Mazochista érzelmek I. évad 23. fejezet

Ryu

Az esti koncertre már kellő hangulatban érkezem. A fiúk látják, hogy valami nincs rendjén, de csak Syma az, aki megmeri kérdezni…
- Ryu, valami baj van? Joshu... - Nem tudja végig mondani, mert betapasztom a száját.
- Nincs olyan, hogy Joshua! Már nincs, vége! Ennyi jutott, Syma! - Hangom remeg, és ő rájön, komolyan mondtam.
- Tudunk segíteni?
- Nem, csak ne kérdezzetek róla, ennyi! És most gyerünk a színpadra! - Koncert soha nem sikerült még ilyen jól, minél jobban fáj a szívem, annál jobban éneklek. Jönnek a zúzósabbnál zúzósabb számok, aztán a Vanilla Symával előadva, frenetikusan festek mellette az új hajammal, majd jön egy régi szám, nekem most aktuális.

(Dal: Mex – Vár még ránk)

Ahogy éneklem... döbbent csend, majd ováció, nagy kiabálás... Aztán egy hang a tömegből…
- Ryu újra szabad! - Igen, az vagyok, szabad és senkié, vagy mindenkié?! Olyan mindegy, már nem számít. Aztán egy újabb kiabálás…
- Igaz, hogy a managerük aláírt egy szerződést külföldre? - Symára nézek, aki zavartan elfordul... Istenem, nem látom Joshuát!!! Ha nem is velem van, de legalább néha megleshetem, de ha külföldre megyünk…!
Az est további része homály, pia, pia, pia...

Joshua

Napközben bemegyünk Hisashival a bárba. Bemutatom neki Myót, aki csak pislogva nézi, hogy milyen barátom van, és persze nagyon megörül, hogy újra látok.
Tervünk részeként elkezdjük átrendezni a bárt. Hosszas munkálatokba fogunk. Olyan, mintha Hisashinak különleges képessége lenne. Ha vele vagyok, a fájdalmam elszáll. Nélküle nem is tudom, mihez kezdenék most! Csak estére végzünk, és bár közben jól szórakozunk, eléggé kimerülünk. Felvezetem Hisashit a pihenőszobába, ahol az ágy szélén ülünk egy darabig csendbe burkolózva.
- Na, ha ezek után nem kapod őt vissza, csak magára vethet! - mondja.
- Talán… el kellene halasztanunk ezt a dolgot egy kicsit.
- Miért?
- Mert elbizonytalanodtam…
- Szerintem ezzel igazán nagy sikered lesz nála.
- Nem is az, csak… kezdem úgy érezni, hogy már nem csak barátként gondolok rád... Ez nem helyes, és… így nem tudok elé állni. Hisashi… szerinted lehet egyszerre két emberbe szerelmes valaki? - nézek a szemébe.
- A világon minden lehetséges, viszont nem hiszem, hogy engem úgy szeretnél, mint őt. Bevallom neked, én sem vagyok közömbös irántad, bár ezt már eddig is sejthetted. Egy nő társaságát sem tudtam még úgy élvezni, mint a tiédet, de már hozzászoktam, hogy a barátom vagy, és elfogadtam ezt.
- Én már nem tudom, mit érzek.
- Lenne egy módja, hogy kiderítsd - fogja meg kezemet.
- Feküdj le velem mindenféle tét nélkül… amíg még nem köt a kapcsolat hűségre.
- Hogy tehetném ezt? Én Ryut szeretem…! - gurul le egy könnycsepp arcomon - …és… mi van, ha utána már nem lennék képes barátként gondolni rád?
- Innen fogod megtudni, hogy mit érzel valójában. Ha pedig Ryu képes volt barátjának tekinteni egy idegent, te miért ne lennél képes ugyanerre velem? - Hirtelen az ölembe pattan, és velem szemben ülve letörli könnyemet.
- Segítek neked, Josh… - hajol közel hozzám, mélyen a szemembe nézve.
- Elcsábítalak, úgy, ahogy más még nem… neked pedig csak annyit kell tenned, hogy egy kis ideig szeretsz engem… utána… minden rendbe fog jönni… minden… Szeress… Joshua…! – Átkarolja nyakam, és lágyan megcsókol. Ajkai akár a reggeli harmat…
- Szeress… Josh!
- Hisashi…

Napsárga szemeinek… szalmaszőke hajának… gyönyörű arcának… csodálatos testének… hívogató hangjának… cseresznyevirág illatának… nem tudtam ellenállni……

Fáradtan fekszünk egymás mellett. Egyik karomat átvetve rajta hasalok az ágyon, majd felé fordulok.
- Köszönöm, Hisashi! …Sosem fogom elfelejteni ezt az éjszakát… nálad jobb barátot sohasem találnék ebben az életben.
- Na, látod! Mondtam, hogy képes leszel dönteni - mosolyog rám. - Nekem is ugyan olyan maradtál, mint régen - simít el pár tincset arcomból.
- Holnap… mindent rendbe teszek.
- Én pedig segíteni fogok neked. - Így ér minket az álom… minket… barátokat…

Ryu

Reggel fájó fejjel ébredek fel. Már megint sokat ittam! A lakás, ahogy nézem romokban… Anyám, az egész banda nálam aludt? Syma…? Mit keres ő az ágyamban? És én miért a padlón aludtam? Mi a fene történt itt? Kávé! Kávé kell most nekem…
Lassan csoszogok ki a konyhába, ahol a tivornya romjain közelítem meg a kávéfőzőt. Még kifő, elgondolkodom, hogy mi történhetett, aztán a csendet a csengő hangja töri meg. Az ajtóban Yoshimi áll, és döbbenten mered rám.
- Te meg hogy nézel ki?
- Talán nem tetszik az új külsőm? - kérdezek vissza, majd a konyhába vezetem.
- Miért jöttél?
- Van valami, amit meg kéne beszélnünk! - Ha a céggel kapcsolatos most inkább ne - válaszolom neki.
- Veled és Joshuával kapcsolatos!
- Na, akkor már felejtsd is el, mert már nem vagyunk együtt! - Csodálkozva néz rám, na igen, ő le van maradva a történésekben.
- Na, nyögd ki, miért vagy itt! - A kezembe nyom egy levelet, amin apám írását látom. Figyelmesen olvasom, és ahogy haladok egyre sápadtabb leszek.
- Ez most vicc, ugye? Ezt nem gondolta komolyan, ugye??? - kérdezem remegő hangon.
- Nem - feleli -, nem vicc, csak nem tudta neked elmondani… - Nézem, hogy írt-e valami dátumot rá… a levelet 2 évvel ezelőtt írta!
- Tud még valaki erről a dologról? - kérdezem.
- Anyukád! - A következő percekben gyorsan öltözöm, és Kenjit ébresztve anyámhoz vitetem magam.

