? – kérdem remegő hangon.
- Megvan, csak ennyit mondhatok.
- Akkor, amíg nálatok van, minden nap eljössz és beszámolsz róla, mi van vele, de ez nem parancs, ez csak kérés. - Sóhajtva bólint, hogy rendben, majd elmegy, és én sokáig csak nézek utána.

Joshua

Reggel kimerülten ébredek. Nem sokat aludtam az éjjel… nem vagyok a futonhoz szokva... na meg... a hiánya majd felemészt belülről. Olyan érzésem van, mintha már évek teltek volna el, mióta nem láttam... Viszont az idő múlásával nem hogy halványulnának a sebeim, inkább egyre fájdalmasabbak. Furcsa, hogy tettemet mégsem bánom... sőt... ha kellene, újra megtenném! Csak az bánt, hogy nem lehetek vele...
Felöltözöm, megreggelizek, majd megyek edzeni. Ez legalább valamelyest leköti a gondolataimat. Délután a főnök magához hívat, és oda ülünk, ahol tegnap is beszélgettünk. Nagy tekintélye van a dojóban. Olyan negyven év körüli lehet, az arcán pedig van egy sebhely, ami keresztülvág egyik szemöldökén. Biztosan sok mindent megélt már. Most már nem tartok attól, hogy elárulna...
- Sárkány hiányol... olyannyira, hogy megőszült... Mától minden nap találkozni fogok vele, hogy jelentést tegyek neki. Nagyon szereti Hollót, ezt ő maga mondta. - Ryu megőszült? Lehetséges az ilyen egyáltalán? És ez is az én hibám...? Már érzem a könnyek fojtogatását torkomban, de igyekszem erősnek látszani.
- Akarsz neki üzenni valamit? - Üzenni? Én látni akarom... megölelni... nem üzenni!!! De ezt most nem tehetem meg, mert azzal szabályosan börtönbe csukatnám!
- Kérlek, mondd meg neki, hogy szeretem... és... és hogy egyen rendesen, különben le fog gyengülni! - Könnyeim utat találnak maguknak, ezért felhúzott térdeim mögé rejtem arcomat. A főnök csak vállamra teszi a kezét, majd elmegy.

Ryu

Az éjszakát az irodában töltöm, délelőtt bevásárolok, tudom Joshua ízlését, de most csak fekete holmit veszek neki, praktikusat, nehéz életre valót. Aztán megteszek egy szintén fájdalmas dolgot, elmegyek a bárba. Myo fut elém, és mikor megkérem, hogy hívja ide Hisashit is, már rosszat sejt. Mikor Hisashi is itt van, elmesélek nekik mindent, azt is, hogy én mit tettem, és azt is, hogy Joshua mit. Tudom, hogy ők sosem árulnák el. A pofon, amit kapok nem ér váratlanul és vissza sem adom. Igaza van Hisashinak, minden az én hibám! Vérző orral és színtelen hanggal kérem őket, hogy egy darabig vigyék ők a bárt. Mindent megígérnek, és tudom, megtesznek mindent Joshuért.
Aztán lezárom a lakásom is, nem akarok addig itt lenni, amíg vissza nem jön hozzám. A céghez visszaérve telefont kapok, a felügyelő az, aki elmondja nincs gyanúsított, Shini nem tudja, ki tette ezt vele! Mér’ nem? Félti azt a koszos életét! Ami nem tart így sem sokáig. Nem éli túl a napot, amikor kilép a kórházból. Az sem érdekel, ha én jutok börtönbe. Később már tűkön ülve várom a főnököt.
Amint megjelenik, elszorul a torkom.
- Azt üzeni szereti… és hogy egyen!
- Nem jön…?
- Nem…!
- Értem. - A kezébe nyomom a csomagot a sok ruhával.
- Ezt add neki oda, Shini nem mondott semmit a rendőrségnek, hazajöhetne, ha akarna! Ha nem is hozzám, legalább a barátaihoz – fordulok el könnyes szemmel.
- Holnap el kell mennem valahová, kellenek mellém az embereid! Tárgyalásom lesz, és valaki nem akarja, hogy én nyerjek meg egy projektet, megfenyegették már az apámat is. - Ő csak bólint, majd elindul, de visszafordul.
- Ön is hiányzik neki!

