Mazochista érzelek I. évad 16. fejezet

Joshua

Amikor elbúcsúzkodunk egymástól, Ryu nem csókol meg, sőt, még csak meg sem ölel, ami szinte fáj, de tudom, hogy ezt most csak miattam… értem nem teszi. Még akkor is csak őt figyelem szomorkásan, amikor Myóval beszél. Erőltetek magamra egy utolsó mosolyt, amikor elköszönök, és elindulok lefelé a lépcsőn. Kiérve az utcára elkezdek vacogni.
- Mikor lett ilyen hideg? Ha ezt tudom, a vastagabb kabátomat veszem fel.
- Visszamenjek érte, Joshua? – kérdezi Myo.
- Ne fáradj… nem kell. – Nem akarom, hogy bármi megzavarja Ryut.
- Remélem, nem akar esni se az eső, se a hó. – Felnézek az égre, ahol nagy, szürke gomolyfelhők sorakoznak. Ekkor megpillantom az ablakban Ryut, amint ő is az eget kémleli. Egy pillanatra megfeledkezem mindenről, és csak bámulom őt. Messzire van, így nem látom, milyen arcot vág, de biztos vagyok benne, hogy szomorú. Ekkor egy puha, meleg valamit érzek meg a nyakam körül, és feleszmélek.
- Myo… de hát ez a te sálad! Nem kell nekem adnod! – Már tekerném is le a nyakamból, de Myo ráteszi kezét az enyémre.
- Megígértem, hogy vigyázok rád. Mi lenne, ha megfáznál? Ez is a munkám része, ezért szeretném, ha magadon tartanád – mosolyogja. Nem mondok neki semmit, csak elindulok a bár felé. Gondolom, úgy se lehetne lebeszélni amilyen kötelességtudó.
Útközben látok egy kirakodóvásárt, de nem állok meg mellette. Így nem lenne semmi élvezet a nézelődésben. Bárcsak Ryu is itt lehetne velem. Ő biztosan összeválogatna mindenféle vacakot... jól érezné magát... és akkor én is boldog lehetnék...

Ryu

Az ablakból nézem a szürke felhőket az égen. Aztán látom, amint Myo saját sálát tekeri Joshua nyaka köré, igen ez talán így helyes, vigyáz rá, és nem azért, mert ezt várom tőle. Ami fájó, hogy Joshua nem adja neki vissza. Máskor ilyen helyzetben már mérges lenne... de most...
Később Kenji ideér az iratokkal, és belevetem magam a munkába. Enni nem tudok, fejem fáj, hangulatom pocsék.
Jó pár órát dolgozom, már be is sötétedett. Látnom kell Joshuát!
Ahogy a bárhoz érek és benézek az ablakon, azt látom, hogy Joshua és Myo nevetve beszélgetnek. Szívem összeszorul, látszik, nagyon jól kijönnek. Nekem itt már semmi keresnivalóm! Joshua mintha érezné, hogy valaki figyeli, hirtelen az ablakhoz fordul, és döbbenten néz rám.
- Légy boldog! - súgom az ablakon át, és hazafelé veszem az irányt. Kenji alig bír lépést tartani velem. Pár dolgot bepakolok egy táskába, és az irodába megyünk. Nem akarom újra látni Joshua testén az önkéntelen visszautasítást. Myóval jól meglesz. Boldog lesz.

Joshua

Beérve a bárba leveszem a kabátomat, amit Myo készségesen felakaszt a fogasra. A bárpulthoz lépve meglátom a mobilomat. Itt hagytam volna? Megnézve a kijelzőt a szívem erei elszorulnak. Ryu hívott… tegnap… még azelőtt, hogy… és én észre sem vettem… csak nyugodtan sakkozgattam fent, miközben ő… Erősen megszorítom telefonomat, majd levágom a pultra.
- Valami baj van, Joshua?
- Semmi olyan, ami rád tartozna – felelem kissé gorombán.
- Itt sok munka van, úgyhogy kérlek, hagyj dolgozni! – Lassan megérkeznek a lányok is, majd az első vendégek. Egy órával később már tele van az egész bár. Csak tudnám, miért mindig akkor lepik el az emberek ezt a helyet, amikor a legfáradtabb vagyok. A segédpincéri állásra sem jelentkezett még senki. Myo meg mintha meg sem hallotta volna, amit tegnap mondtam neki, csak áll a pultnál, és folyamatosan engem néz. Várjunk csak! Van egy ötletem. Odasétálok hozzá.
- Myo… nincs kedved segíteni nekem? Szükségem lenne egy pincérre, de még nem találtam senkit a posztra. Ahelyett, hogy itt ácsorogsz, mit szólnál, ha te is dolgoznál? Ha kell, megfizetem a béredet.
- Szívesen segítek neked, de fizetést nem kérek… elég az, amit a testőrködésért kapok – mondja.
- Ahogy akarod. Akkor, az első feladatod, hogy kividd ezeket az italokat ahhoz az asztalhoz – mutogatok neki. Ő már venné is magához a tálcát, amikor megragadom a hajánál fogva, mire ő egy kicsit felszisszen.
- Várj! Nem lenne túl szerencsés, ha a vendégek fél méteres hajszálakat húzogatnának ki a poharakból… mindjárt befonom neked. Myo csendben tűri, amíg hajkoronáján munkálkodom. Kiveszek a fiókból egy befőttes gumit, és begumizom vele copfját.
- Így ni, már készen is vagyunk! – lendítem neki előre.
- Nem a legszebb, de jobbat ne várj tőlem! – vigyorgok.
- Szerintem így tökéletes – mosolyog vissza rám. Nem tudok kiigazodni rajta. Még hogy tökéletes… össze-vissza áll az egész, és ez neki tökéletes? Na mindegy, várnak a vendégek.
Este már egy kicsit kevesebben vannak, és elkezdünk mosogatni. Pontosabban Myo mosogat, én meg eltörölgetem a poharakat.
- Mondd csak, Joshua… mit szeretsz Hitakama-samában? Elnézést, ha nem rám tartozik, de ha jól láttam, tegnap épp rajtakaptad, ahogy megcsalt, nem? – Hát ez a kérdés meg honnan jött?
- Az nem igazán megcsalás volt… - motyogom halkan.
- Hogy mit szeretek benne? Na, látod, ez az, amit én magam sem tudok – nevetem el magamat. Myo csak értetlenül néz.
- Egyszerűen csak szeretem és kész… nem hiszem, hogy a szerelemhez szükség lenne magyarázatokra.
- Értem… te amolyan nagyon kitartó és hűséges típus vagy, igaz?
- Talán valami bajod van vele?
- Nem… én magam is ilyen vagyok.
- Igazán? És van barátnőd? – Most meg miért néz így rám? Valami olyat kérdeztem, amit nem kellett volna?
- Jelenleg nincs senkim – nyögi ki végül – de hogy őszinte legyek hozzád, én csak a férfiakhoz vonzódom. – Mi??? Ezt eddig miért nem vettem észre? Akkor ezért viselkedett néha furcsán. Bár, amíg nem nyomul rám, nincs vele bajom.
- Akkor, hogy én is őszinte legyek hozzád, jómagam hetero volnék.
- De hát…
- Ryu az egyetlen férfi az életemben.
- Ez furcsa.
- Micsoda?
- Hogy egy férfihoz vonzódsz, de a többihez nem…
- Tudod… - Mondatomat itt félbeszakítom, mert úgy érzem, hogy valaki figyel. Hirtelen az ablakhoz fordulok, és meglátom kint Ryut, ahogy engem néz. Miért nem jön be? Valamit mond az ablakon át, de nem tudom leolvasni a szájáról, hogy mit, viszont a tekintete... Lefagyva nézem, ahogy futólépésben távozik. Utánaszaladok, de mire kiérek, ő már eltűnik a szemem elől. A nevét kiabálom, de semmi válasz. Ryu… Hazafelé ment… De mi a baja? Otthagyva csapot, papot, én is a lakás felé futok. Közben Myo is utolér.
- Joshua… mi történt? – egy pillanatra lelassítok.
- Kopj le! Ne kövess, hallod!!! – és már futok is tovább. Myo lemarad, és már csak egyedül szelem keresztül az utcákat. Hazaérve lihegve nyitok be a lakásba, és körbenézek minden szobát, de sehol senki. Nincs itt? De akkor hol van? Hol keressem? Elindulok céltalanul az utcán Ryut szólongatva. Ha bármi baja esne… azt sosem bocsátanám meg magamnak.

