Mazochista érzelmek I. évad 15. fejezet

Joshua

Ryu elmegy, én meg elkezdek zokogni. Amióta együtt vagyunk, többet sírtam, mint egész eddigi életemben összesen. Miért bánik így velem? Én csak egy kis kedvességre vágyom... semmi másra... És ez a vállalat dolog is... ezután csak még rosszabb lesz... Elegem van... Már azt sem tudom, mit kéne tennem... El nem mehetek, mert mérges lesz... itt nem maradhatok, mert mérges lesz... nem beszélhetek vele, mert mérges lesz... bármit teszek, ő megharagszik rám, és látni sem akar... Már nincs erőm csinálni semmit, nem tudom megvigasztalni magam, ezért csak fogok egy plédet, amit a szobában találok, és magamra terítem. Összekucorodva várom, hogy Ryu visszajöjjön... bár, hogy miért várom, már magam sem tudom...

Ryu

Már a szálloda előtt vagyok, mikor meggondolom magam és hazamegyek. Kenji, mint egy véreb jön a nyomomban. Tudom, ez a dolga, de… én ehhez nem vagyok hozzászokva. A lakásba nem jön be velem. Remek egész éjszaka itt fog várni? Joshua még mindig a szobában van rajta egy pléddel, szemei pedig vörösek a sírástól.
- Joshua, ne sírj, az még nem old meg semmit! Mit akarsz tőlem? Mit tegyek, hogy neked is jó legyen? Ha azt akarod, lemondok a vállalatról is, nem fog hiányozni, csak beszélj!!!

Joshua

- Azt teszel, amit akarsz, csak legyél velem kedvesebb... Én nem vagyok egy rosszat akaró ember, de ha ezt hiszik rólam, az egy cseppet sem esik jól. A vállalat... a bár... az éneklés... legyen minden úgy, ahogy te szeretnéd, csak ne dobj el magadtól...! - nyöszörgöm a pléd alól.
- Sosem dobnálak el magamtól, Joshua... - Leül mellém az ágyra, és lágyan megsimogatja a fejemet.
- Itt maradnál velem egy kicsit...?
- Mi az, hogy egy kicsit? Ha azt szeretnéd, egész éjszaka csak a tiéd leszek. - Már bújna is be ruhástól mellém, de rászólok.
- Előbb vetkőzz le! Nem tiszta a ruhád.

Ryu

Nem tiszta a ruhám?! Komolyan, Joshua néha kivisz az észből, de nem szólok, csak némán levetkőzöm és mellébújok az ágyba.
- Joshua, ha akarod ici-pici részletekben megadhatod a bár árát, de nem akarom, hogy másnak dolgozz újra. Nem akarom, hogy éjjelente ne legyél velem, szeretném, ha nem kéne aggódnom, ha tudnám, hogy veled minden rendben van. Nekem most sokat kell dolgoznom, tanulnom, és csak annyit kérek, légy egy kicsit elnézőbb velem. Egyelőre még magam se tudok mindent, hogy mennyire tudok eleget tenni mindenkinek, de nekem Te vagy az első! Sokszor leszek mérges, ideges, mert apámnak vannak olyan ügyei, amik miatt nem vagyok nyugodt… sok olyan emberrel üzletelt, mint például Kazuma-s…
- Mi van? - kérdezi meglepődve.

Joshua

Persze tudom, hogy nem sokáig volt rajta a ruhája, de valójában csak szeretném érezni a bőrének érintését... most ez az egyetlen dolog, ami megnyugtathat. Amit a bárról mond, azt hiszem, el tudom fogadni. Később a munkájáról kezd beszélni. Egy kicsit féltem Ryut, hogy túl fogja hajszolni magát. Most nagyon meg akar felelni minden elvárásnak. Azután meghallom a yakuza nevét...
- Mi van? Mégis milyen üzleteket folytatott az apád? Ugye nem akarod tovább vinni őket? Takeda-san veszélyes alak, elvégre egy yakuza. Ha valami nem tetszik neki, azonnal fegyvert ragad! Addig szállj ki, amíg nem késő!
- Josh... - teszi kezét arcomra. Egyre jobban félek a válaszától.
- Nem... én ezt nem engedem! - ülök fel hirtelen elütve magamtól a kezét.
- Nem üzletelhetsz ilyen fickókkal! Ha bármi bajod esne, én... - Összeszorítom fogaimat öklömmel együtt, és csak az ágyat nézem.
- Kérlek, mondd el nekem részletesen, hogy miket csinált az apád ezekkel az emberekkel! Már lassan beleőrülök ebbe az állandó tudatlanságba...!

