Mazochista érzelmek I. évad 20. fejezet

Ryu

Azt este nagyon fárasztó és már mennék haza, hogy végre kettesben legyünk. Joshua el se mozdul mellőlem, végighallgat minden ostoba beszélgetést. Látom, már ő is menne.
- Joshua, menjünk? – kérdezem.
- Neked nem kell itt maradnod a végéig?
- De igen, csakhogy nem érdekel - válaszolom neki, majd kezemet kezébe fonva húzom ki a teremből. Ha valaki még nem tudta volna, hogy mi fűzz hozzá az most rájött. Kenji már vár minket a kocsival, mi gyorsan beszállunk, és kis idő múlva már a lakás ajtót csukom be mögöttünk. Lassan lépek feléje, majd karomba veszem, irány a fürdő, és már szedem is le a ruháit, bár ez a ruha baromi jól áll rajta. Aztán teleengedem a kádat vízzel, Joshuát finoman belerakom, majd lassan levetkőzőm. Látom, majd felfal a szemeivel, és szembe vele én is a kádba ereszkedem.

Joshua

Nem tagadhatom, nagyon kívánom őt, a testét, mindenét... de tudom, hogy most nagyon fáradt. Talán ma nem kellene csinálnunk semmi megerőltetőt.
- Elfáradtál, igaz?
- Mhm... - bólint kicsit álmosan. Hívogatóan kinyújtom felé karjaimat, ő pedig ölelésembe fészkeli magát, fejét nyakam hajlatára hajtja, kezeit mellkasomon pihenteti, és így élvezzük a víz csendesülő hullámzását körülöttünk, ebben a félig fekvő helyzetben.
- Nem bántam meg, hogy elmentem... most azért nem vagy olyan megviselt, mint múltkor - simogatom komótosan hátát. Kezem ugyan azt az utat járja be újra, meg újra, lapockája és gerincének vonala között.

Ryu

Érintése nagyon jólesik, de érzem, egyre jobban vonz az ágy alvás szempontjából. Aztán Joshua finoman lemosdat, megtöröl, majd gyorsan megmosakszik, törölközik, és már visz is be az ágyba.
- Fáradt vagy, aludnod kell - hallom még, aztán... elalszom. Reggel én ébredek előbb, és szemeim lassan járják be testét, amit nem fed takaró. Válla, háta, dereka, csípője… aztán szemem elakad… férfiassága kemény, merev… aztán hallom Joshua csengő kacagását. Majd így szól…
- Ahogy néztél, olyan… kifejező volt - lassan fölém kerül, csókolja vállamat, nyakamat szívja, keze mellbimbómat dörzsöli finoman, majd farkamat veszi kézbe. Ha így folytatja…! Én is kezembe veszem, és így egymást izgatva merülünk el a szenvedélyben. Azután hátára fordítom és végigcsókolom a testét. Szeme lehunyva, így gyorsan síkosítót kenek ujjamra, és lassan bejáratához viszem kezem. Hosszasan csókolom, ujjam finoman köröz, majd behatol, Joshua rándul egyet, majd megszakítva a csókot a fülembe súgja…
- Olyan jó! - nem tétovázom, ujjam mozogni kezd benne, majd szép lassan a második ujjam is benyomom. Joshua halkan jajdul egyet, de mikor mozgatni kezdem ujjaim, csak nyöszörögni tud a testét elöntő kéjtől.
- Még… még…! - hallom hangját, ujjaim elérik céljukat, és Joshua vállamba harapva éri el a csúcspontot. Szorosan ölel, légzése szaggatót, és én csak csókolom… csókolom…

Joshua

Amikor ujjával testembe hatol, máris elönt a forróság, én pedig nem vagyok rest a tudtára adni, hogy jó érzés. Mert igen, jó érzés... én magam is alig hiszem el, hogy így van, és nem is értem az egészet, de amikor Ryu hozzám ér, bárhol is legyen az a pont, a kéj lángjai perzselően nyaldosnak mindenütt. Hamar megtalálja ugyan azt a pontot, amit a múltkor, majd megérzek magamban még egy ujjat. Egy kicsit fáj, ahogy benyomja, de a gyönyör kéretlenül is magába szippant.
- Még... még...! - Csak ennyit tudok mondani, Ryu ujjai pedig kíméletlenül döngölik az élvezet kapuját. Már megint olyan hamar érem el határaimat, ahogy más felállásban még sosem, és Ryu vállába harapva, testét szorosan karjaimba zárva megyek el. Épp csak annyira csitulnak a vad hullámok, hogy eleresztem húsát, és Ryu máris szenvedélyesen csókolni kezd. Annyira közel van hozzám... bőrünk minden lehetséges helyen összeér, én pedig ennél is többet akarok belőle. Nagy nehezen levegőhöz kapok, és ajkai közé nyögöm, mit szeretnék.
- Had... én is... mmhm... nekhed... hn... - Kezemmel kitapogatom az ágyon a síkosítót, felemelem, de Ryu kicsapja a kezemből, és tovább marcangolja ajkaim. Egy kicsit megijedek, hogy ezt miért csinálta...
- Ryu... én még... nem szerethnék... hah... eh-nél... továhb-mennih... haah... - nyöszörgöm ki egyre nehézkesebben csókjai között. Akarom vele, csak még nem úgy... ahhoz még kell egy kis idő, hogy teljes egészében felkínáljam neki magam...

Ryu

A vágy minden mást kitöröl a fejemből, annyira akarom őt, hogy alig hallom, amit mond. Még nem akar tovább menni… most… mikor már annyira közel vagyunk… nem engedem, hogy most… Az enyém kell, hogy legyen… Aztán meglátom a könnyeket a szemében…! Istenem!!! Amit most tenni akarok… az mennyivel másabb, mint amit velem tettek???
Testem lefagy, a vágy eltűnik, és felugrom az ágyról.
- Ne… haragudj! - nyögöm ki, és már rohanok is ki a szobából. Kapkodva öltözöm fel, és hagyom el a lakást. Fejem tele van annak az éjszakának a megalázó, fájdalmas emlékeivel, és nem tudom elhinni, hogy így bántam vele. Telefonom csörög, de nem tudok most beszélni vele. Mit mondjak neki? Azt, hogy annyira akartam, hogy képes lettem volna erőszakkal a magamévá tenni? Egy undorító idióta vagyok!!! Megyek, amerre visz a lábam, hogy ahhoz a bárhoz érjek, ahol Jinnel találkoztam. Kis tépelődés után megyek be, de ahogy meglátom mosolyát, megnyugszom. Talán ha beszélek vele. Leülünk egy nyugodt helyre, és én elmondok neki mindent. Nem szól közbe, végighallgat. Aztán elmondja a véleményét, mekkora barom vagyok, azt is, hogy szerencsém, hogy nem tettem meg, majd próbál megcsókolni, de... nem hagyom!
- Nem ezért jöttem ide - mondom neki.
- Tudom, csak kíváncsi voltam, mennyire tudsz ellenállni! Megváltoztál! - Ja, hülyébb lettem, máskor már rég az ágyban lettünk volna! Miért nem tudom most is ezt csinálni? Miért érzem azt, hogy ez a szerelem nem jó, fáj, elviselhetetlen?! Hogy tönkretesz engem is, és Joshuát is? Miért érzem, hogy rosszat tettem azzal, hogy bevallottam Joshnak, hogy szeretem, szinte kikényszerítve, hogy a szeretőm legyen?! Miért van az, hogy az ember a szeretete tárgyát teljesen magáénak akarja? Gondolatok ezrei futkároznak a fejembe, és én már nem látok tisztán. Elköszönök Jintől, és a cég felé veszem utam…

