Mazochista érzelmek I. évad 22. fejezet

Ryu

Egy barát! Egy férfi! Még jó, hogy féltékeny vagyok, nekem hiába mondja, hogy hetero! Ő is az, és most velem van! Még hogy pihenjek! Most komolyan azt hiszi, hogy megnyugodtam? Hátat fordítok neki, nem szólok hozzá. Én itt döglöm meg, ő meg más pasikkal foglalkozik! Francba! Rosszul vagyok… Tántorogva állok fel, és vonszolom ki magam a fürdőbe. Hallom, ahogy Joshua kiabál utánam, majd az épp visszatérő Kenji lép hirtelen mellém.
- Segíthetek, Hitakama-sama? - kérdezi, de csak akkor tudok neki válaszolni, mikor el tudok szabadulni a WC-től. Lassú mozdulatokkal mosok fogat, a tükörből egy szörnyalak sötéten néz vissza rám...
- Kérdezd ki Joshuát, hogy ki volt az a pasi! Nekem semmit sem mond.

Joshua

Vakon még utána sem tudok menni. Miért lett már megint rosszul? Azután Kenji jön be, kezembe adja a befőttet, és elkezd faggatni.
- Sajnálom Kenji, de nem mondhatok semmit!
- Kérem, Joshua-sama! Hitakama-samának ez nagyon fontos.
- Fogd be! Gondolod, ha neki nem mondtam el, neked el fogom? Hát nem! Semmi közöd hozzá! - Közben megérzem, hogy az ágyra súly nehezedik.
- Ryu? - Csak egy halk nyöszörgést hallok... ez ő.
- Miért nem elég az, amit mondtam? Igazán megérthetnél néha! Örülj, hogy nem hazudtam neked, és elmondtam a lényeget! Egy barátomat sem hagynám cserben, ezt te is tudod! Kérlek, érd be ennyivel! Különben sem beszélgettünk szinte semmit, mert rögtön visszasiettem hozzád, úgyhogy azt sem tudom, mi van vele.

Ryu

Értem! Lefekszem, de megtartom a távolságot köztem és Joshua között.
- Kenji, vidd el Joshuát ahhoz a fickóhoz, vagy a lakására! - Talán jobban lesz, ha nem mérgesítem fel, neki pihenésre van szüksége, és erre mellettem semmi esélye. Majd anyámat megkérem, hogy menjen el hozzá, amíg itt vagyok.
Egy nővér jön, hogy C.T-re vigyen, és én most először nem acsarkodom ellene, ez most jókor jön. Nem akarom látni, amint elmegy! Anyám jön szembe velem és kísér el a vizsgálatra. Sok idő megy el, míg sorra kerülök, és a gép hangja is ijesztő. Pánikroham fog el, fuldoklom, kapkodom a levegőt… Érzem, megint megböknek, nyugtató, és már megint alszom.

Joshua

Ryut elviszik vizsgálatra, Kenji pedig rögtön megfogja a karomat.
- Ne érj hozzám, vagy egyesével töröm ki az ujjaidat! - Erre elenged.
- Nem megyek sehova Ryu nélkül, megértetted! Sem most, sem később!
- Na de...
- Mondtál valamit?!
- Semmit, uram.
- Akkor most menj ki!
- I… igenis! - Még, hogy menjek el Hisashihoz...! Azt sem tudom, hol van éppen, meg azt sem, hogy én hol voltam... komolyan...
Később zajt hallok.
- Ryu? Végeztél?
- Ryu most alszik - hallom a doki hangját.
- Kapott egy kis nyugtatót, mert pánikroham tört rá a vizsgálat során. - Csendben hallgatom az orvos magyarázatát, és arrébb húzódom az ágyon, hogy letehessék Ryut.
- Gondolom, továbbra is maradni akarsz.
- Igen. - Az orvos már nem mond semmit, kettesben hagynak Ryuval. Már megint... minden egyes alkalommal, amikor nem vagyok mellette, valami baj történik vele.
Így csak az oldalamon fekve férek el mellette, ami nem túl kényelmes, tekintve, hogy még igencsak fájnak a tegnap szerzett zúzódásaim. Biztosan tele vagyok kék, zöld foltokkal. Inkább felülök az ágy szélére, és megfogom Ryu kezét.

Ryu

Már megint... az ébredésem... Meddig megy ez még? Kezemet fogva Joshua alszik mellettem ülve! A széken pedig Kenji bóbiskol. Finoman húzom ki a kezem Joshuáéból, és felkelek. Aztán lassan megkeresem a dokit.
- Doki, szeretném, ha betennének még egy ágyat a szobámba!
- Gondolom, Joshuának szánod.
- Igen, pihennie kell, de most is ülve alszik az ágyamon!
- Rendben, azonnal intézkedem, de fenntartom, nem ez a legjobb hely a gyógyulására.
- Tudom, de nem jó nekem nélküle, ha elküldöm...
- Rosszul leszel Ryu, igen, és ez nem jó, ez csak árt mindkettőtöknek - feleli a doki.
- Nélküle… - folytatnám, de meghallom, ahogy Joshua kiabál Kenjivel. Szegény ember!

Joshua

Amikor felébredek, Ryu nincs mellettem.
- Kenji! - ordítom el magam.
- I-igen, uram?
- Hol van Ryu?
- Öhm... nem tudom... elaludtam... Sajnálom!
- Kenji, te szerencsétlen! Mégis mi a fenének fizetnek téged, mi?! Azonnal keresd meg!
- Arra semmi szükség. Nyugodj meg, Josh!
- Ryu, hova tűntél ilyen hirtelen? Megijesztettél!
- Csak egy ágyat kértem neked az orvostól.
- Oh... de meddig kell még bent maradnod? Nem mehetünk még haza?

Ryu

- Holnap még lesz egy vizsgálat, aztán talán hazamehetek. De ha akarsz, te hazamehetsz, Kenji hazavisz! Ha hajlandó rá! Ne felejtsd el, napok óta ő sem aludt rendesen! Ha itt maradsz, akkor most lefekszel, és velem együtt pihensz, ha hazamész, anyám veled lesz, nem leszel egyedül - nézek Joshuára.
- Itt maradok - feleli, de csak maga elé néz. Betolják a másik ágyat, és én megkérem őket, hogy egymás mellé tolják a kettőt. Furán néznek rám, majd az egyik halkan mond valamit, erre elmosolyodnak, és megteszik, amit kértem.
- Joshu… gyere - fogom meg a kezét -, egymás mellett van az ágyunk, feküdjünk le - kérem csendesen.

Joshua

- Jó... de előbb egyél egy kicsit a befőttből. Az ágy melletti szekrénykére tettem.
- De csak egy keveset... - Én az ágyra mászom, majd figyelmesen hallgatom, ahogy Ryu felnyitja az üveget, és elkezdi kanalazni a meggyet.
- Jól esik?
- Igen... nagyon.
- Csak lassan egyed, nehogy egyszerre megártson!
- Mhm... - Picit később leteszi az üveget.
- Megettem a felét. - De édesen mondta!
- Ennek igazán örülök. Gyere! - nyújtom felé kezemet. Ő megfogja, és mellém mászik.
- Ryu?
- Hm?
- Ma még nem csókoltalak meg egyszer sem...

Ryu

Kezemmel magamhoz fordítom fejét, és már ízlelem is ajkait. Csókom egyre vadabb, érzem, ő is ezt akarja. Nem tudok lemondani róla... kezem már pólója alá csúszik, és mellbimbóit kényezteti. Ő már ágyékomat simogatja, mikor lépteket hallok.
Basszus! Mi a fenét művelek?! Mindketten ramaty állapotban vagyunk, én meg...
- Az ágyat, ha lehet, csak pihenésre használjátok - mondja Doki, mikor belépve meglátja egymáshoz simuló testünket.
- Joshua, szeretnék egy vizsgálatot végezni rajtad!

