Mazochista érzelmek I. évad 31. fejezet

Ryu

A legjobb szórakozóhelyre visz, és baromira nem érdekli, hogy szinte vonszolnia kell maga után. Ha arra gondolok, hogy mit akar később, feláll a nem létező szőr a hátamon. Ha nem Joshuról lenne szó, alaposan helyben hagynám, de így nem tehetek semmit. A pulthoz ráncigál, a tömeg utat nyit neki, így nem kell sokáig várni, míg alkoholhoz jutunk. Ez az, legalább jól berúgok. Csak iszom egymás után a feleseket, és nem gondolok semmire.
- Táncolj velem! - Bután nézek rá.
- Mi van? Normális vagy? Velem akarsz táncolni?
- Igen - feleli, és már húz is maga után. Csessze meg, ráadásul lassú szám… csak ne tapadna ennyire hozzám. Érzem, kezével végigtapogatja testem, majd a fenekembe mar.
- Már alig várom, hogy benned legyek! - súgja a fülembe. Ha pár hónappal ezelőtt jön ezzel a dumával, már egy félreeső hely felé rángatnám, hogy minél előbb keféljen meg, de így most már semmi kedvem hozzá. Inkább otthagyom, és visszamegyek a pulthoz egy újabb piára… Körülnézek, egész jó ez a hely. Villogó fények, hatalmas plazmatévék mindenhol… na… ezek mi vagyunk… A mi számunk szól, a Last Song…

(Dal: Gackt – Last Song)

Tovább vándoroltam céltalanul, egyedül
Egy halk sóhaj egy fehér vonást fest
A változó évszakok tiszavirág életű természetében
A könnyek ok nélkül túlcsordultak
"Még most is szeretlek..."

A folyamatosan elmúló szomorúság tiszta fehér hóvá változik
Ezen keresztül az ég felé emeltem fejemet
Mielőtt ez a test eltűnik most, ha a kívánságom elér téged
Kérlek ölelj át szorosan csak még egyszer

Nem értettük egymást, és megbántottuk egymást újra és újra
Még azokban az időkben is mindig kedves voltál
Megvágom magamat a hirtelen visszaadott gyűrű miatt
Nem adtuk meg egymásnak az ígéreteinket
"Még most is emlékszek..."

Az elhalványuló emlékek túl ragyogóak, mint mindig
Közelebb akartam lenni
Nem tudunk újra találkozni, de mindig közel voltál, hogy felemelj
Csak te ne változz meg

Nem tudom kitörölni ezeket az utolsó könnyeket, amiket hullattál értem

Még ha el is tűnnék ezzel a fehér hóval együtt
Mindig a szívedben akarok virágozni

Szorosan átöleltük egymást, ne felejtsd el ezt a melegséget
Még ha mást is szeretsz
Soha nem fogom elengedni a hangot, amelyet utoljára hallottam a hangodból
Mély álomba akarok merülni

A folyamatosan elmúló szomorúság tiszta fehér hóvá változik
Ezen keresztül az ég felé emeltem fejemet
Mielőtt ez a test eltűnik most, ha a kívánságom elér téged
Kérlek ölelj át szorosan csak még egyszer

"Kérlek ölelj át szorosan csak még egyszer..."

Harumi mellém áll, és velem együtt nézi.
- Jól énekelsz - veti oda, aztán hirtelen átölel és megcsókol.

Joshua

Amikor megérkezünk a yakuza birtokára, Kopó ennyit mond:
- Uraim... mint vendégeknek, úgy illő, hogy a főkapun lépjünk be. - Ilyenkor komolyan kiráz a hideg ettől a pasastól, viszont most benne van az egyetlen reménységem. Ahogy közeledünk a hatalmas épület elé, az ajtó már nyílik is.
- Mit akartok itt, kutyák? - jön egy izomagyú kérdése.
- Látogatóba jöttünk Daishi Harumihoz.
- Ő most nem fogad látogatókat.
- Igazán? Azt majd meglátjuk. - Kopó azonnal golyót ereszt a fickó mellkasába, aki így holtan terül el a földön. A yakuzák máris gyülekeznek körülöttünk.
- Hogy elszaporodtak itt a rágcsálók! Fiúk, szórakozzatok egy kicsit, amíg mi megkeressük a főpatkányt.
- Igenis! - Kopó magával rángat az emeletre, és minden utunkba álló személynek lyukat lő a hasába, vagy egyéb testrészébe. Pár perccel később kezd kilátástalanná válni a helyzet, mivel bármelyik szobába nézünk be, Daishi és Ryu nincsenek sehol. Az utolsó szobában Kopó meglövi egy ember kezét, és lábát, majd fojtogatni kezdi.
- Hol van a vezéretek?
- Ne-nem tudom.
- Ha nem mondod meg az igazat most azonnal, végzek veled!
- Hát akkor öljön meg! Ha beköpném a vezért, ő maga vetne a kutyái elé. - Ekkor Kopó megszorítja a férfi farkát, majd mivel még így sem beszél, a pisztolyát szegezve golyóira végre szóra bírja. Mihelyst kiböki, hogy merre van a fő yakuza, Kopó lelövi a fickót. Én csak állok mögötte, és nézem, mit csinál. Miért nem hat meg az emberek halála? Miért nem érzek szánalmat? Miért? Kopó ismét kézen fog, és már rohanunk is lefelé.
- Fiúk, ha végeztetek, gyertek utánunk!
- Igenis! Ketten vágunk neki az éjszakának.
- Nagyon messzire van az a hely?
- Úgy fél óra, és ott leszünk.
- Kérlek, siess!
- Igyekszem, ahogy csak tudok. - Kopó tövig nyomja a gázpedált, és nem egyszer szabálytalankodik is, de ez egy cseppet sem tud érdekelni. Tarts ki, Ryu! Csak még egy kicsit, kérlek!