Joshua

A félelem kezd eluralkodni rajtam, ahogy Ryu tovább szaggatja számat. Én még... nem... de nem tudom... eltolni... Könnyeim akaratlanul is gyülekezni kezdenek szememben. Most tényleg... meg fogja... tenni...? Azután csak azt érzem, hogy Ryu lepattan rólam.
- Ne... haragudj! - hallom a hangját, majd távolodó lépteit. Kapkodva a levegőt, mellkasom bőrét markolászom bizonygatva magamnak, hogy még élek... ez a valóság... Ryu után akarnék menni, de ahogy felülök az ágyon, úgy dőlök is vissza rá. Ez... fáj... Miért...? Hisz csak két ujja volt bennem... a végén olyan más volt... durvább... Az ajtó csukódik, és immáron egyedül vagyok a lakásban. A telefonomért nyúlok, bár fogalmam sincs, mit mondhatnék neki. Nem veszi fel... Ez pont olyan, mint tegnap... miért rohant el??? Még fekszem egy darabig az ágyon, majd erőmet összeszedve feltápászkodom, és kicsámpázok a fürdőszobába. Közben minden lehetséges dologban megkapaszkodom. Ez nem egy felemelő érzés... Beleülök a kádba, és jó sokáig csak folyatom magamra a vizet. Ez enyhíti a kellemetlen érzést. És még a bárba is be kell mennem... Azt hiszem, inkább taxival megyek. Megmosakodva lassan felöltözöm, leliftezek a földszintre, és taxiba szállva megyek is dolgozni. Egy kicsit csoszogva bár, de elvégzek minden feladatot. Egyszer csak egy ismerős alak tűnik fel a pultnál.
- Myo?
- Szia, Joshua!
- Hogy kerülsz te ide? - csoszogok felé. Nem válaszol, csak furcsán méreget. Hirtelen felemel, és karjaiban felvisz a pihenőszobába.
- Mit csinálsz? Myo! Engedj el!
- Látom a harci kedved még a régi - tesz le az ágyra.
- Mit akarsz? Minek hoztál ide? - kérdezem nem épp kedvesen.
- Megtette?
- Mi???
- Hitakama-sama... megtette?
- Semmi közöd hozzá!
- Megengedted neki, vagy kényszerített? - tátott szájjal hüledezek azokon, amiket mond.
- Mondom, hogy semmi közöd hozzá!
- De igenis van hozzá közöm! - teremt le. - Én még mindig szeretlek, Joshua! Ha bántott, megölöm!
- Állj le! Ryu nem tett semmit... semmi olyat, amit nem engedtem volna meg neki.
- Tehát hagytad, hogy megtegye.
- Neeem... - Látom rajta, hogy kérlelhetetlen, ezért leültetem magam mellé az ágyra, és elkezdem neki mesélni a történteket.

Ryu

A napom lassan megy el, hiszen egész nap Joshua jár a fejemben. Amit tettem, megint megbocsáthatatlan. Josh olyan érzéseket hoz ki belőlem, amit senki más. De ezek az érzések fájóak, erőszakosak, rémisztőek. Ha velem van, nem tudom elfojtani őket. Távol kell maradnom tőle, ha nem akarom, hogy végképp megutáljon!
Este Yoshimi elhív inni egyet, mert látja, valami bajom van, de hiába kérdezi, semmit nem mondok. Nem rá tartozik, elég ha Jin tud róla. Nem kell másnak is tudni, hogy… hogy majdnem megerőszakoltam azt, akit szeretek. A szórakozóhely kínálata máskor felvidítana, de ma… eddig ezt csináltam? Vártam, hogy valaki odajöjjön, és elvigyen? És Joshua ezt számtalanszor végignézte? Hogyan bízhatna bennem? A reggeli tettem pedig végleg bebizonyította, alkalmatlan vagyok a párkapcsolatra!
A lakásomhoz megyek, és mivel egy lámpa sem ég, bemegyek. A szobámba veszem az irányt és mielőtt lefeküdnék, magamra zárom az ajtót. Ha ide is jön, nem szeretnék beszélni vele. Még felhívom Kenjit, hogy korán reggel jöjjön értem, majd bebújok az ágyamba, és próbálok elaludni!

Joshua

Myo végighallgatja a mesémet, majd ismét rám zúdítja érzelmeit.
- Miért nem engem választasz Joshua? Én sosem lennék veled durva!
- Myo... tudod, hogy őt szeretem... - Myo csak elfordul, és rám se néz. Most nem próbálkozik semmivel. Szépen lesétálunk a bárba, és leültetem egy asztalhoz.
- Ha nem vagy szolgálatban, hozok neked valamit inni. Az első pohár a bár ajándéka - vigyorgok rá. Végre rajta is látok egy futó mosolyt, bár utána ismét elkomorul arca. Kiöntök neki egy pohár konyakot, amikor meglátom egy másik asztalnál Atasukét... a barna srácot, akit a múltkor mutattam neki. Úgy látom, egyedül van, és most is csak nézelődni jött be abban a reményben, hogy ma talán szerencsével jár. Nagyon szeretne már magának egy érett partnert. Hirtelen támadt ötletemtől vezérelve a konyakot nem Myónak, hanem Atasukénak viszem.
- Szia, Atasuke! - teszem le elé a poharat.
- Szia, Josh! Én nem rendeltem semmit - néz furcsán az italra, majd rám.
- Tudom, viszont az a férfi ott igen - mutatok Myóra.
- Mindent bele - veregetem meg bátorítóan vállát, majd visszamegyek dolgozni. Szemem sarkából minden eseményt figyelemmel kísérek, és örömmel látom, hogy egész jól kijönnek egymással. Myo rosszkedve eltűnni látszik, Atasuke szemeiben pedig fényes csillogás tükröződik... remélem, sikerül összehozni őket - mosolygok magamban. Már csak az én drágaságommal kellene beszélgetnem... megint. Záráskor már nincs ott az újdonsült párocska, amit jó jelnek veszek, én pedig ismét taxiba ülve szelem át a város utcáit. Amikor megpróbálok bemenni a lakásba, az ajtó zárva van, és a lemásoltatott kulcsom sem nyitja... ez azt jelenti, hogy belülről van egy kulcs a zárban. Hiába kopogok, vagy csöngetek, senki sem nyit ajtót. Pedig Ryunak itthon kell lennie. A mobilját továbbra sem veszi fel. Már megint mi ütött belé? Nem hiszem el, hogy azon akadt ki ennyire, ami reggel történt. Azon maximum én akadhatok ki!!! Kimegyek a lépcsőházból, és felkapva a földről egy kavicsot, az ablakának dobom. Még jó, hogy tudok célozni! Semmi mozgás nem látszik... a villany sem ég. Újra megpróbálom, de semmi. Na még egyszer... elhajítom a követ, és... A francba! Betörtem az ablakot!!! A hangos csörömpölésre viszont világosság gyúl a szobában... végre!