Ryu

Nehezen telnek a percek az órák, és már nem tudok a munkára figyelni. Csak Joshua jár az eszemben! Talán már otthon van, talán már alszik... egyedül... remélem... Szeretném, ha boldog lenne Myóval, de ha arra gondolok, hogy Joshua őt öleli, őt csókolja helyettem, hát...
Eszembe jut mikor kimondtam neki, hogy szeretem, az első simogatás, az első szeretkezés, és már ráz is a zokogás. Kenji ijedten néz rám.
- Hitakama-sama, valami baj van? Hívjak orvost?
- Nem, nem kell, köszönöm - felelem könnyeim között, miközben próbálom letörölni őket. Mégiscsak a főnöke vagyok!
- A fiatalember miatt van, ugye? Nagyon szereti, jól gondolom? - kérdezi halkan.
- Igen, az életemnél jobban!
- Akkor miért nincs most mellette? A Yoshimi-sannal történtek miatt? Ahhoz képest, hogy testőr, elég kíváncsi, de kell valaki, akivel beszélhetek erről.
- Az már csak a tetőpontja annak, amit Joshuának mellettem át kellett élnie. A barátom volt, a legjobb barátom, én kényszerítettem, hogy velem legyen, hogy teljesen megváltozzon, hogy hetero létére egy férfival feküdjön le. Ha kellett, zsaroltam az érzelmeimmel, ha kellett, drogoztam, hogy velem legyen és ne hagyjon meghalni. Szemét voltam vele. De most elengedem.
- Myo-t azért...
- Nem, nem gondoltam, hogy Joshuának tetszeni fog, bár Myo nagyon szép férfi. De Joshua őt választotta, téged akartalak melléje, de... Már mindegy...
- Kérlek erről...
- Tudom, senkinek semmit! - válaszol határozottan. Legalább ő mellettem van.

Joshua

- Ryuuu! ...Ryuuuuu!! – Csak hívom és hívom, de nem hallom, nem látom, és egyre jobban kétségbe esek.
- Ryuuuu!!! - Mi van, ha valamelyik sikátorban van, és éppen belöveti magát? Vagy mi van, ha öngyilkos akar lenni? Nem… NEM! Erre nem szabad gondolnom! Már több óra is eltelt amióta elindultam. Szinte már a sírás fojtogat.
- Ryu…… haah…… haaah… - A kimerültségtől összerogynak lábaim… hideg van… De nem… - kelek fel –, …most nem állhatok meg! Meg kell találnom… meg kell találnom őt! Hol vagy… Ryu…? Egyre lassabban vánszorgok a befagyott tócsák között. A tavaly elszáradt virágokat zúzmara lepi el, leheletem párafelhőként hagyja el ajkaimat. Minden kihalt… egyedül vagyok… A virágok… egyre közelebb kerülnek hozzám… simogatják arcomat… már csak a körvonalaikat látom… majd rám borul a teljes sötétség… Ryu… nem akarlak elveszíteni…!

Ryu

Hajnalodik. Az életünk útja immár végleg elvált egymástól.

Késő este telefonált Myo, hogy Joshua kirohant a bárból, és azóta nem találja. Nem ezt akartam!!!!! Kabát nélkül, egy szál pulóverben rohantam ki az utcára Kenjivel a nyomomban. Órákig kerestük, már szinte bejártunk mindent Myóval az élen, és persze segítséget is kértünk. Myo testőr társai is velünk járták a várost.
Joshua, hová mentél? Miért? Miért hagytál mindent el. Erőm fogyóban, már csak vánszorgok az utcákon Joshuát keresve, mikor hirtelen Myo kiabál felénk.
- Megvan! Hitakama-sama, megvan, megtaláltuk! - Joshua úgy fekszik az utca kövén, mint aki már nincs is életben, légzése ki-kihagy, teste teljesen kihűlt.
- Joshua, Joshua, térj már magadhoz! - rángatom, pofozom, hogy magához térjen. A háttérből hallom Kenji hangját…
- Küldjenek mentőt a…!
- Ryu - A hangja nagyon gyenge. - Ryu... hol... merre…? - Többet nem mond, újra elveszti az eszméletét. Magamhoz ölelem, és addig melegítem testemmel, amíg a mentősök erőszakkal ki nem veszik a karjaim közül.
Mennék utánuk, de Myo elém áll.
- Nem, én megyek Hitakama-sama, ha jól gondolom Ön miatt történt ez vele. - Szavai tőrként szúrnak a szívembe, de igaza van...
- Rendben, de mindig legyél mellette, és néha hívj fel, hogy mi van vele, kérlek! - adom meg magam. A mentő szirénázva robog el, engem Kenji az irodába visz, és miután kiadom az utasítást, hogy Joshua holmiját a bártól vigyék el Joshua lakására, anyám házához megyek, és zokogva borulok anyám karjaiba.
- Anya, Anya, vége...!