Joshua

Újabb nap telik el nélküle. Még a konyhán is besegítek, csakhogy legyen valami dolgom is. Este csak fekszem a futonomon, és a nyakláncomat nézegetem. Ez az egyetlen dolog, ami most hozzáköt. Egyszer csak a főnök benyit a szobámba, és elém dob egy csomagot.
- Ezt ő küldi neked. – Meglepetten ülök fel. Ryu küldte?
- Hogy van? – kérdezem.
- Nehezen viseli, hogy nem vagy vele, de tartja magát. Azt mondta, hogy nincs gyanúsított az ügyben, és hazamehetsz.
- Komolyan? – kérdezem felvidulva.
- Ne hamarkodj el semmit. Ez valószínűleg csapda. Egy nyomozást nem szoktak csak úgy, három nap alatt lezárni, ha csak nincs meg a tettes. Gondolj csak bele, miért jelentették volna be neki, hogy nem gyanúsítanak senkit, ha nem hiszik, hogy köze lehet az ügyhöz? Teljességgel olyan, mintha csak azt mondanák, „bújj elő a rejtekhelyedről, és akkor lecsapunk rád”. Nem lennék meglepődve rajta, ha Sárkány is a gyanúsítottak listájára került volna, elvégre nélküled olyan dolgokat tesz, ami másoknak gyanúsnak hat. Megőszült, hatalmas tetoválás borítja a hátát, kihívó ruhákban jár… lázad és tombol, akár egy sárkány. Ráadásul aznap este nem csak mi voltunk abban a bárban. Kizárt, hogy ne hallgattak volna ki pár vendéget. – Elhűlve hallgatom, amit mond.
- Sajnálom, de botorság lenne most hazatérned. Vannak beépített embereim a rendőrségen. Ráállítottam őket a dologra. Utánanéznek, hogy mi zajlik a színfalak mögött, és ha netán úgy van, ahogy azt sejtem, mindent megtesznek, hogy eltussolják az ügyet. Megsemmisítenek minden előkerülő bizonyítékot, és elhallgattatják az esetleges tanukat… így sosem bukkannak a nyomodra. – Látva szememben a csalódottságot, csak ennyit mond:
- Kérlek, légy türelemmel! – Ezután távozik. Ryu is gyanúsított? Akkor ő sincs biztonságban! Ha neki baja esne, örökké átkoznám a napot, amikor megszülettem! Lassan kipakolok a táskából, amit küldött. Tele van ruhákkal. Ryu… mindig tudod, mire van szükségem! Ezután lefekszem, de elaludni nem tudok. Az éjszaka közepén hangokat hallok. Óvatosan kiosonok, és az edzőteremben meglátom a főnököt, meg még pár embert gyülekezni.
- Történt valami? – kérdezem félve. A főnök félrehív.
- Hitakama-samának holnap tárgyalása lesz, és szüksége van a kíséretünkre. Erre készülünk most.
- Akkor veletek megyek!
- Nem!
- De miért? Látni akarom őt!
- Túl veszélyes lenne! Hitakama-sama csak akkor hív minket, ha tudja, hogy egy testőr már nem elég!
- Ezt úgy érted, hogy az élete veszélyben lesz?! Akkor még inkább veletek akarok menni!
- Ez nem a te feladatod! A védelmét bízd csak ránk, a legjobb embereimet viszem.
- De ha nem védelmezhetem, az életem is értelmét veszti! Sosem tudtam igazán a hasznára lenni, mindig csak figyeltem, ahogy keményen dolgozott, de segíteni nem tudtam neki! Kérlek, engedd, hogy veletek tartsak!
- Hahh… rendben, velünk jöhetsz, de végig a kocsiban kell maradnod. Ha lebuksz, vagy felismernek, az mindkettőtök végét jelentheti. Ha követed az utasításaimat, nem lesz baj, és találkozhatsz vele.
- Köszönöm! – hálálkodok.
- Gyere! – hív vissza a kihelyezett asztalhoz. A katanádat jobb, ha el sem hozod. Feltűnést kelthetne, ha netán előkerülne. Tessék – ad a kezembe egy fekete szemüveget.
- Ebben már biztos, hogy senki sem fog felismerni, és az autó ablakai is sötétítve lesznek. Ezt pedig akaszd a füledre. Így hallhatod az egymásnak tett jelentéseinket. – Ezután részletesen jellemzi a résztvevő nagykutyákat, hogy tudjuk, mire számítsunk, és hogy kik a legesélyesebb támadók, majd elmondja, hogy ki hol fog tartózkodni a tárgyalás ideje alatt. Egy valaki a szomszédos épület ablakából fog figyelni, ketten Ryu mögött állnak majd, ugyancsak ketten a terem ajtaja előtt, és még két ember vigyázza majd a bejárati ajtót a földszinten. Egy személy a tetőről fog figyelni, és még ketten-ketten civilben járőröznek majd az épületben és az épület előtt. És persze ott leszek én is a kocsiban. Bár nem tűnik nagy feladatnak, azért örülök, hogy velük mehetek. Így a sofőrökkel együtt tizenhatan állunk majd készenlétben felfegyverkezve... bár nekem még egy fapálcikát sem adtak a kezembe, azért egy bicskát eltettem a biztonság kedvéért… Nehéz elhinni, hogy egy tárgyalás ennyire veszélyes lehet… aggódom Ryuért! Hajnalban felveszem az egyik ruhát, amit Ryu küldött, és már indulunk is a vállalathoz. Az idegességtől egy percet sem tudtam aludni. A négy autó közül én a másodikban ülök a főnökkel. Így beszélhetek Ryuval… már ha felismer egyáltalán… Most teljesen másképp nézek ki, mint eddig. Még a szemhéjam is feketére van festve… Lehet, hogy így már nem is fogok tetszeni neki… Megérkezve páran, beleértve a főnököt is, kiszállnak, és Ryuért mennek. Én meg feszülten várok a kocsiban szerelmemre.