Ryu

Arra ébredek, hogy hatalmas a csörömpölés, és valami megvágja az arcomat. Riadtan ülök fel az ágyamban, és azt látom, az ablak kitörve. Ki az a barom, aki betörte?! Ahogy óvatosan megközelítem az ablakot, akkor látom meg, hogy Joshua áll az utcán.
- Engedj be! - He? Mi van? Nem csak a szobám ajtaját zártam be? Bassza meg!
Kivágtatok, majd kinyitom a bejárati ajtót, hogy be tudjon jönni. Aztán fogom a söprűt, lapátot, és nekiállok feltakarítani az üvegszilánkokat a szobából. Egy csepp… két csepp… lassan rájövök, az arcom vérzik… kissé megszédülők… és a döbbent Joshua előtt némán masírozok be a fürdőbe, hogy lekezeljem a sebem. Jönne ő is, de simán becsapom az ajtót, és ráfordítom a kulcsot. Ez lassan már szokás lesz nálam. Az egyre hangosabb dörömbölésére válaszul csak ennyit szólok ki…
- Fejezd be! Felvered a szomszédokat! Hallom, hogy a konyhába megy, így szép csendben surranok be a szobámba. Kulcsra zárom és átcserélem az ágyneműt. Nem szeretnék még bele is feküdni a szilánkokba, épp elég, hogy az arcomat csúfítja el az 5 centis vágás!
Kis idő múlva hallom, kattan a kilincs, majd Joshua kiabál be.
- Beszélni akarok veled!
- Én viszont ma nem szeretnék – válaszolok.
- Feküdj le a vendégszobában, kérlek! - Nem akarom végighallgatni a szemrehányásait! Aludni akarok.

Joshua

- Én viszont ma nem szeretnék - jön a válasz.
- Ne csináld ezt, Ryu! Megint elmenekülsz a problémák elől, pont, mint tegnap is! A reggel történtek bántanak, igaz?! Én nem haragszom rád! Hallod?! Ha haragudnék, most nem lennék itt! - ekkor ő is visszakiabál az ajtó mögül.
- Tudom, hogy nem haragszol, és épp ez a baj! - Mi???
- Te mindig megbocsátasz nekem, minden ballépésemet elnézed, én pedig csak kihasználom a kedvességedet! Nem maradhatsz velem többé!
- Ne légy hülye! Én úgy szeretlek, ahogy vagy! Már mondtam neked, hogy legyél velem önző, amennyire csak akarsz! Ha nem lennél ilyen, messze nem tartanánk itt a kapcsolatunkban!

Ryu

Ezt már végképp nem bírom elviselni. Kivágom az ajtót, beráncigálom a szobába, az ágyra lököm, melléje térdelek, és leszorítom két karját a feje felett.
- Tényleg ezt szereted? Valóban az önző énemet akarod? - Egyik kezem szorítja kezeit, a másik esztelen vadsággal tépi le ruháit. A nadrág kissé nehézkes, de ebben az állapotomban nem akadály nekem. Mikor védekezne, egyszerűen térdére ülök, és így teljesen korlátozom mozgását.
- Még most is szeretsz? Ilyenkor is, mikor azt teszem veled, amit velem is elkövettek? - Szám lecsap mellkasára, marom, harapom, tépem bőrét véres sebeket ejtve rajta. Kezeim férfiasságát veszik kezelésbe, és cseppet sem simogatva kényeztetik. Mégis, Joshua kemény lesz, és én addig szívom, míg az elő váladék meg nem jelenik, majd azt felhasználva ujjamat határozottan nyomom át bejárata záróizmaim. Először egy, majd kettő… és a végén magam is alig akarom elhinni, de a harmadik is akadálytalanul hatol be. Ha szíve most szakad is ketté, teste élvezni akar, és én megadom neki. Ujjaim vad mozgásba kezdenek testében, újra és újra gyönyörpontját eltalálva addig, míg szinte félájultan el nem élvez. Szeme lehunyva, teste még remeg az átéltek miatt, arcomról pedig pár csepp vér hullik rá.
- Most mondd, hogy úgy szeretsz, ahogy vagyok! - nézek rá szomorúan.
- Érted már, miért nem lehetsz velem? Egyszer eljön a nap, mikor már végképp nem tudok leállni, és akkor… - A vendégszobába megyek, lefekszem, és a takaró alatt kezdek el zokogni.

