Mazochista érzelmek I. évad 7. fejezet

Joshua

Ahogy lefekszem, Ryu hozzám bújik.
- Aludj Szerelmem! - mondja, és már alszik is. Ilyenkor olyan aranyos! Az én gondolataim alvás helyett viszont ott járnak, hogy egy kissé megint mocskosak lettünk, és nem ártana megfürödni. Ryu nagyon mélyen alszik, így nem ébred fel, amikor kimegyek a fürdőszobába. A kád szélénél megállok. Aztaaa! Mekkora fürdőkád! Sokszor nem nézné ki az ember, hogy ennyi pénze van, de hát a szülei pénzelik, és gondolom az énekléssel is egész jól keres. Megengedem a hideg, majd a meleg vizet, és beállítom a hőfokot. Ha kész lesz, felébresztem Ryut, hogy jöjjön, bár nem tudom, örülni fog-e neki.
A víz csobogásától nem hallom, ahogy Ryu felém lohol. Hirtelen rám töri az ajtót, és elordítja magát.
- Joshua! - Halálra rémülten hátrafordulok, de ijedtemben megcsúszok a csempén, és elvesztem az egyensúlyomat. Ryu utánam kap, de már késő... őt is magammal rántom. Csak egy nagy csobbanás hallatszik, ahogy mindketten a kádban landolunk.

Ryu

- Josh...u... - tele a szám vízzel... de nem nagyon érdekel csak az, hogy itt van, nem ment el!
Úgy szorítom magamhoz, mintha az életem függne tőle, bár ha így vesszük...
- Joshua, ugye te sosem hagysz el? - kérdezem, levegő után kapkodva.
- Nem voltál mellettem, megijedtem! - mondom kérdő pillantására. - Rosszat álmodtam és... - Magához húz, mögém csúszik, és most már így fekszünk a kádban. Milyen jó, hogy ilyen nagy. Megnyugodni nem tudok, csak szorítom a mellkasomon összefogott karjait.
- Mit álmodtál? - kérdezi halkan, és én még nála halkabban mondom el, azt az érzést, amit akkor éreztem álmomban, mikor azzal a nővel... még ha csak csók is volt...
- Sosem csallak meg Ryu, ilyenekre ne gondolj! - feleli, és én egy kicsit megnyugszom.
A következő percek fürdőhab egymásra fújásával vidáman telnek el. Gondosan megmosdatjuk egymást, nem hagyva ki semelyik testrészét sem a másiknak. Joshua olyan most, mint egy gyerek. Lassan megtörölközünk... én vetek egy vágyódó pillantást Joshra, és mielőtt bármit is mondana, nevetve rászólok.
- Joshua, nehogy komolyan vedd, én se bírnám, fáj a fenekem! - Erre riadtan néz rám. Nem győzöm megnyugtatni, hogy nem igazán az ő hibája, hanem az enyém.
Újra az ágyban egymást átölelve már félálomban nekem eszembe jut, hogy nehéz hetem lesz.
Próbák minden nap, amire el kell mennem, mert különben leszedik a srácok a fejemet és persze a vizsga, amin át kéne mennem. De hogy fogom ezek mellett látni Joshuát? Igaz, azt mondta délelőttönként segít a tanulásban, de mi lesz este... egyedül leszek? Nélküle?
Anélkül, hogy bármit is végiggondolnék, oldalba lököm a már majdnem alvó Joshuát, és felteszem a kérdést…
- Joshua, nem akarsz ideköltözni hozzám?

Joshua

A habfürdő nagyon jólesett. Ryuval valamiért mindig felszabadultnak érzem magam. Talán az lehet az oka, hogy mindig is barátok voltunk. Végre, most már tényleg lefekszünk aludni. Már majdnem elnyom az álom, amikor Ryu oldalba bök.
- Joshua, nem akarsz ideköltözni hozzám?
- Hogy mi? – még nem teljesen fogtam fel, amit mondott.
- Ideköltözni… hozzám. Van kedved? – Hirtelen nem találom a szavakat, de végül felelek neki.
- Ryu… tudom, hogy minden idődet velem szeretnéd tölteni, de te is tisztában vagy vele, mi a helyzet nálunk. A cicákat még éppen át tudnám hozni hozzád, de édesanyámat nem hagyhatom egyedül. Mihez kezdene akkor? Én vagyok neki az egyetlen, akire számíthat. Egyedül még magát sem lenne képes ellátni. Sajnálom, de ezt a kívánságodat most nem teljesíthetem… – Már megint megbántottam, és ettől rossz érzés fog el, de mit tehetnék, hogy ne így legyen? Ryu már el is fordította a tekintetét. Jobb híján, én megfogom kezeit, hogy érezze, nem azért van ez, mert nem szeretném.
- Különben is, egy ilyen flancos hely nem igazán illik hozzám. Képes lennék eltévedni a szobák között... hehe... – próbálom oldani a feszültséget.
- Tényleg, holnap a tanításod után még haza kell ugranom, megetetni a macskuszokat… már biztos nagyon éhesek lesznek. Már látom is magam előtt Lilit, ahogy rám csimpaszkodik, amikor belépek az ajtón – mosolygok.