Joshua

A fenébe... ennek is most kellett bejönnie! Bár, tényleg nem itt kéne... meg nem most...
- Joshua, szeretnék egy vizsgálatot végezni rajtad.
- Rajtam? Miért?
- A látásod miatt. Na meg, szeretném megnézni, nincs-e esetleg valami belső sérülésed. Kérlek, gyere velem!
- Öhm... jó... - mondom bizonytalanul. Megfogja a kezem, és már vezet is kifelé.
- Ne menj sehova! - fordulok Ryu felé.
- Itt leszek - válaszolja. Az orvos végigvezet egy hosszú, egyenes folyosón, majd leültet egy székre.
- Kérlek, nyisd ki a szemed! - Megteszem, amit mond, mire ő egy erős fénnyel belevilágít, én pedig hunyorogni kezdek.
- Tehát a fényt érzékeled.
- Igen... és körvonalakat is látok.
- Akkor ez tényleg idegi gond lesz. Van valami, amire nem szeretnél emlékezni?
- Ezt hogy érted?
- Ha valaki ideiglenesen elveszti a látását, az rendszerint egy számára sokkoló esemény hatására történik, amit nem szeretne újra átélni.
- Elég sok minden történt mostanában, de nincs köztük olyasmi, amit kifejezetten el akarnék felejteni.
- Azért majd gondolkozz el a dolgon. Sokat segítene, ha felszínre tudnád hozni azt a dolgot, és legyőznéd a félelmedet. Pont, mint a fóbiáknál. Ha kell, tudok ajánlani egy pszichológust... Ryuval is ő beszélgetett.
- Ryuval? Nem tudtam, hogy pszichológusnál volt! - Ez most meglepett. Nekem erről semmit sem mondott.
- Pedig volt... de ezt talán nem kellett volna elmondanom.
- Nem... semmi gond... Én inkább nem szeretnék ilyesmit!
- Ahogy gondolod. Akkor most megnézem a sebeidet. Feküdj fel kérlek az asztalra!
- Jó... - Mi ez az idegesség, ami hirtelen rám tört? Lassan felmászom a vizsgáló asztalra, ő pedig felhúzza a pólómat. Elönt a verejték.
- Úgy látom a hasadat érte a legnagyobb sérülés... és te még hagytad, hogy Ryu rajta feküdjön. Nem lehetett kellemes. Ez fáj? - ujjaival benyomja a hasamat egy helyen.
- Ááh! - Jajdulok fel fájdalmasan, majd ellököm a kezét.
- Ne érj hozzám! - ülök fel kapkodva a levegőt. Ez rohadtul fájt, de mégis... nem kellett volna így reagálnom... valami baj van velem...
- Azt hiszem sejtem, mi lehet a gondod. - Ezután egy szót sem szól, csak visszavezet a kórterembe, én pedig bizalmatlanul követem.
- Joshua! - hallom Ryu hangját, majd az orvos is megszólal.
- Ryu... szeretnék veled beszélni egy kicsit! - Mit akar már megint tőle?

Ryu

Döbbenten ülök a doki szobájában! Trauma, sokkoló esemény miatt? Hát abból igencsak kijutott neki mostanság.
- Doki, annyi érte őt mostanában, hogy találgathatunk melyik volt az, ami ezt kiváltotta.
- Mesélnél?
- Vehetjük annak azt, hogy szerelmet vallottam neki, hogy lefeküdtünk, annak ellenére, hogy ő hetero, hogy állandóan veszekedtünk, hogy megcsaltam, távoltartottam magamtól, hogy majdnem megerőszakoltam, hogy a testőröm beleszeretett, hogy jól megverték, és gondolom, nem érték volna be ennyivel a támadói. Melyiket akarja, Doki?
- Azt azért tudod, hogy 70%-ban miattad van, ugye?
- Doki, ön szerint miért akarom annyira távol tartani magamtól? Mert minden, amit vele teszek, fáj neki lelkileg és testileg is! - kiabálok most már. - Mit kéne tennem? - Mert úgy gondolom, akar valamit.
- Talán szakítanod kellene vele, de lehet, hogy ez még rosszabb állapotba jutatja. Talán azok miatt van ez a gond, akik megverték, és akkor szüksége lenne rád. Ryu, tényleg nem tudom! Nem akar beszélni a pszichológussal sem, és ez nem jó. Valakivel beszélnie kellene, mert így csak magába zárkózik! És nem szereti, ha hozzá nyúlnak, az előbb is ellökte a kezemet! Ha ez amiatt van, amit tettél vele, akkor el kell távolodnod tőle!
- Tudom! Rendben, megpróbálom rábeszélni a beszélgetésre - felelem, és már megyek is a szobámba vissza. Joshua csak ül az ágyon és a semmibe néz.
- Joshu. - Olyan lágyan ejtem ki a nevét, hogy arca rögtön felderül, és karját hívogatóan tárja felém. Karjai közé bújok, ölébe fekszem, és ő a hajammal kezd játszani.
- Ryu, mit mondott a doki?
- El kellene menned a pszichológushoz, Joshua.
- Nem!
- Miért nem, én is voltam nála, rendes, nagyon! Vele őszintén beszélhetsz.
- Te miért voltál nála?
- Azért, hogy többet ne bántsalak - felelem halkan.
- Akkor sem megyek! Nem akarok!
- De igen, elmész, és meggyógyulsz, a szemedbe akarok nézni, mikor szeretkezünk, azt akarom, hogy lásd, mennyire élvezem, ha velem vagy!
- Neeeem! - ordítja Joshua, majd felugrik az ágyból, és ájultan esik össze.

Joshua

Már megint a sötétség… Ki akarok kerülni innen… látni akarom a fényt!
Valahonnan messziről gitárszót hallok… már megint… ez a dallam. A hang egyre inkább erősödik, én pedig egy apró fénypontot látok, mely azután kiszélesedik, és hirtelen egy szobában találom magam. A fény egy lámpából jön, a hang pedig…
- Őrülten jól játszol, nagyon tetszik ez a dal! - Ez én vagyok…
- Tényleg? Sokat gyakoroltam ám! - Mi ez… egy emlék?
- Szerintem, ebből simán meggazdagodhatnál.
- Ha egyszer már nem lesz más kiút, talán ebből fogok megélni. Addig megtartom hobbinak.
- Megtanítanád nekem ezt a dalt?
- Komolyan ennyire tetszik?
- Igen… és mindig is szerettem volna tudni, hogy milyen lehet gitározni, de mivel szerepelni nem szeretek, így sosem próbáltam ki.
- Rendben van, megtanítalak.
- De jó! Akkor először szeretném még egyszer hallani tőled, hogy valamennyire rögződjön a dallam a fejemben.
- Te aztán telhetetlen vagy! Hehehe…
- Hehehe… - Igen… emlékszem. Jót nevettünk, azután újra elénekelte azt a dalt, én pedig csak csodálva hallgattam.
- Én mondom neked, ha lány lennél, rögtön beléd szeretnék!
- Ne légy hülye! Hogy lehetnék már lány?! Ha annyira szeretni akarsz, szeress fiúként… csak neked, talán még én is viszonoznám. Hehehe!
- És még én vagyok a hülye?! Bolond vagy, Hisashi! Hehehe...

- Haaah… - ülök fel hirtelen az ágyon lihegve. Folyik rólam a veríték. Kezemet szemem elé emelve homlokomra teszem. Csak egy álom volt…
- Hi-sa… - Miért álmodtam vele? Biztosan, mert találkoztunk… de akkor is, ez az emlék…
- Joshua… jól vagy?