Ryu

- Részletesen? Joshua, még én sem tudok mindent, csak annyit, hogy valamit üzleteltek, ezért találkoznom kell majd vele, hogy egyáltalán megtudjam, miről van szó. - Istenem! Bassza meg, eszembe jut az az este, mikor… lesmároltam a yakuzát… Ááááááá, na most elég égő lesz eléje állni!!! De mi lehet az az üzlet? Húú, az a csók…!
- Amúgy, nem hiszem, hogy törvénytelen dolog lenne, apámat nem ilyenek ismertem – mondom és haját borzolom, mert olyan aranyos, ahogy aggódik értem!
- Holnap átíratjuk a bár tulajdonjogát rád, és onnan már a tiéd lesz, úgy vezeted, ahogy akarod. Ha szeretnéd, akkor keress egy sulit, ahol üzletvezetést tanulhatsz. Persze csak ha van kedved! Miért nincs egy bátyám, aki átveszi ezt a rohadt céget, annyira elegem van! Apám még egy luxus vitorlást is megrendelt valami Keitaro Ashida nevű fazontól! Én nem akarom ezt, nem karom ezt az egész vállalatot! - hangom már kétségbeesett. Joshua gyengéden átölel és a fülembe súgva kérdi.
- Akkor miért csinálod?
- Anyám miatt, az ő kérése volt! De most aludjunk, Édes, mert nagyon fáradt vagyok! - Fejem szokás szerint a hasára ejtem, és már alszom is.

Joshua

Én még mondanék pár dolgot, de látom Ryun, hogy nagyon fáradt, és pár perc múlva már el is alszik a hasamon fekve. Ilyenkor annyira tudom szeretni. Szóval az egészet az anyja miatt csinálja? Na igen, ha az én anyukám kérne meg valamire, én is teljesíteném azt, még akkor is, ha tudnám, hogy nem helyes mindig az ő szavát követni, vagy ha az nekem nem lenne jó... Tehát a bárt mindenképp nekem akarja adni... de, hogy iskolába menjek... Már annyit tanultam, hogy elegem is lett belőle, és most újra kezdjek neki? Akkor még kevesebbet lehetnénk együtt, és azt nem szeretném... viszont, akkor talán segíthetnék Ryunak a munkájában. Talán nem is lenne rossz ötlet... Háááh, nem tudom. Takeda-sannal sem lesz könnyű az biztos... Én az évek során már elég jó viszonyt alakítottam ki vele. Nehéz a természete, de sosem akart rám mászni, annak ellenére sem, hogy a férfiakat kedveli. Ryut viszont féltem tőle... pláne azok után, amit a múltkor művelt. Ebben az ügyben mindenképpen segíteni fogok neki, ha akarja, ha nem.
Nagy nehezen én is álomba szenderülök, majd reggel az első dolgom az, hogy reggelit készítsek. Ryu még alszik, ezért halkan tevékenykedem a konyhában. Nem volt könnyű úgy leemelni magamról, hogy ne ébredjen fel. Még motyogott is magában valamit, de szerencsére csak megfordult, és szuszogott tovább. Egy kis tükörtojás... gyorsan kész van, és már régen ettem, úgyhogy jól fog esni. Remélem Ryu is szereti. Furcsa, hogy bár mindig együtt voltunk és mindent megbeszéltünk, mégis, rengeteg apró dolog maradt, amit még nem tudok róla. De ezen majd idővel változtatunk.

Ryu

Mikor felébredek, Joshua már nincs mellettem, hallom, a konyhában tevékenykedik… talán tojást süt? Úgy érzem nem most kéne megmondani neki, hogy nem szoktam reggelizni.
Gyors zuhany, öltözés... megint öltöny... francba, farmerbe miért nem mehetek? Ing, nyakkendő… már most viszketek az egésztől. Ám, mikor kilépek a konyhába, Joshua úgy néz rám... Ha így néz, ma nem megyek dolgozni...
- Kávét... kérek! mondom, és fejemben már a mai gondjaim sorakoznak. Kazuma... vitorlás... pénz... temetés... ma... délután. Ha elhívom, biztos jönne velem, de... hogyan mutatom be? Szerető, élettárs?
- Joshua... eljösz a temetésre? - csodálkozva néz rám, de nem válaszol.
- Délután lesz, ha velem jössz, Yoshimi elhoz az irodába. - Mi ez a gyilkos pillantás?