Ryu

Az egyre több pia álmosító hatással van rám, már nem akarok semmi mást, csak aludni. Harumi látja ezt és tőle szokatlanul mosolyogni kezd.
- Gyerek vagy te még, Hitakama Ryu! Hazaviszlek! - Míg azon gondolkodom, hogy hozzá, vagy hozzám haza, ölbe kap, és a kijárathoz indul velem. Ahogy kilépünk, egy fékező autóra leszünk figyelmesek, amiből két ember ugrik ki.
Joshua? Hogy kerül ide? És ki a másik?
- Engedd el Ryut! - közlik Harumival, és fegyvert fognak rá. Joshua is. Ne, ezt ne! Ha nem teszek valamit, itt vér fog folyni! Harumi csak mosolyog, és már kezdene lerakni, mikor a nyakába csimpaszkodom. Ha most vele maradok, akkor talán nem lesz baj, talán Joshua életben marad, különben ez a yakuza nem hagyja megtorlatlanul, hogy fegyvert fogtak rá.
- Veled akarok menni, súgom jól hallhatóan a fülébe, és Joshuáék felé fordulok.
- Menjetek el, vele akarok lenni, ma őt választom, őt akarom! - Joshua hüledezve néz rám, és indulna felénk, de a másik visszatartja.
- Nem tehetsz semmit, kimondta, hogy vele megy, ez már nem erőszak. - Harumi csak int, és az eddig ránk váró autó már előttünk is áll. Gyengéden berak az ülésre, majd ő is beszáll.
A kocsi elindul, én pedig csak mormolom magamban… szeretlek Joshua, szeretlek…

Joshua

Alig hiszem el, amit látok! Ryu... már megint... Kopó miért állít meg? Ezt ő sem akarhatja! Próbálok magamhoz térni a sokkból, majd Ryu után mennék, de Kopó nem enged el.
- Ryu! Eressz el! Utána kell mennem! Meg kell mentenem!
- Ő döntött úgy, hogy vele megy!
- Még hogy ő döntött úgy! Az a fickó teljesen leitatta! Nem is volt magánál! Nem hagyhatom, hogy rátegye a mocskos kezét! - üvöltöm az utca közepén. Kopó még mindig nem enged el, én pedig érzem, hogy a méreg, mely fel akarja emészteni egész testemet az elmémmel együtt, terjedni kezd bennem.
- Ha az utamba állsz, megöllek! - szegezem rá a pisztolyt. Kopó viszont ahelyett, hogy elengedne, kiveri kezemből a fegyvert, és immár mindkét végtagomat lefogja. Próbálok kiszabadulni, de ő mind szorosabban és szorosabban tart, majd hirtelen magához ránt és megölel.
- Magamat látom benned, és ez fáj... ne tégy ilyen meggondolatlanságot!
- Meggondolatlanság? Meggondolatlanság??? Hiszen azért jöttünk, hogy segítsünk rajta! - tolnám el magamtól, de nem megy. Ennyire gyenge lennék?
- Daishinak nem csak annyi embere van, mint amennyit a villájában láttál. Ha ezek után még elé merészkedsz, kegyetlen bosszút fog rajtad állni.
- Eddig sem érdekelt, hogy mire képes, akkor miért pont most mondod ezt? Ha a villájában meglátja azt a rengeteg hullát, Ryu is életveszélybe kerül, vagy nem? Oda kell mennünk!
- NEM! Ő nem az a fajta, aki a prédáját csak úgy megölné. Ryu nincs veszélyben. És szerintem még annyira tudatánál volt, hogy ne csak a levegőbe beszéljen. Biztos vagyok benne, hogy a te biztonságodért teszi, amit tesz. - Erre már elerednek könnyeim.
- De nekem kell megvédenem őt... nem fordítva! Nekem... hát nem érted? - zokogom vállába. Ekkor felemeli államat, és egészen finoman megcsókol. Még a lélegzetem is eláll egy pillanatra.
- Mi így szoktuk enyhíteni a szívünkben növő fájdalmat. Ha akarod, magamévá teszlek az éjjel.

Ryu

Egy szállodai szobában ébredek fel az éjszaka közepén. Harumi mellettem alszik. Mindketten ruhában! Ezek szerint nem történt eddig még semmi. Hál’ Istennek!
Másznék ki a takaró alól, mikor egy kéz utánam nyúl.
- Hová-hová, szépfiú? - Francba!
- Hazamegyek.
- Biztos vagy te ebben? - Hangja mély, haragos.
- Igen, megölhetsz, elveheted mindenem, de nem fekszem le veled.
- Amiatt a srác miatt?
- Igen. - Röhögve áll fel az ágyról, majd rágyújt egy cigire.
- Rendben, de tartozol nekem, és egyszer behajtom rajtad - húz magához.
- Rendben - hagyom, hogy utoljára még átöleljen és megcsókoljon. Hirtelen ellök magától…
- Menj, mielőtt meggondolom magam, és Hitakama Ryu, a barátod, ha így folytatja, teljesen elveszíti önmagát, az az élet, amit most él, fel fogja őrölni. - Tudom ezt én is, de most még nem lehetek vele. Majd ha Shini szól, hogy minden rendben…

