Mazochista érzelmek I. évad 27. fejezet

Ryu

Egész délután az járt a fejemben, hogy talán tényleg el kellene vennem, vagy ő engem, de… van olyan erős a kapcsolatunk, hogy belevágjunk? A szép napok után mindig van valami, ami elrontja a dolgokat! Ha házasok leszünk, akkor, olyankor mi a teendő? Hiszen ha most összeveszünk, akkor mindenki hazamegy a saját lakásába és kész! Ah, majd utánanézek.

Este kilenckor már otthon vagyok rettenetes fejfájással, és még Syma is zaklat a próbák, na meg a szerződés miatt! Holnapra ígérem, hogy ott leszek a próbán, de a szerződést előbb átolvasom az biztos! Valójában nem akarom aláírni, nem akarok elmenni! Gyorsan lezuhanyozom és fekszem is le, mert már ordítani tudnék, úgy fáj a fejem.

Joshua

Pontban tízkor már az ajtó előtt állok a taxira várva. Remélem, Myo nélkülem is boldogulni fog. Mondjuk voltak napok, amiket teljesen egymaga vitt végig, úgyhogy talán nem kellene aggódnom. Átszáguldva a fél városon, megérkezem a lakáshoz, és ahogy belépek, sötétség fogad. Ryu még nem érkezett volna meg?
- Megjöttem!
- Szia! - hallok egy erőtlen hangot a szoba felől. Tehát mégis itthon van. Bemegyek a szobába, és adok egy csókot kedvesemnek, aki az ágyban fekszik. Látom rajta, hogy valami nincs rendben.
- Mi a baj? Nem érzed jól magad?
- Csak egy kicsit fáj a fejem. - Előveszek egy kis fájdalomcsillapítót a szekrényből, és hozok egy pohár vizet.
- Tessék, ezt vedd be! Addig én elmegyek zuhanyozni, jó? - simogatom kedvesen az arcát.

Ryu

Egy totális csődtömeg vagyok, végre ő is itthon van időben, erre nekem fejfájásom van. Ezt nem hiszem el!
Megcsókol és érzem teste melegét, de ahogy nő bennem a vágy, úgy nő a fájdalom is. Képtelen leszek mellette aludni, de ha most átköltözöm éjszakára a másik szobába, akkor megint csak félreérti. El kell aludnom, amíg zuhanyozik, de esély sincs rá, már jön is vissza.
- Jobban vagy? - kérdezi. Ja, jól lennék, ha nem jönne ilyen közel hozzám… Nyúlna a fejemhez, de eltolom magamtól. Döbbenten és megsértődve néz rám, kénytelen vagyok kinyögni, miért nem engedem, hogy hozzám érjen.
- Ha hozzám érsz… jobban fáj…

Joshua

Jobban fáj neki? Hát... egy kicsit másképp képzeltem el ezt az estét...
- Ne hívjak orvost? - Nemlegesen megrázza a fejét.
- A-akkor majd... alszom a másik szobában. - Előkotrok egy takarót, majd átvonulok. Útközben felkarolom Lilit, hogy őt is magammal vigyem. Még így sem biztos, hogy el tudok majd aludni. Nem csak az a rossz, hogy egyedül leszek, hanem az is, hogy Ryunak fájdalmai vannak. Az ilyesmit nehezen viselem. Tudom, hogy túl sok ez a munka neki, de a legtöbb, amit tehetek érte, hogy készítek neki ebédet.
Lili édesen dorombol mellettem az ágyon, én pedig éberen simogatom, ezt a gyönyörű, kis fehér szőrpamacsot. Remélem, Ryu azért tud pihenni. Azután lépteket hallok lassan közeledni.
- Ryu?

Ryu

Csak nézem, ahogy önfeláldozóan megy át a másik szobába. Egyedül maradok, és ez jó a fejemnek, de nem jó a szívemnek. Hiányzik, nem itt szuszog, nem tudok hozzá bújni! Ez rosszabb, mint a fizikai fájdalom! Lassan szállok ki az ágyból, és tétován elindulok a másik szoba felé. Hallja lépteimet, mert kiszól.
- Ryu? - Szó nélkül fekszem melléje, és szorosan átölelem. Kezét fejemre rakom, hátha segít…
- Nem jó nélküled, Joshuuu, rosszabb… a szívemnek… - Beszívom friss illatát, és a nyaka hajlatába fúrom fejem.
- Csak ne mozdulj meg, kérlek!

Joshua

Mit is csinálhatnék, ha ilyeneket mond nekem? Ettől csak még jobban beleszeretek, már ha ez lehetséges egyáltalán. Azt mondta ne mozduljak meg, hát nem mozdulok. Csak hagyom, hogy úgy helyezkedjen el, ahogy neki a legkényelmesebb. Arcát nem is látom, ahogy nyakamhoz simul. Azt hiszem, most már aludhatok is, igaz? Lili baba is leugrott az ágyról.
Szóval... aludnék. De nem tudok. Ryu szuszogását hallgatom. Mikor lettem ennyire anyáskodó? Kedvesem még mocorog is álmában. Már félig rajtam fekszik, egyik lába az enyémek között pihen. Szorításán mit sem enged, és még nyöszörög is halkan a nyakamba. Na, ne már!!! Így esélyem sincs alvásra, ráadásul a vérem kezd az ölembe tódulni. A fenébe... túlságosan fojtogató itt az erotikus légkör! Ahh-ha-ha-haaaaa... a lába... ne-ne-ne-neee!!! Ne mozdulj meg, könyörgöm! Arrébb mászni nem tudok, felébreszteni meg nem akarom! Még a könnyem is kicsordul. Számba harapva, kínkeservesen várom a reggelt!