Joshua

Végre kinyílik az ajtó, de Ryu nem beszélgetni akar. Amikor az ágyra lök, máris elönt a félelem, és egy árva szó sem jön a számra. Ellenállásom esélye a nulla alá süllyed, miután erőszakosan leszorít. Miért csinálja ezt? Mintha teljesen elborult volna az agya. Fájdalmasan nyögdécselek, ahogy durván a bőrömet tépkedi, kezeivel mégis sikerül elérnie, hogy merevedésem legyen. Azután jönnek az ujjai… három.
- Mhhh…! - A számat harapom, hogy ne ordítsam el magam, így csak egy elfojtott nyögés hallatszik. Próbálom elengedni magam, hogy ne érezzem a gyötrelmet, de nem megy… Még a könnyeim sem mernek felsorakozni, és semmi mást nem érzek, csak kínokat, ahogy könyörtelenül bombázza legérzékenyebb pontomat… egészen a végéig.
Ryu otthagy remegő testemmel, én pedig moccanni sem tudok. Alig kapok levegőt… valami fullasztó érzés ölel körül… Egy kis idő múlva lassan mellkasomhoz emelem kezem. Csuklóimon szorításnyomok díszelegnek, a testemen ejtett sebekből pedig szivárog a vér. Nagyon fájnak… és nem csak a felszíni sérülések… belül is mar valami… de én akkor is…
- Ryu… - szólítanám, de hangom erőtlen. A másik szobából halk sírás hangja szűrődik át. Az ágy támlájára támaszkodva felállok, de a fenekem csak úgy sajog. Alig tudom megemelni alsó végtagjaimat. Teszek pár lépést, majd a lábaim összecsuklanak. A rohadt életbe! A földön térdelve érzékelem, hogy nem csak a mellkasomból csöpög a vér. Hátranyúlva szabályosan ráfolyik ujjaimra a vörös folyadék.
- Khhhh… - Előre kapom kezemet, szemhéjaim remegve félig összezárulnak, és véresen a szőnyeget markolom. Ez nem… normális… Nagy nehezen feltápászkodom, és újra elindulok. Megkapaszkodom a székben, az asztalban, végül, ahogy ráhanyatlok, görcsösen az ajtófélfában. A vendégszobába nézve látok egy rázkódó kupacot az ágyon. Miért volt ilyen durva, ha azután…? Szívem szerint most rögtön odarohannék, de ez egyértelműen lehetetlen... Ráadásul nem kellene mindent összemocskolni, ezért a közelebbi fürdőszobát választom célpontnak. Bevánszorogva először csak a kézmosó csapját nyitom meg, és felsőtestemre csapok egy kis vizet. Hangosan szisszenek fel a csípő érzésre. Azután a kádat egy harmadáig engedem vízzel, és óvatosan ereszkedem bele.
- Aaah!!! – ordítom el magam rekedtesen - Ghhh…- Ez rohadtul fáj… Hogy tudta Ryu azt mondani, hogy neki nem…? A fenébe… Még kiszállni sincs erőm… Itt fogok megdögleni? Hátradőlök a kádban, és várom, hogy enyhüljön… minden… Homályos tekintettel figyelem, ahogy a víz áttetszősége elillan, és fokozatosan keveredik a piros egyre sötétebb árnyalatával.

Ryu

A kiáltása áthallatszik a sírásomon. A szobából kilépve rémülten látom a vérnyomokat. Joshua!!! A nyomok a fürdőbe vezetnek, ahol félájultan, homályos szemmel fekszik a vörös színű vízben.
- Joshua… Joshua…! - Kezét felém nyújtja… még mindig bízik bennem? Kihúzom a kád dugóját, hogy a véres víz lefolyjon, majd a zuhanyt nyitom meg. Sugarait gyengére állítva mosom le Joshua sebes testét. Vigyázva mosdatom meg, óvatosan, nehogy még nagyobb fájdalmat okozzak neki. Egyetlen szót sem szól, csak peregnek a könnyek a szeméből. Törölközőbe csavarom, és olyan gyengéden viszem a vendégszobába, mint egy féltve őrzött kincset. Amit én törtem darabokra. Ahogy az ágyra teszem, látom, egy kicsit még szivárog a vére.
- Joshua, orvost hívjak, vagy vigyelek be a kórházba? Gyenge hangon csak ennyit válaszol…
- Kórházba ne...!
- Akkor elhívom azt az orvost, aki engem is ellátott akkor… - Kirohanok a telefonomért és már hívom is. Mikor engem kezelt szinte barátok lettünk, talán azért, mert meleg, így mindent megtett értem. Megígéri, hogy azonnal jön. Visszamegyek Joshuához, és az ágyra ülök. Legszívesebben a karomba kapnám, de… csak ülök, nézem… majd kinyújtja kezét, és valamit letöröl az arcomról.
- Ha utána sírsz, sajnálod, akkor miért csinálod? - hangja nem vádló, mégis szíven talál.
- Mert egy barom vagyok, egy vadállat, akinek ezek után semmi joga nincs melletted lenni - válaszolom keserűen. Aztán megszólal a csengő és megyek, kinyitom az ajtót a dokinak. Ahogy beljebb jön a lakásba, meglátja a véres nyomokat, és csak annyit kérdez…
- Hol van?

Joshua

Ryu kimegy, hogy beengedje az orvost. Még mindig nem értem Ryut. Amikor először próbálkoztunk, még olyan szelíd volt… mindketten élveztük. Azután ma reggel elég szenvedélyes volt, de az is jól esett… viszont most…
A doki bejön, és elkezd vizsgálni.
- Nem olyan vészes, mint amilyen a tied volt – nyugtatja Ryut. Ezek szerint ő volt az, aki…
- Hogy történt, ki tette ezt? - kérdezi ezúttal tőlem. Én csak hallgatok konokul. Sosem mondanám el, hogy… Nem… az nem ő volt… nem önmaga… ő nem ilyen… Ryu mondani akar valamit, de nem hagyom.
- Elkaptak… az utcán… nem láttam az arcukat… Ryu segített nekem… - hazudom szemrebbenés nélkül. Most hazudtam életemben harmadszor. Az első alkalom még kisiskolás koromban volt, amikor néhány ostoba egy kiskutyát rugdosott az úton. Odaszaladtam, elé álltam, és azt mondtam, hogy az enyém, reménykedve, hogy abbahagyják. Engem jól megvertek, de a kutyus épségben megmenekült, és a gazdája is előkerült. A második alkalom az volt, amikor rossz jegyet kaptam az iskolában, és otthon azt mondtam, hogy a dolgozatom ötös lett. Akkor láttam először sírni anyukámat, amikor kiderült az igazság… és akkor fogadtam meg magamnak, hogy saját érdekből soha többé nem hazudok. Ez most talán nem saját érdek… és egy szemernyi bűntudatom sincs miatta… Az orvos nem faggatózik tovább, ellátja a sebeimet, majd Ryu kikíséri. Hallom, hogy még beszélgetnek valamiről, azután távozik. Ryu visszajön a szobába, és leül mellém az ágyra.
- Feküdj ide…! - paskolom meg gyengéden a lepedőt.

Ryu

Mikor kikísérem a dokit, furán néz rám, és én tudom, megérezte, hogy Joshua nem mond igazat.
- Én voltam - vallom be neki, mire olyat mond, ami…
- Várható volt! - Mi van??
- Amikor behoztak a kórházba, az arcod… nem szenvedő, hanem fásult volt… Amikor megmondtad a rendőröknek, kik voltak, mintha nem is érdekelt volna, mi lesz velük. Tudat alatt elnyomtál minden érzést... Tudtam, hogy egyszer, valahogy kitör, csak azt nem tudtam, mikor és hogyan. Sosem beszéltél arról a dologról szinte senkinek… ezért mielőtt még nagyobb baj lenne, gyere be a kórházba a pszichológus barátomhoz. Akkor nem voltál hajlandó beszélni vele, de látod, ide vezetett. Az a srác ott bent miattad hazudott nekem, és ha nem akarod még jobban gyötörni, akkor bejössz. Amit tettél, azzal nagy fájdalmat okoztál neki, és most nem csak a testi fájdalomra gondolok. - Teljesen igaza van, belátom, ez nem mehet így tovább!
- Rendben - adom meg a választ, amire várt.
- Holnap, azaz inkább ma délelőtt bemegyek. - Ahogy elmegy, erőt veszek magamon, bemegyek Joshuához, és leülök az ágy szélére.
- Feküdj ide…! - paskolja meg a lepedőt maga mellett.
- Nem tehetem, Joshua, amit tettem az… - nézek rá sebzett tekintettel.
- Ha már jobban leszel, és tudsz… járni, szeretném, ha hazamennél. Amíg… nem vagyok teljesen önmagam, addig nem találkozhatunk! Szeretlek, mindennél jobban, de amíg nem tudok uralkodni magamon… nem akarlak tovább kínozni.

