Mazochista érzelmek I. évad 14. fejezet

Joshua

- Meghalt az apám, anyámnál voltam. - Hogyan? Ryu bekapcsolja a mobilját, és sorra fogadja a részvétnyilvánításokat, én meg csak némán figyelem. Nem hullat könnyeket, nem panaszkodik, csak közömbösen válaszol mindenkinek. Jobbnak látom kimenni a konyhába és kávét főzni. Hiába mondanék most neki bármit is, semmivel se lenne jobb. Nem tudom, Ryu hogyan érez az apja elvesztése miatt, mivel elég régóta nem is találkoztak. Kis híján kitagadta a fiát, miután megtudta, hogy a férfiakat is kedveli.

Azt mondják, a szeretetet, és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el egymástól, de egyszerre szeretni és gyűlölni is valakit nem lehet egyszerű. Ryunak most nagyon nehéz lehet. Tudom, hogy mivel jár az apja halála. Ryut hamarosan felkeresik, hogy álljon a vállalat élére… ezzel biztosan ő is tisztában van. Viszont ez azt is jelentené, hogy le kellene mondania az éneklésről, az álmáról. Én sosem hajtottam a pénzt, de nem is hullottak nagy lehetőségek az ölembe. Viszont ha Ryu elvállalná a vezetői posztot, valószínűleg sosem lennének anyagi gondjai, míg az éneklés… lássuk be, egy elég képlékeny dolog.
Közben bemegyek a szobába, és kiürítem a hamutartót, ami már teljesen megtelt az elhasznált csikkekkel. Ahelyett, hogy nekem elmondaná, mit érez… persze nem kötelezhetem erre. Nagyon nem örülök neki, hogy cigibe fojtja a bánatát, de most nem akarom felizgatni még ezzel is. Már masírozok is vissza kiönteni a kész kávét.
Én biztosan az álmomat választanám, de ebbe most nem szólhatok bele… Ryunak magának kell döntenie. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy vele maradok, támogatom őt és kitartok mellette, bármilyen döntést is hozzon. Egyszer csak Ryu megszólal a hátam mögött.
- Joshua, ne haragudj, szeretnék aludni - mondja halkan. Kézen fogva megyünk a szobába. Ryu csak néz bánatosan, nem sok lelkierőt látok benne, ezért levetkőztetem. Miközben ingjét veszem le róla, végigsimítok mellkasán. Ami neki fáj, nekem is fáj… bárcsak segíthetnék rajta. Végül én is levetkőzöm, és behúzom magam mellé az ágyba. Gyengéden átölelem, hogy érezze, nincs egyedül. Így alszunk el mindketten.
Reggel, amikor felébredek, Ryu szorosan fogja csuklómat. Úgy döntök, megvárom, amíg felébred. Talán most nem tenne jót neki, ha nem találna maga mellett. Tegnap nagyon kimerítő napja volt, elutazott Franciaországba és vissza, majd megtudta, hogy az apja meghalt… és egy óriási választás elé került, ami az egész életére befolyással lesz.

Ryu

Reggel arra ébredek, hogy szorosan fogom Joshua csuklóját… álmomban se akarom elengedni, de… most nem tudok beszélni vele…
- Jó reggelt! - mondom szomorúan, és már megyek is zuhanyozni. Miután végeztem, felöltözöm és főzök egy kávét.
- Ryu… - kezdené, de nem hagyom.
- Kérlek, Joshua... ne most…! - egyszerűen nem tudom, mit mondhatnék, hogy mondjam el neki, hogy választanom kell…?
Csöngetnek. Ki a faszom nem hagy korán reggel békén?
- Yoshimi… te… mit akarsz itt? - Olyan régen láttam... és semmit sem változott. Magas, jóképű, fekete, hosszú haja, ami a derekáig ér, most egy csattal van összefogva, zöld szemei szinte világítanak…
- Beszélnem kell veled még azelőtt, hogy felbontjuk a végrendeletet - mondja azon a selymes hangján. Aztán észreveszi Joshuát.
- Ő ki? - Mondhatnám, hogy az életem, a szerelmem, a mindenem, de tudom, milyen Yoshimi, ha nem a vállalat mellett döntenék. Felhasználná ellenem Joshuát, rávenné, hogy belássa, nekem a vállalatnál a helyem... Francba…! Végül csak ennyit mondok:
- Egy barátom - és már intek is, hogy menjünk a vendégszobába, majd becsukom az ajtót mögöttünk.