Joshua

- Joshua... eljössz a temetésre? - Tehát ma lesz? Elmennék, de Ryut nem zavarnám?
- Délután lesz, ha velem jössz, Yoshimi elhoz az irodába. - Yoshimi?! Már csak ez hiányzott. Ha nem mennék, akkor meg végig vele lenne, mi?
- Megyek - válaszolom röviden.
- Az a Yoshimi... most már mindig a nyomodban fog koslatni? - Miközben felteszem kérdésemet, Ryu elé teszem a kávéját, és a reggelijét az asztalra. Ő csak állva nézegeti, és a kérdésemre is nehézkesen válaszol.

Ryu

- Az a Yoshimi... most már mindig a nyomodban fog koslatni? - Na, erre most mit mondjak?!
- Joshua, már mondtam, Yoshimi a cég ügyvédje.
- Ryu, azt mondtad nem feküdt le veled, ugye? Te le akartál vele? - Na, ez az amiről nem igazán akartam beszélni, de…
- Igen, állandóan bejártam hozzá a céghez, úgyszólván, szinte rámásztam, de visszautasított. Azt mondta fiatal vagyok és az apám miatt sem teheti. Bármennyire is zavar téged, Yoshimi sokat lesz velem. De ha akarod, Kenji is elhozhat. - Több időm azonban nincs erre a témára, Kenji jön, és hoz magával egy másik férfit is.
- Hitakama-sama, ő Myo az új testőr Joshua-san számára - mondja, és én szememet tágra nyitom. Na, ő biztos nem megy Joshuával. Lerí róla, hogy ő sem a lányokat szereti, teste izmos, melírozott fehér haja lágyan fonja körbe derekát, szeme, mint a metsző kékség.
Francokat, még a végén, elcsábítja Joshuát!!!
- A terv változott, Kenji, te kíséred Josht, Myo rám vigyáz!

Joshua

Tehát tényleg le akart vele feküdni. Sejtettem. Nem firtatom tovább ami a múltban volt, megbízom benne, és ha az a fickó tényleg visszautasította, akkor kicsit könnyebb szívvel hagyom vele, bár... azért rajta fogom tartani a szemem. Ekkor jön Kenji. Ettől a mamlasztól sem kell féltenem, beszari, hetero és egy cseppet sem Ryu zsánere. Valakit hozott magával... ez meg ki? Na, vele már nem engedném el, az biztos... milyen magas... tutira bejön Ryunak. Jó hosszú lobonca van... ráadásul fehér... Ryu pedig imádja a különc dolgokat...
- Hitakama-sama, ő Myo az új testőr Joshua-san számára. - Mi??? Mikor kértem én testőrt??? Na, ne!
- A terv változott, Kenji, te kíséred Josht, Myo rám vigyáz! - Mi van? Azt már nem!!! Hogy ez az alak...
- Te csak maradj Kenjivel... kizárt, hogy elengedjelek ezzel a férfivel! - Megfogom Myo kezét, és a hátam mögé rántom.
- Ő velem marad és nincs kifogás! - Látom Ryun, hogy csalódott. Na, pont ezért nem engedem, hogy vele töltse az idejét. Myo felé fordulok.
- Te csak az én utasításaimra hallgatsz, megértetted?
- Igenis, Joshua-sama - hajol meg mélyen. Legalább jól van nevelve. Mondjuk, ez a megszólítás egy kicsit sok... Visszafordulok Ryuhoz.
- Gyere, edd meg a reggelidet! - mondom, most már vidáman.

Ryu

Heee??? Joshua Myot akarja??? Hmm, legyen.
- Kenji, hívd fel Yoshimit, azonnal jöjjön értem, nem érdekel hol van, és tessék, keresd meg ennek a telefonszámnak a gazdáját - veszek elő egy régi cetlit, amit a bárban egy fekete hajú srác adott nekem, mikor Joshua ránk öntötte a piát. Ha így akarod Joshua, akkor legyen, dacoskodni én is tudok. Nyugodtan megiszom a kávém, a kajára ügyet sem vettek. Szép csendben ülünk, Joshua mérges, látom rajta, remélem, Myo bepróbálkozik nála...
- Tíz perc múlva berobog Yoshimi, elegánsan, frissen, valami fura mosollyal az arcán.
- Hívtál, jöttem - feleli, és mikor elmegy mellettem, alig érezhetően végigsimít a karomon. Már megyünk is.
- Myo te egész nap Joshuára figyelsz, a temetésre sem hozod el, lesz dolga elég a bárral, igaz, Édesem? - mosolygok Joshuára negédesen.