Joshua

- Mi így szoktuk enyhíteni a szívünkben növő fájdalmat. Ha akarod, magamévá teszlek az éjjel. - Hogy képes ezt ilyen nyíltan kimondani? Ráadásul baromi jól csókol, aminek gondolatára zavarba is jövök.
- Ha nem engedsz el most azonnal, tényleg megöllek - mondom neki halkan.
- Egek! Hogy tudod ezt ilyen aranyosan mondani? - Azután elereszt.
- Ha nem, hát nem. Majd megkérem Eichit. Ő bármikor szívesen alám fekszik. - Elvigyorodik, majd elindul az autó felé.
- Na gyere, visszaviszlek a szálláshelyünkre. - Elindulok utána, de a lábaim nem igazán akarnak vele menni. Ryu... most éppen... Érzem, hogy mindjárt elsírom magam újra, de letörlöm gyülekező könnyeimet, és beszállok a kocsiba.
A szálláshelyen a portás beenged minket, majd visszaül az ajtónál lévő székre. A többiek már várnak. Mindenki épségben megúszta az akciót. Tényleg profik. Éppen az asztalnál kártyázgatnak.
- Eichi, úgy döntöttem, ma veled hálok. - Ezt csak így bejelenti neki? Ez a pasas érzelem nélkül képes lefeküdni bárkivel?
- Rendben. - Ő meg hogy képes ilyen nyugodtan rábólintani?
- Akkor én most már elvonulnék... merre találom a szobámat? - kérdezem, mielőtt olyasmit látnék meg, amit nem szeretnék.
- Szobádat? - furcsállja kérdésemet Kopó.
- Mi csak ezt az egy szobát használjuk igazán. A többiben csak fegyverek, meg élelmiszerek vannak. Ha aludni akarsz, ott a kanapé, meg adhatok egy pokrócot is. - Döbbenten nézek rá, miközben leveszi a dzsekijét, és egy székre dobja. Eichi feláll az asztaltól, és vetkőzni kezd. Na jó... vázoljuk fel a helyzetet. Tehát egy szoba van, egy ággyal és egy kanapéval, négy... jelen esetben öt férfinek. Kopó most készül lefeküdni az egyik emberével, a másik kettő békésen kártyázgat az asztalnál, tőlem meg azt várja, hogy a kanapén aludjak, miközben „azt” csinálja?! Milyen istenverte hely ez? Kopó nekem dob egy lyukas pokrócot, majd az ágyra dönti a másik férfit. A szóban forgó Eichi tulajdonképpen magasabb nála, és izmosabb is, de a jelek szerint őt ez egyáltalán nem izgatja... a jelenlétemről nem is beszélve. Hogy lehet valaki ennyire erkölcstelen és gátlástalan?! Amikor elkezdi csókolgatni a fickót, már nem bírom tovább. Levágom a pokrócot a kanapéra, fogom az asztalon lévő cigis dobozt, majd nagy léptekkel kimegyek, és becsapom magam után az ajtót. Kiérve az utcára, háttal nekidőlök a lépcső korlátjának, majd remegő kézzel előhúzok egy szál cigit. Meggyújtom, majd mélyen beleszívok. Gyűlölöm ezt a keserű ízt a számban, mégis, most úgy érzem, ha nem szívnék el pár szálat, valami sokkal rosszabbat tennék.
Azt mondta, magára emlékeztetem. Ha folytatnám ezt az életet, vajon én is olyanná válnék, mint ő? Egy gyilkossá, aki csak az élvezeteinek él? Valószínűleg igen...
Úgy fél óra múlva már azt sem tudom, hányadik szálnál tartok. Eléggé hűvös van így éjszaka. Szemeimmel csak az eget pásztázom, miközben Ryura gondolok. Egyszer csak kinyílik az ajtó.
- Gondoltam, hogy nem mentél messzire. - Hallom Kopó hangját.
- Már végeztél is? - kérdezem hűvösen, miközben mellém áll.
- Látom, nagyon benne vagy - nézegeti a lábamnál heverő csikkeket.
- Adj egyet nekem is! - kéri, én pedig felé nyújtom a cigarettás dobozt. Ő is füstölni kezd, majd folytatja ott, ahol abbahagytuk.
- Ez csak a napi rutin, hogy levezessük a felgyülemlett feszültséget. Jólesne már valami újdonság! - lök meg könyökével mosolyogva.

Ryu

A hotel előtt csodálkozva nézek a várakozó autóra!
Főnök? Ő hogy kerül ide? Int, hogy szálljak be, aztán csak csóválja a fejét.
- Sok baj lesz még veletek! – Én azt se tudom, kiről beszél. Kérdően nézek rá.
- Veled és Hollóval! - jelenti ki.
- Joshua… hol van? Az éjjel láttam de…
- Tudok mindent, csak az a baj, hogy először Harumi villájába mentek, és ott páran meghaltak. - Mi? Joshua… nem ölhetett embert, ő nem képes rá… De… Shinivel is hogy elbánt…
Forog a gyomrom.
- Állj meg! - üvöltök rá, és ahogy megáll, én már ugrok is ki, hogy aztán öklendezve rogyjak térdre. Amíg én megválok az éjszaka benyakalt alkoholtól, ő felhívja Kenjit.
- Nem biztos, hogy ő is ölt - mondja végül, mikor az érkező Kenji már emel is fel, és tesz be a kocsiba. Nem tudom, már semmit sem tudok, vissza akarok menni az időben addig az éjszakáig, amikor szerelmet vallottam Joshuának. Ha újra ott lennénk, inkább hazamennék.
- Menj el Shinihez, hogy mi a helyzet, és azonnal vidd haza Joshuát, amint lehet. Ha kell erővel! - A főnök csak bólint, majd távozik. Kenji hazavisz, nem az irodába, haza, a lakásomra. Megmossa az arcom, majd ágyba dug. Igen, aludni kéne, elaludni örökre.

Csak délután érek be az irodába, ahol Yoshimi türelmetlenül vár.
- Ryu mi történt? Mit akart? Ugye nem…?
- Csak ne te aggódnál értem ennyire, hiszen te is elárultál már - vettem oda neki, jelezve, nincs elfelejtve, amit tett. - Amúgy meg nem, nem feküdtünk le, és nem is fogunk, de tartozom neki. Ennyi. - Kíváncsi vagyok, Shini intézkedett-e már, hogy Joshua hazamehessen. Mielőtt teljesen beszippantja ez a romlott világ. Legalább őt ne, Istenem!