Joshua

Amikor Ryu felébred, nincs túl jó kedve. A konyhában kérdezném, de még mindig nem akar beszélni velem. Hirtelen csöngetnek. Yoshimi? Az meg ki? Még életemben nem hallottam a nevét. Magas, hosszú, fekete hajjal. Ezt meg honnan szalajtották? És mit akar éppen most? Úgy látom Ryu ismeri. Végrendelet? Akkor biztosan a vállalattól van.
- Ő ki? - Ezt inkább nekem kéne kérdeznem.
- Egy barátom. - ………Ez meg mi volt? Egy barát? Barát??? Ryu eddig mindenki előtt nyíltan felvállalta a kapcsolatunk, akkor előtte miért nem? Most meg egyenesen bevezeti a vendégszobába, és még az ajtót is becsukja. Mi olyan titkos, hogy én sem hallhatom? Úgy ledöbbenek, hogy még a kávét is a padlóra öntöm a csésze helyett. Vele miért beszél, ha még nekem sem mondott semmit? Velem „ne most”, vele meg bármikor??? Mi a franc?
Csak felkapom magamra a gönceimet, és már el is húzok a lakásból, amilyen gyorsan csak lehet. Hangosan csapom be magam után az ajtót. Dühös vagyok, csalódott, szomorú és elkeseredett. Már megint mit jelent ez? Egészen idáig volt mellettem valakije, és én nem is tudtam róla? Én csak egy pótbaba lettem volna? Az lehetetlen, hiszen őszinte volt velem, nem? Nem…? Én már semmit sem értek!
Minél többet gondolkodom, annál jobban terjed bennem a félelem, hogy az a Yoshimi alak különleges a számára, hogy fontosabb nálam. Máskor is hazudott nekem, ilyesmi meg se kottyanna neki, én meg még azt hittem, szüksége van rám… és lehet, hogy most is éppen… vele… - megrázom a fejem útközben -, el sem akarom képzelni, hogy ilyesmi megtörténhet.
Mit kéne most tennem? Én bízom benne, de ha nem mondja el az igazat… ha nem mond semmit...
Végigloholva a fél városon elérek a bárhoz. Még nagyon korán van nyitáshoz, de ha már itt vagyok, bemegyek, és bezárom magam után az ajtót. Előveszek egy kis abszinthot… és irány a pihenőszoba. Egy kicsit egyedül szeretnék lenni, hogy lenyugodjak, és higgadt fejjel állhassak Ryu elé. Mert, hogy ez nem véletlen volt, az biztos.

Ryu

Mire Yoshimivel befejezzük a beszélgetést tisztában vagyok mindennel. Azzal is, hogy mit kell tennem. Joshua meg sehol!!! Hová a pi...... mehetett? Gondolom a bárba, de ilyen korán?! Csak eddig bírta? És miért nem szólt, hogy elmegy? Talán mert... becsuktam az ajtót? De bassza meg, üzleti dologról beszéltünk!!! Hívom a mobilját, de nem veszi fel, aztán bekapcsol az üzenetrögzítője.
- Joshu, Ryu vagyok... Délelőtt dolgom lesz, de délután bemegyek a bárba, beszélni szeretnék veled. Szeretlek. - Yoshimi... már nem az az ember, akit akarnék magamnak... Joshua... őt szeretem, őt akarom! Na, de irány a vállalat, hogy meghallgassam apám végrendeletét!

Joshua

Csak fekszem a pihenőszobai ágyon a plafont bámulva. Elég jól bírom a piát, de talán ez a fél üveg abszinth a legerősebb fajtából, egy kicsit már sok volt. Most komolyan… miket hoz ki belőlem ez a gyerek? Csörög a mobilom… fel kéne venni… Nagy nehézkesen kotrom elő a zsebemből, és fejem fölé emelve nézem a kijelzőt. Ryu az… akkor mégsem… még nem akarok vele beszélni. Egy üzenet?
„Joshu, Ryu vagyok… Délelőtt dolgom lesz, de délután bemegyek a bárba, beszélni szeretnék veled. Szeretlek.”
Milyen kis kedves hangnem… Joshu… ritkán hallom ezt tőle, pedig szeretem, ha így szólít… Dolgod van mi? Csak nem az aranyos Yoshimivel?
- He-he-hee… - Azután mivel tovább már nem titkolhatod előttem a kis kapcsolatodat, jössz, hogy szakíts velem? Szeretsz… hát persze… Azt hiszem, ideje meginni az abszinth másik felét is… még nem érzem elég nyugodtnak magam… Ma nem nyit ki a bár…

Ryu

Hogy a jó életbe! Nem veszi fel azt a kicseszet telefont!!! Miért csinálja ezt velem?! Mi az isten baja van?! Már nagyon nem bírok magammal, és fontos volna, hogy beszéljünk!!!
A végrendelet meglepett, nem is tudtam, hogy milyen nagy ez a vállalat, és én vagyok az egyetlen örököse mindennek! De pár dolog azért nagyon nem tetszik! Nem várom meg a délutánt, most akarom látni Joshuát. Indulnék is, de nyomban két karcsú, de izmos férfi szegődik mellém.
- Ezek kik, Yoshimi?
- A testőreid! - He-heeeeeeee, mi van itt ma?!
- Mivel most már gazdag örökös vagy, lesznek ellenségeid, ők védenek meg. - Na, ez lesz az első, amit hamar megváltoztatok.
A bár zárva! Zörgetem, rugdosom az ajtót, mire nagy nehezen előjön Joshua. Illetve, hogy jön, az túlzás. Imbolyog, vánszorog, mi a... Részeg???
- Joshua... mi történt?

Joshua

- Te vagy az, Ryu? - Most csak hallucinálok a sok piától, vagy tényleg két hatalmas fickó fogja közre? Ó, és itt van a drága Yoshimi is...
- Rendben... legyen, ahogy te akarod... - mondom higgadtan - szakítok veled... - Ezzel bezárom az ajtót, és visszamegyek a pihenőszobába egy újabb üveget tartogatva a kezemben. Egy darabig még hallom Ryu kiabálását, de utána minden elcsendesül. Borzalmasan érzem magam... Franco... azt hiszem, most ő az egyetlen, aki megvigasztalhat. Fel is hívom rögtön... felveszi.
- Igen?
- Franco... Josh vagyok... el tudnál jönni a bárba...?
- Mi a baj Josh? Furcsa a hangod.
- Csak gyere, kérlek! - Leteszem. Pár perc múlva már kopogtat is az ajtón, én pedig beengedem, az ajtót ismét kulcsra zárom, és dülöngélve felbattyogok a pihenőszobába. Franco csak követ, és egy-egy rosszul sikerült lépésnél megtart.