Ryu

Szóval nem. Tudhattam volna, hogy nem hagyja ott sem az anyukáját, sem a cicákat. Keserűen elmosolyodom. Sosem gondoltam, hogy egyszer még közénk állhatnak. Francba az egésszel! Hogyan is képzeltem, hogy én leszek a legfontosabb az életében... Nem tudok aludni, és csak nézem, ahogy Joshua szép csendben alszik mellettem. Figyelmesen mérem végig, először az arcát, mellkasát, csípőjét, ágyékát, combjait... megremeg… biztos fázik, betakarom, óvatosan, fel ne ébredjen.
A reggeli napsugarak már elérik az ablakom... egy új nap... de mint mindig, nem az én napom. Felöltözöm és a konyhában kávét főzök. Lassan iszom meg, majd telefonálok egy takarító cégnek, hogy munkájuk van. Beállítom az ébresztő órám, és Joshua mellé teszem a levelemmel együtt.
„Joshua, a takarítók hamarosan itt lesznek. Menj haza, várnak a macskák. Nem kell segítened a tanulásban, majd megoldom, és Joshua, nem jövök haza este, nem kell visszajönnöd. A kulcsot dobd be a postaládába. Köszönöm a felejthetetlen éjszakát. Szeretlek. Ryu”

Joshua

Amikor felébredek, álmosan megdörzsölöm szemeimet, visszacsukom őket, és oldalra nyújtom egyik karomat, abban a hitben élve, hogy Ryu is ott fekszik mellettem. Kezem halkan huppan a párnára, mire szemhéjaim kipattannak. Ryunak már csak a hűlt helye látszik a lepedőn. Lassan felülök az ágyon, és körülnézek. Ekkor megpillantok egy levelet az éjjeliszekrényen. Hirtelen megcsörren az óra. Minek lett ez felhúzva? Lenyomom, majd a levélhez nyúlok. Ahogy olvasom a sorokat, megdöbbenéssel teli értetlenség fúrja magát belém. Ez meg mit jelentsen? Ez… olyan mintha… de az nem lehet… ugye…? Minél tovább olvasom a szöveget, annál inkább kezdenek hatalmukba keríteni a kétségek. Most dobott…? Én is csak egy voltam a sok közül? Egy elhasznált zsebkendő, egy egyéjszakás kaland…? De… akkor mi volt az, hogy költözzek hozzá? Az is csak egy hazugság lett volna…? …De miért hazudott volna? Vagy azért írta ezt, mert nemet mondtam? De hát… hogy teljesíthettem volna, hiszen… és csak ezért, már nem is kellek neki…? De akkor… nem is szeret…? …Az is hazugság lett volna? Az… nem lehet…! Kezemben a papír fecnit szorongatva, arcomat felhúzott térdeim mögé rejtem.
- Én már semmit sem értek!
Nem úgy teszek, ahogy azt Ryu leírta. Miután felöltözöm, megvárom a takarítókat, és beengedem őket. Amikor elmennek, én is távozom, de a kulcsot a szőnyeg alá teszem, és hagyok egy üzenetet a postaládában, hogy Ryu is megtalálhassa. Így látni fogom, hogy járt-e itt, és én is be tudok menni, ha szükséges. Ezután hazamegyek, és megetetem a cicákat. Ezzel el is telik az idő, és indulok a bárba dolgozni. A munka a maga szokásos módján telik, de belül nagyon ideges vagyok. Egész nap próbáltam telefonon elérni Ryut, de nem vette fel. A bárba sem jött el, pedig ez nagyon ritka. Mégis mit akar ezzel? Komolyan ennyi lett volna? Még csak a szemembe sem mondta, hogy mit gondol…
A munka végeztével elmegyek Ryu lakásához. A kulcs a szőnyeg alatt vár, tehát nem járt itthon. Bemegyek a szobájába, és újra megpróbálom felhívni, de csak a hangposta jelentkezik. Hagyok neki egy rövidke üzenetet.
- Ryu, itt Joshua… kérlek hívj fel!
Hiába is próbálnék most aludni, nem menne. Csak ülök egy széken, és várok… várok…… várok…...

Másnap…

Tényleg nem jött haza. Valaki másnál aludt volna? Nem akarom, hogy ezek a gondolatok keringjenek a fejemben! Ez egyre rosszabb… Mégis mit tehetnék…? Fél nyolc, és semmi hír felőle.
Hazamegyek, hogy ma is megetessem a macsekokat. Éppen szórom ki a macskakaját a tálkájukba, amikor meghallom, hogy fordul a zár. Nahát, Anya ma korábban végzett. Legalább találkozunk, már régen láttam… valahogy mindig elkerüljük egymást…

***

Most épp a bár felé tartok. A macskaköves járda kihalt. Lefordulok a bár melletti kis utcába, és a hátsó ajtóhoz lépdelek. Hátammal nekitámaszkodok az ajtó melletti falnak, majd lecsúszok a földre. Nem akarom, hogy így lássanak. Miért kellett ennek történnie...? A ruhám szétszaggatva, az arcom, és a karom tele van vérző sebekkel. Talán a mellkasomon is van pár, de már nem érzem… már nem… Üveges szemekkel, és kiüresedett lélekkel nézek magam elé, és szorongatom Lilit az ölemben… az egyetlen lényt, aki még kitart mellettem. Nincs is nálam más rajta kívül, csak a mobilom. …Mindent elvesztettem…
- …Ryu… - Nem tudom, mennyi lehet az idő, csak ülök a földön, majd egyszer csak meglátom egy cipő halvány körvonalait mellettem. Tulajdonosa mond valamit, de nem hallom, mit… vagy talán nem akarom hallani…

Ryu

Lassan a bár felé tartok. Másfél napja nem láttam Joshuát. A telefont sem vettem fel, hogy ne foglalkozzak mással, mint amit eldöntöttem. Sok időbe telt, sok-sok könyörgésbe, de győztem. Minden könnyebb lesz a számunkra. Megalázkodtam, könyörögtem, sírtam, de győztem. A bárhoz érek... A hátsó ajtónál Joshua ül a földön, ruhai szakadtak.
- Joshua… mi történt? - Csak a nevemet suttogja halkan.

