Mazochista érzelmek I. évad 2. fejezet

Joshua

Mit... mondott? Csak rosszul hallottam... ugye? Fogalmam sincs, milyen képet vághatok most. A vér is megfagyott bennem.

Sz... szeret? Engem? Úgy? És mi ez az érzéki hangnem? Teljesen összezavarodtam. Az agyamat ellepi a gondolatok sokasága, szinte már zsong a fejem. És amit utoljára mondott... megcsókolni?
Időm sincs átgondolni a dolgokat, mert egyre közelebb hajol hozzám csókra nyitva ajkait. Ha nem lépek közbe, tényleg megteszi!
- Ryu...! - Gyenge próbálkozás... nem ér semmit. Miért néz így rám? Próbálom ellökni magamtól, mire megfogja a karomat. Pupillám kitágul, elkezdek remegni. Félek. Még sosem éreztem félelmet a barátom iránt. Ez nem normális. Én nem vagyok olyan, mint ő! Lehajtom fejem, és csak lefelé nézek. Egyszeriben minden megdermedt.

Ryu

Nem vagyok normális... Joshuát fogom le??? Nem hiszem el... remeg... fél tőlem…
- Ne haragudj! - súgom neki halkan, és az ajtóhoz hátrálok.
- Felejtsd el, amit mondtam - mondom halkan -, és nyugodj meg, az életben többet nem kérem a csókodat… - Elegem van, fáradt vagyok, kimerült, a sebem egyre jobban lüktet, és még a barátomat is elvesztettem... a hülye természetem miatt! Joshua nem mozdul, csak néz a hatalmas szemeivel.
- Jobb lenne, ha most elmennék, és nem jönnék egy darabig? - kérdezem tőle és remegek, hogy ne azt a választ kapjam, amit megérdemelnék.

Joshua

Még nem tértem teljesen magamhoz a sokkból. Önkéntelenül is a számhoz emelem a kezem. Csak akkor eszmélek fel, amikor elkezd hozzám beszélni. Felejtsem el? Soha többé? Ez úgy hangzik, mintha fel akarna szívódni... azok után, amiket mondott...
- Ne...! - Én is felállok. - Ne menj el! Sajnálom! Most biztosan én okoztam fájdalmat neked. Én hülye, mindig csak magamra gondolok! - Ezzel a falhoz vágom kezemet úgy, hogy a vakolat egy darabon leválik róla. Nem merek a szemébe nézni. - Nekem akkor is fontos vagy! Tudom, hogy szemétség ilyet kérnem tőled, de maradj itt! Amúgy sem kellene megerőltetned magad... meg aztán... aggódom érted. Ha bármi történne veled...

Ryu

A mindig nyugodt Josh veri a falat, hogy lejön a vakolat. Mi a fene van, mit akar ez jelenteni? A szavai, hogy ne menjek... aggódna... ha bármi történne… de nekem el kell mennem…
- Joshua, nyugodj meg, nem most megyek el, előbb ki kéne magamat aludnom, átkötni a sebemet - mondom a még mindig idegesen rám néző csaposnak. Viszont gondolatban már tudom, ha egyszer innen kimegyek, nem mostanában jövök vissza. Ha nap mint nap látnám, nem biztos, hogy nem mondanám ki neki újra és újra, hogy szeretem, de vele ezt nem tehetem meg.
A legjobb, ha békén hagyom, hogy élje az életét békében, nyugodtan.
- Ryu - hallom Joshua hangját közvetlenül a fülem mellet -, ugye nem gondolsz arra, hogy végleg elmenj?
- Nnneemmm... - válaszolok alig hallhatóan. Hogy végkép meggyűlöljön, és hogy segíteni tudjak neki, felteszek egy kérdést.
- Joshua, te lefeküdnél valakivel, hogy megmentsd azt, akit szeretsz?