Joshua

- Jólesne már valami újdonság!
- Akkor keress magadnak valaki mást!
- Látom, nagyon kötődsz ahhoz a kölyökhöz. Nem csodálom, hogy mindenki szét akar választani benneteket... olyan édesek vagyok mind a ketten. - Ez a fickó...
- Én nem vetném meg az édes hármast sem. - Erre kiesik a cigi a számból, és csak döbbenten nézek rá. Mosolya széles, mint mindig, szemei szinte nevetnek.
- Na, mi az... meglepődtél? Mondtam már, hogy őrült vagyok. És nem csak őrült... kapzsi, és mohó is. Én mindkettőtöket akarom... egyszerre! - Hirtelen belemarkol fenekembe, majd közel hajolva hozzám csak ennyit mond:
- Majd gondold át! - Erre megfordul, és még mielőtt eltűnne az épület ajtaja mögött, visszaszól. - Gyere be, mert megfázol! - Még jó pár percig csak állok, az ajtót bámulva... az agyam mintha kiüresedett volna... Azután, mivel már tényleg nagyon hideg van, bemegyek.
- Ha akarsz, aludhatsz mellettem az ágyon - mondja Kopó.
- Kösz, de inkább nem - felelem. Lefekszem a kanapéra, és nem sokkal később elnyom az álom.

Másnap reggel Kopó ébreszt fel. A többiek már mind elmentek. Azt mondja, visszavisz a főhadiszállásra, mivel most értesítették, hogy már Ryu is otthon van. Hiába kérdezem, mást nem tud.
- Nem megyek oda vissza!
- Miért nem? Az a Shinichi, vagy hogy hívják, lassan elintézi, hogy hazamehess. Ide később jut el a híre a dolognak.
- Nem vagyok benne biztos, hogy jó lenne, ha egyáltalán hazamennék.
- Ezt meg miért mondod?
- Ha visszatérek a régi életemhez, már megint csak Joshua lennék, a csapos. Semmiben sem tudnám segíteni Ryut! Itt legalább...
- Itt legalább, mi? - vág a szavamba. - Már mindent tudok rólad. Egy embert sem tudnál megölni. Bár szívesen dolgoznék veled, és te is olyan lehetnél, mint én, de ezt te sem akarhatod. Ez a munka nem neked való! - Már megint...
- Persze... mert én csak egy egyszerű ember vagyok! De így nem maradhatok Ryu mellett!
- Ne beszélj már hülyeségeket! Szerinted, ha nem így szeretne, elment volna egy yakuzával érted?
- De én... olyan haszontalannak érzem magam mellette. Eddig azt sem tudtam, hogy milyen ügyei vannak... nem hogy a segítségére lehettem volna...
- Naaa... ne szontyolodj már így el! Biztosra veszem, hogy már azzal is segíted őt, hogy kitartasz mellette. - Be kell látnom, hogy igaza van. Vissza kell térnem ahhoz az élethez, amit eddig éltem. De vajon Shinichi intézkedett már? A dojóba tényleg nincs kedvem visszamenni, így megkérem Kopót, hogy maradhassak, amíg el nem múlik a vész, ő pedig beleegyezik.
- Mondd csak Kopó... neked mi az igazi neved?
- Miért érdekel? Azt a nevet már több mint tíz éve nem használta senki.
- Ha már barátok vagyunk, csak tudnom kéne, hogy hogyan hívhatlak a munkahelyeden kívül, nem? Te is tudod az én nevemet... - Egy darabig szokatlanul csendben van, majd megszólal.
- Ren... ez volt a nevem egykor.
- Ren...? Mint a lótusz? ...Szép név... szerintem illik hozzád. - Látom rajta, hogy elgondolkodik. Úgy tűnik, ő sem bolondozik örökké. Már csak azt szeretném tudni, hogy Ryu hogy van... a tegnap történtek után...

Ryu

A nap végén Kenji a lakásomra visz, ahol vár egy férfi, üzenettel Shinitől. A levelet kibontva fellélegzek, Joshua hazamehet. Kenjit el is küldöm a főnökhöz azzal az utasítással, hogy azonnal vigyék haza. Talán helyre jön minden! Aztán egész éjjel csak nyitott szemmel bámulom a plafont. Döntéseket hozok. A régi életemet akarom, mikor zenéltem, énekeltem, egyetemre jártam, bár a „minden este más pasi” elvem azért nem hozom vissza.

Reggel kávé, zuhany, majd irány a cég. Vezetőségi értekezletet hívok össze, ahol elmondom, mit tervezek. Mindenki beleegyezik, a vezér én maradok, de az aligazgatók nélkülem is dönthetnek, viszont jogomban áll a döntést elutasítani, ha úgy gondolom. Heti egy nap leszek az irodában, visszamegyek az egyetemre és a Végzet zenekar is új erővel indul el. 19 éves vagyok, élni akarom a saját életem. Joshuval… ha visszajön… és ha... az a Joshu lesz, akit én szerettem… mert az a Joshu, akit most látok, félelemmel tölt el. Egymásért ölni is tudnánk… de ez riasztó…! Most talán nem is kellene találkoznunk, kell egy kis idő, amíg visszatalálunk a régi életünkhöz, és ezt egyedül kell megtennünk. Délután elintézem az egyetemet nem kevés könyörgés által, és legszívesebben mindenki a hátamon lévő tetoválást nézné meg, csak tudnám, honnan tudnak róla. Az estét Symánál töltöm, ott az egész banda, és végre zenélhetünk egy kicsit, hiányzott az egész…