Francois

Miután leszállok a repülőről, elbizonytalanodom. Talán még nem kellene találkoznom Naokival... Kiveszek egy szobát a hotelban, és ott töltöm az egész napom. Körülbelül az egész éjszakát átvirrasztom, aztán másnap Joshua hívása riaszt. Úgy látszik, mégis elaludtam...
- Igen? - Elég fáradtnak és kialvatlannak érzem magam.
- Franco... Josh vagyok... el tudnál jönni a bárba...? - hallom Joshua el-elcsukló hangját.
- Mi a baj Josh? Furcsa a hangod.
- Csak gyere, kérlek...! - Leteszi a kagylót, és én azonnal rosszra gondolok. Hívom a sofőrömet, és pár perc múlva már a bárnál vagyok. Bekopog a hátsó ajtón, mire Joshua szó nélkül beenged. Bezárja utánam az ajtót, és int, hogy kövessem.
Egy lépcső felé veszi az irányt, én megyek utána, de oda kell figyelnem, mert minden második lépcsőfokot eltéveszti. Mikor már a huszadiknál bele is esik a karjaimba, ellenkezést nem tűrve a karomba veszem és felviszem a lépcsőn. Lerakom a földre, és Joshua megpróbál megállni a saját lábán. Sóhajtva nyúlok a hóna alá.
- Merre? - pillantok rá kérdőn.

Joshua

Végül már csak azt érzem, hogy Franco a karjaiban visz fel a lépcsősor tetejére.
- Merre? - kérdezi.
- Oda be... - mutatok a szoba felé. Segít bemenni, leültet az ágyra, én pedig némán elterülök rajta a hátamon fekve. Egy darabig csend van, majd Franco megszólal.
- Mi a baj, történt valami közted, és Ryu között? - Tudtam, hogy jó embert hívtam, rögtön beletrafált. Már nem bírom visszafogni magam, és elerednek könnyeim. Csak csendben sírok, Franco pedig értetlenül néz. Eltakarom karommal szemeimet, és nagy nehezen kinyögöm…
- Szakítottunk...

Francois

- Szakítottunk... - Sejtettem, hogy nem azon vesztek össze, hogy milyen mosóport kéne venni. Leülök Josh mellé az ágyra, és ráteszem a vállára a kezem.
- Sajnálom, tudom, nagyon szeretitek egymást. Illetve... Ryut nem ismerem, és téged sem annyira, de a te érzéseidben biztos vagyok. - Hirtelen eszembe jut valami.
- Josh, mit szólnál, ha most Ryu után mennék, és meggyőzném arról, hogy jöjjön vissza hozzád? Szívesen találkoznál vele?
- Nem értem, mit akarsz ezzel... - motyogja.
- Csak válaszolj! - Joshua egy pár percig hallgat, mielőtt válaszol.
- Azt hiszem... jelen pillanatban nem. - Nekidőlök a falnak.
- Akkor, megérted, hogy érzek most én. Van, hogy mindegy mennyire szereted a másikat, nem akarsz vele találkozni. Ne értsd félre! - pillantok rá.
- Tényleg sajnálom, hogy szakítottatok. Ha szeretnél beszélni róla, én meghallgatlak. De el is mehetek, amennyiben egyedül akarsz maradni.

Joshua

- Ne... maradj...! Hogy értetted az előbbit? Mi történt tegnap Naokival?
- Nem mentem el hozzá. Illetve elmentem, csak a szobáig már nem jutottam el.
- Értem. - Most valahogy nem tudom neki azt mondani, hogy igenis menjen vissza. Pontosan tudom, mit érez.
- Mekkora pancserek vagyunk! - mosolygok rá könnyeim közül.

Francois

- Mekkora pancserek vagyunk! - Rámosolygok.
- Tévedés, te vagy a pancser. Én még soha életemben nem hibáztam. Bár... - ujjamat az ajkamra teszem, és gondolkodó képet vágok. - …mintha egyszer történt volna ilyen, mikor három éves voltam, de az is csak véletlen lehetett. - Rákacsintok, és a kezébe nyomom a vászonzsebkendőmet.
- Tessék, ez egy valódi, ötven éves zsebkendő, amit még az apámtól kaptam. Igazi francia, királyi bizbasz. - Kicsit odébb tolom Joshuát, hogy elférjek mellette.
- Elmondod, min vesztetek össze? - kérdezem tőle halkan.

Joshua

Valamiért egy cseppet sem esik rosszul, amikor ő hív pancsernek, pedig ezért másokat lenyakaznék. De hát, úgyis igaza van. Kezembe ad egy zsebkendőt, ami állítólag nagyon értékes. Amíg lehet bele orrot fújni, meg könnyeket törölni, olyan mindegy. Arrébb tol, és mellém fekszik könyökölve.
- Elmondod, min vesztetek össze?
- Most még nagyobb pancsernak fogsz gondolni, mint eddig - mondom neki.
- Igazából nem vesztünk össze, csak reggel megjelent egy fura fazon nálunk, akinek Ryu azt mondta, hogy én csak egy barátja vagyok, azután bevezette a szobába, és becsukta az ajtót, én pedig eljöttem. Úgy éreztem, az a fickó fontosabb lehet neki nálam, mert velem még csak beszélgetni sem akart reggel. Azt hiszem kicsit eltúloztam a dolgot, mert azután idejöttem, megittam egy üveg erős italt, és amikor Ryuval találkoztam, azt mondtam neki, hogy legyen, ahogy akarja, szakítok vele. Most biztosan hülyének nézel... megértem...