Joshua

Valaki... megölelt... érzem...
Szirénákat hallok... nem látok... visznek valahová...
- Gyorsan! Vigyék a sürgősségire!
- Azonnal kössék infúzióra!
- A teste teljesen lehűlt, és láza van... életveszélyben van!! - Ki...? Ryu... Ugye nem...? Ryu...
- Ryu...
Amikor lassan felnyitom a szemeimet, látok valakit mellettem... Csak homályosan, de mintha... próbáljuk meg még egyszer... Összeszorítom szemeimet, majd újra kinyitom őket.
- Hála az égnek, Joshua! Már mindenki aggódott érted!
- Myo... mi történt? Hol vagyok? - ülnék fel, de Myo visszadönt az ágyra.
- Kérlek, ne mozogj! Az éjszaka megtaláltunk az utcán félig halálra fagyva, ezért kihívtuk a mentőket, és most egy kórházban vagyunk. - Ekkor eszembe jut minden a tegnappal kapcsolatban.
- Ryu!!! - Ülök fel hirtelen, de megbánom, mert megszédülök, és most magamtól dőlök vissza az ágyra.
- Hol van Ryu? Ugye jól van? Mondd, hogy nincs semmi baja, kérlek!!! - könyörgöm Myónak.
- Nyugodj meg Joshua, Ryunak semmi baja. Végig az irodájában volt, én riasztottam, hogy elvesztél. - Köszönöm, Istenem!
- És... ő most hol van? - kérdezem nyugodtabban.
- Kint vár? Vagy elment venni valamit? - Myo tekintetét látva lefagy a mosoly arcomról.
- Hitakama-sama nem jött el... én jöttem helyette. - Mi...?
- E-ezt nem értem... miért? Jah, pe-persze... biztosan dolgoznia kell. Mi-mindjárt felhívom... hogy megnyugodjon.
- Joshua... nem akarod őt elfelejteni? Csak fájdalmat okozott neked... Miatta kerültél ilyen állapotba... - A szavai megbéklyóznak.
- Nem... ez nem igaz... ez... mind... csak az én hibám... Kérlek... add ide a telefonomat... most! - hangom egyre kétségbeesettebb. Ekkor bejön a nővér.
- Kérem, fáradjon ki egy kis időre, a betegnek pihenésre van szüksége. Már mennek is ki a kórteremből. Ryu...! A francba, nem tudok felkelni... fáj a fejem... érzem, ahogy ismét magával húz a sötétség.

Ryu

A telefonom... csörög... csörög...... de nincs erőm felvenni... még nincs... ha azt mondják, halott, akkor... az én életemnek is vége. Aztán jön anyám.
- Ryu, Myo telefonált a kórházból, Joshua túlélte, de zaklatott, téged keresett. Mondd tényleg nem...
- Nem, Anya, nem akarok, jobb ez így neki, Myo mellette van.
- De ha téged keres...
- Anya, majd elfelejt, és boldog lesz Myóval.
- És veled mi lesz, Kisfiam?
- Nekem itt vagy te, Anya, és ezt köszönöm, régen volt, hogy ennyire mellettem álltál. – Na, és persze itt van ez a vállalat, ami annyi bajt okozott már az életemben. Gyűlölöm!!!! Szívem szerint rohannék a kórházba, hogy Joshua mellett legyek, de nem tehetem, nem szabad. Aztán éjjel már nem bírom tovább.
- Kenji, vigyél a kórházba!
- Abba ahol...?
- Igen, remélem, alszik és láthatom őt. - A kórházban csend, Joshua szobája az első emeleten van. Halkan lépek be, Myo az ágya mellett ül egy széken, int, hogy csendesen, nemrég aludt el. Közelebb megyek, Joshua falfehéren fekszik az ágyon......
- Hitakama-sama, jobban lesz hamarosan - súgja halkan Myo.
- Köszönök mindent – felelem, és óvatosan alig érintve simogatom meg Joshua arcát. Könnyeim lassan folynak végig az arcomon.
- Szeretlek, Joshua… szeretlek... - Nem bírom tovább, sarkon fordulok, és kirohanok a szobából.

Joshua

Álmomban Ryu mellettem van, és fogja a kezemet.
- Ryu... - Újra fényt látok, de akit Ryunak hittem, az valójában Myo volt, aki kezemet szorongatva aludt el mellettem. Ryu tényleg nem fog eljönni? Azért rohantam utána, mert megláttam a bár előtt... annyira bánatos volt... Amiatt, ami Yoshimivel történt? Meg kellett volna nyugtatnom! Miért nem öleltem azonnal? Talán már látni sem akar? Azt hiszi, gyűlölöm őt? Valahogy... beszélnem kell vele... el kell jutnom hozzá... meg kell mondanom neki, hogy szeretem...! Óvatosan kihúzom a csöpögő infúziót karomból, lemászok az ágyról, hogy Myo ne ébredjen fel, és kiosonok a folyosóra. Szerencsére egy nővérrel sem találkozom. Már éppen leérek a földszintre, amikor valaki elkap hátulról. Ismerős ez a szorítás...
- Myo! Eressz el! Látni akarom Őt! Engedj el!
- Nem mehetsz sehova, Joshua! Ha most elindulnál, pár méter után újból összeesnél!
- Akkor vigyél el hozzá!
- Nem hagyhatod el a kórházat, nem érted?! Én vigyázok rád! - Velem már megint forog a világ, és egyszer csak Myo karjaiban találom magam, ahogy lefektet az ágyra. Rajtam csak egyetlen orvosság segítene most... de Ő nincs itt... Nagy könnycseppek gördülnek végig arcomon. Mégis mit vétettem??? Miért nem láthatom azt, akit a világon a legjobban szeretek??? Myo letörli a nedvességet arcomról, majd az ágy szélére ül.
- Ne aggódj, minden rendbe fog jönni. Én itt vagyok veled. - Ettől csak még jobban rám tör a sírás. Ezt nem tőle akarom hallani! Nem őt akarom itt látni!
- Most pihenj! - Feláll, és elindul kifelé.
- Legalább had hívjam fel! Kérlek! - kiabálok utána, de nem jön válasz. Azután kintről is sírás hallatszik befelé. Myo...? Ő meg miért sír...? Nincs erőm ezen gondolkodni, csak oldalamra fordulok, és megpróbálok elaludni.

Ryu

Ha így folytatom, Kenji kijelenti, hogy Joshua mellé fektet be a kórházba. Napok óta alig eszem, alig alszom, csak dolgozom és Joshuára gondolok. Myo sírva hívott fel, hogy beszélni akar velem. Kenji addig bement a kórházba Josh mellé. Ahogy megérkezett Myo, kiabálni kezdett velem, hogy miért nem látogatom meg Josht…
- Myo, először is ne kiabálj velem, mert kirúglak, és akkor nem láthatod többet! Tudom, hogy bele vagy esve, és én esélyt adok neked, hogy...
- De neki nem én kellek! - feleli.
- Csak Hitakama-samát keresi, nem érdekli, hogy én ott vagyok mellette. Mégis mit mondjak neki? Mi az igazság? Miért nem megy be hozzá? - Elmondom neki azt, amit Kenjinek is elmondtam azon az éjszakán!
- Ezek szerint ön is szereti őt, igazam van? - kérdezi a mondókám végén. Hazudhatnék, de nem teszem.
- Igen, szeretem, és épp ezért engedem el - válaszolom a kérdésre.
- Elmondhatom ezt neki is? - Erre mit mondjak?
- Mondd, ha akarod, de ne engedd ide, kérlek!