Ryu

Arra ébredek az éjszaka közepén, hogy félig Joshun fekszem, lábam lábai közt, teste forró, légzése szabálytalan, és szájába harapva nyitott szemmel néz a semmibe. Kicsit fészkelődöm aztán… lábam valami kemény dologba ütközik… Ahh… ez…
Kezem öntudatlanul vándorol rá, és ütemesen mozogni kezd, halk nyögéseitől már kemény vagyok én is. Ő persze észleli ezt, és már érzem is, ahogy ujjai elmerülnek testemben. Az elfojtott vágy felszínre tör bennem, és kezét eltolva magamtól, egy határozott mozdulattal fogadom magamba. A fájdalommal nem is törődve mozgok rajta, hajszolva a gyönyört, amíg le nem fogja csípőmet, és egy utolsó lökéssel mindkettőnket el nem éri a kielégülés. De ennyi nem elég, én még többet akarok! Nem engedem el, nem szállok le róla, nyelvem bejárja nyaka és mellkasa finom bőrét, mellbimbóit harapdálom, amíg újra kemény nem lesz bennem. Hirtelen fordít a helyzetünkön, most már ő van felül. Kezeimet a fejem fölé szorítja, egyre vadabbul löki még mélyebbre magát testemben, már nem fogja vissza magát, mint kezdetben.
Játszik velem, felhajszol a csúcs tetejére, de nem adja meg, ami kell, lelassít, majd újra kezdi…

Joshua

Ahogy kezével is hozzám ér, már tudom, hogy nem alszik. Nem bírom tovább visszafojtani nyögéseimet. Jól esik, ahogy kényeztet, így ujjaim bátorítása mellett, szabad kezet adok neki, viszont a második menetben egy elszabadult vadállat módjára teperem le. Persze azért vigyázok, hogy ne fájjon neki. Imádok játszani az érzékeivel. Hol gyorsítok, hol lassítok a tempón, hogy elhúzzam gyönyörérzetét. Azt akarom, hogy sokáig tartson, és minden egyes pillanatot megfelelően kiélvezhessünk. Kezeim fenekére siklanak, és megmarkolva félgömbjeit megemelem, hogy még jobban elmerülhessek forróságában. Egy lassabb résznél szájára hajolok, és megnyalom ajkait, mire heves csókkal válaszol. Amikor levegőért kapva elenged, ismét felgyorsítok. Aaah... már nem tudom sokáig folytatni... kedvesem férfiasságára simítok, a megfelelő pillanatban megnyomom a hegyét, és…
- Ryu...!

Ryu

- Ryu…! - A következő pillanatban, mint egy szikrázó tűzijáték, fénybe borul minden, izmaim megfeszülnek, majd a gyönyör eléri minden sejtemet. Zihálva kapaszkodom Joshu vállába, amíg kissé le nem csillapodunk. Annyira jó vele, mikor elveszti az eszét a szeretkezéstől, senki más nincs rám ilyen hatással. Percekkel később szeretnék kimenni zuhanyozni, de fáj minden tagom, erőtlenül hanyatlok vissza, és érzem, amint nedve folyik belőlem. Ez de kínos! A lepedő is olyan, arcom kezd pirulni, mire végre megérti, mi is a bajom. Otthagy egy időre, hallom megengedi a fürdővizet, majd visszajön értem, a karjaiba kap, majd betesz a kádba.
- Lecserélem a lepedőt – mondja, és én zavaromban egyre lejjebb süllyedek a kádban.

Joshua

A lepedőcsere gyorsan megvan, és már megyek is Ryuhoz a fürdőbe. Látom, ahogy pirulva néz maga elé. Most meg miért szégyelli magát? Az ilyesmi természetes, nem? Vagy azért viselkedik így, mert túl heves voltam? A lepedőt a szennyesbe dobom, majd belépek a kádba, és vele szemben leereszkedem. Megvárom, amíg szemeivel rám tekint.
- Mondd meg nyugodtan, ha túl durvának találtál.
- Jó volt így - mondja, miközben még mélyebbre süllyed a kádban, hogy éppen kilátszódjon az orra.
- Akkor azért vagy zavarban, mert lepedőt kellett cserélni? - Nem válaszol, de most már a szemembe se mer nézni.
- Semmi baj nincs ezzel - csusszanok közelebb hozzá. Megpuszilom a homlokát, majd mellé fészkelem magam, és megfogom a kezét.
- Elmúlt már a fejfájásod?

Ryu

Fejfájásom? Valóban, fájt a fejem!
- Igen, elmúlt - felelem neki még mindig vörösen. Egy darabig áztatjuk magunkat, majd végig mosdat és a kádból kivéve még meg is törölget. Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, és úgy is bújok hozzá. Pólót és alsógatyát is ad rám, így fektet be az ágyba, és fekszik mellém.
- Aludjunk, hamar itt a reggel! - vonja hasára fejemet, szemeit lehunyva. Nem akarom, hogy reggel legyen, nem akarok bemenni az irodába, itthon akarok maradni vele, talán így is teszek...