Joshua

Már ismerem annyira, hogy tudjam, mennyire elveszett most belül. Ha elmegy, megint előjönnek azok a rossz szokások. Kérdésemre nemmel válaszolt, de tudom, hogy hazudott. Mivel nyugtathatnám meg...? Semmivel... én nem adhatom meg neki, amire vágyik, és ha csak rám néz, gyötrődni fog. Meg tudom érteni, hogy el akar menni, és nincs is jogom megállítani, de akkor sem akarom, hogy ez történjen!
Most pedig váratlanul feltesz egy kérdést.
- Joshua, te lefeküdnél valakivel, hogy megmentsd azt, akit szeretsz?
- Hogyan? Milyen kérdés ez? Mit akarsz ezzel?
- Megtennéd, vagy nem tennéd meg? - A fejembe villan valami... Kérdésére kérdéssel felelek.
- Van ennek valami köze a medvéhez? Ha igen, mondd el! Ne titkolózz! Tudod, hogy megbízhatsz bennem! Hiszen mindent megbeszélünk, vagy nem? - Hogy lássa, nem akarok távolságot tartani tőle, vállaira teszem kezeimet.

Ryu

Ezt nem kellett volna. Joshua kezei a vállaimon... mitől más ez az érzés? Hiszen rengetegszer érintettük már egymást, de ez az érzés most valami más, valami erősebb, és én nem bírom elviselni sokáig.
- Nem, semmi köze hozzá – mondom, és lerázom azokat a kezeket a vállaimról. - Csak egy kérdés volt, Joshua, és most ha nem bánod, lefeküdnék egy kicsit, de ha nem akarod, hogy itt, akkor hazamegyek. Nem válaszol, ezért úgy döntök, itt alszom. Az ágyhoz vánszorgok, lefekszem és magamra húzom a takarót.
- Reggel ébressz fel! - mondom szárazon Joshnak, és már nem érdekel semmi. Kész. Elég, nem bírom tovább. Reggel elmegyek, és este remélem itt lesz az a szemét, hogy betartsam az ígéretemet, hogy Joshuának ne legyen baja. Utána… utána, nem lesz más, mint a régi életem. Heroin, kokain és remélem sok-sok egy éjszakás kaland, amíg…

Joshua

Most már teljesen elutasítóan viselkedik. És már megint hazudott. Ismerem már ezt a Ryut. Fél, hogy megbánt másokat, ahogy attól is, hogy őt megbántják, ezért inkább magát sanyargatja. Tudom, hogy mennyire ingatag lelkileg, főleg „az után” a nap után. Eddig mindig sikerült megvigasztalnom, de most teljesen más a helyzet, elvégre miattam borult ki ennyire. Igaz is... hogy mondhatom, hogy ismerem, amikor még azt sem vettem észre, hogy szeret… Egyáltalán mióta? A barátságunk már helyrehozhatatlan. Ha ki is békülünk, már nem lesz ugyanaz, mint azelőtt.
Ryu a takaró alatt a falnak fordul, én meg állok az ajtó előtt. Mi vagyok... szerencsétlen, vagy inkább szánalmas? Ha most miattam tenne valami őrültséget, azt sohasem bocsátanám meg magamnak. Egy élet, de még száz is kevés lenne, hogy vezekeljek érte.
Odalépdelek az ágy mellé, és a szélére ülök. Ő csendben van, pedig tudom, hogy nem alszik.

Ryu

Miért nem megy már el!!! Miért ül ide mellém? Nem akarom, hogy itt legyen. Hagyjon most békén!!!
- Joshu, menj le dolgozni, kérlek, elleszek most egyedül is. Nem kell a szánalmad - fordulok feléje, de amit látok, az megrémít. Fájdalom, szenvedés, szeretet, bár nem az, amire vágyom, de...
- Menj, nem lesz semmi bajom… - fordulok újra a fal felé, és tudom, hogy szemétség, de már arra gondolok, hogy ha kimegy a szobából, kisurranok a hátsó ajtón. Drogot kell szereznem bármi áron, lefekszem bárkivel, de most szükségem van rá, csak az segíthet rajtam. Mindegy hogyan, de kell. A drog utáni vágy most erősebb mindennél, már nem érdekel, hogy Joshua mit gondol, most kell… Hirtelen felugrom...
- Elmegyek – mondom, és elindulok az ajtó felé.