Joshua

A napom többi része különösebb programok nélkül telik el, csak segédkezek a szállás körüli dolgokban. Másnap reggel egy futár azt az üzenetet hozza, hogy hazamehetek. Ennek nagyon megörülök, viszont az első utam most nem haza vezet. Furcsa, de úgy érzem, nem ott kellene kezdenem... vagy inkább folytatnom a régi életem. Megkérem Rent, hogy vigyen el a bárba. Amikor meglátom, máris nagyot dobban a szívem. A levelekben, amit Myótól és Hisashitól kaptam, leírták, hogy távollétemben ők vezetik a bárt, úgyhogy óvatosan lépek be. Biztosan furcsán festek ezekben a ruhákban... festett hajjal, meg minden. Először úgy üdvözölnek, mint egy vendéget, de azután szinte egyszerre néznek vissza rám. Jön a felismerés, és már rohannak is elébem, hogy átöleljenek. Alig tudom elhinni, hogy újra itt lehetek! Alaposan kifaggatnak, a Shinichivel történtekről viszont semmit sem kérdeznek. Azután megmutatom nekik a tetoválásomat, ők meg hüledezve nézegetik, mint a gyerekek. Ren leül a pulthoz, nekem pedig első dolgom, hogy felkössem a kötényemet, és öntsek neki egy pohár italt.
- Neked aztán sok hódolód van - mondja. Először azt hiszem, hogy Myóra és Hisashira gondol, de amikor körbemutat ujjával a bárban, rájövök, hogy mindenki engem néz. Egytől egyig ismerős arcok köszönnek rám, én pedig kezdem érezni, hogy talán még újrakezdhetem ezt az életet. Viccesek lehetünk így négyen... a szőke, a fehér, a vörös és a fekete... szép kis baráti kör... Egész nap, késő éjjelig megy a kiszolgálás, meg a beszélgetés és még túlórázom is, mint régen. Jóleső fáradtság ül vállaimra. Végül azt mondom Rennek, hogy vigyen haza... Ryu lakására. Még Myóval megbeszélem, hogy a cicákat máskor hozom el tőle... mivel végig ő vigyázott rájuk.
Most már semmi másra nem vágyom jobban, mint Ryu ölelésére. Bármit is tett tegnap... megbocsátok neki!

Ryu

Reggel Symától indulok el az egyetemre, egész éjjel beszélgettünk, bár sok dolgot nem mondhattam el neki. Fura érzésekkel lépek be a suli bejáratán, régen voltam már itt. A tanárok üdvözölnek, bár kissé tartanak tőlem, de segítőkészek. Hah, a héten lesz pár ZH, amit pótolni kell. De örülök, hogy újra diák vagyok! Rengeteg mindent kell még tanulnom, ha később tényleg egyedül akarom vezetni a céget, ami továbbra se tölt el jó érzéssel, nem tetszenek a kétes üzletelések, amiket apám csinált.
Délután próbálni megyek a bandával, és újra érzem a régi jó hangulatot, amikor csak a zene számít, aztán hirtelen egy dallam, egy szöveg, és már írom is a dalt.
- Ryu, a hajad? Festett? - kérdezik végre meg zavartan, tudom, hogy már tegnap óta ott van a kérdés a fejükben.
- Nem, egyetlen éjszaka… - Syma hozzám lép és felrántja a pólóm, a sárkányom sötéten bámul rá.
- Váááóó, ez fasza! Baromi jól néz ki, nekem is kell!
- Ne akarj ilyet Syma - felelem neki -, nem tudod, mivel jár!
- Ryu, Joshua…?
- Gondolom, már otthon van ő is.
- Nem akarsz vele…?
- Találkozni? Most még nem. Korai lenne… - Igen, korai, és félek, hogy megint csak az idegen, magánkívüli Joshuát látnám. Megértik, és arra is vállalkoznak, hogy ruhákat hozzanak nekem a lakásomról.

Joshua

Ryu még nem ért haza. Behívom Rent is... nincs kedvem egyedül lenni olyan sok idő után ebben a lakásban... Megyek is letusolni. Isteni érzés... azt sem tudom, mikor fürödtem utoljára. Jó alaposan beszappanozom magam, majd egy szivaccsal ledörzsölöm magamról a rám ragadt koszt. Végezve Rent is elküldöm fürödni, és megvetem neki az ágyat a vendégszobában. Amikor kilép a fürdőszobából, pontosan azt kapom, amire számítottam.
- Pedig már kezdtem azt hinni, hogy egy ágyban alhatok veled.
- Hinni a templomban kell, ahogy mondani szokás.
- Ááá, de kegyetlen vagy... - lassan az ágyhoz ballag, majd beleveti magát.
- Ne félj, kivárom én azt a hármast. - Anyám! Most komolyan...? Persze, hogy komolyan, de akkor is! Szó nélkül vonulok be a hálószobába, hogy aludhassak végre.