Joshua

És valóban, a reggel hamar eljött. Nem tudom, hogy mennyi lehet az idő, de Ryu megint nincs mellettem. Nem jók az ilyen ébredések... Kómásan kilépkedek a konyhába, és meglátom Ryut, amint éppen kávét főz.
- Még itt vagy? Ilyen korán van? - nézek az órára. Valóban, még csak hét óra. Álmosan megdörzsölöm szemeimet, majd egy csókra hajolok szerelmemhez.
- Ma is bemehetek hozzád? Megint főzök neked valamit. Tényleg! Ha vársz egy kicsit, reggelit is készítek... - döntöm fejemet vállára. Azt hiszem, még nem ébredtem fel teljesen.

Ryu

- Ma csak akkor megyek be, amikor te is mész dolgozni! – felelem, és az asztalhoz ültetem, elérakva egy csésze kávét.
- Miért? – kérdezi.
- Miért? Nem is örülsz neki? – Hát, azt hittem, nagyobb lesz a lelkesedése.- Ha nem akarod, akkor mindegy, nem számit! - Kissé csalódottan megyek öltözni, megint öltöny, de ez legalább egy jó fazon. Remek a szabása, baromi jól áll a fenekemen. Hanyagolom a fehér inget, fekete selyeminget választok királykék nyakkendővel. Hajamat egyetlen copfba gumizom a fejem tetején, Istenem, de jól nézek ki! Mehetek csábítani akárhová... Őő nem mehetek… Joshu… még egyszer nem csalom meg. Marad a munka. Mikor kimegyek, még mindig az asztalnál ül, és ahogy felnéz, szemei rám tapadnak.
- Ryu…

Joshua

Nehézkesen fogom fel, amit mond. Itt akar maradni?
- Miért? - kérdezem kíváncsian, de ez a félalvó állapot közömbössé teszi hangomat. Azt hiszem, Ryu ezen is képes volt besértődni. Hogy ne akarnám, hogy velem maradjon... de hát a munkáját sem hanyagolhatja el miattam, nemde? Amikor visszajön, megáll a szemem rajta.
- Ryu, jól nézel ki. - Nofene, ez már megint közömbösen hangzott. Párszor megpaskolom arcomat, hogy ébredjek már fel végre, és a kávémért nyúlok.
- Ennyi? - hallom a háttérből, majd Ryu felé fordulok.
- Csak ennyit mondasz?
- Sajnálom... még korán van, és az agyam lezsibbadt - mondom őszintén. - Tényleg jól áll neked. Amúgy is, te észre sem vetted, hogy tegnap mennyit dolgoztam itthon... ezek után örülj, hogy kimondtam... különben sem szokásom férfiakat dicsérgetni a kinézetük miatt...

Ryu

- Tényleg nem tűnt fel, hogy rend van! De ez még nem ok arra, hogy ezt mondja.
- Hát, ha te nem mondod ki, majd valaki más megteszi helyetted! – vágom be magam mögött az ajtót. A fene essen ebbe az emberbe! Dühöm megint az egeket veri, és ma valóban nem az iroda felé irányítom Kenjit. Symához megyek, aki örül, hogy végre beszélhetünk a banda dolgairól. Délben rendelünk egy pizzát, majd gyakorolni kezdünk.

Joshua

Hogy mit nem mondok ki? De hiszen most mondtam, hogy milyen jól néz ki, meg hogy jól áll neki! És mégis ki az a más? Mi baja van? Én sem lettem rá mérges, amiért szóra sem méltatta az egész délelőttös gürcölésemet! Pedig megtehettem volna, mert azért rosszul esett... Mindegy, így legalább megy, és intézi a dolgait. Én azt hiszem, visszafekszem még aludni egy kicsit, elvégre délután nagy lesz a hajtás. Furcsa, hogy ilyenkor nélküle is simán el tudok aludni... nem úgy, mint éjjel.
Lili ébreszt fel, ahogy hozzám dörgölőzik. Jaj, ne! Már egy óra! Sietnem kell, vagy elkések! Ennyire azért nem szoktam elaludni... mondjuk érthető, elég fárasztó éjszakám volt. Gyorsan felöltözöm, öntök magamba még egy kávét, adok enni a macskuszoknak, és már rohanok is.

Ryu

- Már késő este van, nekem meg semmi kedvem hazamenni! Syma egyre jobb és jobb dallamokat ír, a zenélést nem tudjuk abba abbahagyni csak hajnalba. Most már igazán fáradt vagyok! Taxit hívok és hazavitettem magam. Halkan megyek be a lakásba, nehogy Joshu felébredjen. Keresztbe fekszik az ágyon, én meg nem ébresztem fel, irány a vendégszoba, megágyazom, és álomra hajtom a fejem.

Joshua

Hazaérve kimerültebb nem is lehetnék. Az egyik egyetemistának szülinapja volt, és a fél évfolyamot meghívta a bárba. Kész tömegnyomor volt. Persze mindenki jól érezte magát, de én hullafáradtnak érzem magam. Ryu még nincs itthon. Vajon még dolgozik? Nem hiszem... akkor megint bulizni ment volna? Miért nem szól nekem soha? Vagy még mindig zsörtölődne a reggel miatt? Fel akarnám hívni, de miután fél óráig beszéltem anyukámmal, lefogyott a pénz a telefonomról. Nincs mit tenni, megvárom. A zuhany most valahogy nem élénkítő, hanem álmosító hatással van rám. Bedőlök az ágyba, és szinte azonnal elalszom. Csak reggel, illetve délelőtt ébredek fel. Ryu még mindig sehol. Mégis mit csinál? A konyhába menet meglátom a gyűrt lepedőt, ami a vendégszobai ágyon díszeleg. Tehát itt volt az éjjel. De miért nem szólt? Még egy cetlit sem hagyott. Most már mindig ez lesz? Már egy napja, hogy nem is láttam, és a széjjelséget leszámítva még életjelet sem adott magáról. Nagyon hiányozhatok neki...! Máskor bezzeg bújik, mint egy kismacska... meg szeretkezni... azt nagyon tud... másra viszont sosem számíthatok tőle. Milyen kapcsolat ez? Ha éppen nem szexelünk, már nem is láthatom? Remélem, nem akarja rendszeressé tenni az ilyen kiruccanásait! Nagyokat sóhajtozva ágyazok meg neki, majd úgy döntök, hogy készítek neki ebédet, és látogatásomat teszem a vállalatnál.