Joshua

- Myo csak rám hallgat, a temetésre pedig elmegyek, elvégre illendő lenne elbúcsúztatni édesapádat - mosolygok szélesen. Persze belül majd felrobbanok a méregtől. Még hogy visszautasította! Az a Yoshimi épp az előbb kezdte el taperolni Ryut!!! Ráadásul Ryu valami telefonszámot nyomott Kenji kezébe, hogy hívja fel... ez már most nem tetszik.
- Miért nem eszed meg a reggelidet? - Azt ne mondja, hogy az idegesség miatt, amiért nem lehet Myoval, mert a végén még meg találok ölni valakit...
- Nem szokásom reggelizni. Na pá, Édesem! - Ryu beszáll a kocsiba, és már el is húzza a csíkot. Képes volt így itt hagyni. Kenji már el is szaladt, hogy elintézze a rábízott feladatot, én pedig kettesben maradok Myoval. Csak tudnám, hogy mihez kezdjek vele.
- Nem vagy éhes? - Myo csak meglepetten néz.
- Mivel Ryu nem ette meg, az egyik a tiéd lehet - magyarázom neki szomorkásan.
- Ön megtisztel ezzel, Joshua-sama.
- Ugyan, hagyd már ezt a megszólítást! Hívj csak Joshuának, vagy Joshnak... amelyik jobban tetszik. Ahogy a dolgok állnak, úgy is sokat leszünk együtt...
- Ahogy kívánja uram, ez esetben Jushuának fogom szólítani.
- És még valami, tegezz, kérlek... nem érzem magam elég öregnek ehhez...
- Örömmel. - Most boldognak tűnik. Leülünk egymással szemben az asztalhoz, és megreggelizünk. Talán még haszna is lesz ennek a testőrnek... legalább nem kell egyedül ennem...

Hitakama Company

Ryu

- Kenji, mit tudsz Myóról? - kérdezem, mikor végre visszajön egy névvel és címmel.
- A legjobb testőr, akit ajánlottak Hitakama-sama, egyedül él, most nincs senkije a barátja nemrég szakított vele, kiváló lövő és jártas a küzdősportokban. Megnyerő külseje ellenére néha nagyon durva is tudd lenni. - Remek, tehát tényleg meleg, és Joshua vele van... Miért akarta, hogy Myo ottmaradjon vele? Ennyire tetszik neki? De Joshua hetero, és csak velem... vagy már nem csak velem...? Telefont a kezembe, mert nem mostanában akarom őket látni, ha Joshnak ő kell, neki adom egész napra. Már tárcsázom is Myo számát!
- Myo semmi esetre sem akarom Joshua-sant a temetésen látni, vidd el a bárba és ne engedd sehová, értetted! Ne felejtsd, kitől kapod majd a fizetésed!
- Értettem, Hitakama-sama - jön a válasz nagyon hamar.
Na, most már kezdődhet a munka, bár előtte még tárcsázom a számot arról a régi cetliről.

Joshua

Miután megreggeliztünk, én bemegyek a szobába átöltözni. Myo még telefonál valakivel a konyhában. Épp a szokásos fekete ingemet veszem fel, amikor bejön ő is. Elég furcsán vizslat. Mi baja van, nem látott még férfitestet? Mindegy, inkább ráhagyom a dolgot.
Szépen besétálunk Myoval a bárba. Egy kicsit furcsa érzéssel tölt el, hogy mindenhova követ. Mindig is utáltam az ilyesmit. Ahogy nekikezdek a munkának, egy kis időre eltűnik mellőlem, majd látom, ahogy feltérképezi a terepet. Minden szobába benéz. Komolyan ez is a munkája része? Amikor visszajön mellém, elmagyarázok neki pár dolgot, mert félek, e nélkül katasztrófa történne.
- Figyelj rám, Myo! Ez egy bár. A bárba azért jönnek az emberek, hogy jól érezzék magukat. Sokan leisszák magukat, halandzsáznak össze-vissza, és néha akár kicsit erőszakosnak is tűnhetnek, de ők akkor is vendégek. Semmi esetre se zaklasd, vagy bánts őket rendben? És ha lehet, ne cövekelj itt le előttem, inkább ülj le, és tegyél úgy, mintha te is egy lennél közülük, jó?
- Igenis! - Haaah... nem lesz könnyű ezt megszoknom...
- Kérsz valamit inni? - kérdezem.
- Szolgálatban nem iszom. - Hát persze... gondolhattam volna. Az idő csak telik, nekem meg lassan indulnom kellene a temetésre. Szólok a lányoknak, hogy egy darabig nem leszek, majd felmegyek a pihenőszobába, hogy az előkészített ruhámba bújjak. Myo persze árnyékként követ. Ahogy belépünk az ajtón, Myo becsukja azt, és komoly arccal néz rám.
- Sajnálom, Joshua, de nem engedhetem, hogy elmenj a temetésre.
- Hogyan? Már mondtam, hogy elmegyek, ebből nem akarok vitát nyitni, neked csak az a dolgod, hogy kövess engem, vagy nem?
- Sajnálom, de ez felsőbb utasítás volt. - Ezt nem hiszem el! Ryu tényleg nem akarja, hogy ott legyek? Akkor csak azért is elmegyek. Mennék kifelé az ajtón, de Myo lefogja a kezeimet.
- Eresz el!
- Sajnálom, de nem tehetem, így szólt a parancs.