Joshua

- Nem tudok elképzelni annál nagyobb kínt, minthogy nélküled kelljen elaludnom este. - Lehúzom magamhoz, és egy egészen apró csókot adok szájára.
- Úgy szeretlek, ahogy vagy - mondom neki a szemébe nézve, egészen halkan, majd elengedem. Látom rajta, hogy megölelne, de nem teszi, és minden erőfeszítésével azon van, hogy visszataszigálja könnyeit a helyükre.
- Mennem kell, Joshua. - Nem tudom, hova akar menni, de nem tudnám visszatartani, ezért inkább meg sem kérdezem.
- Itt foglak várni... - mosolygok rá szelíden.

Ryu

- Itt foglak várni… - A könnyeimet csak a szobán kívül engedem ki. Zokogva próbálom a véres nyomokat kiszedni a szőnyegből, de nem megy… nem tűnnek el… vagy már csak én látom, hogy ott vannak?! Aztán hívom Kenjit, hogy itt legyen Joshuával, majd… a bárra gondolva felhívom Myót is. Nincs tőlem elragadtatva, de megígéri, hogy 20 perc múlva a bárnál lesz. Benézek Joshuához, a fáradtság, és az átéltek miatt nyugtalan álomba merült.
Kenji jön, én megyek. Ahogy a bárhoz érek, Myót látom fel alá sétálva. Mikor megkérem, hogy ma ő legyen a bárban, kiakad, majd csendesen kérdi meg.
- Bántottad? - Az őszinte igenem után olyan pofont kapok tőle, hogy szám felreped, és a vér végigfolyik a nyakamon is. Várom a következőt, amit meg is kapok, nem ellenkezem, nem ütök vissza! Megérdemlem! Csak nézek rá, amitől keze lehanyatlik, nem üt tovább. A bárhoz megy, kinyit, és már nem is törődik velem. Az utam a kórházhoz visz, ahol a már ismerős doki elképedve néz rám.
- Látom valaki már bosszút állt - mondja nem kis gúnnyal a hangjában.
- Gyere, a barátom már vár rád!

Joshua

Mielőtt Ryu végleg elhagyná a lakást, én elalszom, és csak késő délután ébredek fel. Kenjit látom mellettem, ahogy aggódva figyel. Nem mond, és nem kérdez semmit, amiért most csak hálás lehetek. A telefonomért nyúlok, és a tizennégy nem fogadott hívás láttán elképedek. Myo??? Miért? Tudná? De honnan...? Vagy más miatt? Gyorsan felhívom, hogy megtudakoljam, miért keresett.
- Joshua, végre! Jól vagy? Hogy érzed magad?
- Myo... jól vagyok... semmi bajom, de te honnan...?
- Ry... akarom mondani, Hitakama-sama mondta el... amiért kapott is két pofont...
- Megütötted?! - kérdezem ijedten, és egyben dühösen.
- Bocsáss meg... nem bírtam magammal... de nem vészes... A lényeg, hogy megkért rá, hogy nyissak ki helyetted, úgyhogy most itt vagyok.
- Értem...
- Akarod, hogy meglátogassalak?
- Nem... arra semmi szükség...
- De gondolom, nem telefonban szeretnéd megtárgyalni a részleteket...
- Már miért kellene megtárgyalnom veled a részleteket?! Menj Atasukéhoz, és érezd jól magad!
- Tudtam, hogy te küldted oda hozzám... de...
- Elég már! Ha ez neked annyira fontos, akkor inkább gyere ide! - megint sikerült elérnie a célját... még egy ilyen férfit...!
- Máris ott leszek! - és letette... Szólok Kenjinek, hogy ha Myo megérkezik, engedje be, és hagyjon minket kettesben. Azután óvatosan felállok, és kicsoszogok a konyhába. Most már nem fáj annyira a hátsóm, de egy darabig jobb lesz, ha nem rohangálok sehová... na nem mintha képes lennék rá...

Ryu

A dokitól kijőve teljesen kész vagyok. Olyanokat kellett elmesélnem neki, amire gyötrelmes volt visszaemlékeznem. De a beszélgetés jót tett nekem… talán ha sokszor dumálok róla, akkor elmúlik ez a vak düh, ami bennem van. Talán nem bántom többet Joshuát. Az egészet érte teszem!
Az irodában elkap a sodrás, és csak késő délután van időm felhívni Kenjit, hogy Joshua hogy van!
Aztán csak hallgatom, amit mond, hogy Myo ott van nálunk!!!! Most nem mérges vagyok, csak elfog valami szörnyű érzés, hogy most veszítem el végleg Josht. Késő este indulok haza, felkészülve arra, hogy ő már nem lesz ott, hiszen pont ezt mondtam neki!

Joshua

Myo megérkezik, én pedig folytonos kérlelésére elmesélem neki a történteket, bár nem nagy örömmel. Ő csak ül az ágyam mellett, és alig bírja ki, hogy ne mondjon valami rosszat Ryuról. Végül magában tartja dühödt gondolatait, és Atasukéról kezd el beszélni. Elmondja, hogy tegnap csak moziban voltak, semmi mást nem csináltak... Úgy tűnik, nagyon a lelkén viseli, hogy mit gondolok róla...
- Joshua... azt reméled, hogy beleszeretek?
- Őszintén? Igen. Mindkettőtök megérdemelné a másikat, és biztos vagyok benne, hogy ő nem csalna meg.
- De te sem csalnál meg... - mondja egészen halkan, elfordulva tőlem. - Nem tudok olyan könnyen kiszeretni valakiből... főleg, ha olyan valakiről van szó, mint amilyen te vagy. Azt pedig nehezen viselem el, ha bántalmaznak... ráadásul pont az, akire a leginkább támaszkodhatnál... nem kellett volna engedned neki... - Ezután pár pillanatig csend honol körülöttünk.
- Joshua... én... - fogja meg a kezem.
- Tudom... - felelem -, most jobb, ha elmész. Ryu nemsokára itthon lesz. - Myo csak bólint egyet, majd lassan elindul, és csak a szobaajtóban néz vissza.
- Vigyázz magadra! - mosolyog rám szomorúan, majd távozik. Kicsit bűntudatom van a miatt, ahogy vele viselkedem, de hát mihez is kezdhetnék vele?
Most már csak Ryut várom... ahogy megígértem neki.