Joshua

- Hogy mi? Miért? Ryu! - Rögtön felpattanok én is. Az ajtó elé állok, hogy elálljam az útját. - Már megint mi ütött beléd ilyen hirtelen? Hiszen nem is mondtam semmit!
- Hát éppen ez az! - Valami belém nyilall... egyenesen a mellkasomba. Bármit teszek, rossz.
- Most megpróbálsz meggyűlölni, igaz? Vagy azt akarod elérni, hogy én utáljalak meg?! Tudnod kellene, hogy sosem tudnálak gyűlölni! Nem akarom látni, ahogy tönkreteszed az életed. - Nem tudok szavaim útjába állni. - Ha gyűlölni akarsz, hát gyűlölj, de nem fogom hagyni, hogy kárt tegyél magadban! Érted?!

Ryu

- De igen, hagynod kell! Ez az én életem, úgy teszem tönkre, ahogy és amikor akarom. Te nem tehetsz semmit, és igen, gyűlöllek, illetve gyűlölni akarlak, hogy ne érezzem azt, amit érzek. Igen, Joshua, ez vagyok én, most ilyen vagyok, és te nem tehetsz ellene. - Döbbenten néz rám, nem érti. Nem érti, hogy csak egy szót kellene kimondania, amit nem tehet meg, mert ő azt nem érzi. Ő sosem nézett rám úgy...
- Joshua, semmi se lesz már olyan, mint eddig volt, elveszítettelek téged is, és ez az én hibám. Már nem az vagyok, aki eddig voltam, hagyj menni, és többet ne segíts rajtam...

Joshua

- Ezt nem gondolhatod komolyan! - Az a legrosszabb, hogy most már tudom, mire vágyik a leginkább. De nem hazudhatok neki az érzéseimről, mert attól csak még rosszabb lenne a helyzet. Viszont el sem engedhetem. Egy lehetőségem maradt.
- Ryu... - Hirtelen magamhoz rántom, és szorosan magamhoz ölelem fáradt testét, mire meglepetten felsóhajt, de nem ellenkezik.
- Én nem ígérhetek neked semmit. Se boldogságot, se gazdagságot, se szerelmet... de azt tudom, hogy nem akarlak elveszíteni, és ez az érzés mindennél erősebb bennem. Mindig csak te voltál nekem. Emlékszel, amikor még általános iskolásként az utcán találtunk egy dobozt benne két kiscicával? Hozzád vittük és kézből etettük mindkettőt. Rejtegettük őket, nehogy a szüleid megtudják, mert máskülönben csúnyán megbüntettek volna. Nem értettem, hogy akkor miért vállaltál akkora kockázatot két aprócska cicáért. És akkor azt mondtad nekem, hogy azért, mert minden élőlény megérdemli az életet. Bár azok a macskák azóta felnőttek, és nálam laknak, de azokat a szavakat sosem felejtettem el. Azok adtak erőt, hogy úgy élhessem az életem, ahogy azt most teszem.
Hát most engedd meg, hogy viszonozzam mindezt neked! Ryu... neked élned kell! Nem másért, magadért! - Most ajkaimat a füléhez teszem, olyan közel, amennyire csak lehet, hogy jól hallja, amit mondani fogok, és belesúgom:

- És... akárhogy is, de én azt szeretném, ha mellettem maradnál.

Ryu

Az a régi emlék, a két cicus! Akkor még hittem mindenben.
A hangja a fülem mellett…
- És... akárhogy is, de én azt szeretném, ha mellettem maradnál. - Mi van? Ez most mit jelent? Már tudja, hogy szeretem, akkor, hogy maradhatnék mellette? Nem tehetem, miatta nem.
- Joshua, a barátod vagyok, ha még annak tartasz, de nem tagadhatod, hogy nem érzel irántam a barátságon kívül mást. Ez nem a te hibád, egyszerűen nem szereted a férfiakat... ennyi. Nem kell elviselned az én rohamaimat… A gondjaimat nekem kell megoldanom... nélküled. Sosem hazudtál nekem, és remélem, ezután se fogsz. Én sem fogok hazudni neked, veled akarok lenni, de te nem akarod… Semmi baj… tudomásul vettem - fordítom felém az arcát, és lágy csókot lehelek ajkaira.

