Mazochista érzelmek I. évad 26. fejezet

Ryu

A habfürdőzés a gyereket hozta ki belőlünk, olyan boldogan mosdattuk meg egymást. Végül kiütéssel győzött a fáradság, és még arra is képtelenek voltunk, hogy valamit magunkra kapjunk, így meztelenül zuhantunk be az ágyba. A szokásos póz, fejem a hasán, és már aludnék is… mikor…
- Ryu? Izé, kérdezhetnék valamit?
- Persze!
- Neked… jó volt? - Na bassza meg, akkor neki… talán nem? Talán fájt?
- Joshuuuu, nekem nagyon jó volt és köszönöm, hogy megengedted, de tartok tőle, hogy fájdalmat okoztam… ha így van, ne haragudj…! - simogatom meg az arcát. - Legközelebb megpróbálok még jobb lenni! – Francba, ha neki nem volt jó, akkor valamit nagyon nem jól csinálok, tapasztalatom sincs sok… sok? Jin nem sok tapasztalat, de azt mégsem mondhatom neki, hogy figyi, megcsallak tapasztalatszerzés céljából!

Joshua

Nehezen mondom ki ezeket a szavakat, annyira kínos az ilyen téma, de mégiscsak furdalja oldalamat a kíváncsiság. Örülök, hogy jól érezte magát, de nem tudom, miért gondolja, hogy fájdalmat okozott... Jó, feszített, de nem fájt... és azt is inkább én csináltam, nem ő...
- Legközelebb megpróbálok még jobb lenni - mondom, majd hajába túrok.
- Nincs miért haragudnom rád... nem fájt... csak furcsa volt... a helyzet... a-azt hiszem... kicsit jobban szeretem, ha ilyen felállás mellett te vagy aktívabb... de majd tényleg igyekszem... - ujjaimmal tincsei végét keresem, de meg se találom őket ebben a hosszú loboncban.
- Ryu... nem csináltatnád vissza a hajad olyanra, amilyen volt? Nem akarlak megbántani, de én azt jobban szerettem.

Ryu

Hogy a pokolba tud így váltani! Én még ott tartok, hogy jobban szereti, ha én… most meg a hajam?
- Hát a színén változtathatok, de a hosszúságán még nem, várni kell, míg lenő egy kicsit, hogy ki lehessen bontani. Tényleg nem szereted? - Pedig én úgy élveztem mikor a hajam beborította a testét.
- A saját hajadat szeretem! - jelenti ki, és én már hívom is a fodrászt, hogy mit is lehetne most kezdeni ezzel! Most komolyan normális vagyok én? Egy vagyont adtam ki erre a szép hosszú hajra, de mivel neki nem tetszik, képes vagyok lemondani róla? Jól van ez így? Most bármit kér, én teljesíteni fogom? Kicsit elfog a harci ideg erre a tényre, mert a válasz nagyon valószínű, hogy „Igen”. Már nem is vagyok álmos, kezembe veszem a gitárom és nekiállok dúdolni egy dalt…

Joshua

Álmosan hasalok az ágyon, amikor Ryu gitározni kezd, és egy számomra ismeretlen dalt dúdol.
- Mit dúdolsz? - kérdezem tőle.
- Csak egy régi dallam, ami egyszer beleragadt a fejembe.
- Van szövege is?
- Talán. - Elég rejtélyesen beszél róla... biztosan különleges lehet a számára.
- Elénekelnéd nekem?

Ryu

- Nem, ne haragudj! – Ez a dal, nem is tudom miért kezdtem ezt játszani! Az emlékeim… mikor még bíztam valakiben, abban hogy szeret!
- Nem tudom, nincs erőm elénekelni! - Szomorúan rakom le a gitárt, majd bújok be az ágyba. Tudom, most megbántottam, de nem akarok egy ilyen nap után erről beszélni!

Joshua

Szóval nem. Gondoltam, hogy sokat jelenthet neki ez a dal... olyan elmélyülten dúdolgatta. Egy kicsit szomorúnak tűnik, amikor mellém fekszik. Talán miattam? Megbántottam volna? Nem kellett volna kérdeznem... de hát nem gondoltam, hogy egy ilyen nap után rossz kedve lesz... Vagy azért gitározott, mert már eleve rossz kedve volt? Miért? Nem értem... Szeretném, hogy vidám legyen! Mellkasára hajtom a fejem, és kezemet arcom mellé helyezem. Finoman simogatom kissé kilátszó bordáit.
- Bocsánat... ha valami rosszat mondtam.

Ryu

- Joshu, semmi rosszat nem mondtál! Csak most erről nem szeretnék beszélni! Ma minden olyan csodálatos és jó volt, ne rontsuk el egy régi dologgal! - válaszolom neki és a karjaimba vonom. Annyira szeretem, ha elhagy... pedig esély van rá, az én természetemet nehéz elviselni! Akkor mit fogok csinálni?
Egyre elkeseredettebben szorítom, amíg fel nem jajdul.
- Ryu ez fáj! – Tessék, még most is csak bántani tudom. Kihátrálok az ágy szélére, nehogy még jobban bántsam, és sápadtan nézek szemébe.
- Sajnálom már megint bántalak! Megint! - Ha az emlékeim előjönnek, megváltozom, ideje újra elmenni a dilidokihoz!

Joshua

Ryu teljesen elhúzódik tőlem, ijedt tekintettel néz rám, és még remeg is.
- Sajnálom már megint bántalak! Megint! - Megfogom mellkasához szorított kezét, mire ő elkapná azt, de nem engedem.
- Ryu, semmi baj! Semmi baj... nem bántottál, látod?! Tudom, hogy nem bántanál... Nem kell beszélned olyasmiről, amiről nem akarsz... így is szeretlek! - Közelebb húzódom hozzá, és minden ellenkezése ellenére átölelem.
- Semmi baj... nyugodtan ölelj át... csak gyengéden, és nem fog fájni senkinek. Én bízom benned.