Ryu

Nem alszom valami túl jól nélküle így elég morcos a hangulatom a délelőtt folyamán. Mikor már nagyon elegem van, jön a felmentő sereg Yoshimi képében, aki egy nagy csésze kávéval közeledik felém.
- Azt hiszem, szükséged van rá – mondja vigyorogva.
- Eltaláltad!
- Aludni is kellene éjjel, nem csak… hmm... élvezeteket kergetni!
- Yoshimi, nagy marha vagy, de csak hogy tudd, nem egy szobában aludtunk, nem volt semmi élvezet!
- Nocsak, már külön alusztok? Gyorsan meguntad, Ryu! - teszi váratlanul kezét a derekamra Yoshimi, majd a következő pillanatban a titkárnőm hangját hallom - Most nem mehet be! - majd Joshu tűnik fel az ajtóban.

Joshua

Ma miso levest készítek húsos tésztával. Nincs az az ember, aki ellen tudna állni neki. Már nagyon szeretném Őt látni. Gondolom, megint nekem kell majd bocsánatot kérnem... pedig azt sem tudom igazán, hogy miért haragszik rám... Amikor felmegyek lifttel az irodájához, a titkárnő akadékoskodni kezd, hogy nem mehetek be. Nem azt mondta Ryu, hogy most már szabadon bejárhatok hozzá? Még csak nem is melegítőben jöttem, mint a múltkor. Nem érdekel ez az ostoba nőszemély, figyelembe se véve, mit mond, elmegyek előtte, és benyitok. Ami akkor a szemem elé tárul...
Az ételes csomag kiesik kezemből, és lesokkolódva állok az ajtóban. Akkor... ezért...
Megfordulok, és rohanó lépésben indulok a lift felé. Már megnyomom a gombot, amikor Ryu utánam szalad, és megragadja vállamat.
- Josh, félreérted!
- Nincs mit félreérteni! - lököm el kezét.
- Menj csak a drága kis Yoshimidhez, és ne gyere utánam! - üvöltöm teljes erőből. Alig tudom visszatartani könnyeimet. Belépek a felérkező liftbe, és egyenesen a bárba megyek. Kinyitok, de csak a pincérlány dolgozik. A pult mögött ülök egy széken összeroskadva. Négykor megérkezik Myo, és amikor meglátom, nem bírom tovább. Sírva borulok rá, szorosan átölelve őt.
- Nem kellek neki! - zokogom erős karjai közt.

Ryu

Hiába megyek utána elmagyarázni a dolgokat, nem hallgat meg. Letörten megyek vissza az irodámba, ahol Yoshimi döbbenten néz rám.
- Félreértette? Megbeszélted vele?
- Nem volt kíváncsi rá! - felelem neki halkan, és az ablakhoz lépek. Itt állok egy egész nagyhatalom élén, és magányosabb vagyok, mint valaha. Kár lenne utána menni, nem hallgatna rám. Tudom, mit érezhetett, mikor meglátott minket. Azt amit én éreztem, amikor vagy Myóval, vagy Hisashival láttam.
- Ryu, beszéljek vele?
- Nem, nem kell, úgysem ment ez nekünk! - válaszolom csendesen. Nem csodálom, hogy nem bízik bennem, én sem tenném a helyében, és hiába is mondjuk, hogy bízunk egymásban, ez nem igaz. - Miután kimegy, csak ülök egészen estig, minden gondolat nélkül, majd Kenjit elküldöm egy váltás ruháért a lakásomhoz. Nincs erőm hazamenni tudván, valószínű, hogy Joshua nincs otthon. Arra a gondolatra, hogy most vigasztaltatja magát Myóval, vagy a másik szerelmes kandúrral, elfacsarodik a szívem.

Joshua

Myo kedves, mint mindig. Sikerül megvigasztalnia, mint mindig.
- Sajnálom, hogy megint így kellett látnod!
- Ugyan, Joshua! Tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz, ha történik valami.
- Köszönöm - szipogom erőtlenül. Megvárom egészen a zárás idejét. Félek Ryu szavaitól... hogy elküldene... hogy azt mondaná, többé nincs szüksége rám... hogy már nem szeret... De a legjobban mégis attól félek, hogy nem lesz otthon, amikor hazamegyek. Myóval utoljára lépünk ki az ajtón.
- Ha nem akarsz hazamenni, nálam is alhatsz - ajánlja fel.
- Köszönöm, de... inkább hazamegyek.
Ahogy akarod. - Látom rajta, hogy legszívesebben megsimogatná arcomat, de nem teszi. Olyan jó szíve van. Elköszönünk egymástól, majd lassan hazabattyogok. Otthon nem találok semmit. Ettől rettegtem. Hát tényleg nem kellek neki... pedig én minden tőlem telhetőt megtettem... Mégis hol rontottam el...? A szívem... majd meghasad bánatában.
Hiába bújok ágyba, nem tudok elaludni. Csak várok, hátha visszajön... hátha... Még egy hazugságot is elfogadnék tőle, csak ne hagyjon el! De erre már nem sok esély maradt...