Joshua

Az ébredésem Hisashi mellett egyáltalán nem rossz. Jó, hogy nem vagyok egyedül. Szépen felkeltem őt is, majd felöltözünk, és álmosan lebattyogunk az emeletről. Myo lent vár minket, és nem nézi valami jó szemmel, ahogy Hisashi sétál mögöttem, de nem érdekel a véleménye.
Egy közeli boltban veszünk ezt-azt, és megreggelizünk. Furcsa mód, annak ellenére, hogy lefeküdtünk, tényleg semmi sem változott meg a kapcsolatunkban, és ez jó érzéssel tölt el. Napközben el vagyunk havazva… ma sok a vendég. Már majdnem elszoktam a mindennapos hajrától. Ryu sokszor eszembe jut, és ahogy közeledik az este, egyre jobban izgulok. Amikor már a gyomromban is érzem a gombócot növekedni, félrehívom Hisashit.
- Figyelj csak, nekem ez nem fog menni. Én nem tudok fellépni ennyi ember előtt!
- Ne izgulj ennyire! A hangod megvan hozzá… eleget hallottam már ezelőtt, és tegnap is gyakoroltál.
- Tudom, de akkor is… te lépj csak fel nyugodtan, biztosan nagy sikered lesz, de nekem inkább személyesen kellene megkeresnem Ryut! Be kell számolnom neki arról, ami közöttünk történt, és azt itt nem lehet.
- Akkor mit fogsz csinálni?
- Elmegyek hozzá… még ma.

Ryu

Visszafelé már tombolnak az idegeim, Kenji nem is mer hozzám szólni, érzi elég egyetlen rossz nekem nem tetsző szó, és robbanok. A lakásomban még mindig ott a csapat, akik teljes erővel a rendrakással foglalkoznak. Ahogy meglátom Symát mosogatni, nevetnem kell, aztán eszembe jut apám levele, és rögtön elszáll a jókedvem. Mindenki engem néz, és Syma teszi fel a kérdést.
- Ryu, mi történt? - Némán nyújtom át a levelet neki, aki hangosan olvassa fel. Dermedt csend!
- De… te… nem… a férf… - kérdeznék, mire rávágom…
- De, viszont elnézegettem a nőket is, és Apám úgy gondolta, ez elég ahhoz, hogy…
- Megnősülj! - fejezi be a mondatot helyettem Yoshimi.
- Mit fogsz csinálni? - kérdezi Syma, aki elég jól átérzi a helyzetemet.
- Nem tudom! Nincs Joshua, aki miatt esetleg nem mennék bele ebbe az érdekházasságba, de mégis tartok az egésztől. - Aztán másra terelődik a szó, a külföldi szerződésre, amit meg kell beszélnünk. Az órák telnek, és míg a többiek beszélgetnek, én gondolataimba merülök.

Joshua

Az utam először hazafelé vezet. Letusolok, és tiszta ruhába bújok. Vajon Ryu hajlandó lesz egyáltalán szóba állni velem? Lehet, hogy be sem enged... vagy az is lehet, hogy éppen Jinnel van... vagy, hogy nincs is otthon... Ez az egész szakítás olyan hülyeségnek tűnik. Mindennek a bizalmatlanság az oka... és nem csak az én részemről. Amikor elkészülök, nekivágok a sétának. Mehetnék taxival, de most friss levegőre van szükségem. Kezd sötétedni... A Nap már le is bukott a házak mögött, és csak fakó sugarai igyekszenek elérni a felhőket. Amikor végre odaérek Ryu lakásához, megállok az ajtó előtt. Félek attól, hogy mit fog mondani. A legvalószínűbb, hogy elküld a fenébe... Ha így lesz, mit teszek majd? Nem merek becsöngetni. Leülök a földre, és az ajtó melletti falnak döntöm hátamat. Most Ryu vetett véget mindennek... ráadásul elég komoly volt... Ha végleg elege lett belőlem, hiába könyörögnék. Viszont ha így van, azt akarom, hogy a szemembe mondja, hogy már nem szeret! Másképp nem tudnám elengedni... A múltkor nem sikerült neki. Vajon mennyit változott azóta? Jó pár perc eltelik, mire úgy döntök, küldök neki egy SMS-t.
„Szeretnék beszélni veled. Itt ülök az ajtód előtt. Josh” Nehezemre esik megnyomni a „Küldés” gombot, de végül megteszem. Haaah... nem tehetek mást, csak várok.

Ryu

Megszólal a telefonom, SMS-t kaptam. Elhűlve olvasom, amit Joshua írt! Írt? Talán már lát? Hogy lehet? Nem akarom a többieket magukra hagyni, és fogalmam sincs, mit akar Joshua tőlem. A többiek tekintetétől kisérve megyek az ajtóhoz és nyitom ki. Tényleg ott ül és egyedül.
Felnéz rám… Istenem, lát!!!
- Visszatért a látásod? Ugye? - kérdezem örülve, de aztán figyelmesen nézem arcát.
Ahogy rám néz… valami történt… nyitott könyv a számomra… ismerem már…
A kín, ami átjár, leírhatatlan, és nem is tudom leplezni. Syma áll mögöttem, aki érzi, hogy remegek, és ha nem kap el, talán össze is esem.
- Gyere be, Joshua! Tudom, mit akarsz mondani, de hallani akarom! - Bevezetem a vendégszobába, mindenki döbbenten néz ránk, nem tudják, hogy most mi a helyzet.

Joshua

Ryu kinyitja az ajtót, aminek örülök, de egyben a vérem is elkezd hűlni tőle... most mi lesz? Amikor feltűnik mellette az egyik bandatag, még rosszabbul érzem magam... nem egyedül van... Ryu azt mondja, tudja, miről akarok neki beszámolni. Ettől sem érzem magam rózsásan... tényleg rájött volna...? Akkor miért nem küld el? Félve lépkedek utána. Beérve a szobába meglátom ücsörögni az egész bandát, és még Yoshimit is... Na ne... Csak feszülten pillantok végig mindenkin, akik kíváncsian méregetnek. Lesütve szemeimet halkan megszólalok.
- Szeretnék... négyszemközt beszélni veled... ha lehet!

Ryu

- Szeretnék... négyszemközt beszélni veled... ha lehet! - kéri.
- Persze, gyere! - és már terelem is be a szobámba. Ahogy bent leül az egyik fotelbe, még kimegyek, és Symát megkérem, hogy maradjon az ajtó közelébe, mert nem tudom, hogy reagálok arra, amit mondani fog, és… nem biztos, hogy vissza tudom fogni magam. Syma megígéri, hogy amint kiabálást hall, már jön is. Halkan csukom be az ajtót, lassan az ablakhoz sétálok, vérvörös loboncom szikrázik a lámpa fényénél.
- Hát akkor mondd, ne kímélj! - fordulok Joshua felé.