Ryu

Ahogy átölel, ahogy nyugtatgat, idegességem csökken, és én feledve romboló gondolataimat, megnyugodva bújok hozzá. Két karja óvón ölel át, érzem teste melegét, és ez olyan jó érzés, amit eddig soha, senkitől nem kaptam meg. Az álmosság győz, és mi lassan elalszunk. Mikor felébredek, ő még édesen szuszog mellettem. Zuhany, kávéfőzés, majd öltönybe bujás után, lágy csókkal ébresztgetem.
- Joshu, jó reggelt! - Ahogy még kábán rám néz, alig tudom visszafogni magam, hogy ne döntsem le egy gyors szeretkezésre. De mivel mennem kell, így csak egy kis csókcsatára van időm.
Az irodában annyi a munka, hogy egész nap nincs időm felhívni, de ahogy látom, neki sincs rám ideje. Nehezen gyűrőm le féltékenységemet, próbálok arra gondolni, hogy azt mondta, szeret.
Késő este érek csak haza, és a lakásomban sötétség és csend fogad. Most már felhívom!
Elég sokáig tart, mire felveszi…
- Joshu, merre vagy?

Joshua

Amikor beérek a bárba, Myo fogad a pultnál. Hisashi már elment a cuccaival együtt. Egy darabig gondolkozom rajta, hogy felhívjam-e, de végül jobbnak látom békén hagyni. Ha megnyugszik, majd úgyis felkeres. Myo sem hozza fel a tegnapi témát, a haját is magának fonja be, és csak csendben dolgozunk egymás mellett... illetve, nem is annyira csendben, mivel rengeteg a vendég, és az óriási hangzavar még a zenét is elnyomja. Ahhoz képest, hogy milyen eldugott ez a hely, nagyon megnőtt a forgalma. Egy kicsit még érzem fenekemben a tegnapi menetet, de nem hátráltat a munkámban. Egyik pohár a másik után kerül a tálcára, és Myo már viszi is az asztalokhoz. Egy perc szünetem sincs. Már késő este van, amikor megcsörren a telefonom. Nehezen tudok elszakadni a csaptól, de végül sikerül, és felveszem. Ryu az.
- Joshu, merre vagy?
- A bárban... hol máshol?
- Mikor jössz haza?
- Ne haragudj Ryu, de ma rengetegen vannak. Túlóráznom kell, és sokára érek haza. Nem kell megvárnod, nyugodtan menj aludni... biztosan elfáradtál.
- Adj egy korsó sört! - hallom a hátam mögül.
- Ah... máris!
- Sajnálom Ryu... most le kell tennem. Majd megyek, ne aggódj! Szeretlek! - Leteszem a telefont, és már fordulok is a pasashoz, aki a sört kérte.

Ryu

Menjek aludni nyugodtan? Nélküle? Mégis mi a fenére számítottam? Hogy majd ha meghallja a hangomat, rohan haza hozzám? Őszintén szólva, igen, ezt akartam! Hogy ugyan úgy siessen haza, mint én! Hogy minden percben rám gondoljon, csak én legyek neki! De amint látom, ez nem így van. Önző dög vagyok és mérges! Nagyon mérges! Mi a francért kell neki ott maradni sokáig? Ott van Myo, nem? Ha ő nincs itt, nekem se sok kedvem van ebben a lakásban maradni. Á, telefon.
- Ryu, itt Syma, van kedved bulizni egyet? - hallom a kérdést Syma vidám hangján. Miért is ne?
- Persze, hová megyünk? Az egész banda jön?
- Igen, és ha nem gond, menjünk a bárba, ahol Jos…
- Nem! - vágok közbe - Oda ne menjünk!
- Rendben, akkor gyere ide hozzám, aztán majd elindulunk valamerre!
- Nemsokára ott leszek! – ígérem, és már fogom is a gitárom, és hívom Kenjit, hogy vigyen el Symához. Megleszek én ma Joshua nélkül is.

Joshua

Pár óra múlva nagy nehezen sikerül hazatessékelni az utolsó vendégeket is. Elküldöm Myót is, majd bezárom a bárt. Alig várom, hogy hazaérjek, és lássam Ryut. Taxiba ülök, hogy minél előbb ott legyek. Halkan osonok be az ajtón, nehogy felébresszem Ryut, majd bekukucskálok a szobába, de üres. Végignézem az egész lakást, de Ryut sehol sem találom. Nincs itt. De akkor hol van? Hová ment az éjszaka kellős közepén? Na meg kivel, és miért? Rögtön aggódni kezdek, és már nyúlok is a telefonomért. Kicseng, de hiába csörgetem, nem veszi fel. Mi a...? Akkor megpróbálom Kenjit. Ő sem veszi fel. Ezt nem hiszem el! Most mit csináljak? Keressem a vállalatnál? Nem, ott biztosan nincs, hiszen onnan jött el. Mi van, ha történt vele valami? Én meg pont most nem voltam vele... Görcsösen ülök az ágy szélére. Felhívom az összes kórházat, de egyikben sincs... hála az égnek! Viszont most már teljesen tehetetlennek érzem magam. Miért nem szólt, hogy elmegy? Yuki, a banda, és Jin számát sem tudom, így őket nem kérdezhetem. A fenébe! Megpróbálom újra Ryut hívni, de semmi. Újra, és újra megnyomom a „Hívás” gombot, de mindhiába...
Már a könnyeim is folynak, miközben az ágyon elterülve szorongatom a telefont. Több óra is eltelt, mióta hazajöttem. Lassan hajnalodik, és még mindig nem jött haza. Fogalmam sincs már hányszor tárcsázhattam. Miért nem veszed már fel???