Ryu

Az irodában töltött éjszaka nem tesz jót a hangulatomnak, ez látszik is rajtam, mert ma mindenki menekül előlem. Remek! Legalább senkit sem kell látnom. Mi a fenét csináljak? Meg se akart hallgatni, és semmit sem tudok róla. Vajon hol töltötte az éjszakát? Szemeim előtt játszódnak le a gondolataim, ahogy Myo és Hisashi ölelik Joshut!
A kurva életbe! – kiáltok fel pont akkor, mikor a délután folyamán Yoshimi lép be az ajtón.
- Látom még mindig nem beszéltek egymással!
- Eltaláltad! – közlöm vele, és hogy ne is kérdezzen többet, a munkára terelem a szót. Többször rám szól, hogy legalább néha figyeljek arra, amit mond, de a végén fogja magát és otthagy! A mai napom se ér semmit. Erőt veszek magamon, szólok a titkárnőmnek, hogy keresse meg Yoshimit, és hívja vissza, dolgoznom kell, ha bele döglök is. Néhány perc múlva közli, hogy Yoshimi elhagyta az épületet, és a telefonját sem veszi fel.

Joshua

Egy percet sem aludtam. Nincs kedvem bemenni dolgozni, de muszáj lesz. Ha legalább Myo nincs velem, teljesen elveszettnek érzem magam. Ryu egész nap nem keres. Így lesz még egyáltalán értelme visszamenni abba a lakásba? Már fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Még a telefonomra sem tettem pénzt... egyszerűen minden kimegy a fejemből. Myo nagyon segítőkész, már kettőre bejött a bárba, és amikor látta, milyen szerencsétlen vagyok, átvette tőlem a munkát. Most is csak ülök azon a széken, amin tegnap is, és bágyadt szemekkel nézem, ahogy barátom kiszolgálja az embereket.
- Tessék, ezt idd meg! - nyújt felém egy pohár üdítőt.
- Köszönöm. - Azután hirtelen meglátom az ajtónál Yoshimit. Még van pofája idejönni?! Myo is észreveszi, és még szólnom se kell neki, rögtön elküldi a fenébe. Teljes szívemből gyűlölöm azt a fickót! Ryut viszont nem tudom... Hacsak rágondolok, hogy miket művelhettek együtt, elfog a hányinger. Pont, mint akkor, amikor először láttam őket együtt. De akkor Ryu még nem akart vele lenni... ennyire rám unt volna? Vagy haragból teszi, amit tesz? Nem értem... Vajon ma sem fog hazamenni? És én...? Hová menjek? Megint gyötrődjek egyedül abban a lakásban?

Ryu

Már éppen indulnék, hogy végül is ma éjszaka hazamenjek, mikor beállít Yoshimi lógó orral. Kérdésemre, hogy mi baja van, elmeséli, hogy beszélni akart Joshuval, de Myo nem engedte, meg elküldte. Szóval így állunk. A könnyek csorognak az arcomon és zokogva tárcsázom Joshu számát, de nem azért, hogy valamiért is bocsánatot kérjek.
- Ryu? - hallom a hangját.
- Amíg nem fizeted ki a bárt, nincs jogod hozzá, hogy elküldjétek a barátaimat! – üvöltöm sírva a telefonba.
- Veled akart beszélni, hogy elmondja semmi nincs köztünk! - A telefon lecsapása után kirohanok, és az első bárban jól leiszom magam…… aztán már csak azt hallom, hogy a rendőrségi fogda rácsait csapják be mögöttem…

Joshua

Félve veszem fel a telefont, Ryu pedig sírva kiabál velem, majd lerakja, mielőtt bármi is eljutna a tudatomig. Azt mondja, nincs köztük semmi? Ez valahol jó nekem, de Yoshimi részéről ez biztos, hogy nem csak barátság. Láttam, milyen kéjenc pofát vágott, amikor benyitottam az irodába. Ahogy Ryu derekára tette a kezét... még a gondolatától is kiráz a hideg. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy csak Ryu teste kellene annak a rohadéknak! Hogy képes Ryu még az ő pártját fogni, kiállni mellette, és a barátjának nevezni? Ha meg bármit is akar még tőlem, miért nem jött haza tegnap, és miért nem szólt azelőtt, hogy elmegy... tudom is én, hová? Dühömben levágom a telefont a földre, ami így ripityára törik széjjel. Elegem van ebből az egészből! Már megint komolyan engem akar hibáztatni?! Én ezt már nem bírom elviselni! Dühkitörésemet látva, Myo óvatosan megfogja a kezemet, nehogy kárt tegyek még valamiben, valakiben, vagy saját magamban. Felvezet a pihenőszobába, bezárja a bárt, majd egy újabb pohár üdítővel a kezében tér vissza. Myónak is elmondom, hogy Ryu miket ordított a telefonba, ő pedig csendben végighallgat.
- Mondd meg nekem őszintén! Én vagyok a bűnös? Az én hibámból történt ez? Vétettem? Magamat kellene okolnom... megint?!
- Nem. - Csupán ennyit mond, de szemeiben látom a megértést, és ennyi elég. Most semmi másra nem vágyom, csak pihenésre...