Joshua

Vörös hajával szinte félelmetes, ahogy az ablaknál áll. Mintha nem is ő lenne. Azon sem csodálkoznék, ha megfojtana.
- Biztosra veszem, hogy nehezedre fog esni megérteni, hogy mit érzek, de szükségesnek tartok elmondani neked mindent, hogy ha esetleg... újra kezdenénk... az egészet... akkor tiszta lapokkal indítsunk... már ha... erre van lehetőség... - Ryu nem mond semmit, ezért folytatom.
- Először is szeretném leszögezni, hogy szeretlek, ahogy eddig is... és ez egy percig sem változott meg. Amiben a napokban elbizonytalanodtam, azok a Hisashihoz fűződő érzelmeim voltak. Ezt illetően ő maga segített dűlőre jutni, mivel... tegnap... lefeküdtünk - nézek egyenesen szerelmem szemébe.
- Most már minden kétséget kizárólag tudom, hogy csak a barátom!

Ryu

- Most már minden kétséget kizárólag tudom, hogy csak a barátom! - néz szemembe.
- Mit vársz tőlem, Joshua? Tegyek úgy mintha semmi sem történt volna? Hogy így állsz bosszút rajtam… Szerinted nem számítottam rá? Nem is vetettem volna a szemedre sosem, hiszen én is megcsaltalak, de… te nem is azért csináltad! Te vele akartál lenni! …Ezt azóta sejtem, hogy nem nagyon akartál beszélni róla. Tudtam, hogy nem tudsz ellenállni neki! - Nem tudok ránézni, ha arra gondolok, hogy tegnap este mást ölelt, más kényeztette, más érezte kezei érintését…
- Syma - hangom alig hallható, de ő már jön is be.
- Ne haragudj, hogy jelen vagyok, de ő kért rá, mert fél hogy… nem tudja visszafogni magát - feleli Joshua ki nem mondott kérdésére. Én leülök az ágyamra háttal Joshuának, nem kell, hogy lássa a könnyeimet. Syma indulna felém, de megszólal a csengő. Nem akarok tudomást venni róla… ezért ő megy ajtót nyitni.
Ketten maradunk Joshuával.
- Ryu én veled akarok lenni! - szólal meg Joshua, és nekem minden energiámat össze kell szednem, hogy ne üssem meg.
- Ryu! - Syma áll az ajtóban, és zavartan néz ránk.
- Mi van? - El nem tudom képzelni, mi lehet vele! Felém nyújt egy levelet, kérdően nézek rá.
- Ez mi?
- Egy lány hozta, a neve Yuki Myukama. - Myukama? A név apám leveléből, az állítólagos mennyasszony jelölt. Remek, már csak ő hiányzott!
- Ryu, ki az a lány? - kérdezi hirtelen Joshua.
- A lány, akit el kellene vennem apám óhaja szerint - válaszolom.

Joshua

Tudtam, hogy nehéz lesz vele megértetni a dolgokat... Én nem bosszúnak szántam, és nem akarom, hogy úgy tegyen, mintha meg sem történt volna! Nem akarom eltörölni ezt az egész dolgot...! Igazság szerint egy csepp bűntudatot sem érzek miatta, és nem bántam meg, hogy megtettem, mert másképp nem tisztázhattam volna az érzéseimet... Ráadásul nem is volt megcsalás, elvégre Ryu szakított velem... bár ez utóbbi talán csak ócska kifogás. Amikor Ryu az ágyra ül, tudom, hogy sír... ismerem már ennyire, de nem merek elmozdulni helyemről... Kicsivel később Ryu kap egy levelet egy lánytól, akiről eddig még nem hallottam. Érdeklődve kérdezem, hogy ki ő...
- A lány, akit el kellene vennem apám óhaja szerint. - Döbbenten nézek.
- Egy menyasszony? De ugye, nem akarod elfogadni az ajánlatot? Mármint... akkor nem hogy velem nem, de Jinnel sem lehetnél!

Ryu

- Hogy a fenébe kerül ide Jin? - kérdezem most már mérgesen.
- Jin csak azért volt itt, mert éppen nem volt hová mennie. Neki már van barátja, Joshua! Másnap már érte is jött! Te tényleg azt hitted, elvinném hozzád, ha újra lefeküdtünk volna? Úgyhogy, Jin nem kap szerepet a döntésemben - teszem még hozzá. A kinti hangzavarból sejtem, hogy a fiúk nem bírják tovább… és lám, már ránk is törnek.
- Ryu, döntöttél már a külföldi szerződéssel kapcsolatban? - Joshua sápadtan néz rám, látszik erre nem számított, először egy leendő menyasszony, majd egy lehetőség, hogy elhagyjam Japánt. Syma kiterel mindenkit, majd ő is kimegy.
- Hogy fogsz dönteni, Ryu? - hallom Joshua remegő hangját.
- Nem tudom, Joshua, és nem azért, mert nem szeretlek! Szeretlek még mindig, de nagyon fáj, hogy azért feküdtél le Hisashival, mert nem voltál biztos az érzéseidben! Ez azért bonyolulttá teszi a helyzetet. Én... most… nem tudok……

Joshua

- Én... most… nem tudok…… - Nem tud megbocsátani...? Ezt akarta mondani? Most már nem nézek rá.
- Én csak azt tudom mondani, hogy abban egyetlen percig sem bizonytalanodtam el, hogy téged mennyire szeretlek... csak nem mertem Hisashit illetően kétségek közt vergődve eléd állni. Nem baj, ha nem bocsátasz meg... nem fogok ilyesmit kérni tőled, mert csupán annyiban érzem vétkesnek magam, hogy nem tudtam eléggé megbízni benned. Akármennyire is megvetsz most ezért, de ez az igazság. Most pedig azt hiszem jobb, ha hazamegyek... - állok fel.
- Majd azért szólj, ha döntöttél...! - Már megyek is az előszobán keresztül az ajtó felé, amikor az előbbi fiú... Syma, ha jól emlékszem, megfogja a karomat, és a szobába rángat a többiekhez.
- Mit akarsz? - kérdezem kicsit ingerülten.
- Ugye nem akartál elmenni?
- Mi? De, éppen azt terveztem.
- Várj még!

Ryu

- Várj még! Ryu egyszer már abba akarta hagyni az éneklést miattad! Neked fogalmad sincs, mit jelentesz neki, nem mondta ki, de mindnyájan tudtuk miért olyan levert az utóbbi hónapokban. Néha legszívesebben megrángattuk volna, hogy térjen már észhez! Aztán az apja halála, a cég átvétele, és ami a legfontosabb, az állandó kétségei, hogy nem tud megfelelni neked. A szerződésről semmit nem tudott tegnapig, és a menyasszonyról sem. Most meg elsétálsz, mert nem tud kapásból a nyakadba borulni, hogy jaj de jó, engem választottál! -
Ezt már hallgatni sem bírom. Kirohanok a szobából és csendesen rászólok Symára.
- Hagyd, ha menni akar! Ne azért maradjon, mert megsajnál!