Ryu

Mikor nagy nehezen magamhoz térek az alkohol és a drogok utáni kábulatból, egy ágyban fekszem Symával, a többiek szerteszét hevernek a szőnyegen a szobában. Fejemben kattognak a gondolatok! Hogy kerültünk ide? Ha jól nézem, egy szállodai szoba, egy lakosztály! Mi a fenét művelhettünk? Nagy nehezen tornázom magam álló helyzetbe, miközben jó nagyot rúgok Symába, hogy felébredjen.
- Syma, mi a fenét műveltünk az éjszaka? - Bambán bámul rám, de választ ő sem tud adni. Hm… végül is, ha valami hülyeséget csináltam volna a pián és a füvön kívül, hát azt a testem érezné. Na, legalább Joshuát nem csaltam meg… vagy… mégis?
- Ő... izé… Syma, éjszaka mi nem…?
- Nem hiszem – nevet a szemembe -, nem fáj a seggem. – Remek, akkor nagy baj nincs, igaz az este kiesett a fejemből, de nem baj. Viszont haza kell mennem, a szoba előtt vár rám Kenji egy széken bóbiskolva. Felébresztem, majd hazavitetem magam. A kocsiban kissé elfog a rosszullét, és már alig várom, hogy a lakásba érjek.

Joshua

Még egy óra elteltével feladom. Ha akarna, visszahívna... de ezek szerint nem akar... vagy nem tud? Istenem, add, hogy semmi baja se legyen! Üres tekintettel bámulom a plafont, amíg egyszer csak meg nem hallom a zár kattanását. Ryu! Már rohanok is ki a szobából, és ahogy kilépek az ajtón, Ryu suhan el előttem a fürdőszobába.
- Ryu! - megyek utána. Szerelmem a WC fölé hajolva öklendezik.
- Ryu! Mi történt? - Nem tud válaszolni, így csak némán felfogom a haját. Amikor vége a rosszullétének, a mosdókagylóhoz emelem, és megmosom a száját, majd tenyerembe gyűjtöm a vizet.
- Öblítsd ki a szádat! - kérem tőle, majd hagyom, hogy kezemből vegye el a szükséges mennyiséget. Megtörölgetem ajkait és állát egy törölközővel, majd karjaimba veszem, és beviszem az ágyra. Betakargatom, és leülök mellé.
- Hol voltál? Mit csináltál... és miért nem vetted fel a telefont? Mitől lettél rosszul? Ugye nem esett bajod? - sorolom neki egymás után kissé kétségbeesve a kérdéseket.
- Annyira aggódtam érted! - borulok rá.

Ryu

Aggódott, hívott? A telefon…… na, azt sikeresen elhagytam… valami rémlik, hogy kerestük valamelyik bárban, de nem bírok többre emlékezni.
- Semmi bajom, elmentünk kicsit szórakozni! A bandával! Kicsit sokat ittam – válaszolok Joshuának, aki fáradtan ül mellém az ágyra.
- Nem tudtál volna szólni, hogy ne aggódjak?
- Életem, olyan elfoglalt voltál mikor hívtalak! Utána már nem akartalak zavarni - vetem oda mérgesen.
- Ryu, mit…?
- Semmi rosszat nem csináltam, nem csaltalak meg, ha erre vagy kíváncsi! - Azt azért már nem mondom el, hogy szinte semmire nem emlékszem. Az bánt, hogy a telefonom elhagyása miatt nem beszéltem vele, de az nem, hogy elmentem a bandával. Magamra húzom a takarót és aludni próbálok, de az ágy forog velem… inkább felülök, és csak némán nézek magam elé.
Aztán kitör belőlem az igazság.
- Mérges voltam, mert nem jöttél haza! Azt hittem, fontosabb leszek neked - nézek rá durcásan.

Joshua

Mi az, hogy nem akart zavarni? Ha egyszer én hívtam őt, ráadásul annyiszor, akkor fel kellett volna vennie! Annak örülök, hogy a bandával volt, és nem máshol... Az, hogy elmegy a csapattagokkal bulizni, nem zavar, de szólhatott volna... Azután Ryu hirtelen felfortyan, és kicsit meg is ijeszt vele.
- Mérges voltam, mert nem jöttél haza! Azt hittem, fontosabb leszek neked. - Hogy mondhatja ezt? Hiszen egész éjjel csak rá gondoltam, és rohantam haza, hogy láthassam!
- Ryu, ez a munkám. Nem tudtam előbb hazajönni. Talán nem érzed, hogy te vagy számomra a legfontosabb?
- Hát nem éppen! - Miért mondja ezt? Nem bizonyítottam már neki eléggé?
- Mégis mit vársz? Ahogy a te munkádnak, úgy az enyémnek is megvannak a maga elvárásai. Az elmúlt két évben rengetegszer maradtam bent túlórázni, ezt te is tudod.
- De most már ott van… Myo! - vág közbe.
- Myo sem bír mindent egyedül. - Miért veszekszik velem?

Ryu

- Á, hagyjuk, nem értesz semmit! – fortyanok fel, nem érzem jól magam most egy kiadós veszekedéshez. Nekem is sok a melóm, mégis hazajöttem, hogy vele lehessek, de mivel ez neki semmit sem jelent… Ez a munkája! Nem is kellene dolgoznia! Elég, ha felvesz még pár embert… de nem, neki ott kell lennie a zárásig! Ha volna erőm, most üvöltve toporzékolnék vele! De most ahhoz is gyenge vagyok, hogy elvánszorogjak fürdeni, pedig rám férne. Próbálom összegyűjteni minden energiám, és szép lassan, komótosan kiszédelgek a fürdőbe.
Belépni a kádba, csessze meg, nem is egyszerű dolog! Aztán csak azt veszem észre, hogy Joshua felkap, belép velem a kádba és ránk engedi a vizet. Hálásan nézek rá. Tényleg hülye vagyok…
- Ne haragudj… - suttogom.