Ryu

Csak gubbasztok magamban, és figyelem a többieket. Vannak itt kurvák, tolvajok, részegek…
Hogy kerülök ide? És miért? Mi a fene történt? Ahogy végignézek magamon, ruhám megtépve, kezem véres, az arcom baromira fáj a bal oldalán. Hirtelen beugrik pár kép az éjszakából… verekedtem… valami jó fajta bárban… Na már csak ez hiányzott nekem!
Hál’ Istennek megjelenik Yoshimi, akinek névjegyét megtalálták a tárcámban, még jó hogy rá van írva hogy ügyvéd, és óvadék ellenében alig fél óra alatt kivisz a rács mögül. Az első dolga, hogy bevisz a kórházba, ahol megröntgenezik az arcomat, nincs-e törés valahol, majd hazavisz a lakásomra. Első utam a fürdőbe vezet, ahol vigyázva, nehogy még több fájdalmat okozzak magamnak, lemosom a vért arcomról, majd Yoshimire ügyet sem vetve megyek a szobámba és fekszek le. Aludni akarok, nem gondolni semmire és senkire!

Joshua

Pár óráig, csak fekszem az ágyon, és próbálom összeszedni a gondolataimat. Myo végig ott marad mellettem. Jól esik a csend és a nyugalom, de közben hiányzik Ryu társasága. Azután hirtelen felülök.
- Én most... hazamegyek.
- Azt reméled, hogy ott lesz?
- Én már nem tudom, mit remélhetek... de akkor is el kell mennem. Amíg azt nem mondja, hogy már nem szeret, hogy gyűlöl, és csak a terhére vagyok... én kitartok mellette.
Hazasétálok a sötét éjszakában, majd amikor kinyitom a lakás ajtaját, meglátom Yoshimit Ryu szobájánál állni, a falnak támaszkodva. Cseppet sem szépen nézek rá. Ezek szerint Ryu is itthon van. Látom, ahogy Yoshimi halkan odaszól Ryunak, hogy itt vagyok.
- Nem akarom látni! - hallom Ryu hangját. Egy pillanatra a vér is megalvad bennem, de azután meglátom annak az álnok kígyónak a vigyorát. Megdermedt vérem azonnal elkezd száguldani testemben, és dühösen indulok meg Yoshimi felé. Bár jóval magasabb nálam, megrémül tekintetemtől, és még védekezni sem tud, mikor megragadom gallérját.
- Takarodj innen te féreg, vagy nem állok jót magamért! - mondom a szemébe, majd ellököm, és a szobába megyek. Ryu, aki eddig háttal feküdt nekem, szavaim hallatán mérgesen fordul felém. Már kiabál is...
- Mégis milyen jogon...?! Ne gyere közelebb! Menj el innen! - üvölti, miközben ágyához lépek, és megfogva kezeit felmászom mellé. Látva liluló arcát máris elfog az aggodalom, de most nem ez a legfontosabb.
- Ne érj hozzám! - Fölé térdelve leszorítom csuklóit feje fölött, és akárhogy kapálózik, nem engedem el.
- Ha szeretsz, látni akarsz! Ha szeretsz, velem akarsz lenni! Ha szeretsz, azt akarod, hogy megérintselek! Talán nem ez a természetes?! - ordítom vissza neki, majd teljesen elhalkulva folytatom…
- Én szeretlek…

Ryu

Halk hangjától kissé magamhoz térek!
- Én is szeretlek, szeretem, ha hozzám érsz, de most engedj el! Fáj mindenem! - Végignéz szakadt ruhámon, bezúzott arcomon, melyen finoman simít végig. Dühét az aggódás váltja fel. Elenged, mellém ül.
- Mit csináltál vele? - fordul Yoshimihez, aki védekezően magyarázza.
- Én semmit, már így láttam meg a rendőrségnél.
- Ryu, mit csináltál már megint? Mi a fenéért voltál a rendőrségen? - néz rám kérdően.
- Én lennék a legboldogabb ha tudnám… de csak képek vannak, valami verekedésről… - csukom be szemem és próbálok emlékezni. - Nem megy, nem tudok többet, a fogda az amire igazán emlékszem! Aztán Yoshimi jött értem. Őt hívták fel. – Na, erről eszembe jut még valami.
- Yoshimi, mikor lesz a tárgyalás?
- Pontosan egy hónap múlva, de elintézem, hogy ne kelljen megjelenned - vigyorog rám, és látom, Joshua mindjárt szétszedi.
- Na, akkor most te már mehetsz is! – terelgeti az ajtó felé, ahonnan ő még visszanéz Joshu válla felett.
- Holnap ne gyere be, megijed tőled mindenki! - és távozik.
- Gyere, lemosdatlak! – szól Joshu, és a fürdőbe vezet. Az alkohol még bennem van, így kissé imbolyogva követem.

Joshua

Ryu alig tud menni, és csak úgy árad belőle az alkohol szaga. Már megint leitta magát? Megengedem a vizet, és jó melegre állítom.
- Be tudsz szállni a kádba, vagy betegyelek? - kérdezem. Nem válaszol, csak vállamra hajtja fejét. Lesegítem róla bokszerét és pólóját, majd felemelve őt, beültetem a kádba. Gyorsan magamat is megfosztom a ruháktól, majd bemászom mögé. Egy szivaccsal gyengéden törölgetni kezdem hátát. A teste tele van kék, zöld foltokkal.
- A helyedben nem bíznék Yoshimiben! Lehet, hogy jó ügyvéd, de tőled nem csak barátságot akar, látom rajta. Hogy a testedre, vagy a pénzedre pályázik, nem tudom, de nem jó szándék vezérli, ebben biztos vagyok. - Csodálom, hogy Ryu csendben van. Azt hittem ezért is letépi majd a fejemet. Nagyot sóhajtva hátához nyomom homlokomat, és átölelem őt.
- Hiányoztál!