Ryu

Az éjszakát végig forgolódom az ágyamban! Nem tudok aludni, ha nincs velem. Jöhet a pia, újra! Lassan már Kenji sem tudja nézni, amit művelek, mert alig iszom meg a fél üveggel veszi is ki a kezemből, mondván, ennyi elég az alváshoz. Pedig nem. Nem volt elég, a hajnal úgy jött el, hogy le sem hunytam a szemem. A tárgyalás délelőtt lesz, és semmi jóra nem számíthatok. Az ellenfelem egy yakuza ivadék, aki romlott és semmi tartás nincs benne. A találkozó sem nálam lesz, és nagyon remélem, a főnök megtesz minden óvintézkedést. Kávé, zuhanyzás, öltözés. Fekete bőrnaci, fekete ujjatlan póló, aminek oldalát fémpántok fogják össze, bakancs és az elmaradhatatlan bőrkabát. Röhögve nézek végig magamon, csodásan festek, de Joshunak nem biztos, hogy tetszene. Na, eddig tartott a jókedvem. Ahogy eszembe jut, beborít a magány, és a hiánya egyre jobban gyötör.
A földszinten meglepetés ér, a főnök mellett ott áll a felügyelő! Ez meg mit keres itt? Előadja, hogy mivel Shini az alkalmazottam volt, lehet, minden fejest veszély fenyeget a cégnél, ezért napokig lesz velem valaki a rendőrségtől. Ma speciel ő.
Bassza meg! Ahogy ránézek, valami felcsillan a szemében, ez nem azért jött! Valaki valamit köpött! Most mit tegyek? - nézek tanácstalanul a kocsik felé. Már indulnom kellene! Aztán elfog egy érzés, valaki néz, de nem tudom, honnan… aztán ránézek a főnökre, és már tudom. Joshua… itt van! Pont most, mikor nagyon nem kéne!
- Menjünk! – szólok halkan, és egy kicsit visszahúzom a főnököt.
- Itt van, ugye?
- Igen!
- Melyikben?
- A másodikban – feleli, és tudom, hogy azt tervezte, oda ülünk be, ami most lehetetlen.
- Rendben – válaszolom, és a felügyelővel az első kocsiba szállok be magamban káromkodva.
Elindulunk… reménykedve, hogy semmi baj nem lesz!