Ryu reggelre sem ér haza, így délután munkába megyek a bárba. Vissza akarok zökkenni a régi kerékvágásba! Remélem, ma azért már láthatom a kedvesemet, elvégre neki is tudnia kell, hogy itthon vagyok. Ren is velem tart a bárba. Hisashit most már elküldöm, hogy szerezzen magának egy állást, éjjel pedig a cicák is visszakerülnek hozzám. Illetve... egy cica még mindig hiányzik... miért nem jön már haza?
- Helyes kis dögök - dögönyözi Ren egy szál alsóban Cecilt. Így egészen szelíd kopónak néz ki... pedig már nem egy életet kioltott. Azután előhorgászna egy cigit, de kiveszem a szájából.
- Bent ne dohányozz, kérlek!
- Miért, te is dohányzol, nem?
- Nem... Amikor láttál... az volt életemben a második alkalom. - Meglepetten néz rám, nekem meg feltűnik valami.
- Rajtad hogy-hogy nincs tetoválás? Az elmúlt napokban szinte mindenkin láttam, rajtad még sincs. Pedig amikor találkoztuk, az enyémet nagyon dicsérted.
- Áh... én csak másokon szeretem az ilyesmit... - Amikor már látja, hogy a furcsábbnál is furcsábban nézek rá, beveti a nagy dumát is.
- ...meg aztán kár lenne elrondítani ezt a selymes bőrt... nem gondolod?
- Hát persze... Kérsz valamit inni?
- Jah, egy bögre kakaó jólesne. - Na, erre már elnevetem magam.
- Most meg mi van?
- Bocsi, de nem bírtam ki... a nagy bérgyilkos kakaót kér... ez nagyon jó!
- Na, várj csak, kis nyavalyás! - Erre hozzám lép, és elkezd csikizni, nekem meg már fáj a hasam a nevetéstől.
- Elég... jól van... megértettem... csak hagyd már abba! - Végre elenged, és egy az eddigieknél őszintébb mosolyt látok megcsillanni arcán. Készítek egy-egy bögre kakaót, majd nyugovóra térünk... az ágy viszont üres mellettem... Ryu... hol vagy...? Mit csinálsz most...?

Ryu

Reggel Kenji vár az egyetem előtt.
- Hitakama–sama, Joshua a te lakásodban van, onnan megy dolgozni, és oda is megy vissza. Vele van még egy férfi, valami Kopó nevezetű. - Miért nem megy haza? Nem érti meg, hogy most nem szeretném látni? Előveszem a lakáskulcsom, és Kenji kezébe nyomom.
- Ezt add oda neki, csak két kulcs van a lakáshoz az egyik nála van, ebből tudni fogja, hogy most… nem akarok találkozni vele. Mondd meg neki, menjen el egy orvoshoz, lélekdokihoz. Ennyit kérek csak tőle. Suli után kibérelek egy helyes kis lakást, van egy nagyszoba, egy kis konyha és egy fürdő. Senki nem tud róla, csak Kenji, így senki nem fog zavarni. Bútorozott, így csak ruhákat kell vennem magamnak. A bevásárlóközpontban veszek is, a szokás pedig megmarad, csak fekete színűt. Veszek kaját is, főznöm kell, ha nem akarok éhen halni, elmenni meg nem akarok sehová. Hajnalig tanulok, és álmomban Joshuával szeretkezem.

Joshua

A délelőtt folyamán Kenji jön a lakáshoz, és kezembe nyom egy kulcsot.
- De hát ez...
- Hitakama-sama egy ideig nem fog eljönni.
- Valami gond van? - lép hozzánk Ren is.
- Te most maradj csendben! - mondom, majd visszafordulok Kenjihez.
- Miért?
- Ezt én sem tudom. Csak annyit kért, hogy menjen el egy pszichológushoz.
- De hiszen akkor sem mentem el, amikor megvakultam!
- Te megvakultál? - szól közbe már megint Ren. Számon nem jön ki több szó, csak összetörve állok egy helyben. Kenji hátrálva távozik, és becsukja az ajtót.
- Hé... Joshua? Jól vagy? - Könnyeim némán potyogni kezdenek.
- Hééé... - teszi vállamra kezét -, biztosan vissza fog jönni. Csak meg kell várnod őt. - Sok mindent mondhatnék erre, de nem tudok...
- Nézd... nekem most már mennem kell. Szerettem volna találkozni Ryuval, de már biztosan elhalmoztak minket munkával. Majd szólj, ha már visszajött, rendben?
- Ne menj! - fogom meg hirtelen karját. - Kérlek... nem akarok megint egyedül lenni!
- Megint...? - Az az átható tekintet... látom rajta, hogy kezdi érteni kétségeimet a kapcsolatunkat illetően.
- Hát... így még nem tartottak vissza... - borzol bele hajamba.
- Este visszajövök, rendben? - mondja halkan, majd lehajolva hozzám, lágy csókot nyom számra. Nincs erőm ellenkezni, így csak nézem, ahogy elhagyja a lakást. Tudom, hogy az ő ígéretében bízhatok... Ezzel a gondolattal próbálom vigasztalni magam.

A bárban minden megy a régiben, én pedig kezdem visszaszerezni régi önmagam... legalábbis így tűnik... A gond csak az, hogy ez nem az az énem, amelyik Ryuval élt együtt, hanem az, amelyik még egyedül tengette napjait Nina emlékeiben fuldokolva. Az egyetlen különbség, hogy most Ryu emlékeiben fuldoklom... Az egész visszaállást Ryuval kellett volna megélnem, de ő nincs velem... mert nem is akar velem lenni...... Az is lehet, hogy észhez tért, és többé már nem akar egy bűnözővel együtt élni... Talán... már csak olyan életet élhetek, amilyet egy gyilkos...
Amikor éjjel hazaérek, Ren már az ajtóban ül. Bár nincs köztünk semmi, mégis jó érzéssel tölt el, hogy valaki vár rám.
- Mi lesz a mai program? - kérdezi, miközben beengedem.
- Mi lenne...? Késő van, aludni akarok - csukom be az ajtót magunk mögött. Hirtelen hátamhoz simul, és átölelve keze pólóm alá csúszik.
- Miattad még a napi rutint is kihagytam... Nem gondolod, hogy mást is kellene csinálnunk alváson kívül?