Francois

- Nem mondom, hogy hülye vagy... - Óvatosan válogatom meg a szavaimat.
- De azt sem, hogy szerintem mindenben igazad van. Egy kicsit túlreagáltad, és ahelyett, hogy megbeszélted volna Ryuval, inkább szakítottál vele. Ha érdekel a véleményem, az ismeretlen férfi már csak a hab volt a tortán. Ilyen miatt nem szakít az ember a másikkal, hacsak nincs valami súlyosabb, kimondatlan oka is rá, vagy tényleg hülye. Valószínű, hogy a kapcsolatotokban több volt a bizalmatlanság és a gond, mint te gondoltad volna, és annak a férfinak az érkezése indította el a lavinát, mire te inkább elmenekültél. Én legalábbis így gondolom. - Érdeklődve figyelem Joshua arcát. Látszik rajta, hogy tényleg elgondolkodik azon, amit mondtam. Aztán néhány hosszú perc után, végre válaszol.

Joshua

- Ebben igazad van... már sokszor álltam a szakítás szélén, csak még sosem mondtam ki, mert mindig sikerült megbeszélnünk a dolgokat. Az itt a legnagyobb probléma, hogy én még mindig szeretem őt, és vele szeretnék maradni, de nem tudom, ezek után, hogy állhatnék a szeme elé. Ráadásul fogalmam sincs, ő most mit gondolhat valójában. Feltételezem, te is így vagy Naokival. Ráadásul sem Ryu, sem pedig Naoki nem az a típus, aki loholna utánunk, így mégiscsak nekünk kell megkeresnünk őket.

Francois

Megkeresni őket... Loholni utánuk... Felülök, és átkarolom a térdemet.
- Ebben ütközik a véleményünk. Ha te, meg a drága exed békén hagytatok volna, én biztos, nem jövök vissza. És ez volt az utolsó alkalom, hogy Naoki után jöttem. Ha elutasít, megint fájdalmat okoz, vagy nem viszonozza az érzéseimet, hazamegyek, és többet nem fogok vele találkozni. Ma elmegyek hozzá, és választás elé állítom. Tudom, hogy azt gondolod, ez még korai, de én már nem bírom ezt a bizonytalanságot. Azt mondja, legyünk együtt, aztán két óra múlva közli, hogy mégsem illünk össze. Utána futok, mire arra kér, hogy szeressem és maradjak vele. Nemsokára megint meggondolja magát, én megint utána megyek, újra együtt vagyunk. Másnap ismét kidob. Én belefáradtam ebbe. Naokinak választania kell, ahogy én azt már megtettem.

Joshua

- És még én vagyok a pancser - nevetem el magam.
- Mondtam Naokinak, hogy döntsön végre, és szerintem megtette. Szeret téged, Franco, efelől semmi kétség - ülök fel én is térdére téve kezemet.
- Tudod, amikor tegnap azt mondtam neki, hogy el fogsz hozzá jönni, hihetetlen boldogság sugárzott a szemeiből. Azután megjött Naoya, és otthagytam őket, hogy beszélgessenek. Azóta már biztosan lerendezték a dolgokat, viszont nem tudom, Naoki mit érezhet, hogy nem mentél be hozzá.

Francois

- Ha Naoya ott van, úgysem veszi észre, én merre járok - válaszolom keserűen, aztán Joshuára nézek, és megfogom a térdemen pihenő kezét.
- Pontosan tudni akarom, hogy mit tett Naoki, mit mondott rólam. Kérlek, Joshua, mondd el őszintén! Egy szóval sem mondta, hogy szeret, igaz? - A szavaimból csak úgy árad szomorúság. Finoman megszorítom Joshua ujjait.
- Ugye, ez az igazság?

Joshua

- Nyugodj meg, Franco! - teszem szabad kezemet az övére, amivel ujjaimat szorítja.
- Amikor megkérdeztem Naokit, hogy tényleg szeret-e téged, elsírta magát, és azt mondta, igazam van, szeret téged, csak magának sem merte ezt bevallani, és hogy túl későn jött erre rá. - Franco enged szorításán.
- Hé... legyél magabiztosabb! Mégiscsak egy herceg vagy! Kár, hogy fekete a hajad, különben csak egy fehér ló hiányozna alólad, és már lovagolhatnál is Naoki után, majd a csókod megtörné a titeket sújtó átkot - simogatom mosolyogva Franco szomorkás, mégis valamivel vidámabb ábrázatát.

Francois

Megfogom Joshua kezét és leveszem az arcomról.
- Ne vedd sértésnek, te egy nagyon vonzó, és rendes srác vagy, de én nem vagyok meleg - bár a szavai megnyugtattak.
- Tudod, igazából szőke vagyok. A Naokival való találkozásom után festettem be feketére. - Joshua furán néz rám, mire szomorkásan elmosolyodok. - Tudod, a királyi családban a hercegeknek szüzességi fogadalmat kell tennie. Hosszú évtizedek után, én voltam az első, aki tényleg be is tartotta. De aztán jött Naoki - sóhajtok fel.

Joshua

- Csak hogy tudd, hetero vagyok... Ryu az egyetlen... remélem nem gondoltad azt, hogy rád mászom! - Ez most egy kicsit rosszul esett... ilyet kinézni belőlem...
- Ha meg Naokinak így tetszik a hajad, akkor így tökéletes - mondom kicsit durcásan. Felállok, és elindulok a főbejárat felé. Franco utánam szalad.
- Jobb lesz, ha minél előbb megkeresed Naokit, én pedig elmegyek Ryu után... viszlát! - És már vissza se nézek, csak ütemesen gyalogolok a - mondjuk úgy -, volt lakásunkhoz, reménykedve, hogy ott találom Ryut. Még hogy én meleg... - zsörtölődöm magamban -, ...francia...!