Ryu

Ahogy ígérte vár rám, ébren fekszik az ágyban. Kérdésemre, hogy hogy érzi magát, csak szomorú mosollyal mondja, hogy jobban.
- Ettél valamit? - kérdem halkan. Nemleges válasza után már megyek is, hogy valami könnyű kaját csináljak neki. Kenji segíteni akar, de jobb, ha most inkább Joshua mellett van, így a szobába küldöm. Röpke fél óra, és már tálalok is Joshuának. Nekem egy falat sem megy le a torkomon, csak nézem, ahogy lassan eszik.
Mikor vinném ki a tálcát, megfogja kezem, kiküldi Kenjit, majd így szól…
- A doki… azt mondta, be kell kenni… a… - Sápadtan nézek rá.
- Elhívom a dokit - felelem, és már mennék is, mire rám szól.
- Azt akarom, hogy te csináld! - Ne… ezt ne…! Reszkető kézzel veszem elő a kenőcsöt, Joshua letolja melegítőjét, majd hasra fekszik. Ujjamra nyomok egy keveset, és próbálok nem fájdalmat okozni neki. Amikor befejezem, kimegyek kezet mosni. Ahogy visszatérek a szobába, megkérdezi…
- Elmondod, mi történt az arcoddal?

Joshua

- Elmondod, mi történt az arcoddal? - kérdezem tőle.
- Myo nem mondta el? - jön kérdésemre a kérdés. Tehát tudja, hogy itt volt... Kenjinek megint eljárt a szája...
- De igen, elmondta, ő mindig őszinte velem... viszont kíváncsi voltam rá, hogy te elmondtad volna-e... - tényleg tudni akartam... nem szeretem, ha titkolózik, vagy hazudik...
- Myo... - kezd bele mondatába, de nem folytatja.
- Myo eljött meglátogatni, mert aggódott értem... ennyi.

Ryu

- Myo nem csak aggódott érted, Myo szerelmes beléd! Bármikor jöhet hozzád, mikor nem vagyok itt - felelem neki.
- De miért nem ütöttél vissza? Myón nyoma sincs, hogy verekedtetek!
- Mert megérdemeltem! - mennék is, hogy zuhanyozzam, mikor utánam szól…
- Nem fogom Myót választani helyetted!
- Pedig azt kellene tenned - válaszolok neki. A zuhany sem tud felélénkíteni, így a szobámba megyek, de előtte megkérem Kenjit, hogy maradjon itt, hátha rossz álmai lesznek Joshuának, és akkor azt hiszem, nem engem akar majd látni. Az ágy hívogató, de még átmegyek Joshuához, és jó éjszakát kívánok neki. A válaszát már nem hallom, vissza a szobámba, és alvás.

Joshua

„Pedig azt kellene tenned!” Ez a mondat visszhangzik a fejemben. Miért fogja fel így a dolgokat? Myo kedves, őszinte, és sosem bántana... ezt én is tudom... de ha egyszer, egy néha elviselhetetlen, hazug és olykor erőszakos kölyökbe vagyok szerelmes! Egy darabig még fekszem, majd felállok, és átmegyek Ryuhoz, Kenjit figyelembe sem véve.
- Mi értelme, hogy visszajöttél, ha nem aludhatok veled? - Ryu ijedten ül fel, és néz rám.
- Joshua! Nem lenne szabad mozognod!
- Ugyan már... délután is kimentem a konyhába kávéért. Csak azért, mert erőszakosabb voltál a kelleténél, még nem fogok megpusztulni.
- Ne... Joshua! - Nem érdekel, mit mond, fogom magam, és melléfekszem az ágyra... illetve félig rá Ryura, hogy ne szökjön meg.

Ryu

- De nem kellett volna erőszakosabbnak lennem - felelem. - Veled nem… és semmi okod azt gondolni, hogy nem lesz több ilyen, ezért nem kellene itt lenned. Kérlek, menj vissza a szobádba!
- Nem - mondja. Szorosan ölel, mintha soha nem akarna elengedni. Belefáradok az ellenkezésbe, és hagyom, hogy rajtam aludjon el.
- Miért nehezíted meg a dolgomat? - kérdezem suttogva, mire félig kinyitja szemét…
- Mert szeretlek - és elalszik. Reggel óvatosan mászok ki alóla, nehogy felébredjen, Kenji az asztalra borulva alszik. Szegény! Nem én vagyok az álomfőnök ez biztos! Csendesen felébresztem, majd hazaküldöm aludni. Felhívom Myót, és szépen megkérem, látogassa meg ma is Joshuát. Aztán rohanok, mert hiába vagyok a főnök, nem kéne mindig elkésnem.

Joshua

Nem tudom hány óra lehet, amikor felébredek, de azt érzem, hogy elaludtam a nyakam...
- Ryu... - nyöszörgöm halkan.
- Ryu már elment. - Hirtelen kipattannak a szemeim a hangra.
- Myo? Mit keresel te itt? - kérdezem meglepetten, majd észreveszem, hogy a takaró alig takar valamit belőlem, és vörösen húzkodom felfelé magamra.
- Nem kell szégyenlősködnöd előttem - kuncog hangosan.
- Ne nevess ki! - morgom lángoló fejjel.
- Bocsánat... - Abbahagyja a nevetést, és ad egy puszit a homlokomra, mire újból tágra nyílnak a szemeim.
- Myo!
- Sajnálom, de nem bírtam ki. Örülök, hogy ma már élénkebb vagy. Egyébként, Hitakama-sama kérte, hogy ma is jöjjek el.
- Ryu? - Ezt már megint miért csinálta? Én komolyan nem tudom megérteni...
- Joshua... van kedved sakkozni?
- Tekintve, hogy másképp csak unatkoznék... igen, van - mosolygok - ...de előbb felöltöznék, ha lehet.
- Rendben - áll fel, és a szekrényhez lépdel. - Egy melegítő jó lesz?
- Persze. - Megdob a ruhákkal, majd csak néz.
- Fordulj el! - Ő csak mosolyog egyet, és megfordul. Felhúzom a tiszta bokszert, a nadrágot, majd a pólót is.
- Most már idenézhetsz - mondom, és törökülésbe vetve magam felkészülök a meccsre, amit természetesen esélyem sincs megnyerni. Myo még szó nélkül kimegy valamiért, majd egy tálcával tér vissza a szobába.
- Készítettem neked reggelit. Éhesen nem megy olyan jól a gondolkodás.
- Fúú... nagyon ínycsiklandóan néz ki! Köszönöm! - és már falatozom is, ő pedig boldogan figyeli minden mozzanatomat. Amikor megkérdezem, hogy ő nem akar-e enni valamit, azt mondja, hogy már reggelizett, majd amikor befejezem az étkezést, nekikezdünk játszani.