Joshua

Az idegeim már tűhegyen táncolnak, amikor egyszerűen megcsókol. Az egész egy szemvillanás alatt zajlik le, éppen, hogy csak hozzáérnek ajkai az enyémekhez, de ez letagadhatatlanul egy csók. Normális esetben most ezen is kiakadnék, de most csak az jár a fejemben, hogy nem bírom itt tartani.
- Ezt most búcsúcsóknak szántad?! - fakadok ki megint. - Azt mondod, nincs szükséged rám, azután megcsókolsz. Mégis mit gondolsz, mit érzek most?! Teljesen összezavarsz! - Térdeimre borulok a földön. Kezeimet ökölbe szorítom.
- Egy nap alatt kellett elviselnem, ahogy egy szemétláda kikezd a legjobb barátommal, ahogy vérben fürödve fekszel a földön, az után meg csak úgy kijelented, hogy szeretsz. - Ezt kimondva pedig sírva fakadok.
- Én már nem értek semmit! Mégis mit kéne tennem?! Mondd meg! Mit?! - ordítom földnek szegezett ábrázattal.

Ryu

- Mit kéne tenned? Semmit, Joshua... már semmit se tudsz tenni. A csók valóban a búcsúcsókom volt. Nem azért, mert elmegyek, hanem mert soha többet nem mondok és teszek olyat, amivel kifejezném az érzéseimet. És hogy neked kellett elviselned, hogy kikezdenek velem? Hát viseld el, nem tehetsz mást, megvolt a lehetőséged arra… De most tényleg mennem kell, be kell tartanom egy ígéretet, amit tettem egy szemétnek. Köszönöm, hogy a gondomat viselted annyi éven át. Joshua, úgy érzem a legjobb, ha mindent elfelejtesz, ami itt történt - Ha megteszem, amit kell, Joshua gyűlölni fog, és talán ez a megoldás. - Le kéne menned végre, a bárban várnak rád és rám is.

Joshua

Moccanni sem bírok... csak bőgők, mint egy kislány. Ezt is csak azért, mert róla van szó. Tehetetlennek érzem magam. Ő pedig fogja magát, és elmegy. Otthagy... az ajtó becsukódik. Hová lett az az aranyos kisfiú, akit ismertem? Én vagyok az idősebb, mégsem voltam képes tenni érte semmit. Ahogy ott ülök a szoba közepén, a csend szinte elviselhetetlen. A földszintről hallok ugyan zajokat, mégis mintha minden kiüresedett volna… Azt mondta, elmegy, de vissza is jön, nem? Vagy ez már csak az én reményképzetem?
Ígéret... egy szemétnek… MEDVEEEE!!! Eddig könnyektől piros szemem most már vérben forog. Ha találkozom vele, megölöm! De így nem mehetek le a bárba. Hogy néznék így ki... a mindig vidám Joshua. Tényleg röhejes vagyok.

Lent a Bárban…

Ryu

Iszonyúan fáj a szívem, mert otthagytam Joshuát, de nem tehetek mást, nagy hévvel, sietek a bárba...
- Helló, Medve! Remélem, ma ráérsz! - Hoppá…… hmm... valaki magának akarja medvekomát... de nem hagyom... ma az enyém, és akkor Joshuának nem árthat.
- Hé, te, az az én pasim mára, engedd el! - mondom, és magamhoz rántom az ellenkező Medvét.
- Ne csináld ezt… - szólal meg csendesen. Most mi van...? Az eddig csendesen figyelő, ismeretlen férfi rám néz, és ezt kérdezi:
- Te nem tudod, ki vagyok?

- Hát nem, de nem is érdekel - és lazán lesmárolom a dermedt Medvét.