Francois

Joshua láthatóan megsértődik azon, amit mondtam, és elmegy. De legalább Ryuhoz megy... Magamban elmosolyodom. Majd később bocsánatot kérek tőle a félreértés miatt... Most viszont Naokival kell beszélnem... Nemsokára már a kocsimban ülök, és a szálloda felé robogok.

Ryu

- Szakítok veled... - Ez a mondat... Meg se hallgatott, el se mondhattam neki semmit... hiába kiabáltam, hogy engedjen be... Mi történt... mitől akadt ki ennyire? Most… most nem tudok utána menni... nem hallgatna meg... ha szakítani akar, legyen... Összeszedem a cuccait, mindent, ami az övé, táskába rakom, és írok egy levelet.
„Én nem akartam szakítani, egész délelőtt azon járt az agyam, hogy hogyan maradhatok melletted, és a vállalat élén is. De már mindegy, ha ezt szeretnéd, tiszteletben tartom a döntésedet. Még mindig nagyon szeretlek, mindig veled akartam lenni...” A levelet a csomagokra teszem...
- Kenji, vidd ezt a bárba, és addig ne gyere vissza még oda nem adtad a címzettnek!
Kenji visszajön azzal, hogy senki nem vette át a csomagokat így otthagyta a hátsó ajtónál.
Mérgem most erősebb, mint a szerelem, és különben is szakítottak velem. Fél óra kemény alkudozás után Akira apja háromszoros áron eladja nekem a bár tulajdonjogát. Földig romboltatom azt a helyet, hogy semmi se emlékeztessen Joshuára. Irány az iroda, majd az egyetem, be kell jelentenem, hogy magántanuló leszek.

Joshua

Kinyitva az ajtót, elém tárul egy nagy kupleráj. Mi a fene folyik itt? Ahogy jobban megnézem a széthajigált holmikat, látom, hogy az enyémek mind hiányoznak. Ne már! Ezt nem hiszem el! Ryu ennyire komolyan vette az egészet, és már le is mondott rólam??? És ő maga hol van? A fenébe... nem kellett volna annyit innom, akkor nem mondtam volna neki, hogy szakítsunk. Vagy talán tényleg ő is ezt akarta? Akkor viszont nekem itt nincs keresnivalóm... De akkor is muszáj megbeszélnem vele az ügyet. Ha szakítani akar velem, azt a saját szájából akarom hallani. Na meg... a cuccaimat sem ártana visszaszereznem. A cicák még legalább itt vannak. Leülök a konyhában, és megvárom Ryut.

Ryu

Fáradtan érek haza, nehéz meccs volt, amit ma csináltam, kiállni a vállalat élére, alig 19 évesen. Nehéz volt az egyetemen is... viszont a banda megmarad, azt kiharcoltam... Persze, keményen kell dolgoznom... de talán egyszer jól fogom csinálni a dolgaimat.
- Valaki van a lakásban - mondja Kenji… és előremegy... Ki a fene lehet? Senkit nem várok… Joshua szakított velem...
- Uram, bejöhet - szól ki, és én meglátom Joshuát.
- Miért jöttél ide?

Joshua

Időközben egy nagy ökör is megjelenik a lakásban, aki állítólag Ryu testőre, de sikerül elérnem, hogy maradhassak, mondván, hogy Ryu adta nekem a kulcsot, ami igaz is. Nemsokára megérkezik Ryu, nem túl szívélyes fogadtatásban részesítve.
- Miért jöttél ide?
- Mert tudni akarom az igazat. Te tényleg szakítani akarsz velem? Mert ha nem, beszélgetnünk kell.

Ryu

- Én akarok szakítani? Joshua, magadnál vagy? Nem józanodtál ki??? Te rúgtál ki engem egyetlen szó nélkül. Kivételesen semmit nem csináltam! - kiabálok vele, majd kizavarom a testőrt, hogy ne lásson így.
- Joshua, mit vétettem, hogy elhagytál?

Joshua

Ryu kiabál, de én nem fogok.
- Én nem akarlak elhagyni... csak az alkohol beszélt belőlem... sajnálom. Leittam magam, mert fájt a gondolat, hogy az a Yoshimi, vagy, hogy hívják, fontosabb neked, mint én.

Ryu

- Yoshimi az apám ügyvédje volt, és most az enyém - felelem neki lehiggadva. Nem volt fontosabb nálad, de beszélnünk kellett dolgokról a vállalattal kapcsolatban, és ő nem szereti, ha mások is ott vannak ilyenkor. Azt hittem, döntenem kell, melletted maradok, vagy a vállalatot választom. És míg én gyötrődöm, te simám berúgsz és szakítasz velem. Belegondoltál abba, mit jelent ez az egész nekem? Yosimi sosem feküdt le velem, ha erre is kíváncsi vagy - mondom halkan.

Joshua

- Választani köztem, vagy a munkád között? Hogy juthatott ilyesmi az eszedbe? Látod, soha, semmit nem beszélsz meg velem, és ez a vége. Nekem sem volt ám olyan jó érzés, amikor egyszerűen rávágtad Yoshimi kérdésére, hogy „csak a barátom”. Mit gondoltál, mit éreztem akkor? Miért mondtad ezt neki? - kérdezem kétségbeesetten és kicsit hangosabban a kelleténél.