Ryu

Már késő este van. Túl vagyok a temetésen, anyám vigasztalásán, a részvétek fogadásán... Istenem, de jó, hogy Joshua nem volt itt... ez a képmutatás neki nagyon sok lett volna... Biztos dühös, Myo felhívott… na, igyunk még egyet...! Heh, ez az üveg üres...
- Kenji… hozzál még pár üveggel…! - Abszinth... szeretem... Joshuát is...... A’szem ma jobb, ha nem me... gyek haza... ha így... látna, teljesen kiakadna. Azt nagyon nem szeretném… egész nap egyedül volt Myóval... Joshuában bízom, de Myóban nagyon nem, nem ismerem, nem tudom, mit enged meg magának. Felhívom Joshuát. Csörög, csörög, de nem veszi fel senki... bassza meg...... Kenji, hol a p.....ba van már az az üveg pia.

Joshua

Ez a Myo nagyon erős. Akárhogy próbálom, nem tudom kiszabadítani magam a szorításából. Csak addig fickándozok, amíg már majdnem kicsúszik csuklóm a karmai közül, de erre meg a hátam mögött terem, és hozzám tapadva lefogja mindenemet. Ilyen nincs! Hallom, hogy kuncog valamin.
- Kezdem megérteni Hitakama-samát. Joshua, ha mindig ilyen heves vérű leszel, azt hiszem, jól el fogjuk szórakoztatni egymást. - Mi van? Ezzel meg mire célzott?
- Esélyem sincs ellened, mi? Heh! Jól van, maradok, csak engedj már el! - mondom megadóan.
- Rendben. - Elereszt, majd leülök az ágyra. Myo telefonál Ryunak, majd csak engem bámul.
- Na, és mégis mit kívánsz itt csinálni ennyi ideig, talán malmozzunk?
- Nem egészen - feleli.
- Éppenséggel sakkozhatnánk is. - Myo elővesz a zsebéből egy mini sakk-készletet, és mellém telepedve leteszi az ágyra. Ezt egészen idáig magánál hordozta?
- Végül is, miért ne... De nem vagyok túl jó benne - nézek rá.
- Az nem gond... legalább nem egyedül kellene játszanom, mint általában. - Érdekes fickó ez a Myo. Törökülésben nekikezdünk a játéknak, és észre sem vesszük, hogy eltelik felettünk az idő. Már azt sem tudom, hányszor kaptam ki tőle, de ő még mindig nem unta meg.
- Elég lesz már Myo, tudod, nem tesz túl jót az egómnak, ha egymás után ennyiszer veszítek... Ideje lesz hazamennünk.
- Ahogy kívánod. - Összeszedegetjük a bábukat, majd elindulunk hazafelé.

Ryu

Valaki visz, valakinek a karjaiban vagyok és visz! Vháóóóóó! Kocsi… hazavisznek... sálálá... huk... Kezemben még szorongatom az utolsó üveg piámat, Kenji már az irodában elájult, hehe, nem bírja, ne igya... biztos Joshua jött értem és hazavisz... én szerelmem... én édes, kedves... igyunk már...!
Valaki megállítja a kocsit, végre nem limbózik velem, hééé, a karodba vegyél Joshua... ne dobj csak úgy a hátadra...! Nini a lakásom...
- Joshua, szeretkezz velem... most...! - tapadok kezemmel a fenekére...... érzem, izmai remegnek...! Ágyikó... forró száj tapad a számra...
- Joshua... szeretlek...! - Aztán egy nagy pofon, és én csak bámulok a rám zavartan néző Yoshimire, és az elképedt Joshuára.
- Mi van itt?! - dörög rám Joshua.
- He? Nem te hoztál haza? Nem te csókoltál meg? - kérdem most már semmit sem értve, kicsit imbolyogva.
- Nem. Az Yoshimi volt! - Mi van??? Gyomrom forog, és már rohanok is a fürdő felé.