Joshua

- Hagyd, ha menni akar! Ne azért maradjon, mert megsajnál! - Ekkor Ryuhoz fordulok.
- Te mit szeretnél? Menjek... vagy maradjak? - kérdezem komolyan. Látom rajta, hogy elgondolkozik, és nem tudja, mit feleljen, nekem pedig ennyi már elég.
- Akkor maradok.
- Meg sem várod a válaszomat?
- Nem szükséges... ha már nagyon nem szeretnél itt látni, dobj ki! - Ezzel leülök a fiúk mellé, akik éppen egy gitáron próbálgatnak új dallamokat.
- Joshua, tudsz játszani?
- Vicces, hogy pont most kérdezitek, mert mielőtt idejöttem, még arra készültem, hogy a bárban előadok valamit Ryunak. Igaz, csak azt az egy dalt tudom eljátszani...
- Komolyan? Mutasd meg! - nyomja egyikük kezembe a gitárt.
- Hát... nem is tudom... nem vagyok valami jó, és szerepelni sem szeretek...
- Ugyan már, csak mi vagyunk itt, nem fogunk kinevetni akkor sem, ha elrontod!
- Na jó... - Leülök közéjük, és igyekszem felidézni a darabot. Közben látom, hogy Ryu is érdeklődve figyel. Na igen... még neki sem mondtam el, hogy egy picit tudok gitározni... Veszek egy nagy levegőt, és elkezdem. Teljes beleéléssel, csukott szemmel énekelem a dalt, amit még Hisashi tanított nekem. Amikor már nem röpködnek pillangók a hasamban, felnézek egyenesen Ryura, és így éneklem tovább kedvencemet... csak neki... hogy a világ is megszűnjön körülöttem... és ne létezzen más rajta kívül.

(Dal: Paradise Kiss - Arashi dala - Kikoenai uta sad version)

Koe wo age te
Raise your voice.

Nyugodtan kiálts rám.

Na keba ii sao
You can cry too, you know.

De sírhatsz is kedvesem.

Kimi ni kuchiisuke wo
Kissing you...
Ha megcsókolhatom ajkaid,

Paradise kiss wo
Is a paradise kiss.
Az az édeni csók.

Koe ni naranain'da yo
It can't be voiced.
Nincs arra szó… mit érzek irántad;

Kimi ga hidoku junsui da
You are terribly pure water.

Te vagy… a megtestesült tisztaság.

Koe ni naranain'da yo
It can't be voiced.

Nincs arra szó… mit érzek irántad;

Minna yasashisugiru yo
Too gentle for everyone.

Hisz Te… többet érsz, mint bárki más.

Koe ni naranain'da yo
It can't be voiced.

Nincs arra szó… mit érzek irántad;

Boku wa, hiduko ayaukute...
I am terribly uncapable to...
Képtelen… vagyok elengedni téged.

Koe ni naranai no wa
That which cannot be voiced...

Nincs arra szó… mennyire szeretlek;

Mujaki na kimi no...
Is your innocent...

Ártatlan… egyetlenem;

Seiza
Constellation.

Csillagom.

Amikor dalom a végéhez ér, a döbbent csendben még némán formálok egy szót ajkaimmal Ryu felé... „Suki.”

Ryu

Mikor elkezd énekelni, nem tudom levenni róla a szemem.
Amit énekel, ahogy énekel, kezdeti zavara elmúlt már csak engem néz…
Szemében vannak az érzelmei… de akkor, hogy tudott mással… hogy tudott arra gondolni, hogy mást is szeret? Tudom, ha most elengedem, soha többet nem jön vissza! Mikor abbahagyja az éneklést, a többiek döbbenten hallgatnak. Érzik, mind a ketten szenvedünk, és nem tudunk egymással sem, de egymás nélkül sem élni. Lépnem kell valamit, de nem tudok… Mindent én csesztem el, de akkor is fáj, amit tett! De… de… nem akarok nélküle élni! Nem tudok! Kezembe veszem a gitárom, de rég is játszottam vele, aztán levegőt veszek, és énekelni kezdek.

(Dal: Bryan Adams – Please Forgive Me)

Ahogy vége, mellé térdelek és a fülébe súgom.
- Én is szeretlek, adj egy kis időt nekem, de kérlek, ne menj el!

Joshua

- Rendben - súgom én is az ő fülébe. Ezek szerint még van remény, hogy egyszer visszakapjam őt. Olyan boldog vagyok! A gitárt visszaadom tulajdonosának, és innentől inkább csendes résztvevője maradok az estének. Yoshimi hamarosan elmegy, a fiúk pedig elkezdenek inni... Ryu is, bár talán nem olyan nagy hévvel. Így, vagy úgy, ma nem fogok rászólni... végül is, a barátaival van... és nem venné jól ki magát, ha leszidnám, vagy kioktatnám. Azután megkínálnak valami erős itallal... azt hiszem, vodka lehet. Újabb, és újabb üvegek kerülnek elő, miközben lényegtelen dolgokról fecsegnek össze-vissza. Ahogy elnézem már Ryu is kész van, de úgy érzem, én sem állok messze attól, hogy elveszítsem az uralmamat saját tudatom felett. Ketten párnacsatázni kezdenek, és párszor engem is fejen találnak, de valahogy képtelen vagyok beszólni nekik. Van, aki már csak fekszik, és húzza a lóbőrt... Aki nem bírja, ne igyon! Ennél még Ryu is többet bír! Syma csak vedel, mint egy állat... és röhög... röhögnek... hínnye, már kettő van belőle...!
- Ez az, Josh! Igyál még! Ha-ha-ha! - hallom mellőlem, és azt hiszem megint kaptam valamit, a csatázóktól, pedig észre sem vettem. Mi ez...? - meredek a löttyre. Áh, mindegy...
- Igyunk! He-heee! - és már hajtom is fel az egészet. Jut eszembe, Ryu mit is csinál?

Ryu

Hogy oldjuk a hangulatot, inni kezdünk bár én csak keveset! Látom, Joshua is bír inni, nem is tudtam… nem biztos, hogy tudni akarom, mire képes még! Még mindig fáj, amit tett, nem tudok önfeledten velük inni. Inkább a szobámba megyek, fülhallgatót teszek fel, és zenét hallgatok. A banda nem először szórakozik itt nálam, jól érzik magukat. Én gondolataimba merülök, nem tudok jókedvet színlelni...