Ryu

- Mert ha azt mondom a szeretőm vagy, és nem a vállalatot választom, akkor a nyakadra járt volna, hogy nem helyes, hogy miattad teszem ezt, és megpróbált volna elmarni mellőlem. Mégis mire gondoltál Joshua? Eddig te nem akartad, hogy annyian megtudják! Lassan nem tudom, mit is vársz el tőlem.

Joshua

- Hiszen már az egész világ tudja, nem emlékszel? És én magam küldtelek, hogy mondd el. Örültem, amikor a bárban is nyíltan felvállaltad a kapcsolatunkat, mert akkor úgy éreztem, hogy tényleg szeretsz, de a mai miatt megint meginogtam ebben. Még most is... nem tudom, hogy mit várjak. Én tegnap is csak arra tudtam gondolni, hogy veled legyek bárhogy is döntesz, de akkor te nem így gondolod? Mégis mit választottál, és az mivel fog járni kettőnkre nézve?

Ryu

- Joshua, más ha Hitakama Ryu él együtt egy férfival, és más, ha a Hitakama Company élén álló személy. Ezt azért sokan nem nézik jó szemmel. És te mindig meginogsz, annak ellenére, hogy szeretlek. Tudnom kellett, veled lehetek-e ha a vállalatot választom. Még mindig szakítani akarsz, vagy megbízol bennem?

Joshua

- Már mondtam, hogy nem akarlak elhagyni... de akkor, a vállalatot választottad? Válaszolj már, kérlek! Mi lesz az énekléssel, az egyetemmel? És... mi lesz velem? - Az utolsó kérdést már alig hallhatóan teszem fel... nem szeretem magamat állítani a középpontba, de tudni szeretném, mire számíthatok a jövőben.

Ryu

- A vállalatot... - Joshua fájdalmasan néz rám, és már rohanna is el tőlem messzire, de elkapom a karját, és a fülébe súgom…
- …veled együtt. Nincs az a vállalat, amit helyetted választanék.

Joshua

Amikor azt mondja, hogy a vállalatot választotta, a szívem szilánkosra akar törni. Már rohannék is minél messzebb tőle, de a karomnál fogva megállít, és a fülembe súgja, hogy velem együtt. Készülődő könnyeim visszaszorulnak, alig tudom felfogni, amit mondott.
Ryu kihasználva a pillanatot, a falnak szorít, és szenvedélyes erőszakkal megcsókol. Lábát enyémek közé löki, és csípőjét szorosan nekem nyomja. Érzem, hogy merevedése van. Már megint csupán ennyitől? Ajkaim megremegnek, amikor lassan elválik tőlem. Mámortól opálos tekintettel, pihegve néz szemembe, majd a fülemhez hajol, és halkan belesuttog. Lehelete lágyan cirógatja fülcimpámat.
- Szeretkezz velem, Josh… most… akkor megbocsátok neked… Josh… Joshu… - Ez a hang… teljesen elkábít…
- Akkor kénytelen leszel velem jönni a fürdőszobába, mert piszkosnak érzem magam… - Kicsit lejjebb ereszkedve a falnál, magamhoz szorítom Ryu testét, ő pedig felemeli lábait, és átkulcsolja őket derekamon. Lassan beviszem a fürdőszobába, behajtom az ajtót, és felültetem a mosógép tetejére. A fejemet még mindig nyomja az alkohol, de legalább az erőm már visszatért. Először csak az ingemtől szabadulok meg, miközben elmerülök Ryu vágyakozó tekintetében, majd őt kezdem vetkőztetni. Most nem lesz olyan őrült nagy tempó, mint a múltkor. Igaz, hogy nagyon élveztük, de nem akarok fájdalmat okozni neki, úgyhogy ma vigyázni fogok rá, és visszafogom magam.
- Csak bízd rám magad! - búgom neki. Végig szemeit fürkészve lehúzom róla nyakkendőjét, majd lassan kigombolva megfosztom elegáns ingjétől. Kicsit szokatlan ilyesmiben látni. Bőréhez alig érek hozzá, amíg teljesen meztelen nem lesz. A nadrágot miután kigomboltam, egy nagy lendülettel rántom le róla, és végül jöhet a bokszer. Ágaskodó farka már igencsak ki szeretne törni fogságából. Gumis részénél fogva kinyújtom alsóját, majd elengedem, ami nagyot csattan ágyékán. Ryu nehezen, de visszafojtja nyögését. Nem tudom nem megmosolyogni. Amikor lekerül róla a bokszer is, egyik kezemet végigsimítom mellkasán, egészen le a hasáig. Ryu hátracsapja fejét, és csak úgy vonaglik a kezem alatt. Már ennyire kívánta az érintésemet? Érzem, hogy ha most csak egy csókot is nyomnék rá, rögtön hátrahanyatlana, ezért előbb rásimítok lapockájára, hogy megtarthassam, és csak utána kényeztetem csókkal az ujjaim vonalát követve állát, lefelé haladva a torkát, mellkasát. Igazam volt, meg kell tartanom, hogy ne verje be fejét a falba. Ryu a vállamba próbál kapaszkodni. Imádom a testét… minden apró kis izomcsoportot rajta, ami csak megrándul érintésem nyomán... imádom a hangját… ahogy nyögdécsel a gyönyör érzetétől... és imádom, hogy ilyen hatással lehetek rá… Látom Ryun, hogy nem sokáig bírja már… ezért enyhén ráharapok egyik mellbimbójára, és megszívom azt, ő pedig hangos kiáltással elélvez. Magjából mindkettőnkre jut bőven.
Ekkor hirtelen hangos kiáltást hallok.
- Hitakama-sama, mi történt?! - és kivágódik az ajtó. Az ostoba testőrivadék az… most aztán kikerekedett szemekkel néz ránk, én nem különbül ő rá. Ryu nagyon mérges… Teste még mindig remeg, így nem sok mindent tud mondani, de amit mond, azt annál dühösebben teszi.
- Tűnj el innen, Kenji… vagy kirúglak!!! - ordítja.
- Bo-bocsásson meg! - csukja be rögtön az ajtót. Na, most aztán úgy spurizik el ez a Kenji gyerek, mintha puskából lőtték volna ki. Visszafordulok Ryuhoz, aki még mindig lihegve szedi a levegőt.
- Folytathatjuk? - kérdezem kedvesen. Meg sem várom a válaszát, csak lágyan megcsókolom, ő pedig ajkaimat falva nyakam köré fonja karjait. Egy darabig így maradunk, beleveszve a másik által nyújtott gyönyörbe, majd érzem, hogy az én férfiasságom is eléggé vágyakozva meredezik a kéjtől, ezért leemelem Ryut a mosógép tetejéről, és befektetem a kádba. Gyorsan lekapkodom magamról a nadrágot és a bokszert, a dugót belehelyezem a lefolyóba, de nem a csapot nyitom meg, hanem a tusolófejet, hogy ránk zubogjon a víz. Jó melegre állítom a hőfokot, bemászom a kádba, majd Ryu fölé hajolok tenyeremen támaszkodva.