Joshua

Miért hagyjuk? Az ilyesmit nem kellene hagyni! Ha ő ilyeneket hisz, az egy óriási probléma! Őt jobban szeretem a munkámnál, de a bár is fontos a számomra. Gyerekkorom óta csapos akartam lenni, és amikor teljesült az álmom, hihetetlenül boldog voltam! Sosem bántott, hogy éjszakázni kell... mindig is természetes volt... ez is a csapos feladata... erre vágytam... hozzá tartozik a munkámhoz. Ezt nem adnám fel! Ha őt ez nem is érdekli, ha nem is figyel arra, amit mondok, és csak konokul a saját véleményét hajtogatja, hogyan magyarázhatnám el neki? Ryu kivánszorog a fürdőszobába. Tényleg ennyire haragszik rám, amiért nem vártam őt az ágyában fekve? Ilyenkor érzem azt, hogy ezen a dolgon nem tudok segíteni... legfeljebb enyhíthetem a dühét... Utánamegyek, és látom, hogy Ryu meztelenül áll a kád szélénél, és még belépni sem tud egyedül. Nagyon másnapos lehet. Felkapom, és ruhástól szállok be vele, hogy megengedjem a vizet. Éjjel úgysem fürödtem... a zuhany majd felfrissít... a ruhát meg úgy is ki kell mosni...
- Ne haragudj... - suttogja bűnbánóan.
- Nem haragszom - mondom a szemébe, majd a körülöttünk fodrozódó vizet nézve, lassan gombolom ki az ingemet, hogy levetkőzhessek végre.

Ryu

Az lehet, hogy másnapos vagyok, de nem impotens! Ahogy vetkőzik, érzem, hogy szép lassan izgalomba jövök! Ennyire hat rám már csak az is, ha ezt látom? Elvörösödve fordulok el, és neki háttal kezdek el mosakodni. Ne gondolj rá, ne gondolj rá! - hajtogatom magamban még fogmosás közben is, vagy legalább ő fejezné be a zuhanyzást. Ha végre kimegy, azt hiszem, saját kezembe veszem a dolgot. Álló farokkal csak nem mehetek dolgozni!
- Nézz rám, Ryu! - hallom a hátam mögül. Na, még csak az kéne! Nézzen rád a hóhér! - gondolom magamban, és nyúlok is a törölközőmért.
- Kérlek! – szól rám, és ellenkezésemmel nem törődve fordít maga felé. Aztán elpirulva szólal meg.
- Neked csak azon jár az eszed!
- Elnézést, hogy ennyire vágyom rád, majd igyekszem leszokni róla! – felelem most már mérgesen és idegesen. Hanyagul a derekam köré tekerem a törölközőt, és lazán sétálok ki. A szobámba érve, az ágyra vetem magam.
- A kurva életbe! - Ököllel verem a párnámat, próbálom lehűteni vágyamat, de nem megy, testem ölelésre vár, és már kezem indulna, hogy magamnak nyújtsak élvezetet, mikor belép a szobába.

Joshua

Szomorúan látom, hogy teljesen elfordul tőlem. Ezek szerint a bocsánatkérése sem az igazi volt... még mindig mérges rám... Lassan mosakszom meg. Hiába kérem, hogy nézzen rám, nem teszi. Azután magam felé fordítom, mire meglátom álló farkát. Ezt nem hiszem el! Hogy tud még ilyenkor is erre gondolni?
- Neked csak azon jár az eszed?! - Ami szívemen, az a számon.
- Elnézést, hogy ennyire vágyom rád, majd igyekszem leszokni róla! - Fogja magát, és bevonul a szobába. Hallom, hogy még káromkodik is... Tudhattam, volna, hogy így fog reagálni, de most marhára nem vagyok „olyan” hangulatban. Törölközőt erőltetek magamra, majd belépve a szobába látom, hogy Ryu éppen magához nyúlna. Dühösen néz rám, tekintete azt sugallja, „Húzz már el innen!”. Legyen... nem fogom végignézni, ahogy kiveri magának. Egy kicsit kezdek ideges lenni. Érzem, hogy a feszültség terjed bensőmben. Vele már semmit sem lehet megbeszélni... A ruháim mind abban a szobában vannak, ahol most Ryu éppen maszturbálni készül, úgyhogy egy szál törölközőben megyek a vendégszobába, és levetődöm az ágyra. Csinálja csak, ha ez okoz neki örömet! Ilyen állapotban úgy sem lehet vele mit kezdeni... én meg nem vagyok egy szexgép!

Ryu

A jó életbe… ez így nem megy! Nem a saját kezemre vágyom. Francba az egésszel! Felöltözöm, és a konyhába megyek kávét főzni. Lassan mennem is kéne, de képtelen vagyok. Joshua duzzog a vendégszobában… Most mégis mi a fészkes fene baja van? Nem rohantam le, nem csináltam semmi bántó dolgot! Tudtam, hogy nem nekem való a párkapcsolat! Mit kell tenni ilyen helyzetben? Kenji hív, hogy itt van értem. Indulás előtt még benézek kedvesemre.
- Hazajössz ma időben? – Nem felel.
- Értem! - Bevágom magam mögött a lakásajtót, és már megyek is. A bánatom fog neki könyörögni! Ha nem jön haza, akkor nem jön! Legfeljebb ma este is piálni fogunk a többiekkel.

Joshua

Rosszkedvűen megyek be a bárba, és kezdek neki a napi teendőknek. Így rám csapni az ajtót... miért nem kapok tőle semmi megértést?
Napközben a munkára koncentrálok, hogy feledjem az otthoni gondokat, majd este újból egyre többen jönnek be a bárba, pont, mint tegnap. Azt hiszem, ma sem érek haza időben. Szólnom kellene Ryunak... még akkor is, ha letépi a fejem. Felhívom, de megint nem veszi fel... Még egyszer megpróbálom.
- Igen? - Egy vadidegen hangját hallom.
- Kivel beszélek?
- Sid vagyok. - Sid? Ez meg ki a franc? És miért vette fel Ryu telefonját? Kezdek egyre idegesebb lenni.
- Hol van Ryu?
- Ryu? Azt nem'tom ki, de ha ez az ő telója, biztos itt van valahol a bárban.
- Miért van nálad a telefonja?
- Nyugi, öregem, csak most találtam egy szék alatt. - Mi a fene folyik itt? Ryu nem a céghez ment? Akkor... mit...???
- Itt vagy még csávókám?
- Ah... igen. Meg tudnál várni, amíg elmegyek a telefonért? - Megkérdezem, melyik bárról van szó, majd megegyezem vele, hogy most rögtön elmegyek oda. Ennek a dolognak utána kell járnom! Myo épp egy asztalnál van, hogy rendelést vegyen fel, így szó nélkül viharzok ki a bárból.