Joshua

Ismerős ez a hang... ő lenne...?
- ...Ryu.... - Lassan felnézek, és opálos szemeimen keresztül, mintha őt látnám. Nem akarom, hogy így nézzen rám... nem akarom... a torkom elszorul, nem tudok megszólalni, nem tudok sírni sem, csak nézem ijedt tekintetét. Nem akar itt hagyni? Hiszen már nem is jelentek neki semmit... Én már... nem kellek senkinek…… Érzem, ahogy a vállaimnál fogva rángat. Miért nem megy el...? Miért... miért...?

Ryu

- Joshua! - rángatom a vállait kiabálok vele, de mintha nem is hallana. Csak azt suttogja,

„Nem kellek senkinek!”. Mi van? Érte tettem mindent, mi történt, semmit nem értek. Felkapom, berúgom az ajtót, felrohanok vele a pihenőszobába, gyengéden lerakom az ágyra, és egy kis hideg vízzel lemosom az arcát. Nagy nehezen magához tér... ahogy kinéz, megszakad az szívem...
- Joshua mi történt?

Joshua

A karjaiban visz... azt hiszem a pihenőszobába... más nem jut eszembe... Vizet érzek... az arcomon... hideg. Egy kicsit tisztábban látok, de mardos belülről a fájdalom. Nem érzem jól magam... talán a vérveszteség miatt...
- Joshua, mi történt? - Nem akarom elmondani... nem kellene tudnia róla... és... nem akarom, hogy rosszat gondoljon... vagy, hogy bárkit is okoljon...
- Az én hibám... - nyöszörgöm ki halkan.

Ryu

- Az én hibám.... - nyöszörgi ki halkan. Mi a fene történhetett? ...Ahogy nézem szétszaggatott ruháját, szörnyű gondolatom támad... nem... ugye nem……?
- Joshua... válaszolj nekem őszintén, kérlek... meger... bántott valaki… úgy...? - Csak néz, és látom, szégyelli magát.
- Josh... kérlek… tudnom kell... szeretlek... akkor is szeretni foglak... mondd el... - könyörgöm sírva. Nagy levegőt vesz, és megszólal.

Joshua

Hogy mondhatnám el neki? Viszont válaszolnom kell a kérdésére, különben azt fogja hinni, hogy...
Kinyílnak ajkaim, majd remegve összezárulnak. Nem bírom azoknak a szavaknak a súlyát, amik nyelvemre nehezednek. Nem akarom, de el KELL mondanom neki... Hosszas önmarcangolás után kipréselem ajkaimon…
- Anyám volt... - csend - ...ő tette... De kérlek, ne okold őt miatta... csak én tehetek róla... - próbálom enyhíteni a bűnét.

Ryu

- Anyám volt... - csend - …ő tette… ! De kérlek, ne okold őt miatta... csak én tehetek róla...
- Az anyád? - Ezt nem hiszem el, milyen anya tesz ilyet a fiával? Anya az ilyen? Egyszerűen lefagyok, gondolkodni sem tudok. Az én szüleim is kegyetlenek, de nem ennyire, sosem ütöttek meg. Valami fájó dolog jutott eszembe.
- Joshua, mondd meg, miért... rájött… hogy...? - nézzek rá szomorúan.

Joshua

A tekintete mindent elárul... ez volt a másik ok, amiért nem akartam neki elmondani...
- Ma délelőtt találkoztam ssz... - szisszenek fel, miközben felülök az ágyon... fájnak a sebek... -, ...találkoztam anyukámmal. Mivel ritkán látjuk egymást, megragadtam az alkalmat, és beszéltem neki kettőnkről...! Ezzel nem is volt semmi baj, elfogadta a dolgot, de amikor megemlítettem neki, hogy szeretnék hozzád költözni, eltört nála a mécses. Üvegpoharakat, és tányérokat dobált nekem... és elkezdett kiabálni... olyan dolgokat... - itt elakad a szavam.
- Olyan dolgokat...?
- Olyanokat, mint, hogy „Olyan vagy mint az apád!”, „Fogod magad, és elhagysz!”, „Ezért kurválkodtam én érted!?”, „Ha te nem lennél, most is boldog lehetnék!”, „Miért kellett megszületned!?”, „Tűnj el az életemből!”. - Ezeket kimondva egyre jobban szúr a mellkasom.
- Én már... sohasem mehetek oda vissza... érted? Nem kellek neki, talán mindig is teher voltam a számára, és csak magamat áltattam azzal, hogy szüksége van rám. - Ryu csak néz.
- De te is így vagy vele, nem? Csak le akartál feküdni velem, nem igaz? - arcomon egy erőltetett mosoly jelenik meg.
- Elküldtél, nem vetted fel a telefont, amikor hívtalak, nem hívtál vissza, nem jöttél a bárba, és még a lakásodba sem mentél vissza. Értem én, csak eddig tartott az a nagy szerelem. Ne aggódj, nem haragszom rád, tudhattam volna, hogy ez lesz. Viszont én már nem tudok rád barátként gondolni, úgyhogy jobb, ha most magamra hagysz. Majd elleszek valahogy... Lilivel.