Ryu

A víz zubog ránk, és Joshua fölöttem támaszkodik. Ami az előbb történt az… ennyire hatással van rám? Ha csak rám néz, ha megérint… ááá… most én jövök! Fordítok helyzetünkön, majd egy mozdulattal a kád szélére ültetem, látom már ő is törődést igényel. Kemény farka most előttem meredezik, és én imádok vele játszani. Finoman veszem a számba, alig érintve, majd kezeim is rákulcsolódnak, szorosan. Szám mozdul, nyelvem ízlelgeti, Joshua pedig megmarkolja a kád szélét és alig érthetően nyögi ki…
- Ryu… had élvezzek… el! - Fejemet rányomja farkára, csípője előrelendül, én nagyot szívok a farkán, piercingem makkja tetejét ingerli, és Josh izmai görcsbe rándulnak, majd nyögve élvez a számba. De én többet akarok, őt magamba, kihúzom a kád dugóját, de a vizet nem zárom el. Gyöngéden csúsztatom a kádba, hogy feküdjön el, és már újra kényeztem kezemmel és a számmal is.
- Ryu… mit…?
- Azt akarom, hogy bennem légy! - felelem neki. Ha ő nem is, de vesszeje ugyan azt gondolja… nagy és kemény. Síkosítót nyomok rá, amit finoman kennek el rajta, majd életemben először kezdem én előkészíteni magam. Ujjaim körkörös mozdulattal kényeztetnek, szívem a torkomban dobog. Vajon Joshnak tetszik? Csillogó szemei elárulják a választ. Egy majd két ujjam tűnik el magamban, mikor Johua nem bírja tovább, értem nyúlna, de lefogom a kezeit. Megfordulok, és neki háttal lassan fogadom magamba. A pillanatnyi fájdalom után mozogni kezdek, hátamat pedig Joshua körmei szaggatják…

Joshua

Ryu saját magát kezdi el tágítani. Mondanám neki, hogy ne tegye, de egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem. Már két ujjával van magában… Istenem! Nyúlnék, hogy hagyja abba, de lefogja kezeimet, megfordul, és rám ereszkedik. Érzem a belőle áradó forróságot, és ez lebénít. Azután elkezd mozogni, bennem pedig száguldozik a gyönyör, miközben nem is vagyok másra képes, csak Ryu hátát karmolom. Így nem lesz jó… megint csak én…
Összeszedem minden önuralmamat, felülök, és szorosan átölelem Ryut, lefogva karjait, hogy ne tudjon mozogni.
- Lassabban… ígyh… nem tart sokáigh… - Lábammal visszaillesztem a dugót a helyére, közben pedig odébb tolva nedves tincseit, megcsókolom Ryut baloldalon, a füle mögött, majd a nyakára tapadok, és egy ponton elkezdem szívni, egyre erősebben. Ryu mind hangosabban és hangosabban sóhajtozik, ujjait karomra fonja, de nem engedem el, csak szívom tovább, és hátradőlök magammal húzva őt is, hogy rám feküdjön. Egyik kezemmel még mindig lefogom, hogy ne ficánkoljon, a másikkal pedig egyre lejjebb haladok selymes bőrén. Egyetlen ujjamat végighúzom férfiasságán felfelé, mire Ryu egész testében megremeg.
- Josh… kérlek…! - hallom halk könyörgését.
- Mondd nekem, hogy Joshu… szólíts így…! - Suttogom fülébe, majd visszatérek számmal ugyan arra a pontra, ahol eddig időztem, és újra szívni kezdem.
- Ahhh…. Jo… haaaah….. Joshu… haahhh… - Megkaptam, amit akartam, így nem húzom tovább szenvedését, és elkezdek benne mozogni, de csak finoman, miközben a kád is félig feltöltődik. Csodálatos érzés, ahogy a meleg víz végigfolyik testemen, és még jobban felforrósít... remélem, ő is élvezi...!