Ryu

- Hi-sa…
- Joshua… jól vagy? - Ez az elkezdett név! Nem az én nevem! Amíg ájultan feküdt édesen mosolygott! De ez… nem nekem szólt… Szívem összefacsarodott, kővé vált! Már nem rám gondol, már nem én…! De talán a sors neki megadja, hogy rátaláljon arra, aki fontos neki.
- Joshua, nekem most vizsgálatra kell mennem... - kisietek a szobából nyomomban Kenjivel.
- Szedd össze a holmimat Kenji, elmegyünk!
- Joshua-sama is jön?
- Nem, ő marad! Ha engem elvittél, visszajössz, és bármennyire nem tetszik neki, itt maradsz mellette!
- Hitakama-sama, az a… talán egy név a múltjából?
- Lehet, de már nem érdekel! Te próbáld meg kideríteni ki az, és keresd meg, majd vidd el hozzá Joshuát.
- Önnel mi lesz? - Anyám házában jól megleszek, Kenji!

Joshua

Zajt hallok.
- Ki az?
- Én vagyok, Joshua-sama.
- Kenji? Mit csinálsz?
- Összepakolok Hitakama-samának.
- Miért?
- Azt mondta, hazamegy.
- Pedig azt mondta, csak holnap szeretne elmenni… de akkor az én holmimat is összeszednéd?
- Sajnálom, de Hitakama-sama egyedül akar menni, és meghagyta, hogy maradjak önnel.
- Mi? De… miért? Ezt nem teheti… ez neki sem tenne jót! Kenji! Ezt te is tudod!
- Igen… tudom. De hát mit tehetnék, ha ezt parancsolta nekem? Hitakama-sama hallotta, amint félig kiejtett egy nevet a száján… gondolom emiatt lett zaklatott, mert azt mondta, hogy keressem meg azt a férfit, és vigyem el önt hozzá.
- Hogyan? Na de Kenji! Őt nem találhatod meg! Én sem tudom, hogy hol lehet most… lehet, hogy nincs is a városban… neki nincs állandó lakhelye! És különben is… miért borult ki Ryu ennyire egyetlen név hallatán? Kenji! Nem viheted el Ryut! Még pihennie kell! Holnap talán kiengedik a kórházból. Addig beszélek vele. Ha utána még mindig nélkülem akar távozni, akkor nem állok az útjába! Ezt mondd meg neki!

Ryu

A szobámba nem nagyon akarok visszamenni, de Kenji jön, hogy Joshua beszélni akar velem! Minek? Mi értelme volna? Viszont még egyszer láthatom utoljára. De ezzel csak magamat kínzom! Nem tudom, mit tegyek! Fel-alá járkálok a folyosókon, mire elhatározom magam, hogy belépjek a szobába. Joshua az ágyon ül, és megint csak a semmibe bámul, nem jó ez így! Miért nem kapja vissza a látását?
- Joshua - közelebb lépek hozzá, mire hangomat halva megint mosolyogni kezd.
- Beszélni akartál velem!

Joshua

- Igen... gyere, ülj le ide!
- Inkább nem. - Ilyet is ritkán hallani tőle.
- Az bánt, hogy valaki más nevét hallottad a számból?
- Ha tudod, minek kérdezed...
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit gyerekes? Az csak egy álom volt. Nem változtat semmin.
- Ugyan az volt, akivel nem rég találkoztál, igaz?
- Igen, igaz... minden bizonnyal ezért is álmodtam vele.
- Akkor vele biztosan boldogabb lennél, mint velem... - Na, ezt már megint miért mondja?
- Ezt miből gondolod?

Ryu

- Mert álmodban úgy mosolyogtál, ahogy rám sosem, és ahogy kimondtad, majdnem a végéig a nevét…… Joshua, ki ő? Mi fűz téged hozzá? Nem emlékszem, hogy lett volna ilyen nevű barátod! Róla sosem beszéltél nekem! Miért? - Tudom, hogy gyerekes vagyok és önző, de...

Joshua

- Ahogy már azt mondtam, ő egy nagyon jó barátom. A gimiben ismerkedtünk meg, és rengeteget hülyültünk együtt. Elég sok gondja volt, és amikor betöltötte a tizennyolcat, eltűnt. Pontosabban elment, de ezt csak nekem mondta el. Megkért rá, hogy semmit se áruljak el az életéről másoknak, ezért nem meséltem neked se róla! Ennyi! Hogy most miért tűnt fel, nem tudom, de valamikor lehet, hogy benéz a bárba, ha már ott leszek. Egyszer talán neked is bemutathatom. Így érted már?

Ryu

Nem, ez így túl egyszerű! Ennél többről van szó.
- Volt köztetek valami? Akart tőled valamit? Vagy… te akartál tőle valamit? - Joshua szemei tágra nyílnak… valami… volt... - Sarkon fordulok és kimegyek. Nem én vagyok az egyetlen... aki... Kimegyek a kórház parkjába, ami csodaszép még így a hidegben is. Hűvös szél fúj, talán nem egy szál köntösben kellett volna kijönnöm.

Már egy órája állok gondolataimba merülve, mikor ráeszmélek, hogy szinte mozdulni sem tudok, annyira átfagytam...

Joshua

Szemeim kikerekednek. Ezt meg honnan vette? Hogy gondolhat ilyet?
Hallom, hogy kimegy.
- Várj! Ryu! - Felpattanok az ágyról, de... most hogy menjek utána? És Kenji is eltűnt... Tapogatózva kisétálok a folyosóra, de nem hallok semmit. Most merre menjek? Elindulok a fal mellett arra, amerre egy kis fényt látok. Én se vagyok százas, de nem tudnék egy helyben várni. Ekkor meghallom Kenji hangját a hátam mögül.
- Joshua-sama!
- Kenji! Keresd meg Ryut! Elrohant valamerre, de nem tudom, hova! Kérlek, siess!
- Igen! - Kenji már szalad is, én pedig megyek tovább a magam útján, hátha belebotlom valamelyik sarkon.

Ryu

Mikor Kenji megtalál, már lilák az ajkaim, annyira fázom. Rám teríti a kabátját és már visz is befelé. A szobában levetkőztet, és már rak is be a meleg vízbe. Joshuát sehol sem látom. Merre van?
- K… Ke… Ke…Ken-ji... Jooo-shuuuu hol van? - dadogok neki.
- Önt keresi, Hitakama-sama - feleli, majd el is rohan, hogy megkeresse. Lassan megmosakszom, megtörölközöm, és befekszem az ágyba. Érzem, testem egyre forróbb lesz, a lázam szépen megy felfelé. Mire a nővér rám néz, már alig tudok magamról. Ez csodás, Joshua nem lát, én meg itt tobzódom a lázban. Szép pár!
Kenji megtalálhatná már! Nem jó egyedül…

Joshua

Most már azt sem tudom, hol vagyok. Miért nincs senki a folyosón? Ez mégiscsak egy kórház, nem? Ahogy tovább megyek, egyszer csak beleütközöm valamibe... vagyis valakibe.
- Bocsánat. - Már kerülném is ki, amikor megszólal.
- Joshua, mit csinálsz te itt? Neked az ágyban kellene feküdnöd.
- Myo? Kérlek, segíts megkeresni Ryut! Elment valahová, és... Hééé! Tegyél le! - kiabálom, ahogy Myo felemel.
- Visszaviszlek a szobádba. Hogy juthatott az eszedbe, hogy így menj utána? Gondolj magadra is! Ha kell, segítek, de te csak maradj a szobában!
- Ne! Én is segítek! Engedj el! Myo! - ütögetem öklömmel mellkasát, ahogy csak tudom.
- Nem tűrök ellenkezést! Maradj veszteg! Vagy azt akarod, hogy másképp foglaljam le a szádat? - Na, erre aztán elhallgatok, és meg sem mozdulok.
- Még jó, hogy bejöttem látogatni... - mormog az orra alatt útközben.