Ryu

Nem mondok semmit, mert igaza van. Én is tudom, Yoshiminek én kellek! Nem a pénzem, az neki is van, neki csak a testem kell, a lelkem talán nem is. De nekem ő nem. Talán ha Joshu nem lenne… meggondolnám, bár van benne valami riasztó, valami félelmetes. Néha mikor rám néz, rossz érzésem van, de mindig megvéd, ha baj van, és én hálás vagyok neki. De Joshu ezt nem érti.
- Te sem hallgattál rám, mikor szóltam Hisashi nem a barátod akar lenni – válaszolom csendesen. Megmosakodom, és vigyázva szállok ki a kádból. Pólót, alsógatyát veszek fel, és már hajtom is magamra a takarót. Testem reszket, mégis verejtékezik… belázasodom? Mire Joshua lefürdik és bejön, én már lázasan hánykolódom az ágyon…

Joshua

Hogy én sem hallgattam rá? Talán így volt. De a végén Hisashi mégiscsak a barátom maradt... bár lehet, hogy azóta meggyűlölt... Azóta... nem is hallottam felőle... Gondolataimba feledkezve megfürdök én is, majd amikor bemegyek a szobába, látom, hogy Ryuról patakokban folyik le a víz.
- Nem érzed jól magad? - szaladok oda hozzá. A homloka tűzforró. Gyorsan... lázcsillapító kell! Kiszaladok, majd a pirulával és egy pohár vízzel vissza. Leteszem őket az éjjeli szekrényre, és Ryu mellé ülök. Nagyon rosszul néz ki... mintha fájdalmai lennének... és ahogy remeg... ez pont olyan, mint...
- Ryu! - fogom kezeim közé arcát.
- Rohamod van? - kérdezem aggódva, ő pedig csuklóimért nyúl. A válasz talán egyértelmű, de miért pont most? Hiszen már olyan régen volt neki utoljára!

Ryu

Nincs erőm válaszolni, csak a csuklójánál fogom meg. Roham? Régen volt már.
De ez nem az… ez más… ez olyan, mint mikor leszokás után újra a szerhez nyúlsz és
tested nincs felkészülve rá. Hát ilyen is volt már. Görcsösen szorítom a takarót magamhoz, de hiába, Joshu mellém bújik, magához szorít, fejét nyakamba fúrja. Ahogy a levegőt veszi, lélegzete csikál, így lassan ez az érzés veszi át a vezetést, és reszketésem csillapodik. Mikor gondolkodni tudok, érdekelne, mikor is szedtem én be valamit? Miért nem emlékszem?
Joshu elenged, óvatosan ültet fel és adja a számba a lázcsillapítót. Alig bírom lenyelni…
Visszahanyatlom, és már alszom is, aztán kelteget, megint gyógyszer, de már a köhögés is szaggatja a testem… Tényleg meg is fáztam? Torkom fáj, nehezen veszem a levegőt… bekrepálok egy megfázástól?

Joshua

Egyre csak azon jár az eszem, hogy ugye véletlenül sem vett be semmit, amíg én nem voltam vele? Nagyon nincs jól, már köhög is, és ahányszor csak levegőt vesz, mintha a tüdeje hörögne.
- Ryu, kihívom az orvost! Ő majd megvizsgál! - Már komolyan olyan marhaságok is az eszembe jutnak, hogy egy ütéstől belső vérzése is lehet, de ezt igyekszem elhessegetni a fejemből. A doki azt mondja, mindjárt itt lesz, és valóban, tíz perc alatt ideér. Ahogy meglátja Ryut, rögtön felém fordul.
- Te csináltad ezt vele?! - kérdezi dühösen.
- Nem! Én nem voltam vele, nem tudom pontosan mi történt. - Ezt hallva, elkezdi Ryut vizsgálni, én meg igyekszem felvilágosítani a történtekről.
- Azt mondta, verekedett, és le is itta magát. Most meg mintha valamiféle roham jött volna rá. Láza van, és köhög is. Kérem, segítsen rajta!

Ryu

Ez az, amit utálok! Jön a doki és már döfi is a tűt belém! Bár látni csak homályosan látom őket, de hallom, hogy veszekednek.
- A leszokás alatt halálos is lehet, ha újra bevesz valamit, de ezt neki is tudnia kell!
- Nem vettem be semmit - nyögöm ki - legalábbis nem tudok róla. Bár sok mindenre nem emlékszem, valahol ittam, verekedtem, ennyi.
- Ráadásul jól meg is fáztál, mit gondolsz, mennyit bír még a szervezeted elviselni? - kérdezi a doki, de én már megint alvásba ájulok, bár még érzem egy újabb szúrás fájdalmát. Ha így folytatja, tele lesz a seggem szúrásnyomokkal…

Joshua

A doki meghagyja, hogy Ryu három napig nem hagyja el a házat, és ne erőltesse meg magát. Azután a kezembe nyom egy rakat receptet, és elmegy. Már hívom is Kenjit, Ryu telefonjáról, hogy váltsa ki a gyógyszereket, majd, amikor elmegy a gyógyszertárba, Ryu mellé bújok. Miért nem vigyáz jobban magára? Olyan sérülékeny... testileg és lelkileg is... Csak nézegetem lilában úszó arcát, és közben cirógatom selymes bőrét. Most három napig vigyázni fogok rá. El nem mozdulok mellőle, az biztos. Majd szólok Myónak, hogy egyedül lesz, és megkérem Kenjit, hogy segítsen. Így nem lesz semmi gond. Örülök, hogy hazajöttem! Amikor Kenji visszaér a gyógyszerekkel, csak intek neki, hogy tegye le őket, majd halkan megbeszélem vele a dolgokat. Ez után a vendégszobába küldöm, hogy ő is pihenhessen.