Joshua

Már azt sem tudom, hány nap telt el. Állítólag volt, hogy egy egész napot átaludtam. Ryut azóta sem láttam. Akárhányszor próbáltam felhívni, vagy elmenni hozzá, Myo mindig megakadályozott benne. Az egyik nap azzal a hírrel jött be hozzám, hogy beszélt Ryuval. Részletesen beszámolt minden szaváról, én meg alig hittem a fülemnek. „Ha szeret, miért nem jön el? Ha szeret, miért nem beszél velem? Ha szeret, miért hagy el? Ha szeret... miért???” Ilyen kérdéseket tettem fel sorra, de Myo egyikre sem tudott válaszolni...
Már elég jól vagyok ahhoz, hogy lábra álljak, és az orvos is azt mondta, hogy hazamehetek. Haza... de hová? Persze próbáltam rávenni Myót, hogy vigyen el Ryu lakására, de esélytelennek bizonyult. Végül úgy döntöttem, hogy az én régi lakásomba megyek. Myo már összeszedte a holmimat, és azt mondta, hogy a többi cuccom már otthon van. Most itt állok a kórház ablakánál, és csak mereven bámulom az eget. Pont olyan, mint aznap volt, amikor idekerültem.
- Induljunk, Myo...! - fordulok meg.
- Igenis, Joshua...! - Hazaérve a cicáim fogadnak.
- Lili, Cecil! Hát titeket is áthoztak? - örülök meg nekik.
- Engedelmeddel, gondoskodtam róluk a távollétedben.
- Köszönöm. - Myo úgy mosolyog, mint mindig, de amíg a kórházban voltam rájöttem, hogy nem csak az én szívem sajog kegyetlenül... Leülök egy fotelba, és amíg Myo teát főz, én az ölemben simogatom Lilit.

Ryu

Oda kell mennem, látnom kell, ha utoljára is, de látnom kell! Itt állok a kórházzal szemben és a bejáratot nézem. Nem tudom elhagyni! És mégis el kell. A lábai előtt csúsznék, hogy bocsásson meg nekem, de...
Az ajtó nyílik és Myót látom meg először. Szeme metszően néz rám, szerinte hagynom kéne Joshuát. Igaza van. Már mennék is mikor meglátom Őt. Istenem! Joshua! Falfehér, sovány és a csillogás eltűnt szemeiből. Csak néz maga elé, mint aki...
- Mit tettem veled?! - suttogom magamban. Joshua észrevesz, és már szaladna is át az úton, de szerencsére Myo elkapja, majd jön egy kamion, és mire megint elindulna, én már sehol sem vagyok.

Joshua

A fotelban ülve azon gondolkodom, Ryu mit akart a kórház előtt. Elrohant, mielőtt csak kiejthettem volna a nevét. Most akkor látni akar, vagy nem? Elvileg tudja, hogy kerestem, hogy vele akarok lenni, akkor miért csinálja ezt? Miért akar elengedni, ha egyszer őt szeretem? Ezt egyáltalán nem értem. Ráadásul még Myo is szenved… Közben Myo behozza a teát. Leteszem Lilit az ölemből, és felállok az asztalhoz sétálva, hogy öntsek magamnak. Egyszer csak két kezet érzek végigcsúszni hasamon, ahogy Myo átölel.
- Joshua… pihenned kellene, majd én kiöntöm.
- Szeretsz engem, igaz? - kérdezem közömbösen.
- Előtted nem titkolhatom, mi? Bár… valamit nagyon elronthattam, mert Hitakama-sama is rögtön rájött. - Ryu? Lehet, hogy ennek köze van…?
- Myo… - Nincs időm befejezni, mert Myo felemel, ledönt az ágyra fölém magasodva, és lefogja kezeimet a fejem mellett.
- Még mindig ő jár a fejedben, igaz? Annyira kitartó vagy… - mondja.
- Ez egy közös tulajdonságunk, nemde?
- Tudtam, hogy nincs esélyem, mégsem tudtam megálljt parancsolni az érzéseimnek. Joshua… had csókoljalak meg! Csak egyetlen csókot kérek, és soha többé nem érek hozzád… megígérem!
- Myo… emlékszel a másik közös jellemvonásunkra? Én hűséges vagyok… vagy talán ki akarod használni, hogy erősebb vagy nálam?
- Én nem vagyok annyira jószívű, mint Hitakama-sama… én nem tudlak olyan könnyen elengedni… - Myo egyre közelebb hajol számhoz. Én nem ellenkezem, nem mondok semmit, csak komolyan nézek a szemébe. Már majdnem elér, de végül ráborul a mellkasomra, elengedi a kezeimet és elkezd zokogni.
- Neked nagyon jó szíved van, Myo… - teszem kezeimet sírástól rángatózó hátára.
- Hidd el, meg fogod találni azt, akit nálam is jobban fogsz szeretni. Már csak azért is, mert pont olyan vagy, mint én. És tudod mit? Segíteni fogok neked… de előbb… vissza kell szereznem Ryut, és ehhez rád is szükségem van. El kell vinned a vállalathoz, ahol dolgozik. A többit én elintézem. Amikor visszakapom Ryut, téged ki fog rúgni. Erről én magam kezeskedem.
- De hát… - néz fel elkeseredetten.
- Ne aggódj… arra gondoltam, hogy neked adnám a pincéri állást. Elég ügyes voltál a múltkor. Persze ha úgy érzed, hogy csak szenvednél a közelemben, inkább ne fogadd el! Viszont ha ott dolgoznál, sok embernek bemutathatnálak. Elég jól ismerem a vendégeimet, és biztosra veszem, hogy találnál köztük olyat, akit megérdemelnél.
- Szeretnék melletted dolgozni… de emlékeztetlek rá, hogy nem adom fel egykönnyen, és amíg tényleg nem találok valaki mást, addig próbálkozni fogok… - szipogja csendesen.
- Ha az segít, annyiszor utasítalak el, ahányszor csak akarod – mosolygok rá. Felülünk az ágyon, és hagyom, hogy Myo teljesen megnyugodjon. Olyan sokat segített már nekem… nem akarom cserbenhagyni.

Ryu

Lassan hajnalodik, és hiába vagyok fáradt, nem tudok aludni! Ma volt a koncert! Amire Joshua is el akart jönni. A nap folyamán még beszéltem Myóval, hogy Joshua hogy van, de nem mondott sokat, talán Joshua már...

Este…

A koncertet a Vanilla című számunkkal kezdjük. Ezt a számot amolyan „jobb kéz bemutat a világnak” szántuk. Több ezer fiatal éljenez a színpad előtt. Hála Syma és az én élvezeteket hajszoló magánszámunknak. Igen a zene az életem! A szívem darabokban, de a show megy tovább!!!