Joshua

Ahogy kinyitom a lakás ajtaját, furcsa zajok ütik meg a fülemet. Besietek a szobába, és... Mi a fészkes fene folyik itt? Ryu... é-és... Yoshimi??? Az egyik énem most sírva elrohanna, a másik pedig itt helyben megfojtana mindenkit. Fénysebességgel ott termek, és lerántva Yoshimit egy nagy pofont keverek le Ryunak. Yoshimi a földön ülve bámulja Ryut, aki... mondhatni most tért magához, és döbbenten mereszti szemeit rá, majd én rám.
- Mi van itt?! - ordítom kétségbeesetten és haragosan, ahogy csak telik tőlem. Ryu értetlenül néz, érzem az alkohol erős szagát, ami csak úgy árad belőle.
- He?? Nem te hoztál haza? Nem te csókoltál meg? - Képes megkérdezni, miután majdnem lefeküdt ezzel a szeméttel!? Ha nem jövök haza...
- Nem. Az Yoshimi volt! - Ryu hirtelen rosszul lesz, lefordul az ágyról, és kiszalad a fürdőszobába... már ha ezt szaladásnak lehet nevezni.
- Hitakama-sama! - kiabálják egyszerre. Én megindulok a fürdő felé, és elhaladva mellettük, rájuk parancsolok.
- El ne merjetek mozdulni innen! Főleg te... Yoshimi!!! - Ryu a WC fölé hajolva hány. Én felfogom előre lógó tincseit, és guggolva hátára teszem kezemet. Amikor már nem öklendez, előveszek a szekrénykéből egy rongyzsebkendőt, és megtörölgetem a száját. Most én is úgy érzem, hányni tudnék... az undortól... hogy ők ketten... Ryu hirtelen belém kapaszkodik, amitől megbillenek, és fenekemre ülök. Úgy sír, mint ahogy még sohasem láttam.
- Joshuaaa... Kér… lek... Bo… csáss... meg...!

Ryu

Bocsánatért könyörgök sírva, de tudom, most nem lesz könnyű dolgom, ezt egy bocsánatkéréssel nem tudom helyre hozni. Nagy nehezen beállok a kádba, megengedem a zuhanyt, hogy legalább valamennyire kijózanodjak.
- Küldj el mindenkit! - kérem fogvacogva Joshuától, senkit sem akarok látni. Csendesen kimegy, szóra sem méltat. Ugye nem gondolta, hogy ha meg akarom csalni, akkor pont itt teszem? Már elég volt mindenkiből, legjobban Yoshimiből! Mi a faszt képzelt? Miért nem taszított el abban a pillanatban, ahogy kimondtam Joshua nevét!? Késő bánat, nincs visszaút, itt már semmi nem segít. Törölközőt csavarok a derekamra, fogat mosok és kivánszorgok a nappaliba. Joshua a fotelben ül. Mindenki más eltűnt.
- Nem kérem többet, hogy bocsáss meg, nem lenne értelme, azt hittem te vagy. Ha elmész, kérlek, zárd be az ajtót, majd Kenji elmegy a kulcsért. - Már nem mondom neki, hogy szeretem, pedig ez az igazság, de úgyse hinné el. Szeretem. A szoba hűvös, az ágynemű is, és én vacogva próbálok elaludni.

Joshua

Mivel Ryu megkér rá, cseppet sem kedvesen elküldöm a két férfit. Yoshimit még azért elkapom nyakkendőjénél fogva az ajtóban, és halkan, de dühösen megfenyegetem.
- Miután az apja meghalt, azt hitted, szabad a pálya!? Mondok én neked valamit… Ha még egyszer… akár egy ujjal is hozzá mersz érni… a saját kezemmel kaparom ki a szemeidet, és vetem a hollók elé… te rohadék!!! - Kilököm, majd bezárom az ajtót. Leülök egy fotelba a nappaliban, és elkezdem átfuttatni agyamon a történteket. Ha Ryu rosszul lett, az azt jelenti, hogy nem akart lefeküdni Yoshimivel. Ráadásul a jelek szerint teljesen leitta magát. Ha ez így van, valószínűleg fel sem fogta, mi történt körülötte. De mi a fenének ivott ennyit? Remélem nem az a szemét kényszerítette erre is…! A francba… nem kellett volna elengednem vele! Látni, hogy Ryu mást csókol helyettem…
Közben Ryu végez a fürdőben, és kijön a napaliba.
- Nem kérem többet, hogy bocsáss meg, nem lenne értelme, azt hittem te vagy. Ha elmész, kérlek, zárd be az ajtót, majd Kenji elmegy a kulcsért. – Ezzel bemegy a szobába.
Elmenni? Mert pont most kéne egyedül hagynom, mi? Lassan besétálok a szobába, és megállok az ajtóban. Ryu az ágyon nekem háttal fekszik, dideregve.
- Ryu… - szólítom meg halkan. Látom, ahogy rándul egyet a takaró alatt, de meg se szólal.
- Tudom, hogy nem alszol… - mondom, az ágy mellé lépve. Ekkor felém fordul.
- Joshua… én nem… - Nyúlna a kezemért, de remegve visszahúzza sajátját, mintha nem merne hozzám érni, és félve néz fel rám. Én nyugodt hangon teszek fel neki egy kérdést.
- Az a fickó… a szádon kívül máshol is hozzád ért? - Ryu nem felel, csak nemlegesen megrázza a fejét. Én feljebb húzom a fűtést, és keresek két pokrócot a szekrényben. Az egyiket rá, a másikat magamra terítem, és felülök az ágyra a háttámlának dőlve.
- Ha nem bánod, ma nem feküdnék melléd… - Ryu rám se mer nézni - …de a kezemet megkaphatod… - nyújtom felé karomat. Ő óvatosan, reszketve megfogja, majd kicsit közelebb csusszanva magához szorítja.
- Miért ittál annyi alkoholt?