Joshua

Körbenézek, de nem látom.
- Ryu?! - Odamászom Symához, és megkérdezem, tőle, hol van Ryu, de olyan részeg, hogy fel sem fogja, mit kérdeztem. Akkor... nekem kell megkeresnem. Annyira nem nagy ez a lakás, bár, most mintha nagyobb lenne a szokottnál, és valamiért hullámzik a padló...
- Ryu-huk... Ryu...! - A szobájához érve meglátom az ágyon.
- Mi bajod van? Gyere... gyerrre te is! - Neki kell támaszkodnom az ajtófélfának, hogy ne végezzem a földön. Homályba veszve látom, hogy végre feláll, és felém jön.
- Még van pia! - mosolygok szélesen, ahogy mellém ér.

Ryu

- Még van pia! - mondja, de már alig áll a lábán. Felkapom, beviszem a fürdőbe, beállítom a kádba, és ráengedem a hideg vizet. Szép lassan ül le a kádba. Kimegyek, és halkan küldöm el a társaságot a francba! Veszik a lapot, és hamarosan az értük hívott taxival távoznak. A fürdőbe megyek, és elzárom a zuhanyt, mert Joshuának már lila a szája, de meg sem mozdul. Lerángatom a vizes ruháit, ráadom a köntösöm, majd a szobámba viszem, és nem túl kedvesen dobom az ágyra.
- Na, ideje aludnod! - mondom, majd rádobom a takarót. A másik szobában én is ágyba bújok, és már alszom is.

Joshua

Ün-nep-ron-tó! Pedig olyan jól szórakoztunk...! Most meg csak bedob az ágyba, hogy aludjak... EGYEDÜL!!! - Ennyi gondolat futja tőlem, és már alszom is... Másnap reggel az ébredés borzalmas. Fáj a fejem, de kegyetlenül! Az éjszaka felére sem emlékszem. Kinyitva szemeimet meglepődöm.
Ryu! Éppen ébredezik.
- Ryu... mikor kerültél te mellém?
- Nem emlékszel, te idióta?! Te másztál át hozzám! Két lábbal próbáltalak kirugdosni az ágyamból, de nem lehetett bírni veled!!!
- Eh... bocsánat... nem akartam... vagyis... áh... a fenébe...! - vetem hátamra magam, homlokomra tenyerelve.

Ryu

Megáll az eszem! Semmire nem emlékszik az éjszakából. Amikor beesett mellém az ágyba letoltam róla, visszaküldtem a szobájába, de nem használt, a következő percben már megint az ágyban volt! Hiába rugdostam, nem volt hajlandó elmenni! Én meg álmos voltam már.
Most elégedetten látom, hogy baromira fáj a feje. Legszívesebben hangosan kiröhögném, de nem teszem! Felkelek, és hozok neki egy fájdalomcsillapítót.
- Tessék, vedd be!

Joshua

- Köszönöm - felelem, és beveszem a pirulát. Erősen gondolkozva egy valamire azért emlékszem...
- Ryu... tegnap nagyon rossz kedved volt! Miattam?
- Igen. - Gondoltam. Haaah... nem kellett volna annyit innom, akkor talán beszélgethettünk volna...! Pedig pont én nem vagyok az a nagy piás... többet nem bulizom a bandával, az biztos! Azt hiszem, most nem kellene zavarnom Ryut... biztosan sok a dolga... és ott vannak még azok a függőben lévő ajánlatok is... Némán felhúzkodom magamra a ruháimat, amíg kávét főz, majd az ajtóban megállok.
- A-akkor, én megyek...

Ryu

- A-akkor én megyek... - mondja halkan.
- Sietsz valahová? Vagy vár valaki? - kérdezem. Dühösen néz rám.
- Nem Hisashira gondoltam, azt a nevet szeretném elfelejteni! Most ott lakik nálad?

Joshua

- Tegnapelőtt a bárban maradtunk... gondolom tegnap este is ott volt. Eredetileg is azt terveztem, hogy amíg nem talál magának lakhelyet, a bár pihenőszobájában elalhat. Úgyhogy kérdésedre felelve nem... nem lakik nálam! - Persze... nem rá gondolt, de azt azért feltételezi, hogy a lakásomban van...
- Csak a cicák várnak... senki más, és nem akarlak zavarni a munkádban, meg a döntéseidben, ezért megyek.

Ryu

Ahogy megértem, hogy a „bárban maradtunk” mit jelent…! Szóval képes volt a bárban, amit tőlem kapott… ez nagyon-nagyon fáj. Nem szólok, mikor elmegy, nem tudok.
Dolgozni sem megyek be, nincs értelme, nem ott lenne az eszem. Forgatom Yuki levelét, nehezen szánom rá magam, hogy elolvassam! Aztán hirtelen felbontom. Nem kellett volna! Ha nem veszem el Yukit, az a szerencsétlen egy hatalmas vagyontól bukik el. Bassza meg, Apa! Hogy ígérhetted meg hogy elveszem?! Délután már nem tudok másra gondolni, csak Joshuára. Kapom a telefont és már hívom is. Hát persze hogy nem ő veszi fel! Kíváncsi lennék… De előveszem a jó modoromat, és közlöm Hisashival, hogy Joshuával szeretnék beszélni.
- Joshua?

Joshua

Mivel Ryu egy kicsit sem akar visszatartani, először hazamegyek, majd a bárba. Ott van Hisashi, és Myo is. Amikor Hisashi megkérdezi, hogy ment, csak annyit mondok neki, hogy még van remény. Szegény Myo, azt hiszem most semmit sem ért, de nem akarok neki beszámolni az elmúlt napok eseményeiről! Ezt talán ő is érzi, mert nem kérdez semmit még akkor sem, amikor befonom a haját.
Kezdődik a munka, a lányok is megjönnek, és kinyitunk. A másnaposság lefelé húz... mit ne mondjak, nem vagyok valami friss! Délután megérkezik az új italszállítmány. Már viszem is be a dobozokba, és ládákba csomagolt üvegeket. Hisashi megkérdezi, hogy segítsen-e, de nemmel felelek. Az üvegeket szépen felrakosgatom a raktár polcaira, majd amikor visszamegyek a pulthoz, Hisashi kezében az én telefonomat látom. Kivel beszél? Kérdően nézek rá, és amikor észrevesz, rögtön magához hív.
- Gyere, Joshua, Ryu keres! - Ryu? Mérgesen nézek Hisashira, miközben kikapom kezéből a mobilomat. Ha ebből már megint baj lesz...!
- Joshua? - hallom a vonal másik végéből.
- Szia, Ryu! Épp a raktárban pakoltam... miért hívtál?

Ryu

Eljönnél velem vacsorázni? - kérdezem tőle. Ugyan csak a hangját akartam hallani… de most már látni is szeretném!
- Persze - hangzik kis hallgatás után.
- Akkor nyolcra ott leszek érted! - Remélem, pár dolgot meg tudunk beszélni, ránk férne ahhoz, hogy esetleg újra kezdjük. Ha akarjuk, ha képesek vagyunk eltekinteni attól, ami történt.