Ryu

Mikor felébredek, világos nappal van. A fenébe, elaludtam, el fogok késni.
Nagy lendülettel kelnék fel, de alig bírok megmozdulni. Mi a…? Sikeresen felébresztem Joshuát is.
- Felébredtél? Jobban Vagy?
- Igen – mondanám, de csak valami rekedt kárálás hagyja el a torkomat. A’szem be vagyok rekedve!
- Itt volt a doki. Három napig itthon kell maradnod, és pihenned kell - mondja édesen, és nekem rögtön égnek áll a hajam.
- Egy frászt! – nyekergem, és újra megpróbálok felállni, de csak a felülés sikerül, és máris szédülök. Joshu elmondja, hogy mi van, mert a dokira sem emlékszem! Ja, meg hogy ő is itt marad velem. Na, már csak ez hiányzott, hogy egész nap körülöttem ugráljon.
- Húzzál dolgozni, elleszek egyedül is! – és felveszem a telefont, ami már percek óta csörög.
- Syma? - hangom rekedtsége engem is meggyőzz arról, tényleg beteg vagyok.
- Ryu, te vagy az? MI a bánat van a hangoddal? - Joshua lazán elveszi tőlem a telefont, elmagyarázza, hogy ha még énekelni akarnak hallani, akkor most békén hagynak. Most komolyan? Ő nem az anyám, és nem a feleségem, mégis mit képzel? Duzzogva vonulok a szobámba és fekszem vissza, csak egyszer legyek jól, leüvöltöm a fejét, az biztos.

Joshua

Nagyon helyes! Menjen csak vissza az ágyba! Nem fogom neki megengedni, hogy saját magát rombolva ide-oda tébláboljon. Most, hogy így berekedt, fokozottan figyelni kell a hangjára. Addig nem énekelhet, amíg teljesen meg nem gyógyul. Olvastam valamelyik hírességről régebben, hogy betegen is erőltette a hangszalagjait, a vége pedig az lett, hogy örökre le kellett mondania az éneklésről. Szerencsére Syma is rögtön megértette a helyzetet, és azt mondta, hogy ha bármire szükségünk lenne, csak szóljak neki. Közben Kenji is felébredt, így elküldöm, hogy vegyen ezt azt az ebédhez. Kimegyek a konyhába, készítek reggelit, kávét, és a gyógyszerekkel együtt beviszem őket Ryunak.
- Nem vagyok éhes - mondja morcosan, ahogy meglátja kezemben a tálcát.
- Éhgyomorra nem veheted be a gyógyszereidet, és egyébként is reggelizned kell, akár van étvágyad, akár nincs. - Lassan felültetem, és a párnákat is úgy igazítom, hogy nekidőlhessen. Elé teszem az ételt, majd mellé ülök, és megmutatom neki a gyógyszereket.
- Ebből a nagyból reggel és este kell bevenned egyet-egyet, hét napig. A kisebbik étvágyjavító, és sok vitamin is van benne. Azt is ugyan úgy kell szedni, mint a másikat. Köptetőt napi háromszor kaphatsz. Van még orrspray is, ha bedugulna az orrod, de azt is maximum háromszor lehet használni egy nap. Ezenkívül az orvos kiírt még lázcsillapítót is, de az csak akkor kell, ha felmegy a lázad, úgyhogy hoztam a lázmérőt - nyújtom felé, a kis mütyűrt, mire ő durcásan néz rám.
- Nem kellene ennyire körülöttem legyeskedned - mondja rekedtesen. Erre leteszem kezemet magam mellé. Hogy mondhat ilyet?
- Nem örülsz, hogy együtt lehetünk egy kicsit? - kérdezem szomorúan, megszorítva a takarót. Na igen... ha belegondolok tegnap is én jöttem haza, ő nem is keresett, csak akkor, amikor üvöltözni akart velem... Azelőtt is én mentem be a céghez... ő egyszer sem hiányolt... és ma is azt mondta, hogy húzzak el……

Ryu

Amikor ilyen szomorúan mond valamit, tudom, hogy fáradt, és elege van belőlem. Pedig igazából nem akarom, hogy elmenjen, jó, hogy gondoskodik rólam.
- Joshu – fogom meg a takarót szorító karját.
- Köszönöm, hogy itt vagy – de ezzel ki is merül a beszélgetésre szánt energiám, torkom fájdalmasan lüktet. Joshu beveteti velem azt a sok gyógyszert, na, már ettől is tele a gyomrom enni már nem nagyon tudok, marad a tea.
Kiviszi a tálcát, aztán visszajön, lefekszik mellém és csak néz. Kezdek zavarban lenni…
- Nagyon szép vagy, csak a hajad… - Témánál vagyunk, tudom, nem tetszik neki, de én imádom, hogy hosszú. Ha nem is tetszik neki, azért közelebb bújik hozzám, és ujjait a hajamba mélyeszti. Szeretem, mikor ezt csinálja. Megnyugszom! Álomba merülök… hogy arra ébredjek fel, valakik veszekednek a konyhában.
Az egyik biztosan Joshu, de ki a másik?

Nincs hozzászólás.