(Dal: Gackt - Vanilla)

Bár, ezeket a mozdulatokat inkább Joshuával csinálnám otthon. Ezt nem kellett volna, szívem sajog… nem gondolhatok most rá…
Még pár vidám dal, aztán dübörög a líra… ennek a számnak a refrénje kap meg mindenkit:

„Öleljetek át éles pengékkel, amelyektől tépett és szaggatott leszek,
Rabolj el vágyaimból, hogy hangosan kiálthassam neved.
Gyógyító örömöt keresek a test magányára…
Öleljetek át, szorítsatok magatokhoz, szédülök,
Nincs hová menekülni, nincsenek könnyek a síráshoz, eljött az utolsó óra…
A méreg, melyet kerestem, közös álmot hoz nekünk…”
(részlet: Zetsuai 1989)

Majd újra a szokott dalok, és a két órás koncert végén a befejezés… a dal címe, I’m sorry.
A szám közben végig Joshuára gondolok, hangom hol elcsuklik, hol erőteljes lesz.

Dalt még sosem énekeltem ilyen érzéssel.
Joshua, miért nem vagy itt??? Tudom, én nem engedtelek közel magamhoz, de…

(Dal: Tommy Reeve - I’m sorry)

Most ülök az irodában és... csak rá gondolok!

Joshua

Amikor Myo végre lenyugszik, megszólal.
- Ha azt szeretnéd, elviszlek a vállalathoz, de… ma lesz Hitakama-sama koncertje. – Ezen igencsak meglepődöm. Már ennyi nap eltelt volna?
- Akkor… ez esetben kérlek, vigyél előbb a koncertre.
- Rendben.
Odaérve, hatalmas tömeg vár minket. Képtelenség lenne előre jutni, innen pedig semmit sem látnánk, ezért Myo testőr mivoltát egy papírral igazolva a színpad mögé vezet. Mire odaérünk, a műsor már megy. Amikor meglátom Ryut, legszívesebben a nyakába ugranék, de tudom, hogy ezt most nem tehetem meg. Az első számnál majdnem elrohanok, de Myo visszatart. Nem bírom nézni, amit azzal a fiúval művel, ezért lesütöm szemeimet. A többi szám szerencsére nem ilyen, így türelmesen végigvárom mindet. Jó érzés újra látni őt, bár ezt a koncertet sem így terveztem… Az utolsó szám még inkább megerősít abban, hogy tennem kell valamit, mert ahogy most állnak a dolgok, mindketten… nem is… mindhárman csak szenvedünk. Először még arra gondolok, hogy megvárom, és most rögtön beszélek vele, de azután jobbnak látom egy olyan pillanatot keresni, amikor kettesben lehetünk. Megkérem Myót, hogy vigyen a vállalathoz. Biztos vagyok benne, hogy Ryu nem fog hazamenni, ha pedig mégis, majd holnap eljövök újra. Félek, hogy ha otthon keresném, nem engedne be.
Az autóban ülve várok. Úgy fél óra múlva látom, ahogy kiszáll egy kocsiból, amit Kenji vezet, majd elküldi őt. Tehát egyedül akar lenni…
- Nehezen szedem össze a gondolataimat, de végül én is utána megyek, és ahogy ő is tette Kenjivel, én is elküldöm Myót. Az épületben szerencsére vannak útvonaljelző táblák, így el tudok tájékozódni, bár még így is elég sokáig tart megtalálni az igazgatóit. Ryu irodája a legfelső szinten van, egy hosszú folyosó végén. Az egész épület üres, csak egy-két lámpa világít. Az ajtóhoz érve veszek egy nagy levegőt, majd benyitok.
- Joshua???
- Szia, Édesem, régen találkoztunk! – vigyorgok rá szélesen. Ryu máris felpattan helyéről, és ahogy határozottan lépdelek felé, rögtön hátrálni kezd… ahogy gondoltam.
- Hogy kerülsz te ide…? Hah… miért…? – Nem várom meg, hogy tiltakozni kezdjen idejövetelem kapcsán… már ott is vagyok vele szemben, megragadom derekánál, magamhoz szorítom, és egy forró csókot nyomok szájára.

Ryu

- Ne, Joshua! – mondom, és már tolom is el magamtól! Francba! Myo, miért fizetlek?!
- Miért jöttél ide, Joshua? Hol van Myo? Miért nincs veled? - kérdezem kissé idegesen.
Hogy a fenébe vette rá, hogy elhozza ide?
- Ryu, szeretsz te engem? - jön a meghökkentő kérdés.
- És mielőtt a szemembe hazudnál, az igazat mondd! – hangzik el. Az ablakhoz sétálok, nem tudok ránézni, nem tudok a szemébe hazudni.
- Én nem… - mondanám, de Joshua odajön, és magához fordítja a fejem.
- Így mondd, a szemembe!
- Igen! - mondom határozottan. - De épp ezért nem maradhatsz velem. Myo majd…
- Mi van Myóval? Azért küldted hozzám, hogy elcsábítson? - kérdezi emelt hangon.
- Nem, csak később láttam rajta, hogy tetszel neki. Gondoltam, ő jó lesz hozzád, vele boldog lehetsz. Ő nem olyan, mint én. Nem iszik, nem drogozik, mindig lesz ideje rád.
- De nekem nem Myo kell!!! - kiabál rám, és már csókol is szenvedélyesen.
- Nem kellhetek neked az után, hogy Yoshimi… - Nem tudom kimondani.

Joshua

- Térj már észhez! Tudom, hogy nem akartál megcsalni Yoshimivel! Én nem haragszom rád! A kórházban... minden egyes nap csak arra vártam, hogy elgyere hozzám... hogy láthassalak... hogy veled lehessek! Érted?! - kiabálom torkom szakadtából.
- De én csak fájdalmat okoztam neked! - Szemeiben látom az ijedtséget, a kétségbeesést, a félelmet... mindent.
- De én akkor is SZERETLEK!!! - Újra magamhoz ölelem remegő testét.
- Nem érdekel, hogy mi történt a múltban... Akárhányszor okozol nekem fájdalmat, én mindig megbocsátok neked... de azt nem tűröm, hogy magadat kínozd! Én nem akarom, hogy elengedj! - Ryu csak áll, nem viszonozza az ölelésem.
- Ne találd ki helyettem, hogy nekem mi a jó! Ha kell, beszéld meg velem, de ne dönts helyettem! Talán önző vagyok, de nekem szükségem van rád! - Miért nem ölel már át?