Ryu

Ahogy mesélni kezd, egyre jobban kell uralkodni magamon. Legszívesebben elrohannék az anyjához, és istenesen megrángatnám, hogy észhez térjen. Az egyetlen, aki kitartott mellette az Joshua volt. Amikor arról beszél, hogy nem hívtam, nem kerestem elfacsarodik a szívem... és mi…? Magára hagyom... mit képzel? ...A kurva életbe...! Magamhoz ölelem és beszélni kezdek.
- Joshua, azért nem hívtalak, és kerestelek, mert apámhoz mentem. Tudod, a nagymamára egy ápolónő vigyáz, de felmondott. Azt kértem apámtól, hogy anyukád vigyázhasson rá. Nem lett volna nehéz, mert a nagyi még önellátó, csak a szüleim nem akarják egyedül hagyni. Könyörögtem, letérdeltem mire belegyeztek. Utána a nagyihoz mentem megbeszélni vele a dolgokat... ő szeretne megismerni téged...
- Joshua, ezért nem értél el...

Joshua

- Ezért...? Akkor, még mindig szeretsz engem?
- Hogy kérdezhetsz még ilyet azok után, ami kettőnk között történt? - Ryu szorosan ölel magához, érzem a melegséget, ami árad belőle... a szívembe.
- Köszönöm - súgom neki, majd egy kicsit távolabb tolva magamtól, megcsókolom. Érzem, hogy egy kicsit enyhül a kín, mi eddig gyötört, de amikor Ryu véletlenül rátenyerel az egyik sebemre, újból felszisszenek. Ettől kicsit elhátrál, nekem pedig végre eljutnak szavai tudatomhoz.
- Azt hiszem, nem lenne túl jó megoldás mindezek után anyukámat ápolónőként alkalmazni. Talán még veszélyes is lenne a nagymamádra nézve... Sajnálom, hogy gondot okoztam. De, a nagymamád tényleg látni szeretne? Tudja, hogy együtt vagyunk?

Ryu

Joshua sebei nagyon fájhatnak, mert nagyokat sziszeg, mikor hozzáérek.
- Figyelj, holnap elmegyünk anyukádhoz és elmondunk neki mindent, azért akartam, hogy ő legyen a nagyi mellett, mert akkor ő sem lesz egyedül. A nagyi háza hatalmas, anyukádnak jó helye lenne ott, és még a pénz se rossz, nem szenvedne hiányt semmiben… de ezt még megbeszéljük, oké? És nem okoztál gondot, ami veled kapcsolatos, az nem gond, az egy dolog, amit meg kell oldani, ennyi.
- Szeretlek Joshua... - mondom, és lágyan csókolom, hogy ne okozzak fájdalmat - …és igen, a nagyi szeretne megismerni. Elmondtam neki mindent, ami köztünk történt, és ő megértette. De most nem kéne kórházba mennünk, hogy ellássák a sebeidet, Szerelmem?

Joshua

Nem te vagy az egyetlen, aki utálja a kórházakat, úgyhogy inkább menjünk hozzád... ha beleegyezel... És ahogy mondtam, én már nem mehetek vissza abba a lakásba... nekem is nehéz beismernem, de anyám idegei az évek során egyre csak gyengültek... Nem akarom kitenni a te családodat ennek. Kérlek, ne is hozd fel ezt a témát többé! Számára én már nem is létezem. Majd betelefonálok a kórházba, hogy vigyék el egy nyugisabb környezetbe, ott kifizetem, amit kell, és mindenkinek jó lesz... ennyit tehetek. Viszont a nagyidat szívesen megismerném majd - mosolygok most már őszintén.
- És... - suttogom a fülébe - ...akkor, ha nem bánod, odakötöznék hozzád.

Ryu

Nem erőltetem a kórházat, de megfogadom magamban, hogy amint hazaérünk, fertőtleníteni kell a sebeit.
- Joshua, anyud számláját én fizetem, hiszen miattam van az egész, ne is tiltakozz! És Joshua, nagyon örülök, hogy hozzám költözöl, bár nem ilyen áron akartam, de ígérem, nem bánod meg. Gondoskodni fogok rólad, amíg csak tehetem, és mielőtt azt gondolnád, hogy, csak azért, mert le akarok feküdni veled, közlöm, hogy a vendégszoba lesz a tiéd, és majd eldöntöd, hogy mikor akarsz... - Nehéz lesz - gondolom magamban, hiszen Josh olyan csábítóan néz ki még ilyen állapotban is.
- Holnap bevásárolunk neked ruhákat, meg mindent, ami kell, és utána elmegyünk a nagyihoz, ha már te is jól leszel - nézek rá szerelmesen.

Joshua

- Azért nem kell mindent helyettem fizetni, elvégre azért dolgozom, hogy el tudjam tartani magam. Én sem keresek azért rosszul, pláne, ha sok borravalót kapok a vendégektől. Majd felezünk minden kiadást. Nincs vita. Ami pedig a szobát illeti, örülök, hogy törődsz az érzéseimmel, de talán megfeledkeztél arról, hogy már egyszer felajánlottam, hogy minden éjjel együtt aludjunk? És azóta már egy pár lettünk, vagy te nem így gondolod? - nézek kérdőn Ryura.