Ryu

Egész nap töröm a fejem, hogy mi minden történhetett tegnap! Meg hogy hol a picsában hagytam el a telefonom?! Kéne venni egy másikat, de ha a számok nincsenek meg eláshatom magam! A másnaposság miatt amúgy is borzalmas a hangulatom, ráadásul még Yoshimi is rájön, hogy nem csak ez a bajom. A reggeli veszekedésem se hagy nyugodni. Most úgy érzem, totális csőd a kapcsolatunk Joshuával. Vagy szexelünk, vagy összeveszünk, de normálisan beszélgetni valahogy nem bírunk sokáig.
Annyira kiakadt reggel, mikor meglátta, mennyire kívánom, pedig nem akartam ráugrani, ezért is fordultam el. Ennyire nincs tisztában azzal, hogy a vetkőző alakja mit hoz ki belőlem? A testemnek nem parancsolhatok! Képtelen vagyok figyelni arra, mit mond Yoshimi… Fel kellene hívnom Joshuát, hogy megkérjem, jöjjön ma haza előbb, ha kell, könyörgök… de… bassza meg, hol a telefonom?

Joshua

Belépve az ismeretlen helyre, máris egy nyomasztó érzés fog el. Ryu egy ilyen lepukkant helyen lenne? A férfi, akivel telefonáltam, máris hozza Ryu mobilját, ahogy megbeszéltük. Bármerre nézek, csak részegeket látok, na meg egy csomó csábítgató pillantást. Miféle hely ez? Nem látom Ryut.
- Szia, szépfiú! Van kedved hancúrozni egy kicsit? - Hogy mi???
- Sajnálom hölgyem, de más ügyben jöttem ide!
- Milyen faragatlan fickó... én férfi vagyok! - Fordul el tőlem a... férfi? Mi a Halál?! A fenébe is... meg kell találnom Ryut! Körbekérdezek, akit csak tudok, hogy megtaláljam, de senki sem tud róla semmit, és minden második ember megkérdezi, hogy vele tölteném-e az éjszakát. Mi ez a lebuj? És miért volt itt Ryu? Na meg... hova ment? Ugye nem csinált semmi veszélyes dolgot... vagy...? Nem... megcsalásra még gondolni sem akarok! Most mit kéne tennem?

Ryu

Mikor már nem bírok magammal, Yoshimi rákérdez, hogy hívtam-e már a mobilomat? Ehh, erre még nem is gondoltam! Tárcsáznék, de per pillanat nem tudom a számom… Ez de röhejes!
Yoshimi nevetve diktálja, én meg mérgelődve tárcsázom, Istenem, tényleg hülye vagyok!
- Tessék – hallom Joshua hangját.
- Joshuuu? Nálad van a mobilom? Hogyan?
- Itt hagytad egy iszonyatosan szar bárban. Hol vagy?
- Az irodában, hol lennék? Merre van az a bár? - Amikor elmondja, hüledezve hallgatom, arra biztos nem jártunk, az egy nagyon rossz környék.
- Joshu, azonnal gyere ki onnan, és várj meg, érted megyek!
- Ryu, siess…! - Már loholok is a lift felé, ami persze most jön a leglassabban! Csak ne legyen semmi baja! – imádkozom, amíg szélsebesen rontok ki az utcára, és csapódok be a kocsiba.
Kenji is nagyot néz, mikor mondom a címet, és amennyire a forgalomban lehet, nyomja a gázpedált. Mire odaérünk, Joshua a bár előtt áll és egész testében remeg.

Joshua

Egy darabig csak állok egy helyben tanácstalanul, majd egy nagydarab férfi közeledik felém. Mit nagydarab... ez óriási! Legalább két fejjel magasabb nálam, izmos, mint egy bika, az arcát pedig sebhelyek borítják.
- Ide nem jöhetsz be úgy, hogy nem iszol semmit... tiltja a szabályzat!
- Öhm... sajnálom... nem tudtam... már megyek is. - És igen, mennék is, ha nem állná el az utamat.
- Miután már bejöttél, nem engedhetlek csak úgy ki... de ha hátrajössz velem, talán megbocsátok neked - hajol le hozzám megnyalva a száját. Nem vagyok egy beszari alak, de ez azért durva! Ekkor megszólal Ryu telefonja. Ahh... életmentő.
- Elnézést, de fontos hívás. Csak pár perc, rendben? - Kikerülve elsuhanok mellette, és felveszem. Ryu az.
- Joshu, azonnal gyere ki onnan... - Na ne mondd... éppen azt próbálom!!! Értem jön, hála az égnek!
- Ryu, siess…! - Nem tudom, meddig bírom még itt, lehet, hogy inkább el kéne futnom... de Ryu már ide tart... A francba a pasas elindult felém. Azután hirtelen meglátom a kocsit. Életemben nem örültem még így semminek!
- Ryu! - Oda akarok futni, de a lábam elakad... remegek. Erre a gorilla kilép az ajtón, és elém áll. Elnézve mellette látom, hogy Ryu kiszáll a kocsiból, és felém szaladna.
- Ne gyere ide! - üvöltöm neki, mire megtorpan. A fenébe... hogy másszak ebből ki?
- Itt akartál hagyni? - kérdezi a sebhelyes fickó mogorván, és megragadva ingemet felemel úgy, hogy csak pipiskedni tudok, állni nem.
- Áhhh... nyugodj le, kérlek! - mondom, miközben próbálom magamról lefeszíteni öklét.
- Mi lenne, ha megegyeznénk. Adok neked pénzt... jó sokat... te pedig hagysz elmenni. Na, mit szólsz? Jó ajánlat, nem?
- Szórakozol velem? Magadat nem válthatod ki pénzért! A testedet akarom - nyalja végig arcomat.
- Guhhh... - Ne... ez nagyon nem jó!