Ryu

Ma egész nap értekezletről értekezletre mentem. Fáradt voltam, a fejem fáj, de nagyon. Délután 3-kor már nem bírom elviselni a dübörgést a fejemben, ezért úgy döntök, hazamegyek!
Hazafelé veszek valami kész kaját, hogy gyorsan tudjak valamit csinálni, ha Joshua esetleg még nem evett semmit. A lakásba csöndben megyek be, hogy ha alszik, ne ébresszem fel. De nem alszik… Nevetést hallok… talán Kenji van itt… Kitárom a szobaajtót… aztán csak ennyit mondok csendesen…
- Sziasztok! - és már fordulok is ki a konyhába. Csinálok magamnak egy kávét. Amíg kifő, hallom Joshua hangját, amint kéri, hogy menjek be, de nem válaszolok. A kép, ami elém tárult… olyan jól megvoltak ők ketten... én meg, mint aki közéjük tolakodott.
- Miért nem jössz be hozzá? - hallom Myo hangját a hátam mögül. Nem válaszolok csak öntök nekik is kávét, majd a szobámba vonulok. Úgy teszek, mint aki dolgozik, de csak nézem a papírokat előttem.

Joshua

Még mindig játszunk, amikor Ryu benyit a szobába, de csak köszön, és kimegy. Mi a baja? Talán féltékeny? De hát ő hívta ide Myót... Hiába kiabálok ki neki, nem válaszol, és ez egy kicsit bánt. Myo biztosan észrevette ezt, mert kimegy egy kis időre. Egyedül jön vissza, és azt mondja, hogy Ryu a másik szobába ment dolgozni.
- Ugye nem haragszol, ha utánamegyek? - kérdezem, de nem is várom meg a válaszát, már indulok is a szobába... bár nem valami gyorsan... Bekopogok, de semmi válasz.
- Ryu... - nyitok be, és látom, ahogy szerelmem egy halom papír fölött görnyed.
- Zavarhatlak? - kérdezem félve.

Ryu

- Nem kellene a barátodat magára hagynod - felelem neki, és már fordulok is a papírjaim fölé.
Menj ki… menj ki… menj már ki…! - gondolom magamban, aztán egy hűvös kéz érintését érzem a homlokomon.
- De én veled szeretnék lenni - mondja, és már ül is az ölembe.
- Meddig játszod még a megközelíthetetlent, Ryu?
- A te érdekedben teszem, felfoghatnád már! - válaszolom, de nincs erőm ahhoz, hogy lerakjam az ölemből. Két kezébe fogja arcom, majd vigyázva csókolja számat…
- Joshua… - Myo áll az ajtóban, szemei összeszűkülnek, és fenyegetően indul felénk, mikor Joshua kimászik az ölemből, és magával rángatja. Huh, jó hogy bejött… ahogy Joshua testét érezte az enyém, érzékeim már tombolnak!

Joshua

Az én érdekemben, mi! Túlzásba viszi a kedvességet, és így az már nem a célját éri el! Kezeim közé fogom arcát, és finoman megcsókolom. Csak egy dolog töri meg a pillanatot.
- Joshua... - Myo az ajtóban áll, és dühösen néz, majd felénk indul. Jaj, ne! Máris felállok Ryu öléből, és kivonszolom Myót magammal.
- Mégis mi bajod van? Ugye nem akartad bántani?! - hangom halk, mégis határozott.
- Hogy tudtad megcsókolni, hiszen... mi lett volna, ha újra letámad?
- Ebbe ne szólj bele! Ez csak a kettőnk dolga!
- Azt ne mondd, hogy újra engedtél volna neki!
- És ha igen, akkor mi van?! - Hangom egyre elkeseredettebb, ahogy tudatosulnak bennem a dolgok. Tényleg képes lennék neki hagyni, hogy megerőszakoljon... csak azért, hogy velem maradjon...
- Szeretem őt, és megadok neki mindent, amit kér! - Már nem nézek Myóra, csak a szőnyeget bámulom. Egy gombóc egyre jobban növekedni kezd a torkomban... Ekkor Myo hirtelen magához ölel, és megcsókol. Időm sincs lereagálni a dolgot, már el is enged, én pedig a számhoz kapok.
- Talán az én csókom nem elég jó? - Erre én nem felelek semmit, csak behúzok neki egyet az öklömmel.

Ryu

Talán az én csókom nem elég jó? - hallom kintről, és már megyek is. Amit látok az ledöbbent, Joshua épp akkor veri képen Myót, hogy aztán fájdalmas arccal fogja meg fájó öklét.
- Mi történt? - kérdezem.
- Semmi - válaszolja Joshua, és meredten néz egy pontra a falon.
- Hazudsz - vetem oda, és Myóhoz fordulok
- Ha meg akarod csókolni, akkor előbb kérj rá engedélyt tőle, megértetted? Legalább te ne legyél olyan szemét vele, mint én! Most takarodj! - Karomba zárom Joshuát, a szobába viszem, végigfektetem az ágyon, és szorosan melléfekszem.
- Az én hibám, ha nem hívom át… - Ő csak néz… majd vadul csókolni kezd. Azután váratlanul megszólal vágytól rekedt hangon…
- Veled akarok lenni! - Mi van??? Ezt nem akarhatja, még ha én is vagyok alul, akkor sem lehet…!

Joshua

Nem kell más... csak ő... egyedül!!! Gyengéden alsó ajkába harapok, és egy picit magam felé húzom. Látom kipirult arcát, és rácsókolok a szeme alatt, ahol a legpozsgásabb. Szorosan hozzábújok, és átölelem.
- Nem kell, ha nem akarod. Nekem már az is elég, ha csak ölelhetlek. - Egy darabig csend uralkodik a szobában, majd Ryu hátamra simít kezével. Nagyot sóhajtva nyomja hozzám mellkasát, majd rögtön ezt követve ágyékát. Érzem, hogy merevedése van. Most mintha visszaváltozott volna azzá a Ryuvá, akivel a kapcsolatunkban először lefeküdtem. Azt hiszem, nincs szükség további kérdésekre... Lágyan nyakára csókolok, amitől légzése felgyorsul, és hangos sóhajtozásokba kezd. Megint olyan érzékeny, mint akkor... Lassan a pólója alá nyúlok, mire egy régen hallott nevemen szólít elvékonyodott hangján.
- Joshu... szeretlek... - Ha tudná, hogy megdobogtatja ezzel a szívem...!