Ryu

Erre most mit mondjak... a lecke fel van ám adva.
- Josh, rendben, ami a számlákat illeti, ha úgy akarod, akkor nem ellenkezem, de az hogy vel... – Ááá, nem tudom folytatni, igaza van, egy pár vagyunk, és ki fogom bírni.
- Na, akkor szólhatok a munkatársaidnak, hogy zárjanak majd be helyetted? Utána meg hívunk egy taxit, mert így nem mászkálhatsz sehol.
- Rendben vagy így Joshua?

Joshua

- Rendben. És üzenem a lányoknak, hogy sajnálom... - Ryu elmegy, majd pár perc múlva vissza is jön.
- Vinnéd helyettem Lilit? Én megállok a saját lábamon is.
- Biztos vagy benne? - Látom, hogy aggódik.
- Persze, ez csak néhány karcolás. Az igazi vérző sebek belül vannak, de azt a vérzést már elállítottad. - Elhaladok előtte, és megborzolom haját.
- Akkor jössz? - nézek hátra. Ekkor megpillantom, ahogy Ryu még levegőt is elfelejt venni, ajkai kissé szétnyílnak, és kipirulva néz. Pár pillanat múlva feleszmél.
- Me-megyek! - lépked utánam. Már megint az az aranyos arc... mindig magával ragad...

Ryu

Úgy szorítom magamhoz Lili cicát, hogy szegény mind a tíz körmével belém mar. Nem győzöm simogatni, hogy megnyugodjon. Joshua egyszerűen nem érti meg, hogy ha ilyeneket csinál, én a vendégszobában alszom, az biztos. Az az érintés… legszívesebben a karjaimba kapnám, és rohannék vele hazáig, hogy reggelig csak öleljem. De nem lehet - fogom vissza magam, és eszembe jut, amit mondott. „Az igazi vérző sebek belül vannak, de azt a vérzést már elállítottad.” Nem okozhatok most én sebet rajta. Ezért csak megyek utána a taxihoz és nem is merek a szemébe nézni.
- Joshua, amúgy, mit ennél vacsorára, rendeljünk valamit? - kérdezem, míg a taxihoz érünk.

Joshua

- Csak nem készíteni akarsz valamit? A múltkor említetted, hogy tudsz főzni. Én bármit megkóstolnék, amit te csinálsz. - Ettől megint zavarba hoztam, de nem bánom.
A taxi lassan behajt a parkolóba, mi pedig kiszállunk. Ahogy az épületre nézek, most valahogy más érzés fog el, mint eddig. Hazajöttem...

Ryu

Megérkezünk, kiszállunk és közben Josht figyelem. Úgy nézi a házat, mintha vágyott volna ide. Bemegyünk, és csak most felelek neki.
- Szecsuáni csirke jó lesz, Josh? Az hamar elkészül - de csak a hátát látom, ahogy bemegy a fürdőbe. Vajon egyedül is boldogul? Mennék, hogy megkérdezzem, de már hallom is, hogy hív.
- Ryu, segítenél egy kicsit?

Joshua

A fürdőbe lépve levetném véres ruhámat, de ahogy a ruhacafatok hozzáérnek némelyik mélyebb sebemhez, igencsak fogcsikorgató érzést keltenek. Nincs mit tenni, egyedül nem megy.
- Ryu, segítenél egy kicsit? - szólok neki, és ő már ott is terem.
- Mit segítsek?
- Le tudnád ollóval vágni az ingemet? Ennek már úgy is mindegy, nekem meg fáj, ha a bőrömhöz ér... meg aztán le is kellene fertőtleníteni ezeket - nézegetem a vágásokat. Ryu hozza az ollót, és nekiáll nyiszitelni az anyagot.

Ryu

Remeg a kezem, alig bírom levágni azt a szerencsétlen inget Joshuáról. Amikor meglátom a sebeit, ökölbe szorul a kezem. Ha nem az anyja volna……
- Ryu, semmi baj, akkor is az anyám - mondja halkan a kezemet nézve. Bólintok, és hozom az elsősegély csomagot. Szegény, nagyokat sziszeg mikor a fertőtlenítő hozzá ér a bőréhez.
Alig bírom ki, hogy ne öleljem meg……
- Joshua, most már boldogulsz egyedül? - kérdezem szenvedélytől fojtott hangon, és választ sem várva szinte kirohanok a fürdőből. Biztonságos helyre érve visszaszólok.
- Ha kellek, csak szólj! - De imádkozom, hogy ne mert akkor... Nekiállok a vacsinak, gondolatban azonban máshol járok.