Ryu

Már nem tudom visszafogni magam, az elmúlt napok fájdalma, a vágyakozás elsöpör minden mást a fejemből. Szorosan ölelem magamhoz, szám már száját tépi, vadul. Kezem a nadrágja után nyúl, és bár tudja, mit akarok, nem tesz ellene semmit… lerántom róla térdéig a bokszerrel együtt, majd az íróasztalra ültetem, hogy végképp megszabadítsam tőlük. Azután eléje térdelek, és számmal, kezemmel izgatom. Nyelvem combja belső oldalán kalandoz egyre közelebb… Finoman nyalom körbe bejáratát, de nem megyek tovább, hagyom, had szokja meg ezt az érzést. Majd elkap a hév, számba veszem merev farkát, és erősen szívni kezdem, nyelvem körtáncot jár rajta. Nem sok idő telik el, és Joshua halk kiáltással élvez a számba. Még nem tér teljesen magához már fel is öltöztetem, és elindulok vele a lifthez. Mikor leérünk, taxit hívok, és a címemet mondom be.
- Hazamegyünk - mondom mosolyogva.

Joshua

Végül Ryu hirtelen átkarol, és hevesen megcsókol. A vágyaim... egyre jobban lángra lobbannak testemmel együtt, és egy kicsivel később már az íróasztalon ülök… majd fekszem… Ryu pedig nyelvével kényeztet. Azután… mit csinál??? Egy pillanatra úgy érzem, el kell löknöm magamtól, de abbahagyja, és áttér farkamra, így megnyugszom, és átadom magam a gyönyörnek, ami gyorsan söpör végig rajtam. Ryu felöltöztet, levezet egyenesen a földszintre, majd hív egy taxit. A lakására megyünk. Megérkezve nem állunk éppen az önuralom magaslatán, és már az ajtón belépve, annak támaszkodva, vadul faljuk egymás ajkait. Nem hinném, hogy ma vissza tudnám fogni magam. Egy másodpercre sem szakadva el egymástól billegünk be a szobába, egyenesen az ágyra. Hihetetlen gyorsasággal tépkedjük le egymásról a ruhadarabokat, amíg pucérak nem leszünk. Férfiasságomat hevesen övéhez dörgölöm, golyóink össze-összeütődnek, közben pedig mellbimbóit ingerlem. Ettől hamar elélvez, de itt még messze nem fejeztük be.
- Ryu... - csókolom nyakára - ...akarlak... mindennél jobban... - és ujjam már bejáratánál motoz.
- Josh... ne időzz... tedd be...!

Ryu

- Josh... ne időzz... tedd be...! - Csak ennyit tudok mondani, és Joshua válaszul már bennem is van. A fájdalomtól a számba harapok, feszít, ég bennem ott alul, de nem érdekel. Érzem Joshua heves, vad, szinte állati lökéseit, így hamar elérjük a közös gyönyört. Nem várom meg, míg kipiheni magát, számba veszem, felizgatom újra, felültetem, és ebben a helyzetben ülök rá. Joshua kezét a vesszőmre rakom, ezzel kérve, hogy foglalkozzon vele. Aztán már csak vadul föl-le mozgatom magam rajta, és a kéj hangja betölti a szobát.

Joshua

Ahogy mozog rajtam, az maga a mámor, csábító ruhába öltöztetve. Én is szeretném ilyen gyönyörben részesíteni, így megállás nélkül izgatom a farkát. Ryuból hangos nyögések törnek föl minden egyes mozdulatnál.
- Ahhh… igen… igen… aaahh… Josh…! - Egyre nehezebben tudom visszatartani az élvezet feltörni készülő hullámait. Testemet mindenhol égető lángok nyaldossák. Mintha a Menny és a Pokol egybeolvadt volna. De talán mégiscsak a Pokol lehet ez, ahol bűnt bűnre halmozva válunk eggyé. Nem számít... Ha kell, végtelen sokszor szakajtom le azt a bizonyos almát. Ryu lehajtja fejét hozzám. Csókja, mint a mennyei manna… érintése, mint az istenek étele… ambrózia. Már… nem kell sok…
- …Ryu… mindjárt… - Lökök egy nagyot csípőmmel felfelé, és…
- Haaaaah…… - Ahogy testem összerándul, rászorítok Ryu vesszejére, és ő is elélvez. Le se száll rólam, és újra elkezd mozogni. Én végigsimítok fenekén, és megérzem, ahogy magom kifelé csordogál belőle. Beletörlök, és magam elé emelem kezemet, amikor meglátom a fehér nyálka között pirosló vérét csillogni. Ettől megrémülök, pupillám összeszűkül, ajkaim félig elnyílnak. Ryu továbbra is csukott szemmel, hátra csapott fejjel mozog rajtam… nem vette észre reakciómat.
- Várj… Ryu… ahhh… - Megint felizgatott, de én… nem akarok neki fájdalmat okozni!!! Ne… csak ezt ne…!
- Mire… várnék…? - nyögi a plafon felé.
- Hah… hah… ha-ahhh… - légzésem ritmusa egyre jobban szétesik, ahogy mereven bámulom ujjaimat.
- Hah… elég… - Könnyeim elerednek.
- Elég…!!! - kiáltom el magam remegve. Tiszta kezemmel igyekszem eltolni magamtól testét.

Ryu

Elég…!!! - kiáltja és eltol magától. Most meg mi a baja? Talán ő már nem akarja? Gyorsan szállok le róla, és sehová se nézve elrobogok a fürdőbe. Ahogy lépkedek, egyre jobban fáj a fenekem. Rá se ránts, megérte - gondolom magamban. Aztán lepillantok… francba… kicsit vérzek… Ááá, Joshua ettől ijedt meg. Valahogy, most én szégyellem magam, és a fürdő ajtaját is magamra zárom. Pár pillanat múlva Joshua dörömböl rajta.
- Engedj be!!! – Na, még csak az kéne, biztos ijedten rohangálna körülöttem.
- Joshua, nyugodj meg, kérlek! Ez elő szokott fordulni, ha… szóval, ha két pasi van együtt – mondom, hogy megértse.
- Ez nem azt jelenti, hogy valami nagy baj van! - de már látom előre, hogy napokig felém se fog nézni szex szempontjából.

Joshua

- Nem! Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! - dörömbölök még mindig a fürdőszoba ajtaján. Mégis miért zárta be? Haragszik rám? Vagy fél tőlem?
- Ryu... én nem akartam! Sajnálom! Nem teszem többé... ígérem...! Csak engedj be, kérlek!
- Jobb, ha most nem jössz be - hallom a választ. Ennyire fáj neki?
- Most meg fogsz gyűlölni? Örökre rettegni fogsz tőlem? Sosem tennék ilyesmit akarattal, hidd el! - Ekkor kinyílik az ajtó.
- Joshua... mondtam, hogy... - Máris a nyakába borulok.
- Bocsáss meg...!

Ryu

- Bocsáss meg...! - A francba, gondoltam, hogy ez lesz belőle.
- Na idefigyelj, Joshua! Egyáltalán nem foglak meggyűlölni, és rettegni sem fogok tőled! Ez a dolog... együtt jár a… kicsit hevesebb szeretkezéssel! És egyáltalán nem fáj jobban... - mondom fülig vörösödve. Istenem, ez olyan ciki!!! Ilyesmiről beszélni vele. Az lehet, hogy elméletben, és persze gyakorlatban tudja, mit hogyan kell csinálni, de a többi szerintem tök homály neki.
- Na de, valamit félbehagytunk, és szeretném folytatni, csak előbb zuhanyozok egyet, és már tolom is ki az ajtón.