Ryu

Amikor épp injekciót adnak be láz ellen, akkor hozza valaki be az ajtón Joshuát! Ezt nem hiszem el! Mit keres ez itt! Myo! Lefekteti az ágyára, majd elmondja neki, hogy én is megvagyok, de úgy néz ki, lázam van. Joshua tapogatózik, de mivel széthúzattam az ágyakat így nem talál.
- Ryu, merre vagy?
- Itt vagyok, de ne gyere ide! Feküdj le, pihenj! Szükséged van rá! - Aztán még hallom, hogy viaskodnak, hogy Joshua miért van velem egy szobában, de elaszom.
Álmomban minden szép és jó... nem akarok felébredni...

Joshua

- Elég legyen, Myo! Kérlek, hagyj pihenni! Épp elég volt a mai napból!
- A fiatalúr elaludt, kérem, ne hangoskodjanak! Engedelmükkel távozom - hallom a nővérkét.
- Hallottad? Maradj csendben!
- Joshua? - suttogja halkan.
- Mi van?
- Javult már a látásod?
- Szerinted? - Most elhallgatott... jobb is így. Azután megérzem ujjait az arcomon.
- Ne fogdoss! - és már fordulok is az oldalamra.
- Szeretném, hogy tudd, én így is szeretlek. - Nagyszerű... és most ezzel mihez kezdjek? Inkább nem mondok semmit, csak megpróbálok elaludni, de nem megy. Ha figyel, akkor nem! Megfordulok, és már szólnék is rá, amikor meghallom a szuszogását. Elaludt? Ülve? Mit csinált, amitől ennyire elfáradt? Hah... mindegy, legalább nem engem néz! Így talán tudok aludni egy keveset.
- Hitakama-sama, nem találom! - ront be Kenji. Oh, a szerencsétlen!
- Joshua... és Myo?
- Igen, jól látod, mi vagyunk azok... - Egyre jobb, Myo is felébredt. Ennyit az alvásról.

Ryu

Remek, mindenki hangoskodik!
- Na, most aztán, kuss legyen! - kiabálok rájuk.
- Myo, vidd magaddal Joshuát, ha akarod, úgyis idegen pasi mászkál körülötte! De ha jót akarsz neki, akkor rábeszéled, hogy menjen el a pszichológushoz! - Talán a látását is visszakapja, ha kibeszéli magából a traumáit, amit én okoztam. Úgy néz ki, miattam nem lát.
Myo dühösen elindulna felém, de Kenji nem hagyja. Aztán Joshua is ordibálni kezd.
- A fene essen beléd, Ryu! Itt maradok veled, ha akarod, ha nem! Ha elmegyek, mindig történik veled valami, úgyhogy nem megyek sehová!

Joshua

Nem fogok elmenni! Lepattanok az ágyról, mire mindenki elhallgat.
- Myo, kérlek, menj és nyisd ki a bárt helyettem!
- Anélkül is kinyitnám, hogy megkérnél rá… minden nap ott dolgoztam.
- Ezt nagyon szépen köszönöm neked, meg fogod kapni a fizetségedet.
- De biztos, hogy nem lesz bajod?
- Nem, csak menj már! Kenji, te fontos feladatot kapsz, mint testőr. Kimész, és az ajtó előtt fogsz őrködni. Nem jöhetsz be, és nem engedhetsz be senkit, még az orvost sem, amíg azt nem mondjuk, értve?!
- Igenis! - Végre kettesben maradok Ryuval. Máris indulok az ágya felé.
- Hagyj békén, Josh, nincs jó kedvem! - morogja. Felmászom az ágyára, és ahogy érzem meg hallom, ő már csusszanna is le a másik oldalon. Elkapom a mellkasánál átölelve, és visszahúzom az ágyra. Szorosan fonom köré a karjaimat, testem hozzásimul a hátához.
- Engedj!
- Nem! Most szépen meghallgatsz. - Határozottan, de halkan beszélek hozzá.
- Nem tudom, miért nem hiszel nekem Ryu, de úgy látom nem elégedtél meg a magyarázatommal! Őszinte leszek hozzád, mint mindig. Hisashi… mert így hívják, egy nagyon rendes férfi, és csodaszép arca van. - Érzem, hogy teste ledermed karjaim között, de folytatom.
- Amikor még nem voltam Ninával megfordult bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha lány lenne, mert mindig jól éreztem vele magam. De sosem engedtem az érzésnek. Hűen ragaszkodtam ahhoz, hogy férfivel nem kezdek, és ezt ő is tudta. Ezt csak te voltál képes megtörni, érted? Hisashi és én köztem, sosem volt semmiféle viszony, csak barátság. Egyébként meg, ha lett is volna valami közöttünk, nem kellene, hogy zavarjon, elvégre ez már mind a múlt. Én sem vontalak felelősségre minden egyes férfiért, akivel előttem lefeküdtél, azt pedig nem kérheted tőlem, hogy holmi ostoba féltékenység miatt megszakítsak egy barátságot. Érd be azzal, hogy téged szeretlek! Na már most… holnap szépen hazamegyünk, és úgy megduglak, mint annak a rendje, mert kívánlak, és mert te is kívánsz engem. - Érzem, hogy mocorogni kezd, de nem engedek szorításomon.
- Rossz kiscica vagy - súgom a fülébe, majd belenyalok.
- Ha jól sejtem, már csak attól is feláll, hogy hozzád érek. Mivel ezek a vasrácsos ágyak nem épp a legkényelmesebbek, és most pihenésre van szükséged, az egyetlen, amit felajánlhatok, az a kezem. Rajtad múlik, hogy élsz-e a lehetőséggel, de a helyedben elfogadnám! Ahogy érzékelem, minél jobban ki vagy éhezve, annál morcosabb vagy… Kis szexmániás! - Nyomok egy hosszú csókot a füle mögé, és várom a válaszát.

Ryu

- A te rossz kiscicád nagyon akar téged - felelem, és már fordulok is feléje, hogy a szájára tapadjak. Éreznem kell forró testét, mert nem nyugtattak meg a szavai. Hisashi… barátság… de meddig? Hiszen ha már áttörtem a vonalat, akkor legyőztem az ellenállását. Akkor honnét tudhatnám, hogy nem próbálkozik be nála? Ha olyan csodaszép! Fura ezt pont Joshuától hallani… De most az enyém, velem van, és nem adom át neki!
Joshua végigfektet az ágyon, és míg keze a pizsamám alatt van, szája már mellbimbómat keresi… ahhhh… megtalálta. Nem hagyhatom, hogy csak én érezzem jól magam! Percekkel később már kölcsönösen kényeztetjük a másikat, kezünk egy ütemre jár és a csúcsot egyszerre érjük el. Némi papírzsepi felhasználásával letisztogatom magunkat, és egymást szorosan ölelve nyúlunk el az ágyon.
Kenjit behívom, és kérem, szerezzen valami kaját, mert most éhes vagyok. Aztán álomba merülök, hogy arra ébredjek fel, egy férfi ül Joshua mellett az ágyon. Felém néz, és én arcát megpillantva rögtön tudom, ki ő!
HISASHI!!!

Joshua

Már csak azt hallom, hogy Ryu elküldi Kenjit ételért, majd rögtön bealszom. Nem sokkal később Ryu hangja üti meg a fülemet.
- Te vagy… Hisashi? - Mi? Erre rögtön felébredek.
- Hisashi? - Ahogy hátamra fordulok, és le akarom támasztani a kezemet, véletlenül egy másik kézre simítok rá. Megfognám, de tulajdonosa azonnal elkapja, majd reccsen egyet az ágy, és gyors lépteket hallok távolodni.
- Várj! Te vagy az, igaz?! - hallom Ryut.
- Hisashi! - kiabálok.
- Hagyd Josh, már elrohant.
- Tényleg… Hisashi volt az?
- Nem tudom, de az arcából és a viselkedéséből ítélve elég valószínű.
- Mit akart?
- Fogalmam sincs. - Miért jött ide? Úgy volt, hogy majd a bárban találkozunk. De ha sürgős neki, miért rohant el?