Joshua

Végre lekerülnek rólam a ruhadarabkák, majd Ryu lefertőtleníti sebeimet, ami nem épp kellemes, de igyekszem nagyobb jajgatások nélkül tűrni.
- Joshua, most már boldogulsz egyedül? - kérdezi, és a választ meg sem várva kirohan.
- Ha kellek, csak szólj! - mondja, majd hallom, hogy a konyha felé indul. Legalább ne tudnám ennyire, hogy mire gondol. Szinte nyitott könyv ilyenkor... Mindegy, csak arra vágyom, hogy letusoljak végre, azután ágyba bújhassak. A víz csíp, de kegyetlenül, valahogy mégis megmosakszom, bár a szappannal már nem is merek próbálkozni a felsőtestemen. Óvatosan megtörölközöm, ami a vágásokkal borított részeken inkább csak a törölközővel való nyomkodást jelenti, majd eszembe jut valami.
- Ryu, tudnál hozni nekem egy alsónadrágot? - kiáltok ki. Amíg Ryu oda nem ér, én belenézek a tükörbe. Nem szép látvány, remélem, azért nyoma nem marad. Azután elfordítom testem, és meglátom a hatalmas csíkokat a hátamon. Ez így meglátszik? Ryu se kímélt tegnapelőtt, de ezt az egy sebet képes vagyok mosolyogva nézegetni... majdnem hogy tetszik is. Ha ezzel magamhoz láncolhatnám őt örökre, szívesen megtartanám. Bele is feledkezem a nézegetésbe, amikor Ryu benyit egy bokszerrel a kezében.

Ryu

Istenem, Josh nem is sejti, milyen gyönyörű! Már indulnék, hogy a karomba kapjam, mikor észreveszem a hátán a sebet.
- Ezt én csináltam? - Nem hiszem el, ez nagyon fájhatott! Josh csak mosolyog, és így szól:
- Ezt az egy sebet nem bánom – Húú, akkor ezek szerint nem érezte annyira fájdalmasnak, és eszembe jut, milyen módon is szerezte…… nyugi... sebesült... Lassan átadom a bokszert, majd már megyek is ki, és csak a vállam mögül szólok vissza.
- Mindjárt kész a vacsora, ágyba kéred vagy a konyhába? Utána pedig neked alvás.

Joshua

- Jó lesz a konyhában is - felelek neki. Van egy olyan érzésem, hogyha az ágyba kérném, azzal a saját síromat ásnám meg. Felveszem az alsót, azután kiindulok a konyhába. Már félúton megcsap az étel finom illata.
- Hmmm... jó illata van! Már alig várom, hogy megkóstolhassam. - Meglátom a terítéket az asztalon.
- Miért csak egy teríték van? Te nem vagy éhes?
- Majd eszem utánad, most megyek megfürdök én is. - Kiszedi a csirkét, és már menne is.
- Nem mész sehová! - szólok rá.
- Ha már együtt élünk, szokd meg, hogy körülötted vagyok, és együtt étkezünk, mint egy rendes család... én legalábbis... mindig erre vágytam... - halkul el kissé a hangom.

Ryu

- Ha már együtt élünk, szokd meg, hogy körülötted vagyok, és együtt étkezünk, mint egy rendes család... én legalábbis... mindig erre vágytam... - halkul el a végére. Nagyot lélegzem, és szó nélkül megyek egy másik terítékért. Veszek magamnak is az ételből, és halkan leülök Joshuával szemben az asztalhoz. Nagyon fura nekem ez az egész, hiszen már nem családban élek, és egyedül szinte futtában szoktam enni valamit.
- Joshua, ígérem, mindent megteszek, hogy úgy érezd, én vagyok a családod - De tudom, az anyukáját, azért nem pótolhatom.
- Holnap akkor rendben, hogy vásárolni megyünk? - kérdezem, csak hogy eltereljem a gondolataimat.
- Gondolom, dolgozni sem akarsz holnap menni. Szóltam a többieknek, hogy lehet, nem mész be - mondom félve, mert nem biztos, hogy Joshua ezt akarja.

Joshua

- Ha jobban leszek, bemegyek dolgozni, a lányok, ketten nehezen boldogulnak. A vásárlás meg rendben lenne, de... Ryu, hogy állsz a vizsgáddal? Ha jól számolom, már csak egy napod van felkészülni. Ugye nem felejtetted el? - Ryu rám se mer nézni... rosszat sejtek.

Ryu

- Beszéltem a tanárommal, hogy később vizsgázhassak matekból – felelem, és már terelem is a témát.
- Akkor reggeli után irány a bevásárlóközpont, szeretek vásárolni, amúgy is, nekem is kell néhány új darab - és még mindig nem nézek a szemébe. Nem kell tudnia, hogy 2 nap haladékot kaptam csak, majd ha elalszik, nekiállok tanulni.

Joshua

- Legyen, elmegyek veled vásárolni, ja, és ha nem baj, még elugrok a lakásunk környékére is. Cecil a nagy csörömpölés miatt nagyon megijedt, és kiugrott az ablakon. Elszaladt valamerre, és szeretném megkeresni.
- Rendben, akkor arra is elnézünk. - Ryu a tányérjába temetkezik, én pedig kiélvezem az ízek sokaságának keverékét.
- Ryu, te isteni szakács vagy! - állapítom meg. Gyorsan bepakoltam, amit készített, tényleg éhes voltam.
- Nagyon finom lett. - Ryu nem eszi meg az egészet, de úgy látom, ő is befejezte.
- Köszönöm szépen a vacsorát! - Odalépek hozzá, és nyomok egy puszit a fejére, majd a mosogatóhoz fordulok.
- A mosogatást bízd csak rám, addig menj, és fürödj meg te is!

Ryu

- Josh, csak pakold be a gépbe, majd az megcsinálja - felelem. Bevonulok a fürdőbe, és magamra engedem a hideg zuhanyt. Ha ez így megy tovább, azt hiszem sok ilyen zuhany lesz... meg fogok fázni – kuncogok csendesen magamban. Mire kijövök, Josh persze elmosogatott. A fenébe, miért nem teszi, amit kértem?
- Joshua? - kérdezem, mert nem látom sehol.
- A szobában vagyok - hallom csendes hangját, mire azonnal rohanok be, mert nem tudom mi a baja.