Joshua

Egy kicsit meglepődöm, amikor vacsorázni hív, de örülök neki. Azt mondja, nyolcra jön... akkor előtte már nem tudok hazamenni. Remélem nem lesz baj, hogy így vagyok öltözve... végül is ingben vagyok. Vajon hova visz? Nem akartam faggatózni, de nem tudom, melyik helyre gondolhat... azért biztosan nem a vállalati étkezdére... Talán már voltunk is ott úgy, hogy az éttermi részt kihagytuk… de ilyen helyből csak egy van… a hotel!!! Egy hotelba akar vinni? Nem tudom, jó ötlet lenne-e... Végül is, amíg csak vacsorázunk, nem lehet gond ugye? Na jó... majd meglátjuk! Szólok Myónak, hogy hamarabb elmegyek, mire megint értetlenül néz.
- Én is szívesen besegítek - mondja Hisashi.
- Ahogy akarod, de plusz pénzt nem kapsz érte... én sem vagyok milliomos! Jut is eszembe, ma is nyugodtan maradj itt, meg ezután is, amíg szükséges. Ha kell, segítek majd újságot bogarászni valami jó lakás után. - Azután Hisashi énekel egy kicsit a vendégeknek, én pedig folytatom a kiszolgálást. Már alig várom, hogy nyolc legyen!
Ryu egy percet sem késik, és kiöltözve lép be a bár ajtaján. Vet egy rosszalló pillantást a mellettem álló Hisashira, majd odalépdel hozzám.
- Mehetünk?
- Igen, de... nem baj, hogy én így megyek? - nézek végig magamon. Ryu csak megrázza a fejét.
- Akkor... várj itt egy percet, kérlek, még ezt a tálcát kiviszem! - mosolygok rá, és sietősen eltűnök a vendégek tömegében.

Ryu

Na, most gondolkodhatok, hogy hová is menjünk! A hoteles étterem kizárva, nem akarok bonyodalmat, nem lefeküdni akarok vele, csak vacsorázni és beszélgetni. Akkor marad a Dolce Vita. Az jó hely, jó a kaja is. Eldöntheti, melyik részre akar menni! Az viszont nem volt jó ötlet hogy a bárhoz megyek érte! Gondolom Hisashi is ott lesz… szét kellene vernem a fejét! De ezzel csak Joshuát bántanám. Na, fürdés hajmosás, majdnem egy óra mire ezt a francos sörényt megszárítom, de a hatás! Tök jól nézek ki! Felöltözöm, fekete gatyó, smaragdzöld ing, fekete zakó! Kenji már vár az autóval, így indulok is. Belépek a bárba… Hisashi… kap egy halálos pillantást, majd Joshu még kivisz egy rendelést, és már mehetünk is.
- Hová viszel?
- A Dolce Vitába megyünk, ha jó neked!

Joshua

- Dolce Vita? Jóóó... - mondom kicsit bizonytalanul. Még életemben nem voltam ott, fogalmam sincs, milyen lehet, bár azt mondják, nagyon jó hely. Egy kicsit elmerengek Ryut nézve a kocsiban. Miért csináltatott magának ilyen hajat? Olyan, mint egy paróka... Én jobban szerettem az éjfekete tincseit... olyan jó volt játszani velük...! - nézek ki az ablakon.
- Mi az? - kérdezi Ryu.
- Hogy? - eszmélek fel.
- Eh... csak elgondolkoztam...
- Mehetünk máshova is.
- Nem... az tökéletes lesz... - Áááh... mi van már velem...? Most örülnöm kell, hogy végre kettesben lehetek vele! Mondjuk... biztosan szóba jönnek majd „azok” a dolgok is...

Ryu

Nagyon elgondolkodott, de nem igazán mondja el, hogy min. Valahogy olyan csendes... a hajam se tetszik neki, látom rajta. Felajánlom, hogy mehetünk máshová is, de azt mondja, a Dolce Vita jó lesz.
- Joshua, ha nem akartál eljönni lemondhattad volna! Látom rajtad, hogy feszült vagy, nem érzed jól magad, ha akarod, visszaviszlek a bárba! - mondom neki.
- Ne… nincs semmi baj, csak kicsit fáradt vagyok - feleli, de nem néz rám, tudom, hogy hazudik. De akkor miért jött el? Ha nem akar velem lenni… nem kényszer!
- Az étteremben kiválaszthatod, milyen részre menjünk, attól függ, mit szeretnél vacsorázni! - A kocsi lassan megérkezik az étterem elé.

Joshua

Nem akarom elrontani ezt az estét! De nem tudom, mit is mondhatnék neki... félek, hogy megbántanám, vagy veszekednénk, vagy... akármi... Hogy értette, hogy kiválaszthatom, melyik részre menjünk? Több része is van? És mégis milyenek? A kocsiból csak lassan szállok ki, alaposan felmérem a terepet. Elég hangulatosnak néz ki. Ryu mindig jól tud választani... Bezzeg én... hahh... Amikor belépünk, egy hatalmas terem tárul elénk, amiből körbe rengeteg másik ajtó nyílik. Mi a fene...?
- Na, hová szeretnél menni...?
- Hát... öhm... talán oda...? He-he-heee... - mutatok az egyik ajtóra. Ryu furcsállva néz rám.
- Sajnálom... még sosem voltam itt. Inkább válassz te...!
- Hajjj... mondhattad volna előbb is! - fogja meg a kezemet, és az egyik ajtó felé húz.

Ryu

Mivel még nem volt itt, egyszerűbb, ha ma japán kaját eszünk. Kézen fogom, és húzom is magam után az egyik ajtó felé. Bent leülünk egy asztalhoz, és a pincér már jön is. Először egy italt kérünk, hogy Joshua el tudja dönteni, mit szeretne enni. Felveszi az étlapot, de látom, lopva körbenéz. A hely tetszik neki. Fiatalos, nem drága, és pompásan van berendezve. Mikor eldönti, mit szeretne enni, hívom is a pincért.
- Lesz két miso leves, tojás lepény, vajhal, háromféle sushival, és desszertnek mochit kérnénk. - Pár perc múlva már ehetünk is. Jókedvűen nézem, ahogy élvezi a finom falatokat.

Joshua

Nagyon finoman főznek. A sushit egyszerűen imádom! Micsoda faragott evőpálcikák... nagyon tetszenek! Bekapok egy falatot a számba, majd felpillantok, és csak azt látom, hogy Ryu mosolyogva néz. Rögtön elkapom a tekintetemet, és igyekszem az ételre koncentrálni. Miért néz ennyire? Az a tekintet... sikerült azzal az egy pillantással zavarba hoznia... Inkább leteszem az evőpálcikákat, és egy pohár vízért nyúlok... Csak forgatom kezemben a poharat, és beleveszek az átlátszó folyadék mozgásába.
- Miről akartál beszélni velem? - kérdezem.
- Hm?
- Gondolom... azért hívtál ide, hogy beszélgessünk. - Valamiért nem tudok rá nézni. Talán mert nem akarom látni, hogy most hogyan néz rám...