Ryu

- Joshu... szeretlek… - Csak ennyit tudok kinyögni, mert keze a pólóm alá tévedve határtalan örömöt okoz. Szája nyakamat csókolja, a vágy forralja vérem. Lassan szabadít meg a ruháimtól.
- Joshu… nem fáj...? Tudsz mozogni…? - Alig tudom kimondani a szavakat.
- Még fáj, de most akarlak - és már hajol is merev vesszőm felé. Kézzel, szájjal kényeztet, amíg csak vonaglani nem kezdek. Akkor a síkosítóért nyúl, és ujjai egymás után merülnek el bennem. Lábaimat szétteszem, merev farkát a bejáratomhoz vezetem.
- Kérlek, Joshu… most! - Egyetlen határozott mozdulattal merül el bennem, majd lökései finomak, visszafogottak, mint legelőször…
- Én így szeretlek téged! - súgja halkan a fülembe. Mozdulatain gyorsít… és a közös gyönyört mindketten, együtt könnyezve érjük el.

Joshua

Ez az érzés, ami teljesen megtelíti szívemet... az élvezet, mely végletekig forrósítja testemet... olyan megfoghatatlan dolgok... Szeretem őt... mindennél jobban... csak erre tudok gondolni, miközben elélvezek. Lassan leereszkedem mellé... most minden fájdalmam tovaszállt. Még adok neki egy apró csókot, majd hátamra vetem magam, ő pedig hasamra hajtja fejét, mint már oly sokszor. Végigsimítok vállán, majd hajába túrva pihentetem kezem. Légzésünk üteme komótosan lecsillapodik, én pedig oldalra pillantok, és még levegőt venni is elfelejtek pár másodpercig. Most egy másfajta forróság keríti hatalmába arcomat... Ryu nem láthatja, amit én, mert háttal van neki... Myo...!!! Még nem ment el??? Csak áll az ajtóban, szomorú és vágyakozó tekintettel figyelve. Végignézte... az egészet?! Amikor észreveszi, hogy észrevettem, elviharzik, és már csak a bejárati ajtó csattanását hallom.

Ryu

A bejárati ajtó csattanására figyelek fel. Kérdően nézek Joshuára, és elpirult arcát látva magam is rájövök, hogy valaki végignézett minket. Nem vagyok prűd, de a Joshuával való szeretkezésemet ne lesse ki senki sem. Myo??? Képes volt itt maradni, és végignézni???
Joshua zavartan tekeri körbe magán az összegyűrt lepedőt, és a fürdőbe siet... nélkülem. Ennyire bántja, hogy Myo látta, amint szeret engem??? Vagy más van a dolog mögött? Talán az zavarja, hogy Myo velem látta meg??? A csalódottság szorítja össze szívemet... és mikor kijön a fürdőből, már teljesen felöltözve mondom neki…
- Bocs, hogy velem látott meg, többet nem fordul elő! - felelem olyan hangon, hogy magam is megijedek tőle. Elsétálok mellette, kikerülöm felém nyújtott kezét, és magamra zárom a fürdőszobát.

Joshua

A fürdőben jó sokáig áztatom magamat a rám zúduló víz alatt. Nem hiszem el, hogy Myo mindent...! Miért? Nem akarom, hogy Ryun kívül bárki lásson, miközben… És ahogy nézett, még a vér is megfagyott az ereimben. Az a tekintete nem csak szomorú volt. Képes lett volna Ryut megölni, engem meg… Váááh… le kell nyugodnom! Haaah… Elzárom a vizet, majd törölközőben kisétálok. A szobában újabb hideg zuhanyt kapok. Ryu talpig ruhában áll a szoba közepén. Miért öltözött fel? Megy valahova?
- Bocs, hogy velem látott meg, többet nem fordul elő! - Mi? Ezt miért mondta? És miért így...? Felé nyújtom kezem, de nem érem el, és ő bezárkózik a fürdőszobába. Hogy értette, hogy többet nem fordul elő? És mi volt ez az egész bocsánatkérés? A hangja… És egyáltalán mit akar felöltözve a fürdőszobában? Nem hallom, hogy megengedte volna a csapot... Felveszek egy bokszert, és kisétálok hallgatózni. Semmi mozgás…... semmi… A kilincsre markolva tapasztom fülemet az ajtóhoz.
- Ryu…? – Nem válaszol, csak megnyitja a tusolófejet. Ennek így semmi értelme… Elengedem a kilincset, bemegyek a szobába, és egy székre dőlök.

Már fél óra is eltelt, és Ryu semmi életjelet nem ad magáról, csak a víz zubogását hallom. Hirtelen elfog a félelem. Ugye nem tett semmit? Ugye nem jutna eszébe?! Odaszaladok a fürdő ajtajához, és bekopogok.
- Ryu…! Mi a baj? Kérlek, nyisd ki! Beszéljük meg! - Ha mást nem, legalább ordítsa le a fejem, csak mondjon már valamit! Nem jön válasz… nem jön... semmi sem… A fenébe! Elkezdem ráncigálni az ajtót, de reménytelen. Gyorsan az előszobai szekrényhez rohanok, ahol a szerszámokat tartja, és kutakodva végül találok egy baltát. Ez megteszi…
Széjjel cincálom vele a zárat, és vele együtt az ajtót is, mire végre ki tudom nyitni.
- Ryu!!!

Ryu

Megnyitom a zuhanyt, lassú cseppekkel omlik a kádba a víz, szinte nem is hallani, és hirtelen meglátom a fürdőpolcon régen ott felejtett ipod-omat. Ahogy emlékszem egy dal zenéje van rajta, amihez a szöveget akartam megírni. Leülök a kád elé a szőnyegre, bedugom a fülembe, aztán elmerülök a zenében. Még jó, hogy végtelenítve van… csak hallgatom, csak hallgatom… aztán egyszer csak a zenén átjön valami csattanás, majd megrökönyödve látom, hogy az ajtózárnak annyi, maga az ajtó beszakad, és Joshua áll ott egy baltával a kezében. Keze véres, valószínűleg megsértette magát… Istenem!! Ez megőrült! - fut át az agyamon…
- Ryu!!! Nincs semmi bajod?! Én meg azt hittem, csinálsz magaddal valamit… mikor azt mondtad, nem lesz több alkalom… - rázza a vállamat olyan erővel, hogy az nagyokat csattan a kád szélébe. Aztán sírva fakad, és kirohan, én meg csak pislogok…! Nagy nehezen tornázom fel magam, és érzem, valami meleg folydogál hátul a nyakamon. Odanyúlok… vér… Bassza meg!!!! Szédülve tántorgok ki a konyhába, ahol Joshua már a sebeit tisztogatja, és nem néz rám.
- Joshu, csak arra értettem, hogy ha ennyire zavar, hogy velem látott meg, akkor… nem én vagyok az, akit szeretsz… - Végre felém fordul, szemei kikerekednek, én a telefonomért nyúlok, és a dokit hívom.
- Doki, gyere ide… - aztán minden szürke lesz, és én úgy csuklom össze, mint egy rongybaba.

Nincs hozzászólás.