Kazuma-san

- Mi a baj, Akira édes? Mintha ideges lennél egy kicsit. Csak nem attól félsz, hogy valaki meglát velem? Máskor nemigen zavart téged az ilyesmi. Nem gondolod, hogy ezzel a szűzies szégyenlősködéssel már régen elkéstél? - gonoszkodok vele egy leheletnyit. Nagyon jól érzem magam ebben a helyzetben, és minden egyes percét, ki akarom évezni.

Akira

A kurva életbe! Most mit csináljak? Hirtelen megjelent ez a Ryu kölyök, és elég bizarrul fest. A vér megalvadt az arcán, a haja csimbókokba ragadt tőle, még az ingén is meglátszanak a vérfoltok. És most smárolt le Kazuma előtt! Óvatosan oldalra pillantok. Ha Kazuma ilyen nyájasan mosolyog, az csak egyet jelenthet. Bajt. Méghozzá rám nézve.
- Izé... - ragadom meg a yakuza vezér karját - Kazuma-san, ő itt Ryu, egy közeli barátom. Tudod... mi... hát... - Most mi a fenét mondjak? Mielőtt bármit is kinyögnék, Ryu-kun közbe vág.
- Gőzöm sincs, hogy ki vagy, de ez az idióta ma estére az enyém. - Bassza meg, Ryu!

Ryu

Olyan csend van, azt hiszem most valami nagyon rossz dologba kezdtem, és valamiért félni kezdek.
- Kazuma! - Anyám, neeee, egy yakuza, ezt elbasztam, de már nem érdekel semmi.
- Nem számít nekem, már ma a tiéd akarok lenni, és ebben a yakuzád se fog megállítani - nézek fel merészen.
- Van valami kifogásod ellene, Kazuma-san?

Kazuma-san

Micsoda egy szemtelen kölyök. De van benne bátorság az már biztos. Ez tetszik. Nagyon is tetszik.
- Ryu-kun, jól meggondoltad te ezt a dolgot? - Igyekszem komoly képet vágni. Nem akarom túlzottan megijeszteni a kis vadmacskát.

- Akirának és nekem halaszthatatlan dolgunk van. Nem hiszem, hogy bele szeretnél te is keveredni ebbe. - Már alig tudom visszatartani a vigyorgást, ami az ajkaimon lassan úrrá lesz. Úgy látom, ez a fiú nemigen akar meghátrálni. Mi lenne ha… egy kicsit, de csak egy egészen kicsit megkóstolnám őt is? Várom, hogy mit fog lépni. Érdekes helyzet.

Akira

Kazuma ráindult a kölyökre. Erre sem számítottam. Jobb állapotban van, mint gondoltam. Azt hittem, előbb Ryut, aztán engem nyír ki, de e helyett egy édes hármast akar. Lehet, hogy később megbánom, de talán nem kéne belekevernem a kölyköt. Túl gyámoltalan Kazuma szadista játékaihoz, ráadásul Josh-kunnal jár. Gyűlölöm azokat az alakokat, akik képtelenek hűségesek maradni. Először Ryuhoz fordulok.
- Ha csak az egyezségünk miatt csinálod, akkor jobb, ha eltűnsz. Ha meg azért, mert összevesztél a kis barátoddal, pláne lépj le! - Visszafordulok Kazumához.
- Ryu-kun csak viccelt, ebben egészen biztos vagyok. - Gyorsan átfonom a karjaimmal Kazuma nyakát, és elkezdem csókolgatni.

- Nem vagyok elég neked én? Csak magamnak szeretnélek ma estére! - Figyelmeztető pillantást vetek Ryura. Most menj, te idióta, amíg lefoglalom!

Ryu

Francba! Mi a fene van, senkinek se kellek? Eddig mindig volt, aki le akart velem feküdni! Most meg?
- Medve, nem küldhetsz el, volt egy egyezségünk, nem hagyom, hogy elfelejtsd! Amúgy Joshuával nem járunk, úgyhogy szabad a pálya! - Valamiért el akar távolítani. Rossz érzés fut végig rajtam, de már nem figyelek rá. Nagy merészséggel lépek Kazuma-san elé.
- Szabad? - Választ se várva hozzábújok, és magam felé fordítom.
A yakuza csak néz, mikor fogom magam, és megcsókolom.