Ryu

Amikor meglátom, hogy az a tetű arcon nyalja…
- Kenji! – Csak ennyit kell mondanom, és ő már feszíti is hátra a másik pasi karjait, elvégre a testőröm, még ha nem is látszik annak. Fekete öves, és még bokszolt is, az ellenfelének semmi esélye! Joshua meg rohan felém, és a karjaim között keres menedéket. Az érzés, ami akkor fog el, nem a szex utáni vágy, hanem egyszerűen élvezem, hogy velem van.
- Joshua, semmi bajod?
- Se…semmi csak menjünk már el innen! - Kérésének eleget téve robog velünk az autó, mikor megkérdezem.
- Visszavigyünk a bárba, vagy hazajössz velem? Tudom, hogy nem szereti ha más zárja be a bárt, de szeretnék mellette lenni, legalább esténként.

Joshua

Még mindig ver a víz, amikor Ryu megkérdezi, hogy a bárba menjünk-e, vagy haza.
- Menjünk haza... így nem tudok dolgozni... majd felhívom Myót. - Látom, hogy Ryu nagyon megörült ennek, és tudom, is, hogy miért...
- Ryu... ez nem azt jelenti, hogy most már mindig így lesz. Nagyon sokszor lesz, hogy késő éjjelig fogok dolgozni, és mivel te egy cégnél vagy, egyértelmű, hogy előbb érsz haza nálam. Ezen nem tudok, nem akarok, és nem is fogok változtatni. Néha kivételt tehetek, mint ma is, de ez nem állandósulhat. Ezt meg kell értened - mondom nyugodt hangon.

Ryu

Hát persze! Én csak arra vagyok jó, hogy megértsek mindent! Na, majd meglátja, milyen az, amikor nem rohanok haza hozzá hátrahagyva a munkát. Komolyan nem jut eszébe, hogy egy elnöknek nem 8-tól 4-ig van a munkaideje? Ha így gondolja, majd fontosabb lesz nekem is a munka.
- Semmi baj, megértem – válaszolom, és már szállok is ki, mert megérkeztünk. Egyetlen szó nélkül megyek zuhanyozni, majd befekszem az ágyba, fáradt vagyok, és már ahhoz sincs kedvem, hogy megöleljem. Nem megy ez nekünk! Lássuk be, neki ugyan olyan fontos a bár, mint én, nekem viszont ő volt fontosabb. Végül is, holnaptól egyedül lesz a lakásban hajnalokig, nekem megkezdődnek a próbák a bandával… de lehet, neki nem is fogok hiányozni. Még hallom, ahogy mellém fekszik, és már alszom is.

Joshua

Hiába mondja, hogy nincs semmi baj, érzem, hogy nem tetszik neki, amit mondtam. Ezután nem is szól hozzám. Bármit próbálok neki elmagyarázni, egyáltalán nem hajlik a megértésem felé. Azzal kapcsolatban, hogy mit keresett abban a bárban, már nem is merem faggatni. Nem mérges vagyok, hanem szomorú... hogy ennyire eltávolodik tőlem, pedig én minden tőlem telhetőt megteszek. Melléfekszem az ágyban, de mintha észre sem venne. Minden nap ezt akarja csinálni? Tegnap gyakorlatilag nem is találkoztunk, csak ma reggel, és akkor is csak veszekedett. Most pedig... semmi. Rám unt volna, vagy még mindig mérges rám? Nem alszom túl jól, és korán ébredek. Ryu mellettem fekszik. Óvatosan ébresztgetni kezdem, majd amikor rám néz, már fordul is el.
- Ryu... kérlek... ne haragudj rám...! Tudod, hogy te vagy nekem a legfontosabb... tegnap is csak ezért mentem utánad... a bárba...

Ryu

- Nem haragszom, de én egyáltalán nem voltam abban a bárban, nem szoktunk ilyen helyekre járni. - Ha már felébresztett, legalább kényelmesen ihatom meg a kávém. Ja, ha előbb megfőzöm! Alsógatyában támolygok ki a konyhába és teszem fel a kávét, aztán jön a frissítő zuhany. Rohadtul utálom az öltönyt, de azt kell húznom. A kávémat már felöltözve iszom meg, mire előkerül. Szemei karikásak, de nem szólok egy szót sem. Megint csak veszekednénk, és már így is eléggé távolodunk egymástól. Csak nézem, ahogy kivonszolja magát a fürdőbe, majd jön törölközőbe csavarva inni a kávét.
- Ryu, ez így…

Joshua

Azt mondja nem haragszik, de nem tudom elhinni... Ha nem haragudna, miért kerülné ennyire a beszélgetést? Ráadásul, ha nem volt abban a bárban, miért volt ott a telefonja? Kimegyek a konyhába hozzá, de akkor is csak néz.
- Ryu, ez így... nem jó nekem se... és neked se... Én komolyan szeretnék veled beszélgetni. Én már elmondtam, hogy a munkámnak a sokáig bent maradás is a követelménye, de szeretném, ha te is kifejtenéd bővebben, hogy mit gondolsz... azon kívül, hogy nem tetszik neked. Megoldást akarok találni arra, hogy többet legyünk együtt, mert nélküled minden egyes óra maga a Pokol. Persze nem tudom, hogy te hogyan érzel... de... eh... nekem például a délelőttjeim mindig szabadok... de gondolom, neked az nem lenne jó... de... te... te... mit javasolsz? - nézek félve a szemébe. Nem akarom, hogy megint üvöltözzön velem... az nagyon rosszul esne.