Joshua

Az üveghez tapadva döbbenten nézem, ahogy Ryu beszáll az előttünk lévő kocsiba. De miért? Azután a főnök jön, és visszaül a kormányhoz.
- Mi folyik itt, Főnök? Úgy volt, hogy...
- Láttad azt az ürgét vele? Ő a főfelügyelő! Az a minden hájjal megkent pasas tud valamit. Hitakama-sama rájött, hogy itt vagy... éppen ezért nem szállhatott be melléd. - Ne... mondja valaki, hogy ez csak egy vicc!
- Akkor most mi lesz?
- Le kell tenned róla, hogy beszélsz vele. Az a vén fószer mindenhova követni fogja, sőt, nem csak ezen a napon kap kíséretet.
- Hogyan?
- Most nem találkozhattok, érted?! - Magamba roskadva dőlök a háttámlának. Nem hiszem el, hogy itt van pár méterre tőlem, aki a világon a legfontosabb a számomra, és mégsem beszélhetek vele! Azután eszembe jut valami.
- Még nincs minden veszve! Én most testőrként vagyok jelen! Ha nem veszem le a szemüvegemet a pasasnak esélye sem lesz rá, hogy felismerjen. Állíts Ryu mellé!
- Megőrültél?! Ez túl veszélyes! Nem kockáztathatunk! Elég egy aprócska baki, és vége mindennek! Ez itt nem egy kalandos mese! Ez a kőkemény valóság! A vakmerőséggel nem mész semmire... - Szavaira észbe kapok, de egyben össze is török. Tudom, hogy igaza van... A visszapillantóból látja elkeseredett ábrázatomat, és vigasztalni próbál.
- Sajnálom... találni fogunk majd más alkalmat, hogy vele lehess. - Azután látom, hogy behajtunk egy nagy birtokra. Mit ne mondjak... nem valami kedves hely...

Ryu

Gondolatok örvénylenek a fejemben miközben ezzel az átkozott rendőrrel beszélgetek. Legszívesebben megfojtanám és kivágnám a kocsiból. Joshua itt van, és én nem láthatom.
Mire a birtokra érünk, már tiszta idegbaj vagyok, és ez most nem jó. A kocsik megállnak egy hatalmas épület előtt, és mi kiszállunk. Embereim egy intésre foglalják el helyüket és már lépnék be az ajtón a főnökkel, mikor látom, jönne velem a zsaru is.
- Eddig, és nem tovább. Itt most vállalati ügyek lesznek, amit nem szívesen osztunk meg kívülállókkal.
- Ön itt marad addig a földszinten, és ajánlom, ne mászkáljon el. - Kicsit megdöbben határozott szavaimtól, de nem ellenkezik, tudom, felmérte a helyzetet. Látta az állig felfegyverzett embereket, és rájött, most jobb, ha meghúzza magát.
Az emeleten már várnak bennünket, és engem most fog el a félelem, ha itt most valami baj lesz, mindenki meghal! Ez így nem lesz jó. Valamit tennem kell! Joshua életét nem kockáztathatom! Belépve abba a szobába, amibe vezetnek, rögtön a tárgyalófelemhez, Yogamihoz fordulok. Elmondom neki határozott hangon, hogy van velem egy rendőr a házában, így jobb, ha elhalasztjuk a dolgot! Mivel ez nem egy tiszta üzlet (álmomban se gondoltam volna, hogy apámnak vannak ilyen ügyei), most inkább elmegyünk, és amint leszállnak rólam a zsaruk, megejtjük ezt a tárgyalást. Indokaimat megérti, de látom rajta, forr a vére, mérges! Nem vagyok benne biztos, hogy elhagyom élve a házat! Viszont semmi esélye, embereim már a szobában vannak, és így kénytelen végignézni, amint távozunk! De azt azért nem bírja ki, hogy ne szóljon utánam.
- Erről Kazuma–san is tudni fog! - Bassza meg! Ő meg hogy jön most szóba?
- Vele fogsz szembekerülni, ha nem mondasz le a projektről! - teszi még hozzá kéjesen mosolyogva.
- Nem gond - válaszolom neki -, ha úgy tud üzletelni, ahogy csókol, akkor megegyezek vele! - Válaszom hallatán már csak vicsorogni tud, és én gonoszul nevetem el magam, visszaemlékezvén arra a csókra ott a bárban! De régen is volt! Régen? Hetekkel ezelőtt!
Alig várom, hogy kiérjünk, és már indulnék a második kocsi felé, ami rejti előlem Joshuát, mikor rádöbbenek, a zsaru itt van még. Sóhajtva ülök be a kocsiba vele, és indulunk vissza… Joshua… de legalább élünk…