Kazuma-san

Nézzenek oda! Akira menteni akarja a kölyköt? Úgy látszik, nagyon fontos lehet a számára, ha még a saját becses hátsóját is hajlandó feláldozni, csak azért, hogy ő megússza. Nem is feltételeztem volna róla ilyesmit. Gondolatmenetemet két meleg kéz zavarja meg, melyek belém kapaszkodnak. Mi a franc, ez meg mikor került ilyen közel? Mnn... nem is rossz a kicsike. És milyen rámenős!
- Játszani szeretnél, kiscica? - kérdezem tőle, kéjesen végignyalva alsó ajkamat.

- Te mit szólsz ehhez, Akira-chan? Vele tartasz, vagy velem? Esetleg szeretnéd hármasban? Már megint megjelent az a letörölhetetlen kaján vigyor az arcomon. Lássuk csak, mit is lehetne kihozni ebből a nem mindennapi helyzetből?

Akira

Most vagyok csak igazán nagy szarban. Ha beszállok a játékba, megszívom, ha nem szállok be, Ryu-kun szívja meg. Ránézek Kazumára, aki láthatóan percről percre jobban élvezi a helyzetet. Basszuskulcs! Rendben, Kazuma, te győztél. Megragadom Ryu fejét, és magamhoz rántom. Durván behatolok a nyelvemmel a szájába, és kisajátítom az egészet. Mikor Kazumára nézek, látom, hogy köszöni szépen, ő kurva jól érzi magát. Show-t akartál, te rohadék? Akkor megkapod! Ryu-kunnak alig van esélye viszonozni a csókot, egyre agresszívabbá válok. Pár perc után, oxigén hiányában, kénytelen vagyok elengedni a srácot.
- Ez a válaszom. - Ryu-kunról Kazumára, majd megint Ryu-kunra nézek.

- Na, mi legyen? Lelépünk innen és folytatjuk, vagy nem?

Ryu

Hú… ez durva, azt hiszem, elvetettem a sulykot. Akira úgy csókol, mintha az életem függne tőle. De mintha a yakuzának akarna üzenni valamit! De miért? És most elmenni, neee, nem akarok! Kazuma csak néz, és én nehezen tudok a pillantásától elszakadni. Máskor nem lennék ennyire bátor, de látom rajta, hogy nem utasítana vissza.
- Medve, én nem megyek sehová! Ha Kazuma-san úgy akarja, ma vele leszek! – mondom, és vakmerően futtatom végig a szemem rajta. Hiába figyelmeztet valami belül, már nem érdekel, már csak az számít, hogy ma valaki szeressen.
- Kazuma-san? - kérdezem halkan. Istenem, csak Joshua ne lenne ennyire messze… ha ő itt lenne…

Kazuma-san

- Micsoda élvezetes kis műsor. Nem is gondoltam volna, hogy ma ilyen jó napom lesz. - Kéjes mosollyal ajándékozom meg a mellettem ülő két fiút. Nem vagyok én semmi jónak az elrontója. Legalább egy kicsit kiengedem a gőzt. De a rámenős kiscicát nem hiszem, hogy annyira meggyötröm. Még a végén nem bírná ki. Akira viszont más tészta. Tudom jól, őt nem zavarja az sem, ha kicsit eldurvulnak a dolgok.
- Akkor indulhatunk? Odakint vár rám a limuzinom.

Joshua

- Köhm... köhm! Jó estét, uraim! Máris távozni készülnek?

Akira

- Josh-kun? - Mikor jött ez ide? Ajjaj, ha szemmel ölni lehetne, már rég a padlón hevernék. De itt a nagy lehetőség, hogy elszakítsam Kazuma figyelmét Ryuról, és meglépjek vele.
- Kazuma-san... - suttogom a fülébe, és picit bele is nyalok. Tudom, hogy ezért odavan. Még jó, hogy elég ideig voltunk szeretők ahhoz, hogy úgy-ahogy kiismerjem.