Ryu

Nem értem én ezt! Miért rohant el? Ha beszélni akart Joshuával, miért ment el?
- Joshua, ha beszélni akarsz vele... - Kenji jön, és én azonnal Hisashi után küldöm, hogy figyelje meg hová megy! Ha megtalálja, Joshua újra beszélhet vele! Valamiért úgy érzem, fontos lehet neki!
- Joshua, ha Kenji visszajön, hazamegyünk, talán ha otthon leszel, akkor odamegy hozzád. Nekem anyámhoz kell mennem, de Kenji veled marad - mondom neki, hogy megértse, komolyan gondolom. Talán, ha én nem vagyok ott, nyugodtan tud beszélni vele!

Joshua

- Kenji nem fogja megtalálni! Hisashi… mondhatni a rejtőzködés mestere. Csak akkor találkozhat vele az ember, ha ő is úgy akarja. Otthon pedig… ha Kenji ott lesz, egészen biztos, hogy nem fog eljönni… Haaah… - sóhajtok egy nagyot.
- Mivel azt mondtam, hogy ha még a beszélgetésünk után is egyedül akarsz lenni, nem állok az utadba, most oda mész, ahova akarsz. Nem fogok utánad menni! Majd jelentkezz, ha szeretnél velem találkozni… - Ezzel visszafekszem az ágyamba. Azt hittem, vágyik a társaságomra… de lehet, hogy csak a rosszulléteire vagyok gyógyír, egyébként meg nem is hiányzom neki igazán… Túl sok minden történt mostanság... már gondolkodni sem vagyok képes tiszta fejjel. Még Hisashinak is éppen most kellett feltűnnie annyi idő után...

Ryu

- Joshua, nem egyedül akarok lenni csak…… lehet, hogy miattam nem látsz, amiatt, amit tettem veled, vagy amit azok, akik megvertek! Szeretném, ha újra látnál, de nem akarsz elmenni a dilidokihoz... Miért nem? Én is elmentem! - Leülök az ágyára, majd mellé vackolom magam, és az arcát kezdem simogatni.
- Tedd meg nekem, kérlek! Soha többet nem hozom szóba Hisashit, ha ezt megteszed nekem!
- Amúgy Kenji követi a fickót, de ha akarod, visszahívom… Csak nem tudom elképzelni, hogy ha esetleg akar tőled valamit, engem választanál. Az a férfi tényleg szép!

Joshua

- Ezt a beszélgetést most fejezzük be... - fordulok el tőle.
- Innentől kezdve bármit mondanék neked, csak megbántanálak vele. Olyat pedig ne ígérgess, amit úgysem tudnál betartani... - Ekkor megérkezik Kenji.
- Na, megtaláltad? - kérdezi Ryu.
- Sajnálom... de elvesztettem a nyomát.
- Én megmondtam... ő nem egy hétköznapi ember. Kenji, kérlek, vidd haza Ryut... az anyukája lakásába! Én majd elhívom Myót... ő majd gondomat viseli, és nem leszek egyedül. Üdvözlöm az anyukádat... Ryu. - Már nyúlok is a telefonomért, hogy felhívjam Myót.

Ryu

- Rendben, ahogy akarod - felelem neki.
- A hétköznapi ember távozik köreidből! - Szóval, ha Hisashi szóba kerül, akkor inkább egyedül van. Még Myo is jobb nálam, minthogy elmenjen a dokihoz.
- Kenji, szedd a cuccaimat, addig én aláírom a papírokat. Az ajtóban kedvenc dokinkkal futok össze.
- Hová-hová, Hitakama-sama?
- Hazamegyek - válaszolom határozottan.
- Szó sem lehet róla, hogy elmenj!
- Saját felelősségemre távozom, Doki! Nincs már itt keresnivalóm. - Ennek ellenére erősen szédülök megint, de megemberelem magam, és megyek aláírni, amit kell. Mire visszaérek Kenji mindent összeszedett és a kocsihoz vitt. Joshua alszik az ágyán, és én nem tudom megállni, hogy ne simogassam finoman meg az arcát.
- Szeretlek, Joshu! - Mikor elindulok, Hisashi egy gitárral jön be a szobába.
- Vigyázz rá nagyon! - kérem, és elhagyom a kórházat.

Joshua

Gitárszót hallok... Már megint ugyanaz a dallam... Ez is csak egy álom lenne? Kinyitom szemeimet, és elém tárul a sötétség. Hahh... már majdnem elfelejtettem, hogy nem látok... Várjunk csak... még mindig hallom a dalt.
- Hi-Hisashi? - A dalnak hirtelen vége szakad.
- Szia, Joshua!
- Hogy kerülsz már megint ide?
- Csak szerettem volna találkozni veled!
- Pár órája is te voltál itt, igaz? Miért futottál el?
- Négyszemközt szerettem volna beszélgetni veled.
- Értem. Ha gondolod, elmehetünk a lakásomra... itt már úgy sincs dolgom... csak felhívom az egyik ismerősömet, hogy ne jöjjön értem. - Gyorsan telefonálok Myónak, hogy mégse jöjjön, mert valaki más fog hazakísérni.
- Mivel menjünk... taxival, vagy esetleg van kocsid?
- Úgy ismersz, mint akit felvet a pénz? Menjünk taxival. - Kihívjuk a taxit, Hisashi segít eljutni odáig, majd a lakásomhoz érve beengedem.
- Fáradj csak beljebb.

Ryu

Kenji nem anyámhoz visz, hanem kérésemre a saját lakásomhoz. Ahogy belépek, már fáj Joshua hiánya. Óvatosan lefürdöm, hozatok kaját, majd aludni indulok. Pár órával később a saját ordításomra ébredek. Az álmom szörnyű volt. Joshua állt előttem, és csak azt mondogatta, hogy Hisashi az igazi, én csak egy tévedés voltam! Legszívesebben azonnal felhívtam volna, de... aztán nem bírom tovább, felhívom. A telefont nem ő veszi fel... már rakom is le. Ennyi, vége! Alig hallom meg hogy csöngetnek. Kinyitom és…
- Jin? Mi történt? - alig tudom elkapni, ahogy beájul a karomba. Alig bírom megtartani ezért Kenji után ordítok! Ő jön és átveszi tőlem, majd beviszi a vendégszobába. Pár perc után szerencsére magához tér.
- Jin, mi történt veled?
- Ryu, itt maradhatok egy kicsit? - Olyan sebezhetőnek tűnik, olyan elárvultnak.
- Persze, csak mondd el, mit segíthetek!
- Nagy baj, ha most nem szeretnék beszélni róla? - kérdezi. Nemet intek a fejemmel. Ha nem akarja elmondani, nem kérdezősködöm. Ahogy elnézem, megverték!
- Zuhanyozz le, utána megnézzük a sérüléseidet - mondom, és már vezetem is a fürdőbe.
- Joshua nem lesz mérges? - A kérdés szíven talál, de összeszedem magam, és ha halkan is, de válaszolok neki.
- Nem, mivel nincs itt, és ahogy a viselkedését nézem, már nem vagyunk együtt. Tudod, ez egy se veled, se nélküled kapcsolat, és most a se veled résznél vagyunk. Na meg megjelent egy férfi a múltból… mindegy, most ne beszéljünk erről. - Hagyom, hogy fürödjön, addig keresek neki valami ruhát, amit felvehet. Kijön egy szál törölközőben és… nagyon tetszik... de, ő nem Joshua! Amíg felöltözik, rendelek kínai kaját, majd ellátom a sérüléseit. Nehezen mozog, és nem vagyok biztos benne nem-e tört el pár bordája. Hívom a Dokit és nem értem, miért is mondja, amit mond, mikor megkérem, hogy jöjjön ide.
- Már megint mit csináltál, te szerencsétlen? - Viszont megígéri, hogy azonnal jön. Közben megérkezik a kaja, és én indulok, hogy átvegyem, mikor csörög a telefonom.
- Felvennéd? - kérem meg, és közben kifizetem a kaját. Aztán hallom, hogy valakinek elmondja a nevét.
- Ki volt az?
- Nem tudom, letette! - Biztos Joshua volt… de miért rakta le...? Basszus, nem csodálom. Jin!!! Most már tényleg szakítani fog velem, hiszen biztosan tudja, hogy Jin volt, akivel…