Joshua

- Na de... - Nem hagy válaszolni, csak tuszkol kifelé az ajtón. Folytatni... így? Nem mondhatja komolyan, hogy nem fáj, elvégre vérzik!!! Én így nem tudom, és nem is akarom folytatni. Inkább pihennie kellene. Így is olyan megviselt volt az arca, mint aki napok óta nem aludt. Jobb híján visszamegyek a szobába, és leülök az ágyra. Kezemet a már úgy is véres lepedőbe törlöm. Ahogy végignézek rajta, borzasztó érzés fog el. Felállva lehúzom a lepedőt, és ledobom a földre. Előveszek a szekrényből egy másikat, és leterítem az ágyra. Ryu biztosan komolyan gondolta, hogy folytatni akarja, de az nagyon nem tenne jót neki... Úgy hallom, Ryu már végzett is. Felkapom a földről a mocskos anyagot, és a fürdő ajtaja mögé állok. Ahogy kinyílik az ajtó, Ryu már indul is a szobába, így nem lát meg. Én hirtelen beviharzok a fürdőszobába, és magamra zárom az ajtót.
- Joshua? - hallom meglepett hangját.
- Mit csinálsz? - próbálja kinyitni az ajtót.
- Miért zárkóztál be?
- Hogy beáztassam a lepedőt, és hogy megvédjem a hátsódat! - ...meg az enyémet, de ezt már nem teszem hozzá. Nem akarhat magának még több fájdalmat, és van egy olyan halvány sejtésem, hogy egy kicsit másféle folytatást szeretett volna... párszor már tett ilyesmire utalást. Éppen ma is, az irodában... Visszagondolva rá, még a hideg is kiráz. Azt nem engedném meg neki, és már megint csak veszekedés lenne a vége... na, nem mintha most nem az készülődne...

Ryu

Hiába mondok bármit, nem enged be!!! Ha most ezért nem jön ki... a fene egye meg... tudtam... éreztem... Myo, hogy az Isten verjen meg, hol a picsába voltál mikor bejött hozzám?! Most nem bírok itt maradni vele! Ha ezt a cirkuszt vágja le minden ilyen esetnél, akkor... akkor még nem kész arra, hogy velem legyen. Kész! Csendben felöltözöm, halkan becsukom az ajtót magam mögött. Az egyetlen hely, ahol most megnyugodhatok, az iroda. Amint beérek, szólok a biztonsági őrnek, hogy Kenjin kívül reggelig senkit ne engedjen fel hozzám, majd futárral rendelek egy könyvet az egyik internetes oldalról, azonnali kiszállítással. A könyv a melegek szexuális életéről szól, és persze az ilyen eseteket is belefoglalja. Remélem, Joshua rájön, hogy nem kéne ilyen távolságot tartania.
Megágyazok magamnak az irodából nyíló kis pihenőszobában, és már alszom is.

Joshua

Nyugodtan lezuhanyozom, majd fülelek egy kicsit, hogy mi a helyzet odakint. Csend van. Egy kicsit már túlságosan is nagy csend. Óvatosan kinyitom az ajtót, de sehol senki.
- Ryu? - kérdezem, de egy pisszenést se hallani. Körbenézem az egész lakást, de Ryut elnyelte a föld. Elment? De már megint hová? Biztosan dühös rám, de most tényleg nem akartam ezt a dolgot folytatni. Nem tenne jót, ha megint az utcakövön végezném, úgyhogy most inkább nem megyek utána. Csak reménykedem, hogy nem csinál semmi ostobaságot. Talán felhívhatnám... Ezt meg is teszem, de a telefonja a szobában csörren meg... itt hagyta. Na, ez aztán baromira megnyugtatott...! Túl sokat most tényleg nem tehetek az ügyben, az orvos is meghagyta, hogy még legalább három napig ne erőltessem meg magam, a mai akciónk meg már így is elég volt... Éppen befekszem az ágyba, amikor megszólal a csengő. Ki lehet az ilyenkor? Halkan kiosonok az előszobába. Ryunak van kulcsa, be tud jönni, ha akar. Ezen a nyamvadt ajtón még egy kukucskáló sincsen! Eleve nem szeretek idegeneknek ajtót nyitni, de késő éjszaka, Hitakama Ryu lakásának ajtaját kinyitni felérne egy öngyilkossággal. Pár perc múlva hallom, ahogy valakinek a léptei távolodnak az ajtótól. Hála az égnek! Visszafekszem az ágyikóba, magamra húzom a takaróm, és igyekszem elaludni. Vigyáznom kell Ryura, még ha azt is mondja, hogy nem fáj neki. Csak rajtam múlik a dolog, úgyhogy nem lesz több vad szex, megálljt kell parancsolnom magamnak! És így, sokkal jobban fogjuk élvezni az együttlétet!

Ryu

Az ébredés szörnyű, nem a saját ágyamban vagyok, hanem a pihenőben és beszakad a hátam. Kenji ül az irodámban, és vár. Közlöm vele, hogy el kellene hoznia pár dolgot a lakásomból, ruha, telefon, egyebek, nagyon nem szeretnék most találkozni Joshuával… Inkább felhívom.
- Ryu, hol vagy? - hallom a hangján, hogy aggódik.
- Az irodában vagyok, és itt is aludtam mielőtt rosszra gondolnál.
- Jól vagy? - hangja elcsuklik.
- Jól – felelem és felteszek egy nagyon fontos kérdést, ami már régóta foglalkoztat.
- Joshua... lehetne… megengednéd egyszer… nekem… hogy… én…?