Joshua

Amíg vissza nem érnek, van időm agyalni a dolgokon. Ha mostantól valaki folyamatosan a sarkában van, nem lesz könnyű találkoznom vele, de nem lehetetlen. Csak túl kell járni a zsaruk eszén. Arra kell figyelnem, hogy ne legyek rajta egy kamerafelvételen se, és hogy senki se ismerjen fel. Azt hiszem, az irodájában nincsenek kamerák... meg is őrülne tőle, ha lenne. Amikor meglátom visszafelé jönni Ryut, nagy kő esik le a szívemről. Hála az égnek, épségben megúszta. Ha nem is beszélhettem vele, legalább láthattam, és ez most erőt adott. A főnök is visszaül a volán mögé, és elmondja, hogy elhalasztották a tárgyalást. Ezek szerint még lesz folytatása... ennek nem örülök.
- Főnök, van nálad toll, és papír?
- Igen, de minek?
- Van egy tervem. Megtennéd, hogy lemaradsz a többiektől, majd egy rövidebb úton elviszel a vállalathoz?
- Ugye nem valami hülyeségre készülsz?
- Kérlek, bízz bennem! Ha kérdezik, mondd azt, hogy ellenőrizted a terepet Hitakama-sama biztonsága érdekében. - Gyorsan írok egy levelet, melyben ez áll: „Ma délután kapni fogsz egy csomagot, aminek a segítségével holnap találkozhatunk. Az üzenetet semmisítsd meg! Holló” A papírból hajtogatok egy darut. Kiskoromban imádtam origamizni, most végre hasznát is veszem. A vállalathoz érve elcsípek egy gyereket az utcán.
- Hé, kölyök! Lenne kedved segíteni nekem egy kicsit? Megfizetlek érte. - A gyerkőc azonnal belemegy, sőt, még alkudozik is! Ez a mai fiatalság...
- Akkor a feladatod a következő. Hamarosan megérkezik két ilyen nagy autó. Az elsőből kiszáll egy ősz hajú férfi. Add ezt a darut neki oda, és mondd, hogy te csináltad. Meg hogy látod rajta, hogy ő is szereti a madarakat. Viszont azt véletlenül se említsd meg, hogy tőlem kaptad, rendben? Lehet, hogy először nem fog örülni neked, de meg tudod oldani, igaz? Mutasd meg, milyen fából faragtak! - Ezután kifizetem a gyerkőcöt, visszaülök a kocsiba, és várok.
- Te megbízol egy taknyos kölyökben? - kérdezi a főnök.
- Természetesen. Te pedig akár segíthetsz is neki - mosolygok szélesen. Ryu kocsija megérkezik, majd a főnök is kiszáll. Látom, ahogy a lépcsőn megállítja Ryut a gyerek, és bingó! Elvette! Csak idő kérdése, hogy megnézze. Ajánlom a főnöknek, hogy biztassa egy kicsit! Amikor a bandavezér visszajön, azt mondja, biztos benne, hogy meg fogja nézni. Az jó...
- Mit írtál a papírra?
- Hogy holnap találkozunk.
- Hogy mi? Te megvesztél?! Már hogy a...
- Mondtam már, hogy bízz bennem. Kockázat nélkül nincs győzelem se, ezt neked is tudnod kellene. Most pedig, elvinnél a gyógyszertárba?
- Miért, beteg vagy?
- Nem, de szükségem van valamire. - A főnök el is visz a gyógyszertárba, és utána még egy papírboltba is. A szálláson egy dobozba teszem a vásárolt hashajtót, majd a dobozt teletömöm képeslapokkal.
- Ezzel simán kiütheti egy napra a zsarut, aki a nyomában lesz, nekem pedig nem kell mást tennem, mint észrevétlenül besurranni.
- És mégis hogyan akarod ezt eljuttatni hozzá?
- Egyszerűen! Az egyik embered civilbe öltözve bemegy az irodájába, és előadja, hogy a szeretetszolgálatnak gyűjt adományokat képeslapokért cserébe. Ryu nem hülye. Ha elolvassa, amit írtam neki, az egész dobozt meg fogja venni.
- Nem lett volna egyszerűbb leírni neki, hogy vegye meg ő a hashajtót?
- És szerinted a főfelügyelővel a nyakán hogy ment volna el a gyógyszertárba? Figyelj az apró részletekre is!
- De ha ez még sikerül is, azt hiszed olyan könnyű lesz feltűnés nélkül bejutni az irodájába? A visszaútról nem is beszélve!
- Ne aggodalmaskodj már annyit! Majd megoldom! A doboz aljába rejtek egy levelet, melyben ezt írom: „Remélem, tudod, hogyan és kin használd! Jöttömre hajnalban számíts, és ne felejtsd el megsemmisíteni a levelet! Szeretlek! Holló”
- Nah, ez készen van. Küldd el az egyik emberedet!