- Hagyd ezt a kölyköt, hidd el, nem éri meg... Sok~kal ke~ve~sebb van ben~ne, mint gondolnád. - A szavaimat egy-egy csókkal toldom meg. Mikor már úgy látom, hogy enged nekem, Ryu-kunra nézek.
- Tűnj el! - tátogom.

Ryu

Na, most mit tegyek? Francba, ha itt maradok Joshua letépi a fejemet, ha elmegyek velük, akkor meg olyasmibe mászom bele, amit később megbánnék.
- Joshua - fordulok az egyetlen személy felé, akiben még megbízom.

Joshua

Szép kis társaság gyűlt itt össze. Még a yakuza is itt van, pedig már rég nem láttam. A medvétől már egyenesen undorodom. Igyekszem minél gyilkosabb tekintetet vetni feléjük, úgy látom, sikerül. Most pedig Ryu a nevemen szólít. Felé fordulok. Nem nézek rá valami szépen... Pláne miután első sorból néztem végig a kis műsorát. Ahogy elnézem, a medvét más fogja ma elnáspángolni, úgyhogy szó nélkül megfogom Ryu kezét, és magam után húzom.

Ryu

- Joshua, hová rángatsz? Engedj már el! - Hiába, csak húz maga után, és nem szól egy szót sem. Azt hiszem, most komoly fejmosásban lesz részem. Ha látta, amint lesmárolom a yakuzát, akkor nekem végem. Azt már megszokta, hogy minden éjjel mással lát, de a yakuzát ő sem csípi. Nem értem, mert nem néz ki rosszul. Ááá, hogy a francba tetszene neki, hiszen ő nem nézi meg a pasikat!
Újra rám tör az egész elcseszett életem, hogy barom módon elmondtam Joshuának, hogy szeretem, és ő nem viszonozza.
Megmakacsolom magam.
- Joshua, ne rángass már! - mondom, és nagy erővel kiszakítom magam a kezéből.

Kazuma-san

Nahát, nahát. Kit látnak szemeim? Régi jó cimborám, Matoke Joshua lép az édes kis hármasunk mellé.
- Jó estét, uraim! Máris távozni készülnek? - Kérdezi kedves hangon, de cseppet sem lehet kedvesnek nevezni a pillantásokat, amivel engem illet. Ryu megremeg, mikor meghallja a hangját. Na, mégis mi a fene folyik itt? Oh, csak nem? Hehe, pedig tudtommal Joshua nem hajt a férfiakra. Na hoppá! Joshua megfogja a halálra rémült Ryu kezét, és minden szó nélkül húzza maga után. Ez aztán az érdekes fejlemény.
- Josh-kun, te kis huncut, mire készülsz azzal a kölyökkel? Csak nem magadnak akarod? - kiálltok Joshua után. Nem is tudom, mennyire volt ez jó ötlet, de nem hagyhattam ki a kínálkozó lehetőséget, elvégre Joshua számtalanszor dörgölte az orrom alá, milyen undorító, amit más férfiakkal művelek.

Joshua

Lehetne még jobb? Ryu lecövekel, Takeda-san meg utánam üvöltözik a bár kellős közepén.
- Épp csak megmentem egy vén kéjenctől. Ez a hely nem arra való, hogy gyerekeket molesztálj! Vagy már elfelejtetted... Takeda-san?
- Ryu... gyere már! - súgom halkan a fiúnak.

Ryu

Azt hiszem, tényleg jobb, ha meghúzom magam, és megyek Joshua után, de hiába, valami kisördög azt súgja, valamit mondanom kell még a bent lévőknek.
- Jó szórakozást, és Kazuma-san, remélem, hamarosan találkozunk! - Joshua megáll és halk, de metsző hangon súgja nekem:
- Normális vagy? Te nem tudod, hogy bánik a szeretőivel ez az állat.
- Te féltesz engem, Joshua? - kérdezem csendesen.