Joshua

Ryu délelőtt felhív a vállalat telefonjáról. Egy kicsit megnyugszom, amikor azt mondja, jól van, de azután…
- Joshua... lehetne… megengednéd egyszer… nekem… hogy… én…?
- Hogy te…?
- Hogy... én legyek…… férfiszerepben… – Döbbenten nézek magam elé. Tudtam… tudtam, hogy ezt akarja. De az elején, olyan határozottan mondta, hogy enyém ez a poszt. Talán nem elégedett velem? Persze, hiszen fájt neki…
- Joshua? Ott vagy? Josh?
- Uh… én…… nem. – Mondom ki végül határozottan, és leteszem a telefont. Kezemben a mobilommal az asztalra támaszkodom. Ennek biztosan nem örül. Mi van, ha így már nem akar többet velem lenni? Lehet, hogy most tényleg meg fog gyűlölni, de akkor sem hazudhattam neki. Inkább bemegyek a bárba. Lehet, hogy még korán van, de le kell kötnöm valamivel a gondolataimat. Ekkor csengetnek. Már megint ki az? Lehet, hogy ugyan az, aki hajnalban is volt?
- Joshua, én vagyok! – hallok egy ismerős hangot.
- Myo? – Kinyitom az ajtót, és beengedem. Biztosan nem ő volt ezelőtt, meghagytam neki, hogy véletlenül se zavarjon meg minket.
- Szia! Hogy kerülsz te ide?
- Aggódtam érted, és mivel Hitakama-sama még nem rúgott ki, gondoltam eljövök, hogy felmondjak neki. Hogy ment? Ő nincs itt? – kérdezi halkan.
- Nem, nincs… - válaszolom lehangoltan.
- Talán nem… de akkor miért vagy itt?
- Nem erről van szó, akkor minden... rendben ment, pár órája még ő is itt volt.
- Pár órája? – kérdezi meglepetten.
- Hát, tudod… mindegy, nem lényeges, ami a leginkább zavar, az az, amit nemrég mondott a telefonba.
- Elárulod mi volt az, vagy inkább ne faggassalak?
- …Konkrétan megkérdezte, hogy lehet-e ő férfiszerepben… De én nem vagyok lány! Nekem az nem menne! – Myo csak mosolyog.
- Pedig szerintem nagyon aranyos vagy.
- Uh…!
- Csak hogy tisztázzuk a dolgokat, ha velem lennél, csak lányszerepben lehetnél – mondja.
- Mi?!
- De ez nem azt jelenti, hogy akkor már lány lennél… Ryu is férfi, nemde?
- De ő meleg, és ezt természetesnek veszi, én pedig nem – mondom lehajtott fejjel. Hirtelen Myo megölel, és vállamba temeti arcát.
- Hé! – tolnám el magamtól, de nem hagyja magát.
- Ha szeretnéd, én segítek eloszlatni a félelmeidet – csókol rá nyakamra. Végigfut rajtam a borzongás.
- Myo… ezt a dolgot tegnap már megbeszéltük…
- Én pedig mondtam, hogy próbálkozni fogok… – és ezzel újabb csókot nyom bőrömre.

Ryu

Ez a nemleges válasz az egész napra rátette a bélyegét. A csalódottságomat délutánra a harag váltotta fel.
Miért nem??? Nekem miért nem szabad??? Ha egy pár vagyunk, akkor nem az a normális, ha megteszünk mindent a másiknak? Ennyire fél? Vagy ez már undorító neki? Akkor hogyan tud egyáltalán velem lenni??? Már sírni tudnék haragomban, mikor jön Yoshimi. A múltkori eset óta alig beszéltünk pár szónál többet.
- Yoshimi, nem lenne kedved munka után inni valamit? - kérdezem tőle.
- Te most velem akarsz, inni menni? Hát rendben, végül is benne vagyok - hangzik a válasz.
- Remek, ha gondolod, már mehetünk is, tudok egy jó kis helyet itt a közelben - fogom meg a karját, és már húzom is magam után. A hely, ahová viszem, ahogy hallottam, nagyon jó azoknak, akik ismerkedni szeretnének. Kívülről diszkrét, és bent is nagyon jól néz ki. Késő estére már kellőképpen hangulatba kerülünk Yoshimivel. Mivel megbeszéltük, hogy nem egymással szeretnénk tölteni az éjszakát, életemben először én nézem meg a kínálatot. A szám is tátva marad… ezek a lányok és fiúk gyönyörűek. Már indulnék az egyik lányhoz mikor…… A pillantásom hirtelen megakad egy barna, hosszú hajú, nálam fiatalabb fiún!
A szeme!! Mintha Joshua nézne rám… és már tudom, hogy ma kivel szeretnék lenni. Persze Joshuán kívül! Joshua! Felejtsd el ma este, felejtsd el ma este! - mondogatom magamban, majd elindulok a fiú felé. Rám mosolyog tisztán, őszintén. Ennek a fiúnak nem itt lenne a helye!
- Szeretnél ma velem lenni? – jön tőle a kérdés kissé váratlanul.
- Igen – felelem, hiszen végül is ezért vagyok itt.
- Tudod, én csak uke vagyok, így ha ez zavar, akkor… - mondja kicsit zavartan.
- Semmi baj, nekem ez így teljesen megfelel – válaszolom, és már követem is fel az emeletre.
A szobában aztán lassan vetkőzni kezd. Teste formás, izmos, mégis lányos, nekem meg Joshua elutasítása miatt forr a vérem. Magamhoz húzom, lassan csókolom, érzem teste remegésén, hogy jólesik neki. Elém térdel, pár mozdulat és már játszik is velem. Szájába vesz, szív, simogat, én pedig halk kiáltással élvezek a szájába.
- Bocs, nem akartam! - simogatom meg az arcát.
- Én így akartam - nevet rám -, és most gyere, szeretném, ha bennem lennél. Pillanatok alatt foszt meg a ruháimtól, és már ő is meztelen. Magával húz az ágyra, és én finoman bánok vele. Míg csókolom, simogatom, ő már veszi is elő a síkosítót, és nyomja rá az ujjaimra. Óvszert húz rám, én finoman bejáratát ingerlem, majd ahogy kéri, először egy ujjam merül el forró testében. Kis nyögései árulkodnak arról, hogy jól érzi magát, így folytatom. Két ujj tűnik el benne, másik kezemmel farkát markolom meg, és hol lassan, hol gyorsan mozgatom rajta. Ujjaim kitapintják testében „azt” a pontot, és teste vad rándulással adja át magát a gyönyörnek. Kicsit hagyom pihenni, majd kérlelő szavaira lassan, óvatosan hatolok belé. Amikor érzem, hogy teljesen bent vagyok, megvárom, hogy hozzám szokjon, majd mozogni kezdek. Ez jó… nagyon jó… Lökéseim gyengédek, de határozottak. A lábait hirtelen a vállamra rakja, majd így kér…
- Ryu, gyorsabban! - Megadom neki, amit kér, és pár perc múlva testünk egy közös rándulással élvez el. Lassan húzódom ki belőle, majd mellé hanyatlom az ágyra. Ahogy múlik az éjszaka, még két óvszer kerül használatra. Aztán jön a bűntudat! Testem kielégült, de a szívem, az most nagyon rossz állapotban van.
- Rá gondolsz? - kérdezi halkan. Meglepődve nézek rá.
- Tudod, megírta az újság, hogy Hitakama Ryu kibe szerelmes.
- Lehet szerelemnek nevezni, ha éppen most csaltam meg?
- Gondolom, vele nem…?
- Nem, nem akarja, határozottan nem akarja! - Beszélgetünk még egy jó órát, és kiderül, hogy ő is először van ma itt, majd zuhanyzás után felöltözöm, és visszaballagok az irodába. Jin megadta a telefonszámát arra az esetre, ha…
A cégnél Kenji vár, az első feladata, hogy újra tiszta ruhát hozzon a lakásomról. Joshuára pedig erőszakkal nem akarok gondolni, most nem.

Nincs hozzászólás.