Ryu

- Sok mindent akartam kérdezni, de… inkább nem! Nem szeretném a mai estét elrontani, Joshua! Ha valamit is kérdeznék, csak rontanék a dolgokon. - Egyszerűen nem akarom hallani azokat a dolgokat! Megvárom, míg befejezi a vacsorát, és fizetek.
- Ha nem gond, akkor most menjünk. A bárba, vagy haza vigyelek? - kérdem, mire csodálkozva néz rám.

Joshua

- A bárba, vagy haza vigyelek? - Ugye most nem hiszi azt, hogy ha a bárba mennék, akkor...
- A munkámat mára befejeztem... inkább haza szeretnék menni! - mondom neki. Beülünk az autóba, és Kenji beindítja a motort. Különös, hogy bár beszélgetni jöttünk, tulajdonképpen semmivel sem jutottunk előrébb. Vajon jelentett ez az este neki valamit? Egy kicsit olyan érzésem van, mintha nem is akart volna igazán vacsorázni... Már megint elmerengek az üveget bámulva.
- Nem érezted jól magad? - jön a hirtelen kérdés.
- He? Nem... öh... finom volt minden, és a hely is nagyon hangulatos. Köszönöm, hogy meghívtál! - Most is... olyan furcsán néz rám... Szomorú? Nem tudom. Kicsit... mintha sajnálna... de nem... nincs miért. Bánja, hogy elhívott? Na, az lehet... de egyszerűen megfejthetetlen ez a tekintete. Hiába ül itt mellettem, mégis olyan távolinak tűnik... és elérhetetlennek. Miközben szemei legmélyére merülök, nem is tudatosul bennem, hogy mit teszek. A kezem önkéntelenül mozdul, és arcára simít.
- Megérkeztünk! - Kenji hangja billent ki, és zavartan kapom el a kezemet, tekintetemmel együtt.
- Bo-bocsánat! - és már nyitom is ki a kocsiajtót.

Ryu

Utána kapok, és visszahúzom a kocsiba.
- Ne menj még! - Szólok Kenjinek, hogy csak furikázzon a városban...
- Nem így akartam eltölteni a mai estét, csak zavart, hogy annyira feszült vagy, tudom, hogy most kellene megbeszélnünk a dolgokat, de nincs erőm hozzá! Vagyis nem akarom hallani… még nagyon fáj! Tudom, hogy önző vagyok, követelőző és elviselhetetlen, de arra nem számítottam, hogy egy régi barátod ilyen érzelmeket vált ki belőled. Azt hittem csak én leszek neked, az egyetlen férfi, akivel... Ne, ne mondj semmit! - teszem egy ujjam a szájára, mikor látom, mondani akarna valamit.
- Holnap is velem vacsorázol? - nézek rá kérdően.

Joshua

- Annyiszor vacsorázom veled, ahányszor csak szeretnéd! - mondom neki komolyan. Nagyot sóhajtva hátradöntöm a fejemet, és lehunyom szemeimet.
- Szeretnék mindent rendbe hozni... szeretnék megbízni benned, és szeretném, hogy te is megbízz bennem... azért, hogy soha többé ne bizonytalanodjak el! Bár tudom, hogy ez a te részedről is hosszú ideig eltart majd... de addig fogok várni, ameddig kell. Rendben? - Csak csendet kapok válaszul, és jó darabig zötykölődünk még így az utcákon.
- Ebben a kocsiban még pihenni sem lehet... rázkódik az agyam!
- Kenji... nem tudnál egy kicsit óvatosabban vezetni?

Ryu

Kenji lassít, és óvatosabban megy tovább. Én Joshua szavain elmélkedem. Bizalom! Hiába szeretjük egymást, a bizalom hiányzott a kapcsolatból. Honnan lenne biztos abban, hogy nem lépek félre, és mi a biztosíték, hogy ő nem teszi újra meg Hisashival? Az ígéretek, hogy nem tesszük többet? Félek! Én bízni akarok, de az a pasi ott van mellette! Ha nem is lakik nála, a bárban ott lesz. Rendbe lehet ezt még hozni? Hiszen alig volt nyugodt pillanatunk! És lesz időm rá egyáltalán? Hiszen itt a szerződés és Yuki! Megérkezünk Joshua háza elé, automatikusan közelit a szám a szája felé, aztán észbe kapok. Nem!
Megvárom míg kiszáll és...
- Jó éjszakát, Joshua! Holnap nyolckor érted megyek.

Joshua

Látom, ahogy Ryu erőlködik, ezért inkább kiszállok a kocsiból... az még korai lenne.
- Jó éjszakát, Joshua! Holnap nyolckor érted megyek.
- Várni foglak! - Kenji elhajt, én pedig bemegyek a lakásomba. Nem is tudom, mikor töltöttem itt egyedül az éjszakát. Egy kicsit üresnek érzem a szobát, de a cicáim legalább itt vannak. Az ágyban csak forgolódom. Hiányzik Ryu. Szeretném még érezni a melegséget, ami a testéből árad. Nem a szexre gondolok... egyszerűen csak arra, hogy legyen mellettem... hogy feküdjön a hasamra... hogy öleljen át... hogy játszhassak a hajával... Ő már biztosan alszik, de én nem tudok. Felkelek, melegítőbe bújok, és elindulok sétálni az utcán. Ma különösen jól látszanak a csillagok. Gyönyörűek... a Holdról nem is beszélve. Haaah...... reménytelen vagyok!

Ryu

Lassan hajnalodik, és még mindig nem alszom, semmi értelme annak, hogy tovább fetrengjek az ágyon. Inkább felkelek, iszom egy kávét, és ahogy elnézem, be kéne vásárolni. Még jó, hogy vannak éjjel is nyitva tartó áruházak. Felöltözöm csak így gyalogosan indulok el, jólesik a friss levegő. Annyira hiányzik, ha velem van olyan világos minden... a jelenléte...... ahogy nevet... ahogy dühöng... ahogy simogatja a hajam...! Mi a fene van velem, miért nem rohanok hozzá? És bár tudom, hülyeség, de Hisashi jelenléte tart vissza, én nem tudom elhinni, hogy csak ezért… hogy megbizonyosodjon, csak a barátot látja benne, ezért feküdt le vele. Ez olyan lenne mintha én Symával csinálnám! Hiába tudom, hogy ő annyi mindent megbocsátott már nekem, nekem nem megy...... ilyen könnyen. Bevásárolom, amit kell, és elindulok hazafelé. Az újságos már nyitva, és én kimeredt szemmel nézem a főcímet.
„A Hitakama örökös lehet, hogy megnősül? Mit szólnak ehhez a rajongók?”
Na, bassza meg, ez most baromira nem hiányzott! Nem akarom azt a libát elvenni, nem akarok megnősülni! Joshuát akarom!