Ryu

Jót nevetek magamban Joshua ötletén, már csak a megvalósítása van vissza!
Az még oké, hogy adjam be a hashajtót, de hogyan? Ez az átkozott nem fogad el semmit! Se kaja, se kávé, se pia! Hozat magának. Kénytelen vagyok a titkárnőmet rávenni a feladatra! Vállalja is, mert nem szimpatikus a fazon neki. Aztán már csak röhögve nézem, ahogy a WC-re rohangál. Már előre örülök, hogy láthatom Joshuát. Már vidámabban teszem a napi dolgaimat, magamon már érzem Joshua csókjait! Egészen addig, amíg három rendőr nem jön be a szobámba a mögöttük görnyedő a felügyelővel.
- Elnézést, Hitakama-sama, most el kell mennem, de ők maradnak Önre vigyázni! - Válaszomat meg se várja, már rohan is el. Én meg meredten bámulom azt a három szekrényajtó külsejű rémséget! Hogy a jó kurva életbe! Joshuának nem szabad idejönnie! Mivel a nyomomban vannak, mindenhová követnek, egyedül a zuhanyzómból tudok telefonálni a főnöknek.
- Hitakama-sama? Baj van?
- De még mekkora, egy helyett három rendőr vigyázz rám, Holló nem jöhet ide! Ne engedd el!
- De már elindult…
- Akkor menj utána, nem jöhet be az épületbe! - Aztán lerakom, és az irodámba megyek. Egész éjjel csak ülök és imádkozom, hogy ne jöjjön ide!