Ryu

- Nem tudom – felelem őszintén.
- Talán mert elegem van, talán mert a temetésen senki arcán nem láttam azt, valaki őszintén mondaná nekem hogy részvétem, talán mert hallottam, hogy azt suttogják a hátam mögött, ez a drogos tönkreteszi a céget, talán mert kapásból kellene mindenben döntenem, talán mert valaki állandóan a seggemben van egész nap, és talán mert hiányzik a banda az egyetem... és persze te.
- De ezt persze nem mentség arra, ami történt. Talán valóban nem tudunk bízni egymásban.
- Ha tudnám, visszapörgetném az időt, de nem tehetem. Ezzel most együtt kell élnem, ha megbocsátasz, ha nem. Yoshimivel azért majd elbeszélgetek… ha lesz bátorságom hozzá. De most nagyon szeretnék aludni - mondom végül, és kezét arcomhoz húzva hunyom le szemeim.

Joshua

Csendben hallgatom Ryu szavait. Szerettem volna vele menni a temetésre. Akkor talán jobban elviselte volna ezeket a dolgokat. Nem is tudom, hogy kire haragszom a leginkább. Ryura? Nem... sokkal inkább magamra, amiért hagytam, hogy ez történjen... na meg Yoshimire, amiért kihasználta Ryu gyengeségét. Az a mocsadék még megfizet ezért!
Ryu elalszik görcsösen kapaszkodva kezembe. Én egész éjjel fent maradok. Mostanában egyre többet virrasztok. Annyira szeretem őt... nem bírnám ki, ha valaki elvenné tőlem. Most is legszívesebben megölelném, de ahogy eszembe jut az a jelenet, amikor Yoshimit csókolta, egyszerűen nem megy...
Már reggel van, a fejemet pedig teljesen üresnek érzem. Csak Ryu arcát nézegetem. Szemeim megakadnak ajkain, és elmélyülök a látványban. Tegnap pont itt... - érintem meg egyik ujjammal, mire Ryu elkezd mocorogni, én pedig elveszem ujjamat szájától.
- Sajnálom... felébresztettelek?

Ryu

- Sajnálom... felébresztettelek? Mintha az ujját éreztem volna a számon…
- Nem - felem zavartan, biztos csak álom volt, Joshua most nem érne hozzám.
- Köszönöm, hogy itt maradtál - mondom, és már megyek is zuhanyozni. A tükörből egy zombi néz vissza rám, tényleg elmehetnék horrorfilm szereplőnek, sminkelnem nem is kellene! Gyors zuhany majd kényelmes ruhába bújás után, a konyhába megyek. Ő már főzi a kávét. Nem beszélünk, van min elgondolkodni mindkettőnknek. Veszem a telefont, és már hívom is Kenjit.
- Kenji? Jól vagy? - Válasza halk és rövid, na, ezek szerint ő sincs jó hangulatban.
- Kenji, hozd el az irodából azokat az iratokat, amelyek az íróasztalomon vannak, ma nem megyek be. Myo amint tud jöjjön el Joshuáért - és már teszem is le. De mi a fenét csináljak Yoshimivel? Ki nem rúghatom azért, mert megcsókolt! Joshua elém teszi a kávét az asztalra, és megkérdezi…
- Jól vagy, Ryu?
- Nem – kezem önkéntelenül nyúl feléje, de Joshua teste megrándul, így nem érek hozzá.
- Sajnálom - mondom halkan.
- Ha Kenji megjön és még itt leszel, küld be hozzám légy szíves - kérem, és már el is tűnök a szobámban.