Joshua

Már kezdek átfagyni a hidegben, ezért hazaindulok. Út közben még beugrom egy aprócska éjjelnappaliba, és veszek két csokit. Igen, kettőt... az egyiket majd odaadom Ryunak. Otthon lustán dobom le a kulcsot az asztalra, majd a zuhanyzó felé veszem az irányt. A víz jól átmelegíti testemet... nem akaródzik kimenni. Végül mégis elzárom a csapot, és egy szál semmiben ágyba fekszem. Még mindig itt van az az üresség. Magamhoz szorítom takarómat.
- Múljon már el! - de nem múlik el. Szeretném látni Ryut... vagy csak beszélni vele... de nem akarom felhívni az éjszaka kellős közepén. Nem zavarhatom... azzal csak még távolabb űzném magamtól. És ha küldenék egy SMS-t? Nem... az semmivel sem jobb... Türtőztetnem kell magam!
Na jó... miért is van a kezemben a mobilom? Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Ennyire nem bírom nélküle? Vajon nagyon leszidna, ha felébreszteném? Az estéből ítélve nem szólna semmit, de haragudna rám... Végül bepötyögöm a telefonomba, hogy „Szeretlek.”, és elmentem... nem küldöm el. Ezután, az ócska készüléket szorongatva elnyom az álom.

Ryu

Itt az idő, lassan mennem kell dolgozni, de előbb... felhívom Joshuát.
- Joshu? Bocs, hogy felébresztettelek!
- Ryu? Semmi baj - feleli álmos hangon.
- Joshua, az újságok... lehoztak egy cikket... arról... tudod, hogy lehet, hogy megnősülök. Nem akartam, hogy más mondja el neked! Nem akarom ezt, és nem tudom, mit csinálhatnék, de nem fogom elvenni! Fontos vagy nekem, még ha most nem is így érzed. Szeretlek, Joshu! - mondom végül, és leteszem a telefont. Kenji veri az ajtót, hogy menjek már, ma időben bent kell lennem, és még az egyetemre is be kell mennem a tételeimért.

Joshua

Nagyon örülök, hogy hallhatom a hangját, pláne, hogy azt mondja, szeret, és nem fog megnősülni. Így viszonylag jól indul a napom. A bárban ott vannak a fiúk. Myo nem is zavar annyira, de valahogy úgy érzem, hogy Hisashinak nem kellene itt lennie. Elszaladok egy közeli újságoshoz, és veszek egy csomó hirdető újságot. Visszaérve a bárba, ledobom őket az asztalra.
- Hisashi! A mai feladatod annyi lesz, hogy szépen végignyálazd ezeket, és keress magadnak valami megfelelő lakást! - halkítok, amikor a közelembe ér.
- Sajnálom, de nem érzem helyénvalónak, hogy még sokáig itt élj a közvetlen közelemben!
- Ryu miatt?
- Igen.
- Jól van, értettem. Ne aggódj, amilyen gyorsan csak lehet, elpucolok innen!
- Ne haragudj...
- Nem haragszom, de remélem, azért nem tiltasz ki innen?!
- Mi? Dehogy is! A barátom vagy! - Ő csak mosolyog, megveregeti a vállamat, és leül az asztalhoz. Én már megyek is mosogatni... hamarosan nyitunk. Kicsit rossz érzés elküldeni őt, de Ryu fontosabb, és a kapcsolatunk előmenetele megköveteli ezt a lépést. Azt hiszem, ezt Hisashi is megérti.

Ryu

Hát ez a nap sem a szerencsenapom, a cég felbolydult a lehetséges esküvőm hallatán, és már délre szétmegy az agyam. Utána a sok értekezlet... mi a francért kell nekem ott lenni mindegyiken, ez röhej! Délután, egyszer csak hallom, hogy a titkárnőm valakivel emelt hangon beszél, aztán meghallom a nevet is, Yuki! Na ne, már végképp nincs türelmem!
A másik ajtón simán kilógok, és kint is vagyok a cég előtt. Fogok egy taxit, és már mondom is be a bár címét. Ha csak tíz percre is, de látnom kell Joshuát, már az se érdekel, hogy Hisashi talán ott van!

Joshua

Nagyban megy a kiszolgálás, amikor hirtelen Ryu robog be a bárba.
- Mi a baj? Történt valami?
- Áh... inkább ne is kérdezd! - Látom rajta, hogy fáradt és ideges is, de remélem most nem miattam... akkor talán nem ide jött volna...
- Ha gondolod, ledőlhetsz egy kicsit a biliárdteremben lévő kanapén. Viszek neked valami frissítőt is, jó?

Ryu

Remélem nem itt feküdt le vele! - gondolkodom, mikor belépek a biliárd terembe. Egy pillanattal később már a kanapén heverek a szemem pihentetve. Hogy a francba fogok mindent elintézni! Beszélnem kéne Yukival is, és persze a banda is kíváncsi tetszik-e a szerződés, vagy sem. Ha nem lenne Joshua, akkor simán belevágnék mindkettőbe, de így egyik se tetszik. Álmos is vagyok...... aztán már csak azt érzem, hogy Joshua ébresztget.
- Ryu? Jól vagy?

Joshua

Amíg Ryu lefekszik a kanapéra, én elszaladok a kamrába egy kis narancsléért. Amikor beviszem neki, látom, hogy alszik. Remélem, nem érzi rosszul magát. Vagy talán megbántotta valaki? Elkezdem ébresztgetni.
- Ryu? Jól vagy?
- Hm...? Persze... megvagyok... - Ez nem hangzott valami meggyőzően.
- Segíthetek valamiben?
- Nem. - Miért ilyen elutasító?
- Nem akarod elmondani, hogy mi történt? Én meghallgatlak - nyújtom felé az üdítőt, miközben felül.

Ryu

- Tudom, de nem lenne vicces, ha pont veled beszélném meg az állítólagos esküvőm agybajait. Olyan elegem van, fáradt vagyok és gyáva! Ma úgy lógtam meg Yuki elől, mint egy gyerek, nem tudok beszélni vele, pedig kellene! Tudod, ha nem veszem el, Yuki hatalmas vagyontól esik el. Gondolom, azért próbálkozik találkozni velem, hogy erről dumáljunk. De én nem akarok! - mondom nyűgösen. Lehúzom magam mellé, és az ölébe fekszem, semmi hátsó szándékom nincs, csak meg akarok nyugodni, és ez most olyan jó.

Nincs hozzászólás.