Joshua

Taxival megérkezem a vállalathoz. Már egészen megszoktam a bőrszerkót, amit Ryu küldött. A vállalat mögé lopózom, szám elé kötök egy fekete kendőt, és elkezdek felmászni a tűzlétrán. Azt hiszem, tényleg nem vagyok normális, de így jutok el Ryu irodájához a legtisztábban. Mivel még nagyon-nagyon korán van, kevesen vannak az utcán, és az épületben is, a vállalat mögötti terület pedig teljesen kihalt. Minél magasabban vagyok, annál zordabb az időjárás. A szél csak úgy kavarog. Még jó, hogy nincs tériszonyom. A tizedik emelet után már kezdek kimerülni... mintha végeláthatatlan lenne ez a létra... Miért kell egy épületet harminc emeletesre tervezni? Azután kín keservesen, de felérek a legfelső emeletre. Elvileg ez itt Ryu irodája. Oldalra hajolva belesek az ablakon, majd ijedten kapom vissza a fejem. Mi a jó Halál? Miért van három gorilla Ryu előtt? Így nem mehetek be! De akkor mit csináljak? Megígértem neki, hogy találkozunk! A fenébe! Akárhogy is nézem, az ablakon keresztül nem jutok be. Lefelé indulok, amikor hirtelen kinyílik az ablak alattam. Óóó... cseszd meg! Egy pasas hajol ki dohányozni. Hogy pont most kellett rájönnie! Megdermedve várom, hogy bemenjen, és imádkozom, hogy ne nézzen fel! Amikor az ablak végre becsukódik, lemászom. Amikor pár lépcsőfokot kihagyva leugrom a földre, hallom, hogy valaki kijön a hátsó ajtón. Egy takarítónő az. Meglepetten néz rám, nekem pedig egy nagyszerű ötletem támad.
- Jó reggelt szép hölgy... tudna nekem segíteni egy kicsit? - Megcsókolom kézfejét, ő pedig máris olvadozni kezd. Elvezet az öltözőbe, majd kölcsönadja az egyik váltóruháját. Ez a kék cucc azért nem olyan kaliberű, mint amit Ryu viselt egykor, de most nem is bánom. Szám elé egy védőmaszkot teszek, amilyet a köhögő betegek szoktak viselni, hajamat pedig egy kék sapka alá rejtem. Így már nem ismerhetnek fel. Már tolom is a takarítós kiskocsit a liftbe, és megyek a legfelső emeletre. Kilépve bevetem a legnőiesebb sikolyomat.
- Ááááá! Segítség! Valaki ellopta a táskámat! - Erre a három gorilla közül kettő kirohan hozzám. Egyik kezemmel eltakarom szemeimet, mint aki sír, a másikkal pedig mutatom, hogy merre szaladt a fickó. A két zsernyák már el is tűnik a folyosó végén. Tökéletes, már csak egyet kellene eltüntetni az útból, de hogyan? Aranyosan köszönök a titkárnőnek, aki persze nem ismer fel, és az ajtóhoz lépdelve bekopogok.
- Takarítás! - nyávogom, majd benyitok. Ahogy meglátom Ryut, szívem máris heves vágtába kezd, de elkapom róla tekintetem, és elkezdek port törölni. Fogalmam sincs, hogy felismert-e... Hogy a fenébe szabaduljak meg ettől a meláktól?

Ryu

Csak ülök és bambulok ki a fejemből, aztán kiabálást hallok, és két zsaru már rohan is ki.
Remélem nem Joshua van itt. Nyílik az ajtó… á, csak a takarító! Pillantásom átsiklik felette, az ablakon keresztül bámulok ki a semmibe.
Takaritó??? Nálunk csak női takarítók vannak! Elsápadva nézem meg figyelmesebben a férfit. A mozgása… elsétálok mellette… az illata! Ver a víz, ez Joshua!
- Kérem a zuhanyzót is takarítsa ki! - szólok oda, mire egy bólintás a válasz, és már el is tűnik az ajtó mögött. Pár perc múlva követném nyomomban a zsaruval, de mielőtt oda is velem jönne…
- Remélem, a WC-re nem akar követni! - szólok metsző hangon.
- Természetesen nem – jön a válasz, és már csukom is be az ajtót magam mögött. Aztán csak nézem, ahogy Joshua leveszi a sapkáját, a maszkot, majd hozzám lép, és…

Joshua

Amikor megkér, hogy takarítsam ki a tusolót is, úgy hiszem, felismert. Szó nélkül vonulok be. Ryu utánam jön, én pedig leveszem álcámat, hozzálépek, és a nyakába borulok. Szorosan ölelem magamhoz testét, majd az ő keze is hátamra simul.
- Ryu... - suttogom. Mélyen beszívom bőrének illatát, majd fejemet felemelve megnyugvást hozó ajkait keresem. Megtalálva megcirógatom őket, majd elmélyítem a csókot, melyet Ryu szenvedélyesen viszonoz. A boldogságtól még könnyeim is kicsordulnak. Nem tudom... nem akarom abbahagyni! Nem akarom elengedni! Viszont tudom, hogy nem maradhatok sokáig... a másik két rendőr hamarosan visszatér, és ha túl hosszú ideig lennénk itt együtt, az feltűnést keltene. Nehezen szakadok el szerelmemtől.
- Ryu... mennem kell - mondom alig hallhatóan, de ő újból a számra tapad.

Nincs hozzászólás.