Joshua

Azzal a pár tányérral gyorsan végzek, majd bevonulok a szobába, és bebújnék az ágyba, de ahogy látom, Ryu csak egy személyre ágyazott meg. Direkt? Nem is tudom, most mit kéne tennem. Nem akarom ráerőszakolni magam, de azt hittem, szeretne velem aludni, csak nem meri megmondani. Éppen végez a tusolással, és engem szólít.
- Joshua?
- A szobában vagyok - mondom kicsit bizonytalan hangon.
- Mi a baj? - kérdezi a szobába érve.
- Semmi baj, csak... azt hittem... mindegy... - harapom el a mondat végét - ...Nem akarlak zavarni, szóval megyek a vendégszobába - mondom, és elindulok az ajtó felé.

Ryu

- Joshua, várj! - kapom el a karját.
- Nem akartalak zavarni, mikor ilyen állapotban vagy, csak ezért van egy ágynemű. Kérlek, maradj itt, hozok még egy ágyneműt - mondom, mielőtt még arra gondolna, hogy...
- Josh... te arra gondoltál, hogy nem kellesz nekem? - nézek rá. Ő nem szól, csak lehajtja a fejét.
- Gondolod, ha jól lennél, eszembe jutna ilyen? Figyelj rám, az volt a tervem, hogy egyedül alszol, hogy kipihend magad, utána az, hogy elalszol mellettem, és én egész este tanulok, mert 2 nap haladékot kaptam, de most már nem tudok erre gondolni. Veled szeretnék aludni, álmomban hozzád bújni, és reggel melletted ébredni.

Joshua

Most... egy kicsit megkönnyebbültem, viszont...
- Két nap haladék!? Még hogy velem aludni! Most azonnal kezdj neki tanulni! Aztán, majd ha már csak dülöngélsz a széken a fáradtságtól, jöhetsz aludni. Reggel pedig egyedül megyek vásárolni. És még képes lettél volna eltitkolni... - mormogom az orrom alatt.

Ryu

- Josh, el is titkolhattam volna, de megmondtam őszintén.. de ha így akarod, akkor jó, legyen szép álmokat, aludj jól! - felelem élesen és csendben becsukom az ajtót. Ha ezt akarja, ha tud nélkülem aludni...
Mindegy, irány a vendégszoba, és nekiveselkedem a tanulásnak, de az agyam nem ott jár.

Joshua

Na, így már rendben lesz - fekszem be az ágyba. Ő tanul, én meg alszom... aludni fogok... aludnék... ha tudnék. A fenébe!
Még elég idegen ez a hely, nehezen jön rám az álom... na meg... hogy aludjak, miközben Ryu keményen dolgozik... Vajon megy neki? A múltkor még a segítségemet kérte... Áááh, de messzinek tűnik most az az egy szobányi távolság. De ha odamennék, tényleg csak zavarnám. A vizsgája most fontosabb. Ha nem lenne meg neki, mit csinálna? Két nap marha kevés... ha nem tanul éjjel-nappal, biztos, hogy nem tudja befejezni.
Jól van, nyugi Joshua... most szépen elalszol, és békén hagyod... az ő érdekében.

Ryu

A franca, nem tudok tanulni, csak azon jár az eszem, hogy Josh már biztos alszik, hiszen fáradt, tele van sebekkel, én meg még duzzogok, mint egy gyerek, és álmos is vagyok. Kávé, ez kell nekem. Rohanás a konyhába felrakom a kávét, és csak nézem a bennünket elválasztó szobaajtót. Furcsa, de olyan érzésem van, ő sem alszik... Lassan elindulok az ajtó felé, nyitnék be... de nem tehetem, aludnia kell.

Joshua

Ez kezd egy kicsit idegesítő lenni. Most mi a fenét keresek az ajtóban??? Nem, nem, nem! Nem törhetek csak úgy rá! De mi van, ha elakadt valahol? Rendben, nézzük reálisan a dolgokat... Így aludni nem tudok, az biztos. Ryu most vagy szorgalmasan tanul, vagy küszködik egy feladattal, vagy bealudt a könyv fölött. Az első esetben, Isten ments, hogy háborgassam, de a másik kettőt nézve, rá kellene kukkantanom. Ha a sok lúd disznót győz mondást is belevesszük... igaz, nem éppen idevág... de akkor is... Jól van, segítek neki!
Nagy hévvel kinyitom az ajtót, és meglátom Ryut velem szemben, ahogy nagyokat pislog rám.

Ryu

Az ajtó kinyílik, és Josh áll benne kérdő szemekkel nézve rám.
- Ryu? - Csak kávét főztem, nehogy elaludjak tanulás közben - felelem, és már fordulok is a szoba felé. Josh csak áll és néz.
- Joshua miért nem alszol? Fáj valami? - kérdem, mert kezdek megijedni a szótlanságától.
- Nem, semmi baj - feleli, és már menne is vissza, mikor átölelem, és adok neki egy testetremegtető, vágyakozó csókot.
- Talán most már menni fog a tanulás, aludj jól, álmodj rólam - mondom a döbbent Joshuának, és elindulok a szobába.