Ryu

Fáradtabban kelek, mint ahogy lefeküdtem, kávé kávéval a reggelim, hiába vásároltam be, enni nem igazán tudok. Hiányzik Joshua, de szemeim előtt Shini bekötözött teste jelenik meg. Nehéz bevallanom, de félek tőle. Mi van, ha egyszer valamiért annyira feldühítem, hogy engem is bántani fog?
Az egyetemen már nem is tudok figyelni az órákon! Látnom kell, még ha messziről is!
Kocsit bérelek, nehogy ráismerjen a vállalati autóra és a lakásomhoz hajtok, de messzebb állok meg. Aztán csak várok, tudom, mikor indul el a bárba, így láthatom.
Aztán végre két ember jön ki a házból és én döbbenten nézem, amint Joshua - mert az egyik ő -, lágyan csókolja meg a vele lévő férfit. - Többre nem is vagyok kíváncsi, csikorgó gumikkal hajtok el. Nem lehetek mérges, hiszen én tartottam magamat távol tőle. Ha boldog, akkor én is örülök. Már nem megyek vissza a suliba, nincs értelme, Symához megyek. Jó hangulatban van a banda, így az ivás is könnyen megy. Felejteni akarok és ez az alkohollal jól is megy, annyira, hogy este már átruccanunk a vállalati repülővel Las Vegasba. Kenji minden tiltakozásom ellenére velünk jön. A gépen sem hagyjuk abba a piálást, valamivel el kell ütni azt a több mint 10 órát, bár egy-egy órát alszunk is, majd iszunk tovább, így már elég jó hangulatban érkezünk meg, és a „Szex, Drog, Rock and Roll” felkiáltással vetjük bele magunkat az élvezetekbe. A kaszinókban több százezret nyerek, hiába, a kezdők szerencséje,
aztán filmszakadás! A Japánba visszatérő gépen térek magamhoz fájó fejjel, és forgó gyomorral. Ahogy körbenézek, látom, a többiek sincsenek jobb állapotban. Aztán csak lesek, mikor Kenji kezembe nyom egy iratot. Mi ez? Házassági okirat? Heeee?! A kezemre nézek, anyám! Mióta van nekem jegygyűrűm? És kit vettem el? Kérdően nézek Kenjire, akinek mindig mogorva arcán most szétterül egy hatalmas mosoly, ami nagy röhögésbe torkollik. Én megölöm! Kenji a még alvó Symához megy, felemeli a kezét, és én elsápadva nézek arra a kézre, amin a jegygyűrű párja van. Bassza meg! Elvettem Symát Las Vegasban?!
- Nyugalom, Hitakama-sama, a nászéjszaka még nem volt meg! - szól a röhögéstől el-elakadó hangon Kenji.
- Azonnal forduljunk vissza! - kiabálok be a pilótafülkébe, ahonnan nagy férfias hahotázások hallatszanak ki, majd kiszól egy hang.
- Igenis, Hitakama–sama! - Visszatérek az utastérbe, ahol a közben magához térő Symára kiáltok.
- Legalább neked lett volna eszed! Csodálkozva nézi a gyűrűt, majd így szól…
- Mi tényleg összeházasodtunk? - A szeme elé nyomom az iratot.
- Nesze, nézd! - Elolvassa, felvihog, majd átölel.
- Akkor kérem a hitvesi csókot!
- Syma, ha bedugod a nyelved a számba, leharapom! El akarok válni! - Erre a kijelentésemre már fetrengve visítozik mindenki. Most komolyan, ez ennyire vicces?

Joshua

- Miattad még a napi rutint is kihagytam... Nem gondolod, hogy mást is kellene csinálnunk alváson kívül?
- Nem - veszem ki kezét ruhám alól.
- Te mazochista vagy? Hogy vagy képes így visszafogni magad a közelemben? Én már az illatodtól is teljesen beindultam. Ne mondd, hogy te nem érzed a bizsergést az ágyékodban! - Tudom, hogy dühíti, hogy erre nem mondok neki semmit, de igyekszem nem foglalkozni ezzel. Hűvösen bevonulok a fürdőszobába, majd letusolva őt is beküldöm, és lefekszem aludni. Na igen... ő bérgyilkos... a bérgyilkosok pedig így csinálják, érzelmek nélkül... talán nekem is így kellene...

Másnap egy kiadós ebéd után, együtt indulunk el... én a bárba, ő a saját munkájába. Kilépve az utcára Ren már hajolna is le, hogy megcsókoljon, de szája elé teszem kezemet.
- Ne csókolj meg...! Neked lehet, hogy ez természetes, de nekem nem az. - Ren megfogja a kezemet, és megint széles mosoly ül ki arcára.
- Előbb-utóbb úgy is szeretkezem veled... szokjad csak - mondja, majd épp oly gyengéden, ahogy előző nap is, ajkait enyémekhez érinti, és komótosan kényeztetni kezdi őket. Hogy tud valaki így csókolni? Már majdnem elvesznék az érzésben, amikor egy hangos csikorgás kizökkent, és eltolom magamtól.
- Ne csináld, kérlek! - Már indulok is a bár felé, de Ren még utánam kiált.
- Akkor este megint eljövök! - Én csak hátraintek neki beleegyezően, majd irány a munka, aminek végére már hullafáradt vagyok. Igen... ez már pont olyan, mint régen. De... Ryu... hazajössz még egyáltalán? Vagy végleg eldobtál magadtól? Miért nem jelentkezel? Csüggedten érek haza, és egy jóleső zuhany után rögtön bedőlök az ágyba. Ren minden további nélkül követne, ha nem szólnék rá. A legrosszabb, hogy minél jobban bizonygatja, hogy le fog feküdni velem, én annál jobban elhiszem neki. Egyre nehezebb visszafogni vágyaimat... mert igen... vágyom rá... még ha nehezen is tudom bevallani magamnak. Ryu örökre megváltoztatott... nélküle viszont semmi sem megy úgy, ahogy kéne... még, ha ez kívülről nem is látszik...