Joshua

Nem is tudom, mi van velem... Amikor rám néz, amikor felém nyúl, folyton bevillannak a tegnapi képek, és ez megrémiszt. Ryu bemegy a szobájába... most biztosan megbántottam. A testem nem úgy reagál, ahogy azt szeretném. Ez valamiféle tudatalatti dolog lehet... azt hiszem. Nem akarom így itt hagyni Ryut, de ő már hívta is a testőröket. Újból nekifogok tojásokat sütni. Tegnap egy falatot sem evett abból, amit elétettem. Főzök teát, majd pucolok egy almát, felszeletelem, és egy tányérra teszem. Mindent felpakolok egy tálcára, és beviszem Ryunak. Ő éppen az íróasztalánál ül, és egy halom papír felett görnyed. Máris ennyi munkája van? A tálcát lassan odacsúsztatom mellé, mire ő ránéz az ételre.
- Egyél valamit, kérlek! Szükséged van az energiára - mondom aggódóan, amikor megszólal a csengő.
- Ezek a testőrök lesznek, megyek, és kinyitom nekik az ajtót. - Ryu erre nem mond semmit.
Nem valami vidáman engedem be a két férfit. Kenji nagyon megviseltnek tűnik, de Myo elég vidáman jön be.
- Jó reggelt Joshua! - hajol meg előttem. Egy kissé megszeppenek az udvariassága miatt.
- Jó reggelt! - válaszolom kicsit késve. Visszamegyek a szobába, és látom, hogy Ryu szemezik az étellel, de még hozzá sem nyúlt. Még mindig a tegnapi ruhám van rajtam, de mielőtt tisztát vennék fel, elmegyek zuhanyozni. Myo szokása szerint mindenhova követ. A fürdőszoba ajtajánál rászólok.
- Remélem, ide nem akarsz utánam jönni!
- Csak ha úgy kívánod, Joshua. - Jézusom, képes lenne rá?!
- Te csak maradj kint, világos! - csukom be az ajtót. Letusolva rájövök, hogy már megint elfelejtettem tiszta alsót hozni magammal... Ilyen a világon nincs... és mégis...
- Ryu, tudnál nekem hozni egy bokszert? - kiabálok ki. Egy perc múlva már nyílik is az ajtó, velem szemben meg ott áll Myo, kezében egy bokszerrel. Érzem, ahogy teljesen elvörösödöm, olyan lehetek, mint a főtt rák, ő meg csak halálnyugodt arccal nyújtja felém a ruhadarabot.
- Ki mondta, hogy bejöhetsz, ostoba?! - kapom ki a kezéből alsómat, és már fordulok is el.
- Elnézést kérek, csak hallottam, hogy kikiabáltál, viszont Hitakama-sama nem vette észre, ezért gondoltam intézkedem az ügyben. Mélységesen sajnálom, Joshua. - Mi a fenének magyarázkodik???
- Jól van, csak menj már ki! - Meg vagyok áldva ezzel a fickóval is. Felveszem a fekete bokszeremet, és besétálok a szobába. Útközben még kioktatom Myót, hogy többet ne hozzon döntéseket a kérdezésem nélkül.

Ryu

Csak a hangokból jövök rá, hogy Joshua mit kért, és hogy nem én, hanem Myo vitte be neki a bokszert. De talán most jobb is, hogy nem én mentem a közelébe! Joshua nem akar maga körül látni, és én megértem. Mást csókoltam helyette, még ha azt is hittem, hogy ő az. Ezt nem lehet hamar megbocsátani. Joshua lassan elkészül, én pedig kimegyek elbúcsúzni.
- Legyen jó napod - mondom neki, de nem ölelem át, meg se próbálok közel menni hozzá.
- Myo, úgy vigyázz rá, mint a saját életedre! - Hangomon érzi, ha Joshuának valami baja lesz, neki vége.
- Megígérem! - feleli komolyan, és ahogy Joshuára néz, elakad a lélegzetem. Myónak nagyon tetszik Joshua! Az első gondolatom, hogy azonnal kirúgom, de aztán rájövök, így mindennél jobban vigyáz rá. Talán… vele boldog lehetne Joshua! Ha erre kerül a sor, ha neki is megtetszik Myo, annak ellenére, hogy Joshua hetero, és eddig csak velem... Ha így lesz, nem állok közéjük! Én csak gyötörtem, megríkattam, zsaroltam... én nem tettem boldoggá!
Talán többet sosem karol át, sosem csókolhatom, sosem érezhetem a testét...
Fáradtan ülök vissza az asztalhoz.

Nincs hozzászólás.