Ryu

Kezének érintése, csípője lökései tovább szítják a vérem forróságát! Már nem tudok figyelni semmire, csak a kéjt akarom, a gyönyört. Mozgásunk gyorsul, majd Joshua egy mély lökése után csípőjére szorít, és mindketten nagyot kiáltva élvezünk el. Hátammal mellkasára borulok, érzem, ahogy ő is kapkod a levegő után, teste pedig remeg az átéltektől.
- Szeretlek, Joshua! - hangom rekedt, nehezen térek magamhoz. Lassan megnyugszik ő is, majd gyengéden lemosdat, megtöröl, majd zuhanyozik, törölközik, és kivisz a konyhába.
- Egy kávé jól fog esni nekünk - mondja, és már teszi is fel.
- Ryu, elmondanád, hogy most mi lesz? Tudod, a vállalat, az egyetem, az éneklés… - kérdően néz rám.
- Az egyetemen úgy néz ki, magántanuló leszek, az éneklés marad, és a vállalatot pedig két kinevezett segítővel fogom vezetni. Azt már nem mondom el, hogy az egyik Yoshimi lesz, mert úgy látom, valamiért nem tetszik Joshuának.
- Velem… - kérdezné, de nem meri.
- Te velem leszel, és már nem érdekel, ki mit mond - válaszolom őszintén. - Őőőő, Joshua, a bár már az enyém. Szeretnéd, ha a tiéd lenne? Akarsz főnök lenni?

Joshua

- Hogy mi??? De hát hogyan... és mikor?
- Hááát... ma... amikor mérges voltam rád, megvettem, hogy tönkretegyem az egész kócerájt... De ne haragudj rám, kérlek!!!
- Szóval, ha én elmennék, akkor tönkre akarnál tenni?! - kérdezem ingerülten. Ezt nem hiszem el. Megborzolom hajamat, majd nyugodtabban folytatom tovább.
- Jó nekem úgy, ahogy vagyok... nem akarok főnök lenni... Amúgy sem értek az üzleti dolgokhoz, és engem már mindenki úgy ismer, mint „Joshua, a csapos”. Inkább add vissza a régi főnökömnek. Ő egy rendes ember, és hallottam, hogy amióta Akira családja megvette a bárt, rengeteg problémája lett. Na meg... nem akarok neked dolgozni.

Ryu

- …nem akarok neked dolgozni. - Pillanatok alatt méregbe gurulok, ez a mondata nagyon fájt. Fogom az este érkezett tulajdonjogi papírt és mérgesen csapom eléje az asztalra.
- Tessék, csinálj vele, amit akarsz, és valóban leromboltam volna, ha elhagysz. Semmit nem akartam volna, ami emlékeztet rád.
- Talán velem lakni sem akarsz? - Miért baj az, hogy főnököt akartam belőle csinálni?
- Kenji! – kiabálok ki. - Hozd el a bártól Joshua holmiját, és vidd oda, ahová szeretné! - Kitöltöm magamnak a kávét, és bevonulok a szobámba. Rengeteg dolgot át kell még néznem. A francba, Joshua, miért rontasz el mindent akaratlanul is?

Joshua

Most meg mi ütött már bele megint? Ezek a hirtelen jövő dührohamai egyre inkább kikészítenek. Bemegyek utána a szobába. Ryu egy fotelban üldögélve szürcsölgeti kávéját.
- Most meg mi bajod van? Mondtam én egy szóval is, hogy nem akarok veled élni? Szerinted mi másért jöttem volna ide vissza? Persze azon már ne is gondolkozzak, hogy a ruháim hogyan kerülnek a bárhoz, igaz? Az bánt, hogy nem leszek a pórázon húzogatható kiskutyád??? Nem akarok egy beosztott-felettes kapcsolatot! Talán baj? Így is épp elég komplikált már a kapcsolatunk. Ráadásul hogy a saját szeretőm tartson el, az már egy teljesen abszurd dolog. Teljesen alá akarod ásni az önbecsülésem? Azon meg ne lepődj meg, hogy kiakadtam, elvégre, ha igazán szeretnél, soha, ismétlem, SOHA, semmilyen helyzetben nem akarnál tönkretenni. Én csak a megszokott, normális életemet akarom élni veled... Az előbb még a fellegekben sétáltál velem, most meg újra a Pokol bugyraiba küldenél? És akkor még csodálkozol, hogy mennyiszer megingok az érzéseidet illetően... - Nem bírom tovább, és átmegyek a másik szobába. Ledőlök az ágyra, és csak nézek magam elé. Most nagyon megbántva érzem magam. Én csak őszinte vagyok vele, próbálok beszélgetni, mint mindenki más a szerelmével, ő meg... a szexen kívül nem is akar mást, csak egy ölebet... Már a sírás szélén állok... nagyon fájnak a durva szavai.

Ryu

Most jött el a pillanat, hogy véget vessek mindennek. Még ő mondja, hogy nem beszélek meg vele semmit, de minden szavam félreérti. Elegem van! Már nem csak a saját életemről kell gondoskodnom, hanem sok ezer emberéről is. Már nem akarok kiabálni, veszekedni, állandóan bocsánatot kérni. Felöltözöm, és már megint én vagyok, aki távozik a saját lakásából. De előtte még bemegyek hozzá.
- A bárt neked adtam volna, nem magamnak, önmagadnak dolgoztál volna. Mindig azt nézed, azt várod, hogy rosszat tegyek, rosszat mondjak, hogy belém köss. Ezt nem teszed többet velem! Nem tehetem már meg, hogy állandóan csak te járj a fejemben, és azon aggódjak, mikor borulsz ki valamiért. Túl sokat várnak most el tőlem, és nekem erre kell figyelnem! Döntsd el, mit akarsz, és majd hívj fel, ha már nem csak a rosszat látod bennem! Szeretlek, de ez így nem megy tovább! - Elhagyom a lakást, és már a jól ismert szálloda lesz a menedékem.

Nincs hozzászólás.