Joshua

A lakásban leültetem Hisashit, és beszélgetni kezdünk.
- Mesélj nekem, Hisashi! Hol voltál, és miket csináltál ez alatt a majdnem három év alatt?
- Ide-oda utazgattam Japánban. Megfogadtam a tanácsodat, és éneklésből éltem meg. Szórakozóhelyeken léptem fel, és egész jól ment a dolog… viszont sokáig sehol sem maradhattam, mert féltem, hogy rám akadnának.
- És most miért jöttél vissza?
- Miattad. - Ezen meglepődöm.
- A legutolsó munkahelyemen azt az információt kaptam, hogy az utánam folytatott nyomozást végleg lezárták, és az aktámat eltették porosodni egy szekrény mélyére. Akkor gondolkodni kezdtem, hogy mihez kezdjek, és úgy döntöttem, hogy eljövök ahhoz az emberhez, aki igazán ismer, és annyit segített nekem. Így aztán megkerestelek, és most itt vagyok.
- Hát… velem is történt egy, s más.
- Azt látom… Mondd csak… milyen viszonyban vagy azzal a fiúval? Hallottam, hogy mi történt Ninával… talán… amiatt?
- Nem… bár az igaz, hogy utána egy nőre sem tudtam olyan szemmel nézni… Ryuról már meséltem neked régebben. Ő volt a legjobb barátom, azután nemrég szerelmet vallott nekem, én meg valahogy belementem. Pár hét alatt annyi minden történt velünk, hogy elmondani sem lehet.
- Azért megpróbálhatnád.
- …Talán… de előbb együnk valamit, biztosan éhes vagy. Utána pedig veszek egy fürdőt, a kórház szaga teljesen beitta magát a bőrömbe, rosszul vagyok tőle. - A konyhában eszünk egy-egy szendvicset, majd beülök a kádba. Még egy ilyen napot… Ryu is… azt hittem, most már minden rendben lesz… haaahhh… Ahogy kiszállok a kádból, és bemegyek a szobába, Hisashi a telefonommal kezében vár rám.
- Az a fiú hívott.
- Ryu? Mit akart?
- Nem tudom… ahogy meghallotta a hangomat, letette. - Jaj, ne… biztosan félreértette a dolgot.
- Hisashi, kérem a telefonomat! – Gyorsan bepötyögöm Ryu számát, és már hívom is.
- Halló?
- Te meg ki vagy?
- Jin. - …Ez meg kicsoda? Ugye nem… Ryu máris… megint… Azonnal leteszem.
- Mi a baj Josh? Idegesnek tűnsz.
- Mert az is vagyok! Már megint… valaki mással van… valaki olyannal, akinek a nevét még nem is hallottam.
- Ezt úgy érted, már megcsalt?
- Igen… egyszer…
- Csodálkozom rajta, hogy még vele vagy… mindig azt hajtogattad, hogy csak egy hűséges emberrel tudnál együtt élni… nagyon szeretheted.
- Hisashi... most… mit tegyek?
- Ne rágódj rajta Josh… attól csak rosszabb lesz! Hagyd, hogy minden megoldódjon magától. Gyere, inkább gitározom neked egy kicsit!

Ryu

Jön a doki, megvizsgálja Jint, igazam volt, bordája tört! Finoman megjegyzi, hogy néha türtőztethetném magam! Heee?! Ne már, most tényleg azt hiszi, én vertem meg? Én csak magamban dühöngök, míg Jin megmagyarázza, hogy semmi közöm az egészhez.
- Kivételesen! - jegyzi meg a doki. Már nem is figyelek a gúnyos megjegyzéseire. Mikor elmegy, Jin kíváncsi, hogy mi ez az egész mire szépen elmesélem, mi minden történt velem és Joshuával. Hát, ő sem tart normálisnak, ezért másra terelem a szót.
- Viszont most már mesélhetnél, hogy veled mi történt. - Nagyot sóhajt, és elmeséli, hogy megismerkedett valakivel, és már komolyra fordult a dolog, mikor megjelent az illető pasija és hát elfajultak a dolgok. A barátaihoz nem akart menni, hisz ismerik őket, így én voltam az egyetlen, akihez fordulhatott, még ha sokáig vacillált is rajta.
- Hülye vagy, Jin! Bármikor jöhetsz hozzám, elvégre nem vagyunk idegenek. Addig maradsz, amíg akarsz - mondom, és mivel látom, már nagyon fáradt, aludni küldöm. Pár perc, és már alszik is, csak néha rándul meg a teste, gondolom a fájdalmai miatt.
Én is fekszem az ágyamon, de az alvás most elkerül. Joshua… mi lehet veled? Nem merem hívni, nem akarom újra más hangját hallani, így csak egy SMS-t küldök.
„Hiányzol!”

Joshua

Hisashi anyukám szobájába húz, és leülünk a piros kanapéra. Ő eljátszik néhány darabot, ami rögtön jobb kedvre derít.
- Köszönöm, Hisashi… a dalaid mindig megnyugtattak, és most sincs ez másként. Azt hiszem, semmit sem változtál… csak kár, hogy nem láthatlak.
- Biztosan visszakapod majd a látásodat, csak ne add fel… rendben? - Én csak bólintok egyet.
- Na és, van már szálláshelyed?
- Nincsen. Ez volt a másik oka annak, hogy felkerestelek. Szeretnék egy állandó lakhelyet magamnak, de amíg nem találok megfelelőt…
- Rendben van, a ma éjszakát itt töltheted, azután pedig beköltözhetsz a bár emeleti szobájába. Ha gondolod, párszor fel is léphetsz a bárban, kapsz majd fizetést is.
- Köszönöm, Joshua… még mindig olyan jó szíved van, mint régen - teszi vállamra a kezét.
- Szerintem tegyük el magunkat holnapra. Nyugodtan használhatod a fürdőt. Ágyneműt a szekrényben találsz, én meg a másik szobában fogok aludni. - Hisashi elmegy fürödni, én pedig befekszem az ágyamba. Máris eszembe jut Ryu. Barátom társasága hiába feledtette velem egy kicsit, ha egymagam vagyok, csak rá tudok gondolni. Hallom, amikor Hisashi is ágyba fekszik. Jó sok idő telhet el, de nem jön álom a szememre. Végül felállok, és elbotorkálok a piros kanapéhoz, magam után húzva a takarómat. A zajra Hisashi is felébred.
- Mi a baj, Josh?
- Nem tudok elaludni… hiányzik… - Olyan lehetek, mint egy gyerek.
- Ülj le ide! - mondja, én pedig takarómba burkolózva kucorodom mellé.
- Miattam vesztetek össze?
- Nem tudom, ezt lehet-e veszekedésnek nevezni… Féltékeny lett rád, azután elmagyaráztam neki a dolgokat, de hiába… és most lehet, hogy éppen… azzal a… - Érzem, ahogy Hisashi nyugtatásképpen a hátamra simít.
- Igazából már így is elég sok problémánk volt, a te feltűnésed csak hab volt a tortán! A pszichológust is annyira erőltette…
- Pszichológust?
- Igen… az orvos szerint segítene, ha beszélnék valakinek a történtekről.
- Mit szólnál, ha nekem mesélnél el mindent? Ismersz, nem adnám tovább senkinek, és ha ez segítene rajtad, én szívesen meghallgatnálak. Ha akarod, veheted fizetségnek a szállásért cserébe. - Hogy neki meséljek el mindent?
- ...Talán... tényleg így kellene... - Ekkor meghallom a telefonomat.
- Bocsáss meg egy percre...
- Menj csak. - Ez az SMS hangja. Kitapogatva mobilomat visszamegyek Hisashihoz.
- Hisashi, fel tudnád nekem olvasni az üzenetemet?
- Persze, add csak ide. - Visszafészkelem magam mellé.
- Ryutól jött.
- Ryutól?
- Azt írja, idézem: „Hiányzol!” Ennyi.
- De hát nem azzal a másik fickóval van?
- Ha beszélsz vele, megtudod. Szerintem hívd fel! - Hívjam fel? Félek attól, hogy mit fog mondani... de akkor is...
- Hisashi... téged zavarna, ha idejönne?
- Most, hogy már beszéltem veled, felőlem eljöhet, elvégre a szerelmed, de lehet, hogy őt zavarná a jelenlétem.
- Na igen... mindenesetre felhívom. - Beírom a számát... még jó, hogy a gombokat így is tudom nyomogatni. Kicseng... most csak a csendet hallom.
- Ryu?