Joshua

Ebbe a csókba, még maga az Ördög is beleremegett volna, nem hogy én... És ezután azt állítja, hogy most már tud tanulni. Most komolyan mondta, vagy csak engem akart megnyugtatni? Mindenesetre nem kérte, hogy segítsek neki, úgyhogy azt hiszem, jobb lenne, ha visszamennék a szobába. Így is teszek. Hátamra fekszem az ágyon, nem takarózom be, mert félek, még az is fájdalmas lenne. Valahogy sikerül elaludnom, de később fel is ébredek. Az óra szerint hajnali három óra. Ryu nincs itt. Még mindig matekozna? Felkelek, hogy megnézzem.
- Ryu, még mindig tanulsz? - sétálok álmosan a másik szobába.

Ryu

Csak félálomban hallom, hogy azt kérdezi tanulok-e még. Alig állok, illetve ülök a széken, mindenem sajog, a fejem üres, és azt kérdezi tanulok-e még!!! Most mindjárt megölöm, a vérnyomásom is emelkedik. Testem minden sejtje alvásért, vagy kávéért kiabál!!!! Na meg Joshuáért, de ezt elnyomom magamban. Ki kell békíteni az anyjával különben... szenvedni fog. Most még nem érdekli, de később…… Na, irány a konyha, és éljen a kávémérgezés... na meg a cigi… lassan fél éve nem gyújtottam rá, de most életemet adnám egy szálért. Valahol van is egy dobozzal, meg kell keresnem.

Joshua

Nem kapok választ, csak azt látom, ahogy Ryu elviharzik mellettem a konyhába.
- Mi a gond? - megyek utána. Látom, ahogy előkotor egy doboz cigit.... CIGIT!!!????
- Hé! Mit csinálsz!? - kapom ki kezéből a dobozt.
- Már leszoktál, vagy nem!?

Ryu

- Na, most azonnal add vissza a cigimet, kell valami, ami stimulál a kávén kívül, ha már te nem lehetsz az - felelem vigyorogva, és kikapom a döbbent Joshua kezéből a cigimet.
- Te meg menj vissza aludni, mert korán van még! - küldöm ágyba.
- Josh… azért tanulok most, hogy együtt menjünk vásárolni! - és már megyek is be a szobába nagyokat slukkolva a cigimből.

Joshua

Ezt nem hiszem el!
- Azonnal oltsd el a cigidet... hallod!
- Már miért tenném?
- Azért jöttem, hogy megnézzem tanulsz-e még, és hogy téged is aludni küldjelek végre... magam mellé... de amit látok, nagyon nem tetszik! Oltsd el, ha mondom!!!

Ryu

- Nem! - nézünk farkasszemet a cigim felett. - De ha adsz valami pótlékot helyette... - Joshua elvörösödve néz rám.
- Joshua, kérlek, menj aludni, még van pár feladatom, utána megyek aludni én is… melléd... - adok egy puszit a szájára, és már megyek is, a szobaajtót becsukom magam mögött, és nagyokat sóhajtozva ülök vissza a székre.

Joshua

Na, abból aztán nem eszel! Kivágom az ajtót. A padló dübörög lépteim nyomán.
- Na, ide figyelj! Velem nem szórakozhatsz! - Kiveszem kezéből a szálat, és elnyomom a füzetén. Megragadom pólóját a nyakánál, és felhúzom magamhoz, félig álló helyzetben tartva.
- Ha jót akarsz magadnak, akkor tanulj, vagy menj aludni! Már megmondtam, hogy nem fogom hagyni, hogy tönkretedd az életed! És ez a dohányzásra is vonatkozik. Soha... de SOHA nem gyújthatsz rá többé!!! - Ezzel elengedem, ő visszaesik a székre, én pedig felkapva a cigis dobozát, visszamegyek a hálószobába.

Ryu

Mennék, hogy elégtételt vegyek, de csak jó erősen bevágom az ajtót. Francba, velem nem lehet kitolni! Óvatosan kilesek a nappaliba, Joshua sehol. Hurrá, és már robogok is le a lépcsőn, hogy az éjjel-nappaliba vegyek cigit magamnak. Joshuáról sem feledkezem meg, fagyit és jégkémet veszek, tudom, hogy nagyon szereti. Aztán rágyújtanék… de eszembe jutnak szavai... és nem gyújtok rá. Halkan surrannék be a saját lakásomba, mint egy betörő mikor meglátom őt.

Joshua

Hallottam, amikor kiment, és most az ajtóban várom. Már vissza is jött. Látom szemeiben a félelmet.
- Hol van? - Nem néz rám.
- Ide vele - mondom nyugodtan, de ridegen. Ő lassan szégyenkezve átnyújtja a dobozt. Én elveszem, és újból a szoba felé veszem az irányt. Útközben csak annyit mondok…
- Én bíztam benned...

Ryu

- Ha kicsit jobban megfigyelnéd a dobozt, láthatnád, hogy nem gyújtottam rá. Kár volt - felelem neki, és az asztalra dobom a neki szánt dolgokat.
- Tessék, neked vettem. - Berobogok a szobába, és most már elegem van. Francba a tanulással, álmos vagyok és fáradt, és most már az se érdekel, hogy mit csinál Josh. Egy kurva cigi miatt ekkora cirkuszt levágni... Takarómat a fejemre húzom, és már jön is a jótékony álom.

Nincs hozzászólás.