Ryu

- Mit javasolhatnék, Joshua? Nekem a délelőttök igazán nem jók, és esténként is csak azért jöttem haza, hogy veled legyek, de ez meg neked nem jó. Talán jobb lenne, ha hazaköltöznél, és hétvégenként találkoznánk! Nekem is fontos volt a munkám, de otthagytam miattad, viszont ezt nem várhatom el tőled, így viszont miért is maradnál itt?! A bár neked mindig fontosabb lesz, te nem azért maradsz ott sokáig, mert nem találnál megfelelő embert a célra, hogy bezárjon, Te akarsz ott maradni. Én meg nem akarok álmatlanul forgolódni az ágyban, hogy mikor jössz végre haza! Mennem kell - folytatom, odahajolok egy röpke csókra az ajkára, és már indulok is. Tudom, estére már nem lesz itt… elmegy…

Joshua

Ennyi? Ez a javaslata? Hogy költözzünk szét??? Mindjárt sírva fakadok! Hogy volt képes ezt mondani?! Egész délelőtt ezen agyalok. Rosszul esik, hogy megint nekem kell engednem, de hiába mondanék Ryunak bármit, ő nem változtatna semmin. Képes lenne a kapcsolatukat kidobni az ablakon, nekem viszont ez nem menne. Jobban szeretem őt a munkámnál! Nem értem, miért állítja olyan makacsul az ellenkezőjét. Amikor bemegyek a bárba, mindent megbeszélek Myóval, és a lányokkal is. Teljes mértékben beleegyezésüket adják a dolgokba. Ma korán bezárunk, és még Ryu előtt hazaérek. Letusolok, és ágyba bújok. Amikor megjön, felülök, és komoly arccal várom, hogy belépjen. Nagyon meglepődik, amikor meglát, de előbb szólalok meg nála.
- Beszéltem Myóval. Kitoltam a bár nyitva tartását éjfélig. - Látom, hogy elkomorul az arca, de folytatom.
- Hétköznaponként én kettőtől tízig fogok dolgozni, Myo pedig négytől éjfélig. A lányok is váltani fogják egymást. Így amikor a legnagyobb a forgalom, mindannyian ott leszünk, én időben hazaérek, Myo pedig bezár helyettem. - Látom a ledöbbenést és a boldogságot Ryu arcán.
- Viszont ez minden hétvégén fordítva lesz, én zárok és nincs vita! Akkor te nem dolgozol, így a nap többi részét úgy is együtt tölthetjük.

Ryu

A döbbenettől és a boldogságtól megnémulok! Fogalmam sincs, mit mondhatnék neki. Egy sima köszönöm már nem lenne elég! Ennél jobban nem is tudta volna kifejezni azt, hogy szeret. Elgondolkodva ülök le mellé az ágyra, és csak az jár most a fejemben, hogy megint ő adott fel valamit értem. Én meg csak vádaskodni tudok, bánatot okozni a szavaimmal, és nem adni cserébe semmit! El sem hiszem, hogy még mellettem van, hogy nem rohant már el tőlem nagyon messzire! Miért várom el, hogy mindig azt tegye, amit akarok? Mert egy önző dög vagyok? Egy 19 éves kis hülye, aki jó dolgában azt se tudja, hogy bántsa meg a másikat?
Felnőhetnék már végre! De nem tudom, hogy kell! Nem tudom, hogy kell bánni azokkal, akiket szeretek! Legalább azzal a pár emberrel, akik mellettem állnak, hiszen olyan kevesen vannak! Érzem, hogy már megint fojtogat a sírás, és most nem akarom, hogy lássa.
- Mindjárt jövök, lezuhanyozom – csak ennyit tudok mondani, és már sietek is ki a szobából, mert a könnyek megállíthatatlanul folynak a szememből. A zuhany alatt aztán kitör belőlem a zokogás.
Nehezen nyugszom meg, semmivel sem könnyebb, mint negyedórával ezelőtt. Joshua már idegesen vár, látom rajta. Bebújok mellé az ágyba és fejemet hasára hajtva szólalok meg.
- Sosem fogom tudni vissza adni azt a sok jót, amit értem teszel, Joshu, és sosem fogom tudni kifejezni azt sem, mennyire szeretlek! - Ha mond is rá valamit, már nem hallom, az édes álom eljön értem.

Joshua

- Nekem már az is elég, ha velem vagy - mondom neki, de azt hiszem, már alszik is. Egy kicsit féltem, amiért annyira hallgatott, de örülök, hogy így már elégedett. Hajába túrva hamar elalszom én is. Amikor felébredek, a szobában csend honol. Ryu nincs mellettem. Ránézek az órára... mindjárt kilenc. Már biztosan bement dolgozni. Nem szeretek egyedül ébredni. Ryu helyett a párnámat szorongatom még pár percig, majd felkelek. Ryu hagyott egy kis üzenetet, ahogy már többször is. Iszok egy csésze kávét, és megreggelizem. Vajon Ryu reggelizett egyáltalán? Sosem látom, hogy enne reggel, és ez aggaszt. Megterhelő munkát végez minden nap... fontos, hogy elegendő energiája legyen. Azt hiszem ideje hasznossá tenni a délelőttömet is... Melegítőbe bújok, majd nekikezdek ebédet készíteni, és takarítani. Ryu egyáltalán nem tud rendet tartani maga körül. Minden szanaszét van hajigálva. Szépen a helyére teszem a dolgokat, felporszívózok, felmosok, letörölgetek, elmosogatok, a szennyesek pedig mennek a mosógépbe. Már fél tizenkettő, mire ezekkel készen vagyok, majd körülnézek. Valami hiányzik... Miért nincs egyetlen egy virág se ebben a lakásban? Kopár az egész... Taxiba ülök, és irány a saját lakásom. Elhozom az ottani növényeket, na meg a két, most már jóllakott cicust. Így már mindjárt barátságosabb. Hajaj, már dél is elmúlt, sietnem kell! Gyorsan felkapom a becsomagolt bentót, és nyomás taxival a céghez. Csak odaérve veszem észre, hogy át sem öltöztem. Remélem nem lesz belőle baj. Körülöttem mindenki öltönyben flangál, és elég furcsán méregetnek. Felmegyek lifttel a legfelső emeletre. Itt csak egyszer voltam, éjjel, így most sokkal másabb az egész. Az igazgatói iroda előtt van egy kisebb terem, ahol a titkárnő dolgozik egy asztalnál. Már mennék is Ryu ajtajához, amikor megállít. Rosszallóan néz rám.
- Hiakama-sama nem fogad látogatókat. Sajnálom, de előzetes bejelentés és időpont egyeztetés nélkül nem engedhetem be!
- Öhm... de engem biztosan fogad, az élettársa vagyok - mondom kicsit megszeppenve, mire undorodva húzza össze szemöldökét... Nem hisz nekem? Mondjuk, ahogy most festek, nem csodálom.
- Ha nem távozik most azonnal, hívom a testőröket!
- Mi? Ne, kérem, én komolyan beszéltem! Ha nem hiszi el, csak szóljon neki! Joshua vagyok.
- Nem zaklathatom Hitakama-samát, holmi jöttment miatt! - Jöttment? Most meg a telefonért megy, és a testőröket hívja.
- Ne, kérem, várjon egy percet! - Miért kerülök mindig ilyen helyzetbe?