Amikor felébredek, készítek reggelit, majd Rent is felébresztem. Evés közben beszélgetünk egy kicsit.
- Te nem vagy japán, ugye, Joshua?
- Hm? Az anyukám japán, de az apám amerikai... elvileg... Igazából még sosem láttam, és a valódi nevét sem tudom... édesanyám össze is tört miatta lelkileg...
- Akkor a te életed sem lehetett fenékig tejfel. Csodálom, hogy ilyen normális vagy.
- Normális? ...Heh... én már rég nem vagyok normális... semmilyen értelemben...
- Ugyan! Nézz csak meg engem... ha valaki itt nem normális, akkor az én vagyok... he-he... Én egy árvaházban töltöttem a gyerekkoromat... már ott is mindenki lopott a másiktól... Azután nevelőszülőkhöz kerültem, de nagyon utáltam a korlátokat, amik közé zártak, ezért amilyen gyorsan csak lehetett megszöktem. Aztán... valamiből meg kellett élni...
- Ezért lettél bérgyilkos?
- Hát... mondhatjuk így is... Nem tetszett, hogy ha egy yakuza klánhoz csatlakozol, már nem léphetsz ki, így túl sok választásom nem maradt. Először próbáltam rendes munkát szerezni magamnak, de a társadalom kiszorított magából, mert nem volt semmim. Az első embert 17 éves koromban öltem meg, hogy elvegyem a szendvicsét... furcsa, hogy a kényszer mikre nem viszi az embert, mi? Valaki viszont meglátott, és csak azon kaptam magam, hogy az öreg Hitakama-sama a szárnyai alá vett. Mivel jól megfizette a melót, maradtam és a szabadságomat is megkaptam, mint látod.
- Ryu apja nagyon furcsa ember volt. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért kötött mocskos üzleteket, nem is beszélve a ti csapatotokról. Ő gyűlölte a melegeket, még a saját fiát is... mégis, hozzád hasonló embereket toborzott maga köré. Úgy tűnik, hogy az öreg rengeteg rejtélyt és gondot hagyott maga után... Persze ez nem is számítana, ha nem Ryu inná meg a levét. Egyszerűen nem tudok megbocsátani annak a pasasnak, amiért úgy bánt vele, ahogy...
- Így vagy úgy, nekem segítőkezet nyújtott, amikor már a remény is csak halványan pislákolt előttem... Minden csupán nézőpont kérdése. Amúgy... Ryu azóta sem jelentkezett?
- Nem...
- Ha akarod, utánanézhetek, hogy hol van.
- Semmi értelme. Ha nem akar látni, jobb, ha nem is keresem.

Ryu

Az elmúlt 72 órában, azt hiszem nem sok józan pillanatom volt. Szörnyen érzem magam, és az se vigasztal, hogy a banda többi tagja sincs jobb állapotban. Ha most valaki elém tenne valami alkoholt, minden teketória nélkül hánynám le. Hasogat a fejem, remeg a kezem, ruhám gyűrött, a gondolkodás is nehezemre esik. Századszorra ígérem meg magamnak, hogy többet egy kortyot sem! Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ilyen hülyeségeket csináltam! Házasság! Még ha csak egy fél napra is, de… és pont Symával? Könyörgöm, miért nem csíptem fel valami csajt?! Hát, ha az esküvőre nem is emlékszem, képek vannak róla! Sajnos!
Az egész banda ezen röhög az óta is. Még jó, hogy Kenji emlékezett a helyre, különben még most is házas lennek. És hogy mennyit kellett könyörögni, hogy elválasszanak minket egymástól! Istenem, de kínos volt! Syma ott toporzékolt, hogy ő nem akar válni, egy-két jól irányzott pofon kellett ahhoz, hogy belássa, nem az a vágyam életem hátralévő éveiben, hogy vele vitatkozom, ki legyen kettőnk közül az uke! És hogy még nyomasztóbb legyen az egész, nem hajlandó levenni a jegygyűrűt, és most is röhögve nézi az emléklapot, meg az esküvői képekkel díszített dolgokat: bögre, tányér stb. Most komolyan meg akarja tartani?
El tudom képzelni, mit csinálna a média, ha ez kiderülne. Már látom magam előtt a főcímet az újságokban. A Végzet együttes két tagjának ultra rövid házassága! Mégis innom kell! Na, legalább a gyomrom helyrejött!
Újra vidám hangulatban érjük el Japánt. Hajnalodik, és az italtól megint minden szép és csodás. Így mikor megkérdezik, hogy hová vigyenek, automatikusan mondom, hogy haza.
Az se zavar, hogy Kenji csönget a lakásajtón, és én szembetalálom magam Joshua döbbent tekintetével. Szó nélkül áll félre, hogy bemehessünk, a fiúk a konyhában ültetnek le egy székre. Én csak nézem, és egyre szebbnek látom, de csak addig, amíg meg nem jelenik egy férfi álmosan, szemeit dörzsölgetve.
Csak hallgatom, ahogy Kenji nevetve meséli el rövid házasságom történetét, hogy az esküvőre abszolút nem emlékszem (mondjuk nem az én ötletem volt), és hogy milyen hisztit vágtam le, hogy válni akarok.
Joshua csak hallgatja, hallgatja, majd a nevetéstől majd’ leesik a székről. Ez a nevetés… de régen nem nevetett már így!
A férfi vajon ki? És mit keres itt? Ha jól látom ő az, akit Joshua megcsókolt. És miért vagyok én itt? Nem ide kellett volna jönnünk… de álmos vagyok. Nagy nehezen bevonszolom magam a szobámba, bemászok az ágyba, és míg ők kint a konyhában felelevenítik a történteket, én álomba merülök.

Nincs hozzászólás.