Joshua

- Hogyne féltenélek, te buta! - Nem nézek rá, így nem látom, most milyen arcot vág, de jobb is így.
Végre kiérünk az utcára. Már este van. A bár előtt elég szegényes a világítás.
- Hááát, vissza már nem mehetünk. Majd felhívom a lányokat, hogy ma zárjanak be helyettem. Szóval? Hová szeretnél menni? - kérdezem közömbösen, de amikor ránézek Ryura, csak a csillogó szemeit látom. Félek, ezt a kérdésemet még meg fogom bánni.

Ryu

Hogy hová szeretnék menni? Már válaszolnék, de látom már bánja is a kérdést, hiszen tudja, hogy semmit nem szeretnék jobban, mint hozzá menni, vele lenni. De… nem tehetem... Joshua nem szeret... és ha most felmegyünk hozzá, nem biztos, hogy… Letörten fordulok felé.
- Joshua, mindennél jobban szeretném, ha hozzád mennénk, de nem lenne jó, sosem bántanálak, de ha most felmennék hozzád, nem tudnám visszafogni magam. A barátom vagy, a szerelmem, nem akarlak bántani. Ezért most inkább hazamegyek!
- Tudom, hogy nem hazamész, hanem felcsípsz valakit az utcán, és… - hallom halk hangját.
- Joshua, ma nem, ígérem, ma nem teszek ilyet. - Hallgat, finoman átölelem, a szájához hajolok, és gyengéden megcsókolom. Először tiltakozik, tolna el magától, majd megadja magát. Nyelvem utat talál, szája édes, mint a méz, de lassan elengedem.
- Ryu… - suttogja.
- Jó éjszakát! - mondom elhaló hangon, és elindulok. Először sétálva majd rohanva menekülök a bártól, ahol ma minden megváltozott.

Joshua

Valamiért izgatottságát csalódottság váltja fel. Én komolyan kezdem elveszíteni a fonalat. Beszél hozzám, én pedig gondolataimba merülök hallgatva őt... Ahogy feltettem a kérdésemet, már tudtam, hogy nálam szeretne kikötni, de olyanokat kezd mondani, hogy nem akar bántani, meg hogy nem tudná visszafogni magát. Mégis mik forognak a fejében? Már megint az a szó... szerelem. Most meg haza akar menni? Azért mentettem meg az irháját, hogy megint elhúzzon? Ráadásul...
- Tudom, hogy nem hazamész, hanem felcsípsz valakit az utcán és... - Azt mondja, nem... Már nem tudom, hihetek-e neki. A bizalmam egy nap alatt meginogni látszik, és ez megrémiszt. Nem is figyelek a külvilágra, amikor érzem, hogy gyengéden megölel, aztán... Mmm... Első reakcióm egyértelmű, el akarom tolni magamtól. Ennyit arról, hogy többé nem csinál ilyet. Aztán rám tör a félelem, hogy ha elutasítom, még mélyebbre akar majd süllyedni a kétségek sötét bugyraiban, és talán olyan dolgot tesz, amivel megint csak magának ártana. Ahogy ez cirkál a fejemben, leengedem karjaimat, és hagyom, hogy tegye, amit akar. Végül elenged.
- Ryu... - több szó nem jön a számra. Erre ő elköszön, és futva távozik.
Megint itt hagyott. Ki tudja, visszajön-e még. Csak egy helyben nézem, ahogy körvonalai eltűnnek a félhomályban. Mit jelentek én neki valójában… mit érez most? Tudni akarom! Nincs más választásom, visszaballagok a bárba egyedül. Már Kazumáék is elmentek. Kiszolgálom a vendégeket, azután bezárok. El sem hiszem, hogy ez mind egy nap leforgása alatt történt. Hazamenet próbálnék kitalálni valamit, de már túl fáradt vagyok ahhoz is, hogy gondolkozzak. Bárcsak az egész egy rossz álom lenne!

Nincs hozzászólás.