Ryu

Az egész délelőttöm elmegy az elmaradt ügyek intézésével, egy kávéra sem volt időm. Már dél elmúlt, mire a szédelgésem rávezetett, hogy ha legalább egy kávét nem iszom meg, itt esek össze az iroda küszöbén. Még ezen mélázok, hallom, hogy a titkárnőm veszekszik valakivel…… ne… francba, ez Joshua…!
Már rohanok is ki, és azt kell látnom, hogy a testőreim ki akarják kísérni.
- Állj! Hagyják békén! Ő bármikor bejöhet hozzám. Ő az élettársam! – És ha szavaimnak nem is hinnének, tátott szájjal nézik, ahogy Joshuához lépek és szájon csókolom. Meglepetten néz rám mindenki, még Joshu is, nem hiszem, hogy számított erre. A titkárnőm arcáról mindent leolvasok, így mielőtt magammal vonnám Joshut az irodámba, teszek egy megjegyzést.
- Amennyiben ez valakinek nem tetszik, az nyugodtan felmondhat! – Tudtam! A pénz, amit fizetek, másként látatja az emberekkel ezt a dolgot. Senki sem szól semmit, csak megy a dolgára. A titkárnők gyöngye még egy kávét is hoz nekünk!
- Nem kellett volna idejönnöm ilyen ruhában. Csak szégyent hoztam rád – Joshua halk hangja megdermeszti a véremet.
- Sosem tudnál szégyent hozni rám, hozzám meztelenül is jöhetsz, az sem érdekel, bár nem szívesen engedném, hogy más is lássa a testedet. Nincs semmi baj, ezek után már senki nem fog megállítani, ha bejössz hozzám - ölelem át.
- De miért is jöttél?

Joshua

- Ah... igaz is... készítettem neked ebédet. Aggódom érted, hogy nem eszel rendesen... és ezért... - teszem le asztalára a bentós dobozt.
- Joshuuuu! - ugrik a nyakamba szerelmem.
- Köszönöm szépen! Már majd’ éhen haltam. - Rögtön nekilát falatozni, és örömmel látom, hogy ízlik neki. Megérte vesződni vele. Ekkor megkordul a hasam. Azt hiszem, kezdek éhes lenni.
- Joshua, te nem eszel?
- Eh... nem... csak egy személyre csináltam, és neked most nagyobb szükséged van rá. Én majd veszek egy szendvicset a bár felé menet. Már amúgy is reggeliztem. Tényleg, mondani is akartam, hogy neked is enned kellene reggel. Ha így folytatod, le fogsz gyengülni.

Ryu

Le fogok gyengülni? Lehet, igaza van, ha nincs mellettem - így visszagondolva -, nem igazán eszem. Reggeli? Lassan már azt se tudom, mi az. Olyan görcsbe van a gyomrom minden reggel, hogy egy falat se menne le a torkomon! Az ebéd meg fantasztikus, rég ettem ilyen jót mostanában!
- Ha mindig ilyen leszel velem, elveszlek feleségül, vagy férjül! - Hoppácska, elpirul! Csak nem lenne kedvére a dolog? Lehet, utána kellene néznem, lehetséges lenne-e ez! Zavartan mentegetőzik, hogy mennie kell, és majd otthon találkozunk.
- Vacsi lesz? – kérdezem nevetve, mire visszaszól...
- Ha főzöl, lesz!

Joshua

Hogy elvenne...? Most mondjam azt, hogy ez már nekem is megfordult a fejemben? Jaj nekem! Miért jöttem ettől ennyire zavarba? Azt hiszem jobb lesz, ha megyek. Gyorsan hazaszaladok átöltözni, majd a bár felé veszem az irányt, ezúttal gyalog, hogy megvehessem az ebédemet. Hmm... bolti szendvics... nyami... ha tennének is bele valamit, talán még íze is lenne... Mindegy, a semminél azért jobb. Legközelebb inkább a hamburgert választom... de leginkább is, most már rá kellene szoknom, hogy két személyre főzzek. Nem is lenne rossz... minden nap lenne rá okom, hogy találkozzak Ryuval a munkahelyén, még ha csak pár percre is.
Megkezdve a munkát, csak Ryun jár az eszem. Ha tízkor itt végzek, már fél tizenegy előtt hazaérhetek. Vajon már otthon lesz? Tulajdonképpen nem is tudom, hogy hánykor szokott eljönni... már alig várom, hogy láthassam!

Nincs hozzászólás.