Ryu

Ahogy fetrengek az ágyban az álmatlanságtól, hallom, csörög a telefonom.
- Ryu? - Istenem!
- Joshua?
- Igen. Ide tudnál jönni hozzám? - Hú, ha egyedül lennék, én már rohannék is de…! Jin jelenik meg az ajtóban, és érdeklődve nézi, mit válaszolok majd.
- Joshu, tudod, hogy menni akarok, de van valaki nálam, akit nem szívesen hagynék egyedül.
- Jin az? - hangzik el a kérdés Joshua kissé feszült hangján.
- Igen, de nem azért, amire gondolsz. Nem tudott hová menni. El...eljöhetne velem? Tudom, ez nagy kérés...!
- Igen, gyertek - hangzik kis idő múlva a válasz.
- Köszönöm, azonnal indulunk. Joshu… Ő... még ott van?
- Igen!
- Értem! - felelem kissé nehéz szívvel. - Akkor hamarosan ott leszünk. - Aztán kicsit elgondolkodom, hogy jó ötlet volt-e ez, hiszen Jin... a szemei... olyanok, mint Joshuáé...
De már mindegy, hívom Kenjit, és rövid idő múlva már Joshua lakásánál vagyunk.

Joshua

- Idejön... azzal a Jinnel együtt - mondom kicsit szomorkás hangon.
- Legalább megismerjük egymást! - üt egyet a hátamra Hisashi.
- Igen - mosolygok rá. Nem sokkal később megszólal a csengő.
- Kimenjek?
- Ne... majd én kinyitom. - Már fel is kelek, és beengedem őket.
- Jó estét, Joshua-sama! - Tehát Kenji is itt van.
- Joshu! - hallom, majd Ryu a nyakamba veti magát, és csókolni kezd. Én csak állok, majd amikor elenged, egyszerűen vállára hajtom fejem.
- Szia, Joshua... Jin vagyok. Ryu már sokat mesélt rólad. - Hallani sem akarom a hangját! Figyelembe sem véve, a szobába vezetem őket, ahol Hisashi ül az ágyon, és visszaülök mellé.
- Ryu... akkor most már hivatalosan is... ő Hisashi a barátom. Hisashi, a kis fekete bárányka pedig Ryu, a szerelmem.

Ryu

Tudtam, hogy rossz ötlet volt, Joshua figyelembe se veszi Jint, de nekem el kellene fogadnom Hisashit. Hát nem!
- Igen a fekete bárány! Aki pillanatokon belül el is megy - emelem meg a hangom, mire Joshua összerezzen.
- Miért akarsz elmenni, már megint mi a bajod? - kérdezi.
- Semmi, Joshua, csak kicsit szarul esik, hogy amíg te bemutatod nekem Hisashit, figyelembe se veszed Jint. Ha már belegyeztél, hogy eljöjjön velem, akkor ne vedd semmibe! Nem ő tehet az egészről! Nem kefélni jött hozzám, bajban volt érted?!
- Ryu, hagyd - fogja meg a karomat Jin -, Kenji elvisz haza, hozzád, ha nem gond.
- Nem, nem gond, Jin, hiszen megyek veled én is - hangom határozott.
- Joshua, azt hittem... mit is hittem... Menjünk Jin - fogom meg a vállát, amitől szegény felkiált, persze a sebei…

Joshua

El akar menni... - szomorúan térdeimbe temetem arcomat.
- Én a helyedben a szerelmemet helyezném előtérbe, Ryu - szólal meg Hisashi.
- Amióta itt vagyok, csak utánad sopánkodott, és...
- Elég Hisashi... nem kell erőltetni... - dőlök neki a vállának.
- Az ilyen, és ehhez hasonló problémákról beszéltem. Ryu...! Nem érzem magam bűnösnek, akármit is gondolsz! Nekem már nincs erőm újra, meg újra megállítani. Azt hittem, tényleg hiányzom neked, de ha Jinnel akarsz lenni, legyél! Csak... ne küldj csalfa reményeket felém.

Ryu

- Ha Jinnel akartam volna lenni, akkor otthon maradtam volna! De én idejöttem! Jin azért van velem, mert megverték, bordája tört, és a barátom, annak ellenére, amit Joshua most hiszel. Igen, igaz, lefeküdtem vele, de azóta sem voltam vele. Csalfa remények? Egy szóval se mondtam, hogy vége, de te hiszed azt, ha pihenni küldelek, akkor… sose értjük meg egymást, Joshua - mondom keserűen.
- És hogy a szerelmemet előtérbe helyezzem? Mindig ő volt az első. Mindenhol! Mindenhol felvállaltam, mindent megtettem érte.
- Most is itt vagyok, holott itt vagy te is, Hisashi! Mégis, egyetlen szó nélkül idejöttem! Mit akarsz tőlem, Joshua? Mit tegyek még?

Joshua

Amikor „azt” kimondta, lefagytam, és a következő mondatait már meg sem hallottam. Tényleg vele? Jin volt az, akivel...?
- Tehát idehoztad azt, akivel megcsaltál... hehe... nem gond... maradj csak vele együtt... mérges sem lehetek, igaz...? Rendben... tűrök mindent... szó nélkül... csak akkor te se felejtsd el viszonozni... - Szám lekonyul, és az érzések viharként kavarognak bennem. Megfogom Hisashi kezét, és magam után húzva bemegyek a szobámba.
- Aludj mellettem Hisashi... kérlek! Fáj... a lelkem... nagyon... - Lefekszünk az ágyra, de Hisashi nem ér hozzám, és én is csak a kezét fogom meg, hogy érezzem, nem vagyok egyedül.
- Bocsáss meg, hogy belerángattalak ebbe!
- Ne legyél szomorú Joshua... akkor én is az leszek. Minden meg fog oldódni, ne aggódj! ...Ne sírj!
- Nem... sírok... - szipogok neki könnyek között. Azt akartam, hogy mindig erősnek lásson, hogy rám támaszkodhasson... de úgy tűnik, ennek ma vége szakad.

Ryu

Ahogy magával húzza a szépfiút a szobájába, a szívem kővé fagy, semmi érzelem nincs bennem. Nem megyek utána soha többé, most sem hallgatott meg, nem értette meg, hogy ki nekem Jin. Nem baj! Az élet megy Joshua után is. Előtte is volt életem, hát lesz utána is!
Keresek egy papírt, és szép nagybetűvel ráírom.
„VÉGE! Ennyi volt Joshua! Nem kell többet eltűrnöd semmit!”
Karon fogom Jint, és elindulunk, mikor megszólal.
- Nem maradsz itt?
- Nem, joga van, hogy mérges legyen rám, joga van, hogy megcsaljon, de ahhoz nincs, hogy miután belegyezett, hogy velem gyere, bunkó legyen!
Kenji némán ajtót nyit nekünk, és mi távozunk a lakásból, ahová soha többet nem jövök vissza.

Joshua

Hallom, amikor becsukódik az ajtó. Tehát vége van. Szívem most aszalt szilvára emlékeztethet, és hangos zokogásban török ki Hisashira borulva.
- Minden rendbe fog jönni, majd meglátod - ismételgeti Hisashi újra, meg újra, miközben hátamat simogatja. Valahogy így nyom el az álom mellette. Reggel ugyan abban a pózban találom magunkat, és mintha egy kicsit élesebben látnám Hisashi körvonalait, mint tegnap Nehezen hiszem el, hogy a sírás segített volna... bár még mindig fekete-fehérben látok mindent. Hisashi már fent van. Tudom, mert ahogy kinyitom szemeimet, megsimogatja arcomat.
- Jobban érzed magad?
- Hisashi... szeretnék veled megosztani mindent... az elejétől a végéig.
- Rendben. - Amikor felkelünk, Hisashi talál egy papírt, amire azt írták, „VÉGE! Ennyi volt Joshua! Nem kell többet eltűrnöd semmit!”. Ez Ryu volt... éreztem, hogy ez lesz... de végre nem hazugságokkal próbál ámítani. Talán Jinnel boldog lesz... ez az egyetlen dolog, ami vigasztal egy kicsit.
- Hisashi. Mivel így alakultak a dolgok... nem muszáj a bárban laknod... maradhatsz itt is... velem. Én örülnék neki.
- Én is örömmel maradok itt. Majd segítek neked, amiben tudok.

Ryu

Ahogy visszaérünk a lakásomba, hangos zokogással borulok Jin vállára. Tudtam, hogy Joshua nem fogja bírni mellettem. Már eleve nem kellett volna bevallani neki, hogy szeretem! Jin bevisz a szobámba, ágyba tesz, betakar és mellém ül.
- Szereted?
- Nem tudom, most úgy érzem, annyira megbántott, hogy nem tudom nyugodt szível azt mondani, szeretem! Neki fontosabb volt Hisashi, nekem fontos vagy te! Ez így nem mehetett tovább! Joshua boldog lesz Hisashival. - Lassan álomba sírom magam, Jin nem marad mellettem, tudja, hogy most egyedül akarok lenni. Reggel mikor felébredek, hallom, valakivel beszél telefonon, boldogan. Mikor kimegyek, pont befejezi a beszélgetést, és hozzám fut.
- Értem jön, Ryu! Szakítottak, és velem akar lenni! - Örülök, hogy legalább neki talán rendbe jönnek a dolgai. Fél óra múlva egy harmincas férfi jön érte, és ő már fut is. Mivel egyedül vagyok semmi értelme, hogy ne menjek be dolgozni. Napközben nehéz döntéseket kell hoznom a vállalatnál, ami nem könnyű feladat, és az esti lapok már meg is írják: „A Hitakama cég új vezére erős, és kíméletlen!” Így van, mostantól ez lesz, nincs érzelem, nincs szerelem, semmi nincs, csak a cég! Hazafelé bevásárolok, cigi, pia, kaja. Már nincs, aki eltiltson tőlük, nincs, akinek ez nem tetszik. Már eszek akkor is, ha nincs velem, már nem gondolok rá!
NEM akarok rágondolni, erővel el akarom felejteni. De az éjszaka nehéz, rémálmaim vannak, verejtékezve ébredek arra, hogy Joshua nevét kiáltom.

Megint reggel és ma fodrászhoz megyek. Este koncert, a hajamat meghosszabbíttatom, színe vérvörös lesz, és beszerzek pár új ruhát is.
A céghez már így megyek be mindenki megrökönyödésére, öltöny, és derékig érő lángoló haj.
Kell ez a változás, csak így tudom túltenni magam… talán...

Joshua

Telefonon megkérem Myót, hogy ma is dolgozzon a bárban. Az egész napomat azzal töltöm, hogy elmesélem Hisashinak a történteket elejétől a végéig. Van mit, az egyszer már biztos! Néha egy-egy résznél sírva fakadok, máskor pedig dührohamok törnek rám, de Hisashi csak ül mellettem, és nyugodtan végighallgat. Nála jobb barátot el sem tudnék képzelni. Úgy hajnali egy lehet, amikor a mesém végére érek.
- ...és amikor felébredtem a kórházban, te voltál mellettem. A többit már te is tudod.
- Azt látom, hogy nagyon szereted őt. Azok alapján, amiket te mondtál, ő is szeret téged... vagy legalábbis szeretett. Hogy mi történt vele, amíg nem voltál mellette, azt persze nem tudhatjuk, és az sem könnyíti meg a dolgot, hogy ő szakított veled. Lehet, hogy te akkor is utánamentél, amikor te tetted ezt vele, de arra nem alapozhatunk, hogy ő is ezt fogja tenni. Azt kellene eldöntened, hogy képes vagy-e megbocsátani neki!
- Eddig is megbocsátottam neki mindent, ez sem lenne akadály, csak sosem érti meg, ha egy kis időre van szükségem ehhez, vagy bármi máshoz, és rögtön drasztikus lépésekhez folyamodik!
- Igen, ez igaz.
- Te hogy láttad Hisashi? Azt a Jint, tényleg szereti?
- Őszintén szólva, a szemein kívül semmi különlegeset nem találtam rajta. A jelleme is átlagos, nem úgy, mint a tiéd. Nem igazán értem, hogy ha valakivel már egyszer lefeküdtél, hogy lehetne a barátod, de talán tényleg így van. Ha akarod, szerintem visszaszerezheted őt!
- Akarni akarom... csak nem érzek magamban hozzá elég erőt!
- Akkor majd én segítek neked! Én adom az erőt, te meg a szerelmet! Hehehehe... Na de most már aludjunk! Pihenni is kell. - Az ágyamon fekve alszunk el, majd amikor felébredek...
- Hisashi! Hisashi!!! - rázogatom a vállánál fogva.
- Mi az... mi a baj? - kérdezi álmosan.
- Látok! Újra látok! Látlak téged, és minden mást is, érted?!
- Komolyan?! Ez nagyon jó... Joshua! - ölel meg hirtelen. Még a könnyeim is elerednek a boldogságtól.
- A beszélgetés tényleg használt. Köszönöm, Hisashi! - ölelem meg most már én is őt. Elengedve alaposan végignézek rajta.
- Te tényleg semmit sem változtál! Szőke haj... elöl arcközépig érő... hátul rövid, borzas és hátrafelé áll. Selymes bőr, finom vonások, világosbarna, már-már sárgás szemek, átható tekintet. Gyönyörű vagy! - szólom el magam hirtelen.
- Állj csak fel! - húzom a karjánál fogva.
- Igen, pár centivel még mindig alacsonyabb vagy nálam.
- Na, na! Ennyi bóktól a végén még elpirulok!
- Hehehe! Bocsánat! Azt hiszem, így már visszaszerezhetem Ryut. Még mindig segíteni akarsz, Hisashi?
- Na ná!

